avagy: Miért is jó vidéki könyvtárosnak lenni ?
A ma már Egerhez tartozó Felnémet valamikor önálló község volt, első könyvtárát 1892-ben alapította három lelkes elöljáró. Ma a Bródy Sándor Könyvtár 2. sz. fiókkönyvtára működik itt, közel 10.000 kötetes könyvállománnyal. 1992-től vagyok itt könyvtáros, s gyakran elgondolkodom, hogy mennyire más egy ilyen településen létrehozott könyvtár élete, mennyire különbözik a nagyvárosokban lévő csodálatos, technikailag jól felszerelt, modern könyvtáraktól. Hiszen itt még érződik egyfajta falusias életmód, itt szinte mindenki ismeri egymást. Mikor idekerültem, elszomorított, hogy mindössze 152 a beiratkozott olvasók száma. Nem akartam tétlenül várni, míg valaki betéved a könyvtárba, úgy éreztem, nekem kell az olvasók “elé” mennem. Bevallom, szerencsés helyzetben voltam, hiszen tősgyökeres felnémeti vagyok, az itt élők nagy részét személyesen ismerem, a “megszólítás” tehát nem volt nehéz. Természetesen nem direkt módon történt ez a könyvtárba “csalogatás”. Elhatároztam, hogy készítek egy helytörténeti fotó- és dokumentum kiállítást. Szórólapokon, a helyi újságon keresztül kértem régi fényképeket, leveleket. Feldolgoztam Felnémet helytörténetét, az egri vármúzeumtól nagyon sok érdekes régi levelet, tárgyi emléket sikerült a bemutató idejére megkapnom. Az óriási érdeklődés, a kiállítás nagy sikere engem is meglepett. Kiderült, hogy milyen sok embert érdekel a település múltja. A kiállítás után megkeresett egy helyi önkormányzati képviselő, s néhány itt élő vállalkozóval, érdeklődővel közösen létrehoztunk egy alapítványt “Felnémet kultúrájáért” címmel. Megszületett egy állandó rendezvény, a “Felnémeti szüret”, melynek nyitó programja minden évben egy könyvtári kiállítás. Az elmúlt években volt már népviseleti, kézimunka kiállítás, és egy helyi fafaragó bemutatója is. Munkám legnagyobb elismerése, hogy évről évre nő a beiratkozott olvasók száma, a múlt évben 428 fő volt. Kilenckor nyitom a könyvtárat, alkalmazkodva a helyi igényekhez, hiszen a legtöbben ilyenkor indulnak a boltba, a kismamák ilyenkor kísérik a közeli óvodába a kicsiket, és a könyvtárat is “útba ejtik”. Az óvodások napi sétájuk során gyakran betérnek. Már tudják, hogy a mesefigurákkal díszített könyvespolc az övék, ott szabadon nézegethetik a sok színes könyvet. Nagyon fontos számomra, hogy szivesen jöjjenek ide, megszeressék a könyveket azok is, akik talán itt találkoznak vele először. A helyi általános iskola és gimnázium diákjainak nagy része beiratkozott olvasó, s rendszeresen járnak könyvtárismereti foglalkozásokra is. Minden nagyobb ünnep előtt (Karácsony, Húsvét) apró ajándékokat, díszeket is készíthetnek. Nagy örömöm, hogy egyre több az idős, nyugdíjas olvasó. Bennük, közöttük még érződik a múlt, a szokások, szívesen mesélik az életüket. Legidősebb olvasónk a 79 éves Margit néni, aki bár bottal jár és sok dioptriás szemüveget hord, mégis életkedvével, anekdotáival gyakran elkápráztatja az itt bóklászó középiskolásokat. Jó érzés, hogy a mai elidegenedett világban sikerült olyan személyes kapcsolatot kiépíteni az olvasókkal és olyan légkört teremteni a könyvtárban, ami az alapja annak, hogy szivesen jöjjön ide felnőtt és gyerek egyaránt. S ez az erkölcsi siker a mi szakmánkban sok mindenhez erőt adhat. (1996)
Vitkóczi Jánosné könyvtáros
A “Díszközgyűlési jegyzőkönyv” 1896. május 10-én, Hazánk ezredéves fennállásának emlékére tartott képviselőtestületi díszgyűlésről készült. A község e napon ünnepélyes keretek között 5db jegenyefát ültetett a községi téren. Sajnos a fák időközben elpusztultak, de a közgyűlés 100 éves évfordulója alkalmából, 1996-ban Felnémet városrész lakossága ünnepség keretében ismét emlékfát ültetett, (5 db álciprust) a templom mellett.
A címben jelölt földrajzi név és az ebből a helynévből képzett kijelölő jelző funkciójú melléknév írásom témája. A tulajdonnév és belőle képzett közszó együttes tárgyalását az indokolja, hogy Pelle Béláné egri nyelvész az 1986-ban Zalaegerszegen rendezett IV. magyar névtudományi konferencián A helységnevek differenciálódásáról (al- fel, alsó-felső előtagokkal) címmel tartott előadást (Pelléné 1989). Ebben Felnémettel, az 1961-ben Egerhez csatolt településsel is foglalkozott. Pelléné elfogadja a FNESz 3 megállapítását, mely szerint a település neve korrelációban lehet egy *Alnémet nevű helynévvel (FNESz.3 215) Az 1988-as negyedik, bővített és javított kiadásban már a feltételezésre utaló csillag hiányzik a fentebb említett település neve elől. Ezt olvassuk: “A Fel- előtag az egykori Alnémettel való korrelációra mutat (FNESz4. I. 452. old.).” Pelléné szól arról is, hogy “Több egri szakember kapcsolatba hozza a két települést -Felnémet, Almagyar-, de még nincs rá bizonyíték.” (Pelléné 1989: 156). Soós Imre, a Heves Megyei Levéltár egykori igazgatója a Felnémet története című kéziratos munkájában a következőket írja: “Heves megye területét általában az Aba nemzetség szállta meg a honfoglalás korában. Az Eger völgyén elterülő falvakat pedig II. Géza alatt (1125) a Lüttich környékéről származott német-flamand csoport szállta meg. Felnémet ettől a német települő csoportról vette nevét, míg vele szemben, Eger város déli oldalán fekvő másik falu, melynek lakói magyarok voltak, Almagyar nevet nyert (Eger felett Felnémet, Eger alatt Almagyar).” Ez utóbbi kihalt település, csak utcanév őrzi emlékét a mai Egerben. Györffy György Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című munkájában ezt olvassuk az Eger- Almagyar címszó alatt: “Az egri káptalan Eger-váraljai faluja, mely nevét a “Német” és “Olasz” telepek lakóitól eltérő magyar hospeseiről kaphatta. A XIII. század második felétől a településnek már csak az első fele volt meg, a felső (a Sz. Péter templomnál?) a tatárjáráskor pusztulhatott el.” (Györffy: i. m. III. 89.) Itt is említődik a fenti utcanév így: Almagyar-utca, valamint a külterületi pr. Almagyar és az Almagyardűlő.
Tinódi Sebestyéntől az Eger vár viadaljáról való énekben olvashatjuk:
” Sok janicsárok dérre nemmen jutának, Almagyariban hegyoldalba szállának.” (Krónika: 249.).
Gárdonyi egyébként szintén említi az Egertől délre fekvő Almagyar nevű települést Az egri csillagok című regényében. Eger várának 1552. évi ostromakor tehát még létezett a település, legalábbis a Györffytől említett “alsó fele”. Elpusztult, azaz kihalt a másik település, Tihamér is. Pedig még Tinódi ír róla: “Az beglerbék Tihamér felől szálla” (uo.). Gárdonyinál is falunévként fordul elő. Egerben nem is olyan régen még vasúti megálló volt az Eger-Putnok szárnyvonalon, később amolyan “teherpályaudvar” szerepe lett; ma már csak a Tihamér név szerepel az egykori állomás épületén. Vizsgáljuk meg ezután Felnémet nevét. Mint arról fentebb szó volt, kétféle feltételezés van: az egyik az Alnémet: Felnémet, a másik az Almagyar: Felnémet korreláció. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a településnév utótagja a német telepesekre utal. Összehasonlításképpen érdemes megvizsgálni a FNESz. Alsónémedi és Kisnémedi címszavait. Eszerint a Pest megyei Alsónémedi helynév utótagja a R. Nywyg a nyű “féreg, kukac” fn. származékából való bizonyára szn.-i áttététellel. De a német népnév és a-d (i) végű helynevek analógiájával is számolhatunk. Az alsó előtag arra utal, hogy Pest megye egy másik településétől, Kisnémeditől délebbre van.
