Get Adobe Flash player

Legutóbbi hozzászólások

Izelítő fotóinkból

Központi Mérőállomás Sánci Civil-csoport tagjai Felnémet csemeteültetők Az alapanyagok és félkésztermékek vizsgálata Fajcsák Attila: Rózsa nyílik - ötven felnémeti népdal Szerelőszalag Pisztrángos tó Fajcsák Attila: Rózsa nyílik - ötven felnémeti népdal Felnémeti iskolások a templom előtt A volt Finomszerelvénygyár

Vak Jancsi

Régi időkben nagy jelentőséggel bírtak a falu életében az Eger-patak mentén működő vízimalmok: Engler malma a mai Fairway ruhagyár közelében, Práf malma a Malomárok úton, Apáty malma az Egri úton. Vak Jancsi malma a Tárkányi patak (Cseszárka) mellett, a hordógyár hátánál volt. A hordógyár helyén ma a fűrészüzem található. A malom tulajdonosa, eredeti nevén Antal János a Vak ragadvány nevet azért kapta, mert gyengén látott. Gyakran járt Terpesre, a dolgát intézni, ő csak azt mondta, hogy “átlépek Terpesre”, állítólag voltak ott rokonai is. Így a felnémetiek költöttek ehhez az eseményhez egy szólást, lehet, hogy sokan az olvasók közül hallották is már: Átment, mint Vak Jancsi Terpesre. Terpes a Tarna-völgyében található, Pétervásárától nem messze, Felnémettől kb. 28-30 km-re légvonalban.

A Vak Jancsi malmát nevezték Rizskása malomnak is. Feltehetően a törökök ezen a területen rizst termesztettek, innen ered a Rizskása elnevezés. A házaktól csengős lóval gyűjtötték össze a búzát, három zsákot kértek házanként, az egyikbe lisztet, a másikba kenyeret, a harmadikba a korpát tették. Szól is erről egy népdal: “Még 20 éves koromba beálltam a felnémeti malomba…”

Megosztás

(Gyűjtötte: Kovácsné Parádi Katalin)

Abban az időben nagy jelentőséggel bírtak a falu életében az Eger-patak mentén működő vízimalmok: Engler malma a mai Fairway ruhagyár közelében, Práf malma a Malomárok úton, Apáty malma az Egri úton. Vak Jancsi malma a Tárkányi patak (Cseszárka) mellett, a hordógyár hátánál volt. A hordógyár helyén ma a fűrészüzem található. A malom tulajdonosa, eredeti nevén Antal János a Vak ragadvány nevet azért kapta, mert gyengén látott. Gyakran járt Terpesre, a dolgát intézni, ő csak azt mondta, hogy “átlépek Terpesre”, állítólag voltak ott rokonai is. Így a felnémetiek költöttek ehhez az eseményhez egy szólást, lehet, hogy sokan az olvasók közül hallották is már: Átment, mint Vak Jancsi Terpesre. Terpes a Tarna-völgyében található, Pétervásárától nem messze, Felnémettől kb. 28-30 km-re légvonalban.

A Vak Jancsi malmát nevezték Rizskása malomnak is. Feltehetően a törökök ezen a területen rizst termesztettek, innen ered a Rizskása elnevezés. A házaktól csengős lóval gyűjtötték össze a búzát, három zsákot kértek házanként, az egyikbe lisztet, a másikba kenyeret, a harmadikba a korpát tették. Szól is erről egy népdal: “Még 20 éves koromba beálltam a felnémeti malomba…”

Felnémet eltartója legnagyobb részben az érseki uradalom volt, a másik jelentős kereseti forrás, pedig Grűber Jenő gazdasága (szőlői és gyümölcsösei). Háború előtt, mindenkinek munkát adott. A gyerekek 12-13 évesen már elkezdtek napszámba járni 80 fillérért. Később 17-18 éves koruktól elszerződtek summásnak 6 hónapra, bárók, más birtokosok földjeire.

Mesélőnk a Sík-hegyen – ez a Vécsey-völgyön túl található – egy cseresznyésben napszámosként dolgozott. A tulajdonos, akit csak “bolondos úrnak” hívtak, mert egy jókedélyű ember volt, Egerben a Pacsirta úton lakott. A háza előtt gyülekeztek minden reggel onnan mentek ki a Sík-hegyre, puttonyba gyűjtötték a cseresznyét és utána visszamentek a fizetésért. Ezt az utat többnyire mezítláb, gyalog tették meg, hogy a papucsot kíméljék.

A település körül elsősorban burgonyát, babot, káposztát, kukoricát, búzát és árpát termesztettek. A burgonyát a “hegyes területre”, búzát, árpát a “lapos területre” (pl. Nagy-lapos, vagy a Cigléd-alja), a kukoricát a feltört földbe ültették. A káposztaföldek legnagyobb része az érsekség tulajdonában lévő Rizskásában volt. Az élelem tárolását, főleg a tej begyűjtését jégvermekkel oldották meg. A vermeknek volt merőben más célja is, nagy járványok idején a betegek holt testeit itt fagyasztották le, hogy a fertőzést megállítsák.                                              

A következő történet jól szemlélteti, hogy mekkora jelentősége volt a település hierarchikus rendszerének a lakosság életében. Ebben az időben Felnémet harangozója Szele Sándor volt. Történetünk mesélőjének bátyja is volt Felnémet harangozója, erről még később írunk.

A történet így szól: Mesélőnk édesapja a tanyamester szolgálatában állt, – a település fontos embere volt az intéző és a tanyamester (gazdatiszt), az intéző állt a tanyamester fölött. – így gyermekeinek kötelessége volt a tanyamester libáinak legeltetése minden nap. Ehhez azonban érteni kellett, mert nem hajthatták ki a libákat akárki földjére. Ahol nem tartottak szárnyasokat, csak tehenet és lovat, azoknak a földjére nem engedhették a libákat, mert “a fű tollas lett volna” és azt nem etethetik meg a nagytestű háziállatokkal, másrész meg hamar észrevette volna a tulajdonos. Mesélőnk általában a Kutya-hegy dűlőre hajtotta a libákat, a tanyamester földjére. A libák azonban szétszéledtek a pap és a kántor földjén (mind a tanyamester, mind mesélőnk libái). Ezt észrevette Szele Sándor, mérgében még jobban szétkergette a libákat és megdobálta őket, aminek következtében soknak eltört a szárnya. Mesélőnk libái közül is tört el szárnya néhánynak, ami nagy baj volt, hiszen azokat le kellett vágni, így nem volt elég, amit a tanyamestertől kapott, hanem még otthon is jól elverte az édesanyja ezért.

Egy másik alkalommal mesélőnk éppen a templomkertből próbálta begyűjteni a szétszéledt szárnyasokat, amikor összetalálkozott az éppen látogatóba érkező érsekkel, akit díszes hintón hoztak. Az érsek, amikor meglátta, odatartotta mesélőnk elé a kezét, hogy csókolja meg, mintegy bocsánat kérésként, de ő ezt a célzást nem értette. Meg is kérdezte tőle az érsek, hogy kinek a gyermeke. Mire haza ért otthon már értesültek a történtekről, és édesapja jól megpofozta, akkor egyszer az életben.

Hallottunk történeteket a háború idejéből is. Mesemondónk 17 évesen közvetlenül részese volt ezeknek az eseményeknek. A régi kocsma udvaránál laktak, ott volt a pincéjük is, a németek itt állították fel a kondérokat, konyhaként használva a kocsma udvarát. A pince torkát a sebesültek ápolására és a halottak elhelyezésére használták. Reggelente vitték ki a német katonák az ételt a frontvonalra és visszafelé pedig, hozták a halottakat ugyanazon a kocsin, majd lerakták őket nagyobb hely híján, majdhogy nem a kondérok mellé. Mesélőnk rengeteg halott katonát segített lepakolni a kocsikról -akkor nem féltem a halottaktól-, mondta. Az oroszok 1944. őszén még Eger felől lőtték Felnémetet, majd a frontvonal feljebb húzódott a település felé. Az igazán erős harcok 1944. december 4-12. között folytak Felnémeten, a frontvonal ekkor egész pontosan az Almár-völgy folytatásában, a Szarvaskői úton haladt végig. Ettől a vonaltól nem messze egy kereszt árulkodik a Csurgó-völgy bejáratánál az aknákról. Ezt a keresztet (Jakab Ernő keresztje) a szülők állították ott, ahol a fiuk aknára lépett. A német katonák használták a Posta-köz végében lévő pincéket is. December második felére az oroszok elfoglalták Felnémetet, és természetesen megtalálták mesélőnk házát is. Elmondása szerint az udvaron a pincetorokban rengeteg halott katonát tettek le, de akkor már senki sem tudta, hogy melyik magyar és melyik orosz. Közös sírba temették el őket, talán valahol a Kutya-hegyi dűlőn, de az is lehet, hogy a Templomparton a régi magtár mellett fekszenek (régebben a 11-es számú általános iskola felső tagozatának az épülete, ma magántulajdon). (Erről még később mesélünk, itt ugyanis feltártak korábban egy temetőt.)

Mesemondónk története itt nem fejeződik be. Az orosz katonák ugyanis keresték őt, és azt akarták, hogy az édesanyja adja elő. Ő azonban egy dunnába volt beletekerve, kb. két hétig, mert az oroszok állandóan visszajártak kutatni utána. Egy este azt mondta az édesanyja, hogy másnap reggel Englerék mennek Egerbe, lisztet szállítanak, majd ők átviszik a frontvonalon. Egerben, pedig keresse meg a nagyszüleit, akik a Törökfürdő környékén laktak és az akkori ecetgyárban dolgoztak. El is vitték Egerbe, sikeresen átjutottak a frontvonalon. Letették őt nem messze a mostani stadiontól. Ő pedig, elindult a nagyszülőkhöz, szemben a rengeteg orosz katonával, de szerencsére nem kérdezett tőle senki semmit. Meg is találta a nagyszülők házát lerombolva. “Hideg is volt, tél volt, fáztam meg tele voltam tetűvel, mert két hétig a dunnában feküdtem”- mondta. Találkozott azonban valakivel, aki elmondta neki, hogy a nagyszülei másokkal együtt, a Maklári úton vannak az ecetgyár tulajdonosánál. Ő kiment a Maklári útra, végig kopogtatta a házakat, mire megtalálta a többieket. Igen ám, de pár nappal később a tulajdonos meghalt, a holttestet, pedig betették az ágy alá. Mesélőnket az oroszok utolérték, így el kellett őt bújtatni jó pár napra megint, az ágy alá, a halott mellé. Aztán sikerült őt és még néhány vele egyidős fiatalt elmenekíteni a papneveldébe, ahol biztonságban voltak, mert az oroszok oda nem mehettek be, szerencséjükre. Két hétig itt lakott, akkor megtalálta az édesanyja, aki, akkor hallott felőle először, amióta megszöktették. Az orosz katonák kirabolták ugyan őket, de életben maradtak. Természetesen a németek meg másoktól hordták el az élelmet, mert szükségük volt rá. Mesélőnket és családját nem bántották, mivel kellett a segítségük.

Az idősebb generáció még rengeteget tudna mesélni a felnémeti harcokról, és sokféleképpen, de egy biztos, nem sok választásuk volt, sem a németekkel, sem az oroszokkal szemben.

Néhány adalék a pincerendszerhez és a régi templom altemplomához.

Mesélőnk, testvérétől – aki Felnémet harangozója volt – hallott a felnémeti pincerendszerről. A pincerendszer egyik bejárata a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának udvarában található, mely egy kútból nyílik. Egy szóbeszéd szerint az említett alagút hosszan elvezet Miskolc felé. Fodor László régész és csapata tárta fel a ’90-es években az alagútrendszert, de túl veszélyesnek találták ahhoz, hogy teljesen kibontsák a falait. Amikor beszélgettünk Fodor László régésszel erről, elmondta, hogy több feltárás is lehetne a településen és környékén.

A másik érdekes épület, a Templomdombon álló régi magtár. Már említettük, hogy körülötte volt egy temető, – amit szintén a helyiektől hallottunk – abból az időből, amikor a magtár helyén templom állt. Korábban írtunk róla, hogy 1710 körül, még láthatóak voltak a templom romjai. Ennek a templomnak volt egy altemploma, ami mindvégig megmaradt és ma is megtalálható. Sokan láthatták még a freskókat a falán. Ma az épület magántulajdon és nem tudni, hogy a freskók, milyen állapotban vannak. Nagyon szomorú, hogy nem tudják bemutatni az ide látogató embereknek és a lakosságnak sem, pedig Felnémet egyik jelentős kultúrtörténeti értéke lenne (mint a napjainkban is megtartott Úrnapi ünnepség), feltéve, hogy nem mentek tönkre teljesen a falai.

Az ünnepi körmenetek alkalmával, pl. búzaszenteléskor, Úr napján az Apáty-kertben álló Szent Antal szobortól egészen a Kutya-hegyi-dűlőig sétált a nép. A szobrot a háború után ledöntötték és az éppen akkor épülő házak alapjaiba tették a darabjait. A dűlőben lévő földeket, amelyek a harangozó, a kántor és a plébános tulajdonában voltak, harangozó- és kántor- földnek, valamint paptagnak hívták.

Az Úrnapi sátorokat a tanácsos háza előtt, (nem tudjuk még pontosan, de valószínűleg a jelenlegi parókia helyén állt). A többi sátrat a Posta-köz és a Sánc-út kereszteződésénél (régebben ABC, ma bútorbolt), a harangozó háza előtt (a templom lépcsői alatt a vízparton) és a tanyamester kapuja előtt (a régi kocsmával szemben) állították fel.

Vége

Köszönet Marika néninek a történetekért.

Megosztás

Felnémet településmorfológiai szempontból az összetett típusú, útmenti, keresztutcás és utcás településekhez sorolható. Északkeleti részén, a II.b. teraszon templom áll, az egykori uradalom gazdasági épületeivel (Heves Megye Műemlékei).

            A település ősi központja az Eger-patak nyugati partján, azzal párhuzamosan húzódó Nagy sor a XIX. században még összefüggő házsort alkotott. Északon ehhez kapcsolódott a Felvég és a belőle DNy-i irányban kiágazó Alvég. Ez utóbbi Ny-i folytatása a XIX. sz. első felében keletkezett Újsor.

Felnémet főutcája a mai Kovács Jakab utca – eredeti nevén Jakab kovács utca volt. A Felvégi út, hajdani nevén Hámán Kató utca, a század elején még „sáros út” volt, mert itt hajtották ki a kondát és a csordákat, a Csurgó-völgybe. A ludakat a völgy bejáratához vitték, mert nem volt szabad a „Nagy Güdör” (Nagy-Verő) fölé hajtani, rájuk a kislányok vigyáztak. A bárány-, kecske- és tehéncsordákat a Pirittyóra (vagy Pirittyó-lápa) és az Agyagos-tetőre hajtották ki. Ha délelőtt az egyik legelőre vitték, akkor délután a másikra. A kondát a Nagy-Verő fölé vitték: „A disznókat a Nagy Güdrön fölé hajtottuk.” A libákat Lícfa v. Lícium, – a felnémetiek sajátosan így hívták a növényt – (Lycium barbarum – közönséges ördögcérna) levéllel etették, mely cserjéből kerítést is ültettek. A könnyen elvaduló, Kínából származó növényt ma is sövényként használják. Egy történetet hallottunk ezzel kapcsolatban. A vásáron egy idős néni vásárolt libát. Két hét múlva visszavitte az árusnak: 

- „ Milyen libát adott nekem, hogy még a Líciumot sem eszi meg?” - „ Hát kedves, adja oda neki a Nagytemplomot hátha az jobban ízlik.”-felelte neki az árus. 

Régebben alakulhatott ki a múlt századi település DK-i végén fekvő Borsod utca. Ugyanakkor 1920 után épült ki Felnémet K-i részén a Sánc-tető, a Szarvaskői utca, Ny-on a Kertalja, K-en a Tárkányi út és délen az Egri út.

A Felnémet körüli földek jó termőterületek voltak, mert a település és környéke az Eger-patak, az Almár-patak, a Csurgó-patak és a Cseszárka (Tárkányi-patak) árterét képezte. Az 1790-es katonai térkép alapján az Eger-patak ártere már művelt, az Almár-patak ártere mocsaras és lápos terület volt, ma is nedvesebb az Eger-patakénál. A Csurgó-patakot inkább a makkoltatás idején a sertések itatására, valamint a Lágyason (a mai Pásztorvölgyi lakótelep) lévő legelő, majd mezőgazdasági terület öntözésére használták. A század elején az Eger-pataknak olyan nagymértékű áradási voltak, hogy a már akkor is álló gát – az Eger-patak 1856-ban már szabályozva volt – ellenére több tíz centiméter magasan állt a víz a Kovács Jakab utcán, az udvarokban, de még a kertekben is. A mai Pásztorvölgyi lakótelep, amely nevét a fölötte húzódó Pásztorok-völgyéről kapta, a valamikori fűzlápon épült. Ezt a területet az öregek ma is Lágyasnak hívják. Az utóbbi, egyre szárazabbá váló időszakban, másrészt a lakótelep kialakítása előtti vízelvezetés következtében ez a láp kiszáradt. A század elején főleg kenderföldek voltak a területen. Felnémet egyik legrégebbi mesterséges vizes árka a Cinca volt, a Csurgó-patakot kötötte ösze az Almár-patakkal – a Csurgó-völgy bejáratánál, a kertek végén lett kiásva, de a Csurgó-patakhoz hasonlóan, ma már csak időszakosan szállít vizet. A gyerekek sokat játszottak itt, a Cincában hemperegtek”.

            A XIX. század végén, a településen még a kettős beltelkek rendszere volt jellemző: minden gazdának a lakótelken kívül külön rakodókertje is volt, melyek a falu körül 3 csoportban helyezkedtek el (Laposi-, Lágyasi-kert és Sáncaljai rakodó). A kertekben általában épület nem volt. A telkek nagyobb része szalagtelek. A „Nagysoron” – Kovács Jakab utca még ma is gyakoriak a soros elrendezésű, többlakóházas, többgenerációs udvarok (Heves Megye Műemlékei). A hagyományosan épített régi lakóházak és gazdasági épületek többsége 1945 után a nagyméretű iparosodás és modernizáció hatására megsemmisült.

1945 után a település déli és keleti irányban továbbterjeszkedett, 1950 után pedig kialakult a falutól északkeletre fekvő Ötös gyári lakótelep, ma Berva lakótelep. A falu határában ezt követően újabb ipari telepek és szolgáltató központok jelentek meg.

A szakirodalom szerint Felnémet lakóházainak általános típusa a XX. sz. elején a szarufás-torokgerendás, nyeregtetős, vegyesen belülfűtős és szabadkéményes beglyakemencés tüzelésű ház volt.

Az I. Világháború előtt az általános mestergerendát a nagyobb házakban „boldoganya” tartotta. A házak építőanyaga a vályog mellett a XVIII. sz. végétől mészkő és riolittufa.

Az istállót régen a lakóházzal egy fedél alá építették, csak 1945-től épültek külön. A régi településrészeken néhány évtizeddel ezelőtt még jellegzetes volt az utca közepére szabályosan elhelyezett gémeskútsor. A falu Ny-i részén voltak a földbeásott gabonavermek. Az alsó riolittufa összletbe vájt pincesorokat a templomdomb alatt, a Cigléden és 1940 után a Csurgó-völgyben találjuk meg.

A múlt század elején Felnémetnek három iskolája és négy vízimalma volt. Az első és második osztályos gyerekek még együtt jártak iskolába. Ez az épület a mai Kovács Jakab utca 10. szám alatt található, jelenleg magánlakás. A 3-4. osztályban a fiúk és a lányok külön tanultak. A mai orvosi rendelő volt az alsó iskola v. a lányok iskolája („magtár iskola”), a templom melletti épületbe v. felső iskolába jártak a fiúk („templomparti iskola”). Ez a két épület a Pásztorvölgyi Gimnázium megépülése előtt Eger 11-es számú Általános Iskolája volt. Az idősek úgy emlékeznek, hogy az első mondóka, amit az iskolában megtanultak így szólt: 

 „Felnémetnek van három iskolája, négy malma, meg a templomparton terem a jó pemetefű.”. 

A pemetefű egy gyógynövény, sok betegség gyógyítására használták.

A négy vízimalom, az idős lakosság elmondása szerint, az 1900-as évek elején még működött. Az egyik az Apáty malma vagy más néven kismalom volt, ma a „Malomkert” őrzi a nevét. Mára csak híre maradt fenn. A második vízimalom a Cseszárkára (Tárkányi-patak) épült, Vak Jancsi malmának hívták (Antal János, a tulajdonos után). Most rutinpálya található a helyén. A harmadik malomba – Engler malmába is, mely a mostani Penny Market közelében állt, az Eger-patakból vezettek vizet. A negyedik malom nevét az egri Malomárok utca jelzi. Ennek mentén állt a Práf malma.

Az 1950-60-as évektől indult meg erőteljesen Felnémet településképének megváltozása, a tájra korábban nem jellemző, a hagyományos településképet degradáló kocka-alakú és több emeletes házak megjelenése. Ma ezek elburjánzása okozhat jelentős gondot, hiszen egyre többen költöznek ki Egerből, a központi településről ide és vásárolnak régi parasztházakat, telkeket, melyeket később teljesen átalakítanak. Egyre inkább terjed a nem tájba illő építkezés, valamint a hétvégi-kertek megjelenése (Felnémettől északra).

 Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin           

Felhasznált irodalom 

CSÁSZÁR, ZS. – PARÁDI, K. (2000): Felnémet tájhasználata. A Csurgó-völgy geológiai, geomorfológiai és botanikat értékeinek feltárása. – OTDK dolgozat, Debrecen

Megosztás

Naptár

2017. november
H K S C P S V
« szept    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Heves megyei Hírlap

Időjárás