Get Adobe Flash player

Izelítő fotóinkból

Heves Megyei Hírlap 1991. március 4.; hétfő Szarvaskői vár-1928 diakepek-296 Szőlőkötözés. Korózs József lánya házasság Korózs Julianna és Jakab András 1904.11.13. Hársfa úti park BERVA moped, 49 cm3, 1961 Felnémeti lakodalomban diakepek-269 szobor6

fűrészüzem

Ahogy Zeusz fejéből kipattant Pallasz Athéné, úgy jött elő szinte a semmiből, és jelent meg a felnémeti fűrészüzemben 1948 vagy1949-ben egy fiatal férfi, Martos Tibor. Senki nem tudott róla semmit. Egyedül talán a Pongrácz család ismerhette Diósgyőrből, ahol emlékezetem szerint együtt dolgoztak vasas szakmában. Pongráczék a háború után kerültek Felnémetre, édesapám, idősebb Dóra Zoltán segítségével. A Pongrácz család ugyanis velünk együtt vészelte át az ostromot az úgynevezett rizskásamalom (Vak Jancsi malma) tulajdonosának pincéjében. Antal Gyula bácsi, apjától Antal Jánostól (őt nevezték Vak Jancsinak a faluban), örökölte és működtette a malmot. A lakás és a malom közelében volt egy bombabiztos pince, ahol néhány családdal együtt közel hat hetet töltöttünk az ostrom idején, 1944.őszén. Pongrácz Sanyi bácsi, akinek lakatos szakmája volt, Antal-lányt vett feleségül, így kerültek ők is Felnémetre a háború alatt. Én ötéves voltam ebben az időben, de arra ― homályosan ugyan ― emlékszem, hogy a pincében szóba került édesapám és Pongrácz bácsi között, hogy a háború után fiával együtt (aki szintén lakatos volt) a felnémeti üzembe jönnek dolgozni karbantartóként.

Úgy emlékszem, hogy az Egri Erdő- és Faipar Rt államosítása után, amikor a részvénytársaság nemzeti vállalattá alakult, édesapám egy darabig még Felnémeten maradt. Miskolcra való áthelyezése csak néhány hónap után történt meg.

Martos Tibort, aki mivel lakatos vagy esztergályos volt, a fához nemigen értett, valószínűleg amolyan komiszárként küldhették Felnémetre, hogy az „osztályidegen”(talán még részvényes is?) Dórát szemmel tartsa. Persze ez nem bizonyítható, mert Martos Tibor később, amikor már ő is a miskolci központban dolgozott, barátságos viszonyt tanúsított édesapám iránt. Hogy ez a magatartás őszinte volt-e, azt nem tudom.

Martos nagy lelkesedéssel fogott a politikai munkához. Hogy ezen kívül mi volt a hivatalos megbízatása, azt nem tudom. Később, amikor az Észak-magyarországi Fűrészek miskolci központjába került, ő lett a vállalat normása.

Miből állt az üzemi mozgalmi élet? Természetesen a dolgozók szocialista szellemű nevelése volt a központi kérdés. Martos szemináriumokat szervezett, ahol a különböző politikai alapfogalmak elsajátítása mellett mozgalmi dalokat is énekeltek. Esténként a szabadtéren tartott foglalkozások alkalmával felzengtek az akkor divatos énekek: Fegyverünk a szerszám, Sződd a selymet, elvtárs!! Zúgjatok csak, traktorok!

Öcsémmel, a szintén a fűrészüzemben lakó Bánhegyi Zolival, meg még néhány környékbeli gyerekkel magam is ott settenkedtem a szeminárium hallgatói között. A szeminárium vezetője ezt nem bánta, sőt látszólag örült is érdeklődésünknek. Emlékszem, hogy egy alkalommal valamelyik mozgalmi dal nem ment az idősebb generáció néhány tagjának. Szabó Sándor bácsi, aki szovjet hadifogságban is volt, nemrég még szörnyű képet festett le a Szovjetunió gazdasági életéről, most lelkesen énekelt, és dühös volt társaira, akiknek nem ment a dalolás.. Martos Tibor ekkor bennünket, gyerekek kiállított a placcra, hogy mutassuk meg, mit tudunk. Mi meg fújtuk a nótákat, megszégyenítve a felnőtt munkásosztályt.