Más hasonló nevű településnevek etimológiájával összevetve is a német népnévre találunk utalást. Így a FNESz.4 -ben (II. 234.) a Baranya megyei Németi szócikk alatt olvashatjuk: “A német népnév birtoklást kifejező -i képzős származéka.” A Nógrád megyei Nemti-ről pedig a következőket: “A német népnév birtoklást kifejező származéka. Etimológiailag azonos a Baranya megyei Németi-vel.” (II. 235.) Györffy György a Német (i) szócikkben két települést ír le: 1.(Fel-) 2. (Al-, Nekar?) településeket. A latin szövegbe ágyazva a Fel-előtagú településnek a következő neveit találjuk: Felnempti, Felnemty, Felnemuth, Felnemet, Nempti, de Femieh, Felnempei. Az al- előtag Necar, illetve Olnemet alakban jelenik meg. Györffy megállapítása: “Nevét német lakóiról kaphatta.” Erről a településről csak annyit tudunk, hogy valószínűleg ide való volt Alnémeti (máskor: Nekari) Perven, akit 1219-ben egyszer Bánk ispán és a pásztói apát, másszor a pásztói apát udvarbírája poroszlóként Váradra küldött a pásztói jobbágyok perében. A pásztói apátság (harcos jobbágyai lakták, kik 1277-ben az apáttal tanúskodnak.” (Györffy 118-9.) Györffy említi még Muzsla mellett a Német-bérc-et.
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában című munkájában Felnémetről ezt olvassuk: Németi. Nempti Maklár és Tárkány közt sorolják föl, s így csak a mai Felnémetre gondolhatunk. Máskor azonban Felnemtinek is írják. (Csánki 189o: I. 68) Csánkinál nem találjuk sem az Alnémet, sem az Olnemet helynévi alakot.
Irodalmi művek sem említik az Alnémet nevű települést. Tinódi munkájában 1984) szerepel viszont Felnémet, méghozzá háromszor is. Először a Krónika 235. oldalán:
“Az vitéz Dobó István meggondolá, Szállott házba mi szükség ott benn volna, Az völgyről, Felnémötről felhívatá.”
A 246. oldalon fordul elő másodszor:
” Völgyekre, hegyekre basa felszálla Felnémötig az Királszéki alá.”
Végül a 282. oldalon való említése:
” Rémök meg nagy hada az császárnak, Felnémetön házakat felgyújtának.”
(Itt a visszavonuló török pusztításáról van szó, amit Soós Imre is leír a Heves megye községei 1867-ig című munkájában. (Soós 1975: 202-7. Soóstól tudjuk, hogy falu hamarosan újjáépült.
Az ismert Gárdonyi-regényben szintén megtaláljuk Felnémet nevét. Szó esik a hősiesen harcoló felnémeti kovácsról is, akiről ma utcát neveztek el az egykori Felnémeten (Kovács Jakab utca). Az 1552. évi győzelem után több mint negyven év múlva, 1596-ban a török mégis bevette Eger várát. Ekkor a falu elpusztul, 110 évre lakatlanná válik. Soós Imre írja, hogy 1609-ben, 1652-ben, 1682-ben is mindig pusztának mondják az összeírások. (Soós uo.). Nagy József Eger története című monográfiájából idézzük Mehemet pasának az 1609. szeptember 29-én Magócsy Ferenc kassai várkapitányhoz intézett levélrészletét: “Nagyságodtól remélem, hogy itt környülödtünk lévő puszta falvak Tihamér, Maklár, Síknémet és egyéb pusztafaluk hazajövetelében a jobbágyoknak ellenzői nem lesznek.” (Nagy 1978: 140-1). Semmi kétségünk arról, hogy Síknémet Felnémetre, az elpusztult falura vonatkozik.
Soós Imre a továbbiakban hírt ad az 1706-os újjátelepítésről, majd a szatmári békekötés után ugyancsak megfogyatkozott falu (összesen 10 család él ekkor itt) 1711-1720 közötti második betelepítéséről (Soós uo.) Alnémetről azonban nem találunk sem nála, sem másutt forrást. Lehet, hogy a FNESz. korábbi kiadásában ezért is szerepel megcsillagozva. Pelléné Soós Imrére hivatkozva írja a következőket: “A falu ősi középkori helye az Eger pataktól nyugatra, a patak völgyében volt, ahol egy kápolna is állt. Ezzel szemben, a kősziklás dombon az egri püspökök nagy templomot emeltettek, és Eger urai meg a várkatonaság házakat, pincéket, présházakat építettek.” A továbbiakban már Soós Imrétől függetlenül teszi megállapítását: “Két helyen volt tehát település, de csak egy név van: Felnémet.” (Pelléné uo.)
De hát miért van csak egy név? Miért nem tudunk a többet a Györffy által ismertetett néhány sornál Alnémetről? Egyelőre ezek csupán kérdések maradnak. Felnémet nevével kapcsolatosan a következő óvatos megállapításokat tehetjük:
a/ A német utótag a német telepesekre utal. Ezt a hasonló nevű települések igazolják Az Alsónémedi és Kisnémedi településnevekkel való összevetés azt bizonyítja, hogy a két Pest megyei helység d(i) végződése a nyű “féreg, kukac” jelentéshez áll közelebb, bár itt is szerepet játszhatott a német népnév. Felnémet nevében csak t szerepel a szó végén, d-vel egyetlen írásos emlékben sem találkozunk, s ez megerősíti az utótagnak a német népnévvel való kapcsolatát (vö. még a FNESz. Nyüved szócikkét a II. 246. oldalán).
b/ Mivel Alnémetről kevés adatunk van, így nem bizonyítható, hogy Felnémet ezzel a településsel van korrelációban. Míg Felnémettel kapcsolatban két személyt is említ Györffy (Felnémeti Olivér és Felnémeti Péter), addig Alnémet neve csupán az Alnémeti Perven, (aki máskor “Nekari”) személynévvel hozható kapcsolatba.
c/ Ami az Almagyar - Felnémet kapcsolatot illeti, szintén csak feltételezéseink lehetnek. Az egri szakemberek, beleértve Soós Imrét is, abból indulnak ki, hogy Almagyar Egertől délre, tehát Eger alatt terült el, míg Felnémet Eger felett, azaz tőle északra fekszik. Ezért érdemes lenne alaposabb vizsgálat alá venni ez utóbbi nézetet is. Nincs kizárva az sem, hogy mindkét motiváció közrejátszott a név kialakulásában.
Dolgozatom második része terjedelemben jóval rövidebb, mint az elsőben felvetett téma. Ennek oka, hogy a fenti kérdés tisztázatlan, ez utóbbi viszont tényeken alapul. Lássuk, miről van szó! Pelléné tanulmányának végén szerepel az alábbi mondat: “A mai népnyelvben: Fëlnémet, fëlnémedi.” A következőkben a fëlnémedi szóalak dialektológiai cáfolatára térek rá. A település nyelvjárási sajátosságait mutatja be Török Sándor Konstantin, ciszterci tanár, aki Felnémet szülötte lévén, jól ismerte a település dialektusát. A Magyar Nyelvőr 1896. számában írja a következőket: “A lágy dentális i előtt gy-vé, a kemény meg ty-vé leszen: Aggyij jár a kossó a kútra. A gyijó, mogyoró törve jó. Pëgyit ëggy is jaj de hosszú a lyánnak. Mëggyiv vótá’ oda? Szeretyik azok egymás’ nagyon. Tyik is ott vótatok. Ott fétyi, ahún fáj. Bá’ horvátyi. Végig mëntem a fëlnémetyi nagy úcán.” (Török 1896: 522)
Bakos József és Fekete Péter Eger és Felnémet földrajzi nevei című munkájának Bevezetése szól az egri és a felnémeti fonetikai sajátosságokról, rámutatva a két település olykor azonos, olykor pedig eltérő voltára. A palatalizációról ezt olvassuk: “Különösen erős a palatalizáció (Agárgyi, Gyiáné stb.)” A könyvben hat olyan külterületi nevet találunk, amelyek bizonyítják, hogy az i palatalizálja az előtte lévő mássalhangzót. Közülük három egri, három pedig felnémeti név. Ezeket betűrendben mutatom be:
Agárgyi. “A Hajdú-hëgytől nyugatra fekvő magas, terjedelmes völgy.” (Bakos-Fekete 1972: 18.) Ugyanit szerepel még e külterületi név változata az Agárgyi-tetőü
Apátyi malom. ” Felnémet alatti sík terület, malom volt a helyén.”(22.)
Ciglégyi-pincék. “Pincesor a Cigléd oldalában.”(33.)
Fëlnémetyi hegy. “Egyesek szerint a Kis-Eged régi elnevezése volt.” ”Mások a Rác-hëgy Felnémetre eső részével azonosítják.” (48)
Kerecsëngyi út. “A Kerecsedre, illetőleg Budapestre vezető országút. Nevezik Pesti-országútnak is.” (64.)
Szólátyi út. “Az Egerszólátra vezető országút.” (111.)
A mai lakosság nyelvében ugyan ritkábban, de találkozunk ezzel a nyelvjárási sajátossággal. Három-négy évtizeddel ezelőtt azonban általánosak voltak az alábbi szóalakok: aggyíg, (addig), alyig (alig), hátyi (háti <kosár>), hetyi piac (heti piac), Palyi (Pali), patyika (patika). Megjegyzem még, hogy két szó szolgáltat példát az ü-nek a t-re ható palatalizációjára: tetyű (tetű), tyűkör (tükör). A fëlnémedi szóalak a fentiektől eltérően azt bizonyítaná, hogy az i zöngésíti a zöngétlen t-mássalhangzót, azaz d-re változtatja a tővégi hangot. Erre viszont egyetlen példát sem találunk a felnémetiek nyelvhasználatában. Ha a Felnémet helynév tővégi mássalhangzója, Alsónémedi és Kisnémedi nevéhez hasonlóan, d lenne, akkor viszont a fenti hangtani szabályok alapján *fëlnémegyit ejtene a népnyelv. A *fëlnémedi szóalak tehát hangtani alapon zárható ki, következésképp fikciónak tekinthető. Azt már csak ultima ratioként jegyzem meg, hogy Felnémeten mintegy két évtizedig éltem,így az ottani nyelvjárásról személyes tapasztalataim is vannak. Hivatkozott irodalom: Bakos József-Fekete Péter: Eger és Felnémet földrajzi nevei I. A külterület nevei. Egri Honismereti és Helytörténeti Füzetek. Szerkeszti: dr. Bakos József 3. sz. Eger 1972. Csánki Dezső: 1890. Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I Budapest. Györffy György: 1987. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Budapest. FNESz.3=Kiss Lajos 1983. Földrajzi nevek etimológiai szótára 3. kiadás Budapest. FNESz4=Kiss Lajos 1988. Földrajzi nevek etimológiai szótára 4. , bővített és javított kiadás Budapest. Nagy József. 1978. Eger története Budapest Pelle Béláné: 1989. A helységnevek differenciálódásáról (al-fel, alsó-felső előtagokkal) In: Névtudomány és művelődéstörténet. A IV. magyar névtudományi konferencia előadásai Pais Dezső születésének 1oo. évfordulóján. Szerk. Balogh Lajos ? Ördög Ferenc Zalaegerszeg . 153?6 Soós Imre (é.n.) Felnémet története (kézirat) Soós Imre 1975. Heves megye községei 1867-ig. Eger. Tinódi Sebestyén 1984. Eger vár viadaljáról való ének. In. Krónika. Bibliotheca Hungarica Budapest. Török Konstánt1896. Nyelvtani adatok a felnémeti dialektusból. Magyar Nyelvőr. 25. 521
Megjelent a Névtani Értesítő 25. számában 2002
A farkasok téli garázdálkodásáról vagy a Kutyahegyben éjszakánként sétálgató „fejetlen barátról” szóló történetek, meg a boszorkánymesék tarkasága épp oly lebilincselő volt az egykori gyermekhad számára, mint a „cár fiának” rejtélyes, az 1849-es szabadságharc idején, Felnémeten történt, végzetes haláláról szóló história. És persze, azok a történetek is, amelyek egy nagyobb, a Mátra és a Bükk tájait egybefogó régió emlék anyagába tartoznak. Még akkor is, ha ezek java része nem egyéb, mint másutt is ismert elbeszélés vagy versezet variánsa. Mint pl. a Vidróczki emlékét őrző történetek. Valóságalapot sem nélkülöző, apáról fiúra hagyományozódott históriák voltak ezek, s az egykor híres betyár életének egy-egy epizódját örökítették meg. Kár, hogy csak kevés maradt fenn belőlük, hisz lejegyzésükre évtizedekkel ezelőtt aligha gondolt valaki is. Pedig öt-hat évtized előtt még olyanok is élhettek a faluban szép számmal, akik valóban találkozhattak a pandúrok üldözte, menyecskék bújtatta, és dédelgette szegénylegénnyel…
Az alábbi történetet a legszínesebbek egyike ez az egyre ritkuló, a szájhagyomány őrizte, s Felnémeten hallott Vidróczki-históriák között. Elbeszélője a felnémeti születésű dr. Csank István nyugalmazott ügyvéd. Sokak által szeretett és nagyra becsült Csank Pista bácsija volt, aki édesapjától hallotta a kalandos történet részleteit. Elbeszélése szerint így esett a dolog Vidróczkival valamikor a 19. század második felében, hogy Pontosan melyik esztendőben, nem tudni, meg nem is nagyon fontos, hisz a történet így, egy kicsit az időtlenség szintjén lesz általános érvényű.
Az apám 1 848-ban született — mesélte Pista bácsi — s ő mondogatta, hogy legény korában gyakran mulattak a templom közelében levő kocsmában, ahová a helybeliek mellett az utasemberek is be-betértek. Történt egyszer, hogy nagy lódobogásra, patkócsattogásra figyeltek fel a legények, aztán nemsokára nyílt az ajtó, s társaival a kocsmába lépett a mátrai erdők híres betyárvezére, Vidróczki. A pandúrok elől menekültek, s a falu szélén nem az erdő irányába nyargaltak tovább, hanem vissza, a faluba. Az üldözők nem is álmodtak ilyen cselfogásról, sokáig „kergették” őket a falu határán is túl. A betyárok nagy mulatásba kezdtek (a kocsmárosné régi ismerősük volt), s széles jókedvükben néhányszor a plafonba is belelőttek. A falusi legénység előbb csak szemlélte Vidróczkiék duhajkodását, a pisztolylövések hallatán aztán inukba szállt a bátorság, kimenekültek a kocsmaajtón. Egyedül az apám maradt ott köztük. Vidróczki, látva ezt, odalépett hozzá és megszólította: - Nohát, öcskös, te nem ijedtél meg? - Miért ijedjek én meg? – kérdezte az apám, majd hozzátette: – láttam én már betyárokat, másokat is. - Láttál? De Vidróczki nem olyan betyár! Nem kapcabetyár! Hé! - Tőle sem ijednék meg – mondta az apám.
Vidróczkinak úgy megtetszett a bátorsága, hogy közéjük hívta, és együtt mulattak tovább. Igaz, nem túl sokáig, mert a strázsát álló betyárok jelentették: a pandúrok rájöttek a huncutériára, s jönnek már vissza a falu felé. Vidróczkiék erre, lóra kaptak és elvágtattak. Így került ismeretségbe az apám Vidróczkival. Később aztán még egyszer találkoztak.
Az apám egyszer vásárra indult Miskolcra, át az erdőkön, Répáshuta felé. Akkor még nem létezett a mai lillafüredi Út. Ökröket akart venni a miskolci vásáron, pénzt is vitt hát magával, nyakába akasztott vászonzacskóba rejtve — mivelhogy akkoriban parasztember nemigen használt pénztárcát. Már jól benn járta rengeteg erdőben, amikor innen is, onnan is egy-egy koppanást hallott a fék között. Ment tovább, de a koppanások csak nem maradtak el, sőt, gyakoribbak lettek. Apám megállt, nézett a hangok irányába, de embert nem látott sehol. Látott Viszont fokost, nem kegyet. Hamar rájött: a fokosok gazdái a fák mögé rejtőztek. Apám már tudta: körbefogták a betyárok. Lassan továbblépett, de akkor megszólalt valaki az egyik fa mögött: - Állj meg! Hova mégy? - A miskolci vásárra. - Mennyi pénzed van? - Kétszázötven korona. - Biztos? - Biztos – mondta az apám. -Akkor tedd le a pénzed arra a kőre, oszt Te pedig eridj, amerre látsz, gyorsan.
Mit tehetett, előhúzta inge alól a pénzes zacskót, óvatosan a mondott kőhöz lépett, s rátette. Akkor nézte meg őt jobban az egyik betyár, aki nem volt más, mint Vidróczki. Meg is szólította nyomban: - Hát te vagy az, Te Csank, akivel a felnémeti kocsmában mulattunk? Te vagy az a bátor legény? - Igen, én vagyok. - No, akkor mennyi pízed is van? - Már mondtam: kétszázötven korona. - Na itt van még kétszáz és menj Isten hírével.
Az apám elvette a pénzt, a zacskóba tette, aztán a zacskót visszadugta az inge alá, s mire útnak eredt, a betyároknak már hűlt helye volt. Vidróczki hát vele is csak jót cselekedett…
Boszorkányokat ugyan már réges-régen nem küldtek máglyára, de velük kapcsolatos hiedelmek makacsul éltek tovább a népi világban. Fél százada sincs, hogy még komolyan vették a felnőttek is a „rontást”, a „szemmel verést”, s nehéz álmok után ébredve határozottan állították: megnyomott a boszorkány. Jól emlékszem, egyszer apám egy ismerősével útra kelt taposni való káposztáért Hétbe. Putnoki születésű lévén, jól ismerte ezt a falut is, úgy tudom, távoli rokonság is volt még ott abban az időben. A káposztájáról ma is híres faluban két napot kellett tölteniük, éjszakára valami ismerősnél vagy rokonnál kaptak szállást. Nem sokkal elalvás után arra ébredt, hogy a szomszéd ágyon igencsak nagyokat nyög, néha jajgat, majd összefüggéstelenül beszél a cimborája, aztán leugrik az ágyról, ki a szoba közepére, s elfúló hangon kiáltja: - A boszorkány, a boszorkány, megnyomott a boszorkány!
Öregek meséi szerint volt aki „látta” is, amint holdfényes estén fiatal menyecske alakjában táncolt a patak vizén a boszorkány, anélkül, hogy a lába a vízbe merült volna. Mások fürödni „látták” mezítelenül a Zúgónál (a malom duzzasztó gátja volt a Zúgó, Szép ipari műemlék, 1956-ban egy szovjet tank zúzta szét), kezében kés volt, s azzal „hasította” a vizet. Néha a hiedelem az általánosságok szférájából kiszakadt, valamely személyhez kötődött. Ettől az időtől kezdve óvták is az illetőtől a gyereket s a jószágot. Egy idő után azt mondták rá: barboncás. Mesék is övezték személyét csakhamar, amelyeket téli estéken vagy ősszel, kukoricafosztáskor adtak elő. A gyerekek szájtátva hallgatták a történeteket s más nap elkerülték az illető háza táját, nehogy megrontsa őket. Voltak történtek, amelyeknek szereplője már rég a sírban volt, de a róluk szóló történet hosszú ideig fennmaradt. Miként a Barboncás Folórról szóló is.
Ez a Barboncás – a mese szerint – sokat járt-kelt a falu határán túl, útjait mindig titokzatosság övezte. Gyalogszerrel indult mindig, de különös módon mindenhová hamar megérkezett. Senki sem tudta hogyan. Csak tudni vélték: boszorkánymestersége segítette mindig. Egyszer a falu egyik kovácsa Szarvaskőbe indult. Befogta lovait annak rendje és módja szerint, az abrakos tarisznyát berakta a kocsiderékba, az ülésdeszkára pokrócot tett, s vitte az itatóvödröt is. Nyár volt, a nap hetedmagával sütött; még az erdők között kanyargó „szarvaskövi út” sem volt árnyasnak mondható. A kovács alig hagyta el Almárt, még a Barátbérc nyergét szemlélgette, mikor észrevette az út szélén ballagó Barboncást. Nem volt gyáva ember, de a boszorkányságot ő is respektálta. Meg is akarta szólítani, meg nem is. Amíg ezen gondolkodott, a kocsi utolérte Folórt, az meg nyomban megállt, s megkérdezte: - Hová mégy, kovács? - Szarvaskőbe. - Elvihetnél engem is.
A kovács előbb tűnődött, mit is válaszoljon, mert nem szívesen vette volna kocsijára a banboncás hírében álló embert. Legszívesebben azt mondta volna, hogy előbb még kitérőt tesz ide a Nyugodóra, s csak később indul majd tovább, fával. Ez persze füllentés, s az ilyen boszorkányos személy biztos belelát az ember lelkébe, s még elhíreszteli, hogy hazugságon kapta – gondolta a kovács. Ezért hát nem is teketóriázott tovább, egyenesen a szemébe mondta: - Nem viszlek, Folór, mert barboncás vagy, nem akarok bajba kerülni miattad.
Rácsapott a lovakra, azok meg csaknem vágtába kezdve röpítették a kocsit, a kovács alig tudta megfékezni. Folór a botját magasba emelve kiáltott utána: - Megállj, kovács, megbánod még te ezt!
A lovak aztán lassan megnyugodtak, s csendesen poroszkáltak tovább. Már a Vaskapunál járt a szekér, amikor a kovács észrevette, hogy a lovai hátát kiverte a tajték. Úgy küszködött a két ló a kocsival, mintha több mázsányi teher lett volna rajta. Feszült az istráng, szinte elszakadni látszott, a lovak mintha emelkedőn kaptatnának felfelé, ügy vonszolták a kocsit. A kerekek meg úgy nyikorogtak, mintha ezer gyerek jajgatott sikongott volna bennük. Csodálkozott is a kovács, mert előtte nap kente meg valamennyit.
- Biztos a rontás morogta magában -‚ az az átkozott Barboncás tette biztosan. Már-már őt is a hideglelés környékezte. Alig várta, hogy elérje a falu határát. Biztatni sem merte nagyon a jószágokat, félt, hogy megszakadnak a nagy erőlködésben. Végre aztán mégiscsak elérte a szélső házakat. Megkönnyebbülten sóhajtott, most már benn van a faluban, ha nagyobb baj esnék is, lesz, aki segít rajta. Nyugalma nem sokáig tartott. Ahogy elérte a falu közepét, meglátta Folórt, aki botjára támaszkodva ballagott előtte az úton. A kovács tágra meresztett szemmel nézte. Megállította a fogatot, a szája mozdult, mondani akart valamit, de hang nem jött ki a torkán. Kis idő múltán csak ezt mormogta:
- Barboncás! Jól mondják, hogy Barboncás. Másképp… másképp hogy előzött volna meg az úton. Láthatatlanná vált, felkapaszkodott a kocsimra, azért verte ki a tajték a lovaimat…
A lovak maguktól-e vagy egy gyenge gyeplőrántástól, elindultak. A kovács a kocsma elé érve megállította őket, lecsutakolta mind a kettőt, az abrakos tarisznyát a nyakukba akasztotta. Még az istrángot sem vette le a hámfáról, a nagy ijedségben bement a kocsmába, egyenesen a kármentőhöz lépett, s bort kért, egy félliteres butellával… (1986)
(Részlet Lőkös István: Átölelő szivárvány c. könyvéből)
A 19. század első évtizedének végén jelentős változást hozott Felnémet életében az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítése. Nem kevés viharral járt ugyan a dolog, egyik elképzelés szerint ugyanis Egert Szarvaskővel összekötő, s a falun áthaladó út mentén készült volna a vasúti pálya, ami heves tiltakozást váltott ki a felnémeti lakosság körében. Állataik, gyermekeik biztonságáért aggódtak, s a falu nyugalmáért is. Végül ők győztek: a falut megkerülve, mai nyomvonalán épült meg a vaspálya, s mai helyén az állomásépület, amely nemcsak a falu, hanem a környék gazdasági lehetőségeinek is kedvezett. 1908 áprilisában – tehát mindjárt a vasúti közlekedés megindulása idején – Gesztes Lajos uradalmi erdőmester “gazdasági vasút kiépítésére” tesz javaslatot. Indoklását az érseki uradalom felsőtárkányi erdőbirtokának 1897-1905 közötti „üzemátvizsgálási munkálatában” így fogalmazta meg: „Az Eger-Putnok vasútállomástól 8 kilométer távolságba jut. Ajánlatos lenne a vasúti állomást vágásokkal – gazdasági vasúttal összekötni. A gazdasági vasút kiépítése nem kerülne nagy összegbe, mert a vonal, melyen haladna, egyenletesen és mérsékelten lejt, semmi nagyobb akadály, áthidalás, vagy erősebb töltésre szükség nem lenne. Kiváló előnye lenne az, hogy a tervelt anyagokat a kívánt időre biztosan és olcsón lehetne kiszállítani. A ma mar fizetett tengelyen való szállítási bérek csak emelkedni fognak – hogy az elért jobb árak tetemesebb részét a fuvarbérek emésztik fel.” Az erdőmester javaslatát elfogadták, a Felnémet és Felsőtárkány közötti iparvasút megépült, s az uradalom felsőtárkányi erdőbirtokán az elkövetkező két évtized alatt az összes erdei vasutak (a birtok területén lévőkről van szó) üzemi központját alakítottak ki. 1934 februárjában Urbántsek Ignác érseki uradalmi erdőtanácsos az összes erdei vasutak üzemvezető posztjára Vendel Ferenc kinevezését javasolja, aki nemrég fejezte be, s kifogástalanul teljesítette kétéves ,erdőmérnök-gyakornoki próbaszolgálatát. Amikor mindez történt, Felnémet már nagy uradalmi gazdasági központ, fejlett tehenészettel, tejüzemmel, disznóhizlaldával és -tenyésztővel, s itt van az egész uradalmi erdőgazdálkodás központja is. A hordógyár, vagyis az Egri Erdő- és Faipari Rt. fűrésztelepe és hordógyára mar 1930-ban 119 munkást foglalkoztatott, de jelentős ipari üzem – a harmincas évek derekán történt bezárásáig – az Érseki Bánya- és Ipartelepek Rt. szénbányája is, amelynek épületei, egykori irodaházai, szolgálati lakásai még ma is állnak Almárban, ahol a vasúti megállóhelyet épp a bányatelep üzemeltetése idején létesítették. Szembetűnő az a prosperálás, ami például a lakosság lélekszámának gyarapodásában is kifejeződik: 1920 és 1935 között 330 lélekkel gyarapodott a falu lakossága. A kor szociális körülményeit ismerve talán az is érdekes lehet, hogy a fenti esztendő statisztikai adatai szerint az 510 lakóházból mindössze hét készült vályogból, a többi kőből. Az ipartelepítés, a korábbi vasútépítések, az Érseki uradalom majorjának felfejlesztése nyomán viszonylag sok a bevándorló. Érdekes a nyelvi és vallási megoszlás is: az alapjában véve tiszta magyar ajkú lakosság mellett 1936-ban már két német, egy szlovák, egy horvát és két szerb anyanyelvű polgára is van a községnek, az összlakosságból pedig a 2351 katolikus mellett 23 a reformátusok, 2 az evangélikusok, 2 a görögkeletiek, 7 a zsidók és 7 az ismeretlen vallásúak száma. Beilleszkedésük a faluközösségbe éppúgy zavartalan volt, mint a későbbi években jövő lakosoké (van közöttük erdész, faipari szakmunkás, kereskedő, tisztviselő stb.). A közösségre, az otthonra, a szűkebb hazára találás szembetűnő példái ezek, amit a későbbi ragaszkodás, a Felnémetről való eltávozás után is jól kifejez.
(Részlet Lőkös István: Átölelő szivárvány c. könyvéből)
Felnémet 1960-ig önálló település volt. 1961-ben – egy korábbi felsőbb akarat megvalósulásaként – csatolták Egerhez. Bár a falu és a megyeszékhely földrajzi távolsága nem volt számottevő, Felnémetnek kialakult a sajátos arculata, népszokásaiban, nyelvhasználatában – mely a palóc nyelvjárás egy változata – elkülönült Egertől.
A FNESz. a településnév német utótagját úgy magyarázza, hogy az az egykori német telepesek lakóhelyére utal. „A Fel-előtag pedig az egykori *Alnémettel való korrelációra mutat” (Kiss Lajos 1978:215).
Felnémeten a palóc nyelvjárás egyik változata járja. Ennek sajátosságaira mutat rá a falu szülötte, Török Sándor Konstantin ciszter rendbeli filológus-tanár a múlt század végén. A Magyar Nyelvőrben megjelent dolgozatában hangtani és alaktani szempontból vizsgálja a falu által használt dialektust. Kimutatja a palócság nyelvével azonos, illetve az attól eltérő jegyeket. Megemlíti, hogy a felnémetiek —esetenként —a szomszédos tárkányiakétól is eltérő nyelvjárási változatot beszélnek (Török Konstánt 1896). A falu szókincsének összegyűjtésére ezidáig nem került sor. Noha elszórtan találunk erre vonatkozó adatokat, a szavak inkább szólásokban jelennek meg. (Bakos József Heves megyei szólások című cikke a Hevesi Szemlében jelent meg.)
Török Sándor említett munkájában a lexikai egységeket főleg szemléltetésül használja. Ezek alaki tájszók. Az Új Magyar Tájszótár eddig megjelent három kötetében sem találunk utalást Felnémetre. Ennek lehet az is oka, hogy néhány felnémeti tájszót a gyűjtők egrinek véltek. A helynévmutatóban Felnémet neve ugyanis Eger címszó alatt szerepel (18 c 3), a térképek pedig nem tüntetik fel.
Mivel Felnémet gyermek- és ifjúkorom színhelye, a szavak jó részét a 40-es és az 50-es években hallottam az élőbeszédben. E szavak megmaradásának ellenőrzése végett a helyszínen hagyományos módon folytattam gyűjtést 1990—1995 között. Régebbi ismerőseim, barátaim közlése szolgált forrásanyagul. Jelentős segítséget nyújtott barátom, dr. Lőkös István egyetemi tanár, valamint Németh András, egykori általános iskolai tanárom.
A szavakat elnagyolt fonetikus jelöléssel jegyeztem le. Példamondatot ritkán használok. Erre csak akkor kerül sor, ha az a pontosabb megértést szolgálja. A szómutatványban a betűrendet követem. Először a köznyelvi vagy köznyelviesített formát mutatom be—ez szerepel címszóként—, ezt követi a tájnyelvi alak, majd a szófaji meghatározás. Néha megkísérlem a stílus minősítését is. Előfordul, hogy megjegyzés zárja a szócikket. Mivel dolgozatom csak töredékét képezi a felnémeti tájszókincsnek, a bemutatott szavak mennyisége a későbbiekben bővíthető. Nem szerepelnek a szógyűjteményben olyan alaki tájszók, amelyek a nyelvjárásra jellemző hangtani sajátosságokból adódnak, tehát közismertek. Ilyenek például az i és ü előtti palatalizálódás (gyió, hetyi, patyika, tetyű stb.) Szükségesnek láttam azonban minden más esetben az alaki tájszók felvételét is.
apó apó fn. ’nagyapa’ ángy ángyom fn. ’nagynéni’ ’sógornő’Megj. A köznyelvi alakhoz képest a szó birtokos személyjeles formában fordul elő. bögre bëgrë fn. ’kisebb fajta vizesedény’ bengézik bëngézik ts. ige ’a szüret után meglévő gyümölcsöt összeszedi’ bodzafa fn bocfa bodzafa puska bocfapuska kif. bodzafából készült játékszer’ bordáscsík bordáccsík fn. ’csigatészta’ Megj. Eger környéki tájszó lehet, mivel az ÚMTSz. jegyzetapparátusának két adata is erre utal (Eger, Nyr. 25 [1896] Felsőtárkány, Etnográphia 6[1955]). borízű alma boréző alma kif. ’nyáron érő kellemes, savanykás ízű almafajta’ búbikázik búbikázik tn. ige ’négykézláb mászik’ Szent Verony má megin búbikázik a garádba (ui. részeg). Hangfestő, pejoratív jelentésű szó. buddog buddog tn. ige ’bujkál (vkiben a betegség)’ búgattyú brugattyú fn. ’zsinegre kötött fadarab’ cepe cepe, szepe fn.’gombafajta, a vargányfélék egyike’ csajtos csajtos mn. ’csatakos, latyakos, sáros’ csatorna csatorna fn. ’barázdákkal elválasztott néhány szőlősor’ csendít csëndít tn ige ’halottnak harangoz’ cserbóka cserbóka, csorbóka fn. ’pitypang, gyermekláncfű’ csilleng csilleng fn.’kis szőlőfürt’ csiperke csipircsik fn. ’gombafajta’ „Csipircsik gombát szettem a Pirittyóba.” csuma csuma fn. ’torzs, csutka’ csupasz csipasz fn ’toll nélküli madárfióka’ Megj. A köznyelvi melléknévből tapadással keletkezett főnév. díbogják díbogják ts ige beszélik, suttogják Megj. A még nem hivatalos, nem közismert eseményről titokban, beszélnek. dikó gyikó fn. ’fából készült ágyféle’ egyes gomba eggyes gomba kif. ’egyesével termő tőkegomba’ (vö. csoportos tőkegomba) ez miénk emménk kif. ’miénk’ Megj. A címszó mellett ismeretesek az ettéd, ettétek, ezövék is. Ezek köznyelvi alakjai : tied, tietek, övék. Török Konstantin írja: „ A birtokos névmások előtt álló névelő mindig magas hangú az asszimiláció mellett” (i. m.) eskarablya eskarablya fn. ’foltos szalamandra’ édes édes, édeske fn. ’nagymama’ felérez fëlérez tn. ige ’álmából felébred’ Fëlérzett a gyerek. félig szálló fészállító fn. ’tollasodó, de még önállóan repülni nem tudó madárfióka’ ganga ganga fn ’evéskor a kisgyerek nyakába kötött kötényféle’ garád garád fn. ’kerítés (leginkább élősövényből)’ háti hátyi fn ’hátikosár, vesszőből font puttonyféle’ Ety hátyi cseresznyét vittem a piacra. Jelentéstapadással keletkezett szó. halábol halábol tn. ige ’siet, kapkod’ Ne haláboj má olyan nagyon! herőce herőce fn. ’csöröge, forgácsfánk’ Forgács alakúra csavart, zsírban kisütött omlós sütemény. húszfont húszfont fn. ’kópé, gézengúz’ „Naty húszfont vatte.” irtó vas irtó vas kif. ‘aszatot szúrkáló, villás farkú, botra szerelt vas’ ittég ittég hsz. ‘itt’ jód jód hsz. ‘jól’ “Vigyázz, mer jód elese!” kácsong kácsong tn.ige ‘rosszalkodik, csintalalnkodik’ “Ne kácsong má, te gyerek!” Valószínűleg hangfestő-hangutánzó szó. kaszli kaszli fn. ‘kisebbfajta, többfiókos szekrény’ kázsmérkendő kázsmérkendő fn. Kif. ‘díszes, mintázott selyemkendő’ kocér kocér fn. ‘az ásóra vagy lapátra ragadt föld letisztítására használt kisebb méretű vas- vagy fadarab’ kompókodik kompókogyik tn. ige ‘gubbaszt, meghúzza magát’ “Ott kompókodott az asztalná.” Megj. A kissé ittas, pityókás emberre mondták. kongatás kongatás fn. ‘tűz vagy egyéb veszély esetén a harang félreverése’ korozsma korozsma fn. ‘ajándék’, amelyet a keresztszülőktől kétéves korában kap a gyermek korpitálás korpitálás fn.’kerepelés’ Megj. Nagycsütörtöktől, az ún csonka misétől a feltámadásig terjedő időben kereplő szólt a harang helyett. laposkötél laposkötel fn. ‘lapos kötél, szíjhoz hasonló kötél, amivel rőzsét, szárat stb. kötnek össze’ leveteti magát levetetyi magát kif. ‘lefényképezkedik’ litánia létányija fn. ‘litánia’ Szókapcsolatokban: májusi létányija, októberi létányija. litya litya fn. ‘színes anyagból készült, elöl végig gombos, fodorral díszített blúz’ lóré lóré fn. ‘csille’ Megj. A “hordógyár” (a felnémeti fűrészüzem) szállítóeszköze volt. lószemű szilva lószemű szilva kif. ‘ringlóféle’ lucerna luterna fn. májfa májfa fn ‘májusfa’ Megj. Május elsején a legények pántlikával, kendővel feldíszített fát állítottak a kiválasztott lány számára. makuka makuka fn. ‘napraforgómag’ mályva mályva fn. ‘papsajt’ morvánkalács morvánkalács fn. ‘kerek, nagy méretű foszlós kalács’ Megj. A lakodalmas menet, miután a lányos házhoz ért, a menyasszony az ún. lesen lévők, tehát nem meghívottak részére egy-egy szelettel kedveskedett. masina masina fn. ‘tűzhely’ meg-meg mëmmëg hsz. ‘ismét, újra’ misling misling fn. ‘csalamádé, silónak való, sűrűn vetett kukorica vagy napraforgó mutyiban mutyiba hsz. ‘titokban, alattomosan’ nene nene fn. ‘néni, nagynéni’ ottég ottég hsz. ‘ott’ “Ottég laktak a Bossodba e.” pampuska pampuska fn. ‘fánk’ pectej pectej fn. ‘édeskés ízű, a tehén közvetlen ellés utáni teje’ pelejke pelejke fn.’alacsony, láb nélküli bölcső’ pesztekedik peszterkegyik tn. ige ‘peszterkedik, sündörög, piszmog’ “Aggyíg peszterkedel, míg jód elesel.” Igen széles körben elterjedt tájszó. Valószínűleg hangulatfestő. Megj. Felnémeten kialakult egy sajátos mellékjelentése is. Ez a nőkkel való csintalankodásra, netán a nemi érintkezésre vonatkozott. Az egyik,. kissé ügyefogyott felnémeti agglegény állítólag így hárította el az egri bordélyházban a kéjnő közeledését: “Jaj, kurva néni, én még sose peszterkettem.” penye penye mn. kényes, gyenge, tehetetlen poshadt posat mn. igenév ‘romlásnak indult (folyadék, étel, gyümölxs) pitlélni pitlényi fn igenév ‘őrletni’ Megj. Csak főnévi igenévként használatos mint a mondat célhatározója: Elfogyott a liszt, hónap menek pitlényi. A szó valószínűleg összefügg a ‘malomszita, szitál liszt’ jelentésű pitle szóval (lásd aTESz. pitle szócikkét) sajtár zsétár fn. ‘fából vagy fémből készűlt fejőedény’ sank sank fn. ‘kavics, sóder’ sürög sëreg tn ige ‘forog, sürög’“Úgy sëregtek, mint annak a rengyi.” (Török K. i.m.) sifon sifony fn. ‘szekrény’ singolás singolás fn. ‘hímzés, az alsó szoknya hímzett díszítése’ Kif.:singolt szoknya sinkózik sinkózik tn ige ‘csúszkál (jégen)’ siska siska fn.fűféle, perje’ süvít süvít tn ige ‘fütyül’ szak szak fn. ‘olajpogácsa, a napraforgó sajtolásakor visszamaradt héj, állatok takarmánya. szállító eper szállító eper kif. ‘az eperfa virágos fajtája, amely nem hoz termést, csupán a beporzást szolgálja’ számoskő számoskő fn. ‘tufakőből kifaragott, nagy méretű építkezési anyag’ szikó szikó fn. ‘a ház mészkőből készült lábazata’ tányérmag tányérmag fn. ‘napraforgómag’ troszka troszka fn. ‘salak’ tukarcs tukarcs fn. ‘kukoricának vagy napraforgónak a szárvágás után megmaradt, földből kiálló része, illetve aratás után a gyomnövények szárrésze’ “Messzúrta a lábam a tukarcs.” vasgereben vazsgereben fn. ‘pelyva, törek eltávolítására használt gereblyéző eszköz’ vörösség vërёsség fn. ‘kanyaró (betegség)’ Megj. A bőrőn megjelenő vörös színű kiütésekre utal, metaforikus kapcsolatról van szó. zákányos zákányos mn. ‘zavaros (bor)’ Má lehúsztam eccer a bort, de még e csёppet zákányos.Szakirodalom Kiss Lajos 1978. A földrajzi nevek etimológiai szótára.(FNESz) Akadémiai Kiadó . Budapest Török Konstánt.1896. Nyelvtani adatok a felnémeti dialektusról. Nyr. 25 521-4. Mejelent a Magyar Nyelvőr. 1997/1. számában
A felnémeti pincék titkai
Az 1700-as évek elején Telekessy István egri püspöknek tett jelentés így szól: “Eger várához tartozandó falva volt Felnémeti, adófizető és robotás együtt, kinek helye avagy telekje (faluhelye) az Eger Vize mellett napnyugóra Bakta és Szólát felöl volt, a mintis házak és kemencéjük helyibül ahol most veteményes kertek vagynak, úgy szintén valamely régi ott levő kápolnának fundamentumábul világosan kitetszik.”
Ezek szerint, a kis püspöki falu eredetileg a patak nyugati partján – azaz a mai helyén – állt, mert mintegy 270 évvel azelőttről még látszott nyoma a régi településnek.
“Igy lévén a dolog, akkorbeli Egri Várbeli Tisztek és a püspöknek hivei, igy az Eger Városában letelepedett némely ún. rendek: látván mind a Templom ékességét, mind azon Dombnak alkalmatosságát akkorbéli püspökök engedelmébül magának azon Dombon majorházacskákat, mulató helyeket épitettek, és a több lakosokkal együtt külömb-külömb féle pincéket küsziklábul kivágott lakokat, présházakat azon fölibén építettek, mintahogy az egész Eger Vülgye szőlőhegyekbül állott…”
Arról mesélnek e régi sorok, hogy a falu szépen megépített ékes templomát később a mai Templomdombon emelték, s hogy a ma Sáncnak nevezett falurészen az egri vár tisztjei, – a XVI. sz. második feléről van szó – maguk kedvtelésére, “villákat, nyaralókat” építettek, ahová kijártak szórakozni, hiszen “mulatóhelyekről” és “házacskákról” szól a jelentés. De nem feledkeztek meg a jóféle borok tárolására alkalmas borospincék készítéséről sem és azokat a domb aljában körös-körül vágták. A felnémeti jobbágyok itt kezelték a püspökség borait. A ma „oly veszélyeket” jelentő pincék eredete, az 1500-as évek második felére vezethető vissza.
Amikor a törökök elfoglalták Egert, és földig rombolták, a templom és a domb kövéből „Eger városát nagyobb részre meg kerettetvén” a vár- és a városfalat erősítették meg. Az 1596-ban elesett egri vár körül szétszóródott magyar vitézek ezekben a pincékben bújtak meg, s onnan támadták az erre portyázó törököket. Íme ezt mondja róla a következő írás is: „Kübül vágott pincéit, akit a hajdúság meg szokott volt állani és a kijáró egri törököknek sok kárt szoktak tennyi. A török végül is a környül lévö vármegyékkel úgy bétöltötte, hogy sokaknak még helye sem ismerhetö”. Vagyis a felnémeti pincék körül lejátszódó “gerillaharcoknak” csak akkor szakadt vége, amikor a törökök ide rendelték a szomszédos vármegyék lakosságát és a felnémeti pincéket alaposan betömették velük, úgy, hogy később még helyüket sem lehetett megállapítani.
Miután Eger felszabadult a török hódoltság alól, az egri püspök benépesítette a falut. A püspök által idetelepített lakosság, – “azon Dombnak körülötte letelepedtek, kik is az említett Törököktől betöltött pincéket nagy munkával és fáradtsággal felkeresvén kitisztították és maguk csekély alkalmatosságára házikókat is építettek” – az 1700-as évek elején részben felszabadította a rég betemetett pincéket, és használatba vette. Felnémet első újjáépítése (1706), egészen új lakosságot kapott a 110 éves elnéptelenedés után, az ország legkülönbözőbb tájairól. Az 1710-es pestisjárvány után, csak tíz család maradt helyben, a többiek elmenekültek. 1711-ben, felkeresvén a pincéket, kitisztították és házakat építettek a település helyén. Maradt még azonban több olyan pince, amely a mai napig feltáratlan.
A pincék egyik jellegzetessége, hogy röviddel bejáratuk után a vágat teljes szélességét elfoglaló, mély lyuk, kút állta a továbbjutás útját. Akkor az öregek sem tudtak erre magyarázatot adni. Ma már tudjuk, hogy a pincék mélyén megbújt lakosság és a vitézek így akadályozták meg, hogy az üldöző törökök elérjék őket. Bizonyára vékony ággal, lombbal, fedték be melyre, ha rálépett valaki, azon nyomban elnyelte a mélység. Innen eredhet a Sánc mai neve is.
A felnémeti templom és a szarvaskői filia
A régi, szilárd, kő anyagból épített kápolnának az alapjai 1710 körül még láthatóak voltak. A régi faluhellyel szemben, az egri püspökség temploma állt, ennek faragott kövekből épült fundamentuma 1710 körül ugyancsak látható volt még. A felnémeti plébániát 1789-ben állították fel, Szarvaskő filiával (leányegyház, fiók egyház) együtt.
A műemlék templomot Szent Rozália tiszteletére szentelték, róla nevezték el. A plébánia ház szintén műemlék jellegű.
Szarvaskő filia határában épült püspöki várat 1295-ben említi egy okleveles forrás. E vár plébániáját az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék “Subcastro Episcapi” megnevezéssel illeszti be a felsorolásba. A vár alatti Szarvaskő-alja nevű kis település, a XV. századtól kezdve szerepel jövedelmes vámjával együtt. 1558-ban, tizennyolc jobbágylakója volt. A XV. században ez a szarvaskői vár volt a központja az egri püspöki váruradalomnak.
Eger eleste után, 1596-ban, a szarvaskői vár is törökkézre került, a falu pusztává vált. Telekessy püspök 1706-ban népesítette be újra, de 1710 körül a telepesek elhagyták. Végleges betelepülése 1720 után megy végbe, a vár pedig lassanként rommá lett. A falu fából épített imaházát, oratóriumát, 1732-től említik. 1767-ben Eszterházy püspök, földesúr engedelmével, a lakosság ismét fából épített templomot, Boldogasszony bemutatása tiszteletére, de ez mihamar szűk lett, 1838-ig életveszélyesen düledezni kezdett. A mai templomot Pyrker érsek 1840 és 45 között Streimmelwöger Mihállyal építette fel, Keresztelő Szent János tiszteletére. A főoltár képét Balkay Ferenc festette.
A Szent Rozália templom, lépcsőkkel megközelíthető, dombon álló, keletelt barokk templom. Giovanni Battista Carlone tervei szerint épült 1715, ill. 1746 és 50 között.
Középtornyos homlokzatán magas kőlábazatból induló, négylábazatos falpillér található. A falpillérek közül a két középső tagoltan előrelép és enyhe rizalitot alkot. A kapu fölött könyöklőpárkányos, váll- és zárköves, félkörös kórusablak, kétoldalt hasonló keretezésű fülkék, jobbról Szent Sebestyén, balról Szent Vendel szépen faragott, barokk kőszobrai. A főhomlokzat szép tagolású főpárkányának középső körszeletíves lunettájában, bíbornoki kalappal koronázott csigás, kagylós keretelés kettős kőcímer. Egyiken átlós mező. Erdődy Gábor és Barkóczy Ferenc egri püspökök címerei. A toronytestet egy-egy hatalmas csigából induló volutás kő oromfal fogja közre, párkányán egy-egy szépen faragott, rokokó díszvázával. Déli oldalán, magas lábazatból induló nagy falsávok, illetve keretek között négy kecses törtívvel záródó, zárköves, nagy díszablak. Az északi homlokzat a délihez hasonló kialakítású és ablakbeosztású. A szentély mellett emeletes sekrestyeépület: könyökölőpárkányos, szalagkeretes ablakokkal és a hajó csatlakozásánál hozzásimuló, kör alaprajzú lépcsőtoronnyal. A sekrestyebejáró ajtó és a falsávok között füles, kőkeretes lépcsőházablakok. A kőlábazat és a pálcatagos ereszpárkány a templomon körbefut.
A tágas és világos belső teret hatalmas teljes párkányzatú, széles falpillérek elé állított, keskenyebb, kettőzött fejzetű pilaszterek, illetve az ezeken feszülő hevederek közötti dongaboltozatok osztják szakaszokra. A szentélyt csegelyes, – a hajóval egymagasságú – lebegő kupolaboltozat fedi.
Főoltár. Az építménynek csak gazdagon kialakított, aranyozott faragványokkal díszített, tölgyfa tabernaculuma régi. Az erőteljes felfogású építménynek négy, – vájatolt törzsű, lángnyelves díszű – kompozit fejezetes oszlopán volutás oromzat dúsan faragott gyümölcsfüzérekkel. Kétoldalt, kis méretű, gyönge kivitelű adoráló angyalok láthatók.
Gyertyatartó. a főoltáron négy, szépen faragott és aranyozott, csigáslábú, tajtékos díszű, rokokó, hársfa gyertyatartó.
Oltárkép. Félkörös, régi oltárkép keretében újabb naturalista festmény Szent Rozáliát ábrázolja.
Stallum. Faragott tölgyfa, betétmezős, szépen faragott, fogrovatos homloklappal, ívelt támláján kereszt.
Keresztelő medence. A diadalív jobb oldalán, szürke márványból faragott, sárga, fekete és rózsaszín márvány inkusztrációval díszítve. Négyzetes, párkányos talp, pilléres lábán, kétoldalt nagy akantuszlevél és voluta. Fafedéllel.
Mellékoltár. A diadalív jobb oldalához simuló, rézsűsen álló építmény. Barnára festett, részben aranyozott fa. Közepén papi kalap által koronázott címer; zászlós oroszlánok és koronás, szárnyas angyalfejek váltakozó állású címerképeivel. A tabernákulum ajtaját felhőgomolyokon sugaras kehely díszíti. Retabulumán egy-egy hatalmas, a padlószinttől induló kettős csigán, illetve rocaille perecen térdelő, részben aranyozott és színesen festett ruházatú rokokó adoráló angyal. Kétoldalt rokokó díszvázákkal ékesített voluták. Feltehetően Singer Mihály egri szobrász műve.
Mellékoltárkép. A kép Xavéri Szent Ferenc halálát mutatja be. Finoman kidolgozott részletekkel és fényeffektussal.
Hordozható Mária. Az építményt négy leveles díszű, vájatolt oszlopon nyugvó, csigás végén díszvázával ékesített, voluta által tartott baldachin alkotja. A félkörös keret ormát, XVI. Lajos stílusú, leveles ágak és virágok díszítik. A keretben, egyik oldalon Mária a gyermek Jézussal, a másik oldalon a Fájdalmas Mária festménye.
Festmény. A diadalív baloldali szögletében, fülkébe helyezett, rózsafüzéres Szűz Mária. Körben, oválisokban miniatűr képecskék, a Szentolvasó tizenöt hittitkának jeleneteivel. Olajvászon.
Szószék. Lépcső korlátján és tobozos végű, tölcséres talpán aplikált rocaille-ok. Kosarának mellvédjén oldalt, a “Magvető” aranyozott domborműve. Elöl Szent János és Szent Márk evangélisták domborművei. Rokokó munka 1750 körül.
Orgonaház. A karzatemelet középső szakaszába beépített három osztatú részben aranyozott és festett XVI.. Lajos stílű faépítmény.
Úrmutató. Kúpos szárán leveles gyűrű; öntött díszváza idomú nodus. Fönt az Atyaisten és a Szentháromság jelképe.
Oltárkép. Feltehetően a régi oltár képe, az oratóriumon; törtíves, félkörös keretben Szt. Rozáliát ábrázolja.
Örökmécses: Három láncon függ a szentély terében. 1760 körül, feltehetően bécsi munka.
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom:
DOBOS, A.-PELYHE, T.-KISS, N. (szerk) (1998): Felnémet és a Csurgó-völgy természeti és kultúrtörténeti értékei – EKTF Falco-Csoport, Beszámoló a KTM KKA: KK 637/1998. számon nyilvántartott pályázatáról ZÉTÉNYI, E. dr. (1976): Eger – Panoráma, Bp., Egyetemi Nyomda, Bp. ZÓLYOMI, B. (1969b): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 12. p. 550-553. WELLNER I.(1981): Eger-Panoráma. Magyar városok-Panoráma, Budapest Heves Megyei Levéltár gyűjtései – Eger Dobó István Vármúzeum, Adattár – Eger
Felnémet településmorfológiai szempontból az összetett típusú, útmenti, keresztutcás és utcás településekhez sorolható. Északkeleti részén, a II.b. teraszon templom áll, az egykori uradalom gazdasági épületeivel (Heves Megye Műemlékei).
A település ősi központja az Eger-patak nyugati partján, azzal párhuzamosan húzódó Nagy sor a XIX. században még összefüggő házsort alkotott. Északon ehhez kapcsolódott a Felvég és a belőle DNy-i irányban kiágazó Alvég. Ez utóbbi Ny-i folytatása a XIX. sz. első felében keletkezett Újsor.
Felnémet főutcája a mai Kovács Jakab utca – eredeti nevén Jakab kovács utca volt. A Felvégi út, hajdani nevén Hámán Kató utca, a század elején még „sáros út” volt, mert itt hajtották ki a kondát és a csordákat, a Csurgó-völgybe. A ludakat a völgy bejáratához vitték, mert nem volt szabad a „Nagy Güdör” (Nagy-Verő) fölé hajtani, rájuk a kislányok vigyáztak. A bárány-, kecske- és tehéncsordákat a Pirittyóra (vagy Pirittyó-lápa) és az Agyagos-tetőre hajtották ki. Ha délelőtt az egyik legelőre vitték, akkor délután a másikra. A kondát a Nagy-Verő fölé vitték: „A disznókat a Nagy Güdrön fölé hajtottuk.” A libákat Lícfa v. Lícium, – a felnémetiek sajátosan így hívták a növényt – (Lycium barbarum – közönséges ördögcérna) levéllel etették, mely cserjéből kerítést is ültettek. A könnyen elvaduló, Kínából származó növényt ma is sövényként használják. Egy történetet hallottunk ezzel kapcsolatban. A vásáron egy idős néni vásárolt libát. Két hét múlva visszavitte az árusnak:
- „ Milyen libát adott nekem, hogy még a Líciumot sem eszi meg?” - „ Hát kedves, adja oda neki a Nagytemplomot hátha az jobban ízlik.”-felelte neki az árus.
Régebben alakulhatott ki a múlt századi település DK-i végén fekvő Borsod utca. Ugyanakkor 1920 után épült ki Felnémet K-i részén a Sánc-tető, a Szarvaskői utca, Ny-on a Kertalja, K-en a Tárkányi út és délen az Egri út.
A Felnémet körüli földek jó termőterületek voltak, mert a település és környéke az Eger-patak, az Almár-patak, a Csurgó-patak és a Cseszárka (Tárkányi-patak) árterét képezte. Az 1790-es katonai térkép alapján az Eger-patak ártere már művelt, az Almár-patak ártere mocsaras és lápos terület volt, ma is nedvesebb az Eger-patakénál. A Csurgó-patakot inkább a makkoltatás idején a sertések itatására, valamint a Lágyason (a mai Pásztorvölgyi lakótelep) lévő legelő, majd mezőgazdasági terület öntözésére használták. A század elején az Eger-pataknak olyan nagymértékű áradási voltak, hogy a már akkor is álló gát – az Eger-patak 1856-ban már szabályozva volt – ellenére több tíz centiméter magasan állt a víz a Kovács Jakab utcán, az udvarokban, de még a kertekben is. A mai Pásztorvölgyi lakótelep, amely nevét a fölötte húzódó Pásztorok-völgyéről kapta, a valamikori fűzlápon épült. Ezt a területet az öregek ma is Lágyasnak hívják. Az utóbbi, egyre szárazabbá váló időszakban, másrészt a lakótelep kialakítása előtti vízelvezetés következtében ez a láp kiszáradt. A század elején főleg kenderföldek voltak a területen. Felnémet egyik legrégebbi mesterséges vizes árka a Cinca volt, – a Csurgó-patakot kötötte ösze az Almár-patakkal – a Csurgó-völgy bejáratánál, a kertek végén lett kiásva, de a Csurgó-patakhoz hasonlóan, ma már csak időszakosan szállít vizet. A gyerekek sokat játszottak itt, a „Cincában hemperegtek”.
A XIX. század végén, a településen még a kettős beltelkek rendszere volt jellemző: minden gazdának a lakótelken kívül külön rakodókertje is volt, melyek a falu körül 3 csoportban helyezkedtek el (Laposi-, Lágyasi-kert és Sáncaljai rakodó). A kertekben általában épület nem volt. A telkek nagyobb része szalagtelek. A „Nagysoron” – Kovács Jakab utca még ma is gyakoriak a soros elrendezésű, többlakóházas, többgenerációs udvarok (Heves Megye Műemlékei). A hagyományosan épített régi lakóházak és gazdasági épületek többsége 1945 után a nagyméretű iparosodás és modernizáció hatására megsemmisült.
1945 után a település déli és keleti irányban továbbterjeszkedett, 1950 után pedig kialakult a falutól északkeletre fekvő Ötös gyári lakótelep, ma Berva lakótelep. A falu határában ezt követően újabb ipari telepek és szolgáltató központok jelentek meg.
A szakirodalom szerint Felnémet lakóházainak általános típusa a XX. sz. elején a szarufás-torokgerendás, nyeregtetős, vegyesen belülfűtős és szabadkéményes beglyakemencés tüzelésű ház volt.
Az I. Világháború előtt az általános mestergerendát a nagyobb házakban „boldoganya” tartotta. A házak építőanyaga a vályog mellett a XVIII. sz. végétől mészkő és riolittufa.
Az istállót régen a lakóházzal egy fedél alá építették, csak 1945-től épültek külön. A régi településrészeken néhány évtizeddel ezelőtt még jellegzetes volt az utca közepére szabályosan elhelyezett gémeskútsor. A falu Ny-i részén voltak a földbeásott gabonavermek. Az alsó riolittufa összletbe vájt pincesorokat a templomdomb alatt, a Cigléden és 1940 után a Csurgó-völgyben találjuk meg.
A múlt század elején Felnémetnek három iskolája és négy vízimalma volt. Az első és második osztályos gyerekek még együtt jártak iskolába. Ez az épület a mai Kovács Jakab utca 10. szám alatt található, jelenleg magánlakás. A 3-4. osztályban a fiúk és a lányok külön tanultak. A mai orvosi rendelő volt az alsó iskola v. a lányok iskolája („magtár iskola”), a templom melletti épületbe v. felső iskolába jártak a fiúk („templomparti iskola”). Ez a két épület a Pásztorvölgyi Gimnázium megépülése előtt Eger 11-es számú Általános Iskolája volt. Az idősek úgy emlékeznek, hogy az első mondóka, amit az iskolában megtanultak így szólt:
„Felnémetnek van három iskolája, négy malma, meg a templomparton terem a jó pemetefű.”.
A pemetefű egy gyógynövény, sok betegség gyógyítására használták.
A négy vízimalom, az idős lakosság elmondása szerint, az 1900-as évek elején még működött. Az egyik az Apáty malma vagy más néven kismalom volt, ma a „Malomkert” őrzi a nevét. Mára csak híre maradt fenn. A második vízimalom a Cseszárkára (Tárkányi-patak) épült, Vak Jancsi malmának hívták (Antal János, a tulajdonos után). Most rutinpálya található a helyén. A harmadik malomba – Engler malmába is, mely a mostani Penny Market közelében állt, az Eger-patakból vezettek vizet. A negyedik malom nevét az egri Malomárok utca jelzi. Ennek mentén állt a Práf malma.
Az 1950-60-as évektől indult meg erőteljesen Felnémet településképének megváltozása, a tájra korábban nem jellemző, a hagyományos településképet degradáló kocka-alakú és több emeletes házak megjelenése. Ma ezek elburjánzása okozhat jelentős gondot, hiszen egyre többen költöznek ki Egerből, a központi településről ide és vásárolnak régi parasztházakat, telkeket, melyeket később teljesen átalakítanak. Egyre inkább terjed a nem tájba illő építkezés, valamint a hétvégi-kertek megjelenése (Felnémettől északra).
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom
CSÁSZÁR, ZS. – PARÁDI, K. (2000): Felnémet tájhasználata. A Csurgó-völgy geológiai, geomorfológiai és botanikat értékeinek feltárása. – OTDK dolgozat, Debrecen
Legutóbbi hozzászólások