Egy alkalommal azonban furcsa haditervet eszeltünk ki Elhatároztuk, hogy „ráijesztünk” erre a gyülekezetre. Már délelőtt elkészítettük a töklámpákat. A tököt a már említett rizskásamalomban élő két nénitől (Mariska néni és Rózsika) szereztük be. Este mikor már javában folyt a szeminárium, felmentünk a fűrészporból összehordott dombra, és a zene ritmusára mozgattuk töklámpáinkat. Egy darabig áhítattal énekelt a csoport, de a nóta végeztével Martos elkiáltotta magát: davaj! Erre megindultak felénk, hogy a meg nem rendelt szerenádért megkapjuk a jutalmat. Szanaszéjjel, szaladtunk, legtöbbünket nem értek utól. Valahonnan az egyik éjjeliőr is előkerült. Mai napig emlékszem a nevére, Tóth Miklósnak hívták, Egerben lakott. Szegény Bánhegyi Zoli barátom nem vette észre a veszélyt, így néhány botütést kapott a fenekére.

Az ifjúság szocialista szellemű nevelését is fontosnak tartotta Martos Tibor. Ő szervezte meg a SZIT-et. Tudni kell, hogy a DISZ megalakulásáig az ifjúságnak nem volt egységes tömegszervezete, különböző rétegszervezetek működtek. A SZIT az ifjúmunkásokból állt, a falusi, úgynevezett paraszt fiatalság pedig az EPOSZ-ba tömörült.. A SZIT tagjainak egyenruhájuk is volt, és különböző rangjelzéseket is viseltek az ingükön.. A főnök természetesen Martos Tibor volt. A fiatalok közül a legnagyobb rangot Macsinka Árpád (barna bőre miatt a Bokszos Árpi ragadványnevet kapta) viselte. Róla érdemes megjegyezni, hogy igen szorgalmas volt. Szakérettségit is tett, majd elvégezte a fogorvosi egyetemet, megyei főorvos lett, és noha mozgalmi tevékenységét soha nem adta fel, szakmáját nemcsak szerette, hanem állítólag igen színvonalasan látta el. A felnémetiek különösen nagy bizalommal fordultak hozzá. A SZIT-ben tevékenykedők közül említésre méltó Farkas (Fogli) Szilárd is, aki úgy tudom, diplomáciai pályára került, de igen fiatalon meghal, Angliában. Halálának oka számomra máig ismeretlen.

Amikor Martos elkerült Felnémetről, a fűrészüzemben továbbra is folyt a mozgalmi élet. A párttitkár Jakab (Riku) András lett. Vele kapcsolatban az a szóbeszéd járta, hogy temetésén, mivel akkor még az egyházi szertartás nélküli temetésnek nem volt kialakult formája, a felnémeti rezesbanda a Munkaverseny indulót ― „Fegyverünk a szerszám, sarló, kalapács” ― játszotta, egyik közismert sora így hangzik: „Üsd a vasat, addig üsd, amíg meleg”. Jakab András halála után a párttitkárrá Szabó Sándort választották. Ő 1956-ban, a forradalom idején nyilvános bűnbánatot tartott a dolgozók előtt, de később visszatért a szocializmus élharcosai közé. Ki is tüntették.

A forradalom leverését követően előbb diákként, majd az érettségi után „főállásban” segédmunkásként dolgoztam az üzemben. Csakhamar bekapcsolódtam a színjátszó fiatalok munkájába, s ezzel együtt a mozgalmi életbe is. Ez azonban már egy másik történet.

Dóra Zoltán

Megosztás

Gyermekkoromban reggel fél hétkor szólat meg a felnémeti fűrészüzem (hordógyár) dudája. Ez amolyan felhívás vagy ébresztő lehetett, mert fél órával később, hét órakor ugyanez a gőzduda már a munkakezdést jelezte. „Fú a gyár” — mondták a felnémetiek. Farkas (Makó) András bácsi, a fűtő már jókor felkelt, hogy az adott időben megnyissa a gőzcsapot. A megszólaló dallamos dudaszóba én valamilyen szöveges üzenetét értettem bele. Vajon mit üzen?—kérdeztem édesapámtól, aki ez idő tájt (az 1940-es évek végéig) az üzem vezetője volt. Édesapám, hogy kielégítse kíváncsiságomat, kitalált nekem valamilyen szöveget, amelyre már csak homályosan emlékszem. Azt tudom, hogy az eleje így kezdődött: „Emberek, emberek, aki itt dolgozik…” Majd a már elfelejtett részlet után valahogy így folytatódott a szöveg „Fél óra múlva, kezdődik a munka.”

Megöregedve is hallom a hordógyár egykori dudáját, amint munkába hív, jelzi a munkaidő kezdetét, délben ebédre szólítja a munkásokat, majd az ebédidő végén újra megszólal, és délután fél ötkor hallgat el. Ekkor már a munkaidő végét jelzi.

Folytatás

Megosztás

Gyermekkoromat és az ifjúkor néhány évét a mai Egerhez tartozó Felnémeten, a fűrészüzemben töltöttem. Szüleim lakása az üzem területén volt, ugyanis édesapámat az Egri Erdő-és Faipari Rt. majd a jogutód, az Észak-magyarországi Fűrészek alkalmazta. Magam is dolgoztam az üzemben mint diák a nyári szünetekben, az érettségi után pedig egy évig folyamatos munkaviszonyom volt itt. Amikor a felnémeti fűrészüzemben egykor használt szavak jelentéstani magyarázatára kísérletet teszek, édesapámra és munkatársaira is emlékezem.

Az összegyűjtött szavakat a magyar ábécé szerint szedtem betűrendbe. Ebbe a rendszerbe kerültek a jellegzetesen idegen szavak is. Jelentésük feltárásához használtam az Erdészeti vadászati faipari lexikont (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1964.). Erre az EVFL rövidítéssel hivatkozom. A német szavak jelentésének forrása Halász Előd Német─magyar szótára. A szavak értelmezésénél a TESz. és az ÉKsz. megfelelő címszavai segítettek.

Bőrdeszka. Az EVFL-ben csak a széldeszka szót találjuk meg. Így: „a rönk közép vonalától a legnagyobb távolságra levő két legkülső deszka.” Bőrdeszká-nak azt a gyengébb minőségű széldeszká-t nevezték, amely jelentős mértékben tartalmazta a fa kérgét. A szó előtagjában szereplő bőr tehát hasonlóságon alapuló névátvitel.

Cirkula. A TESz-ben a közhasználatú cirkulál szó 3. jelentése ’körbe jár’. A cirkula nem más, mint a körfűrészgép. Ez ’tárcsa alakú kerületén fogazott forgácsoló szerszám’.

Csikk. Jellegzetesen népies szó. Az említett nyelvi közösség nyelvhasználatában a talpfa méretre vágásakor az abból leesett véget jelentette, illetve a hézagléc (spangli) 20-30 cm-es darabjának volt a neve. A TESz. a ’<kialudt vagy eldobott> cigaretta- vagy szivarvég’ jelentésű csikk-et az „argó illetőleg az alacsonyabb szintű köznyelv” szavának minősíti.

Dugó. Az EVFL-ben a betéttuskó címszó alatt találjuk ’vasúti vasbeton aljakba beépített, sínek rögzítésére szolgáló faválaszték’. Csonkagúla alakú test, amely a dugó nevet onnan kapta, hogy alakja a dugóhoz hasonló. A betéttuskó nevezetessége, hogy kezdeti gyártásával épp az Észak-magyarországi Fűrészek foglalkozott. Termelési szempontból Eged András felnémeti körfűrészes neve érdemel említést, ugyanis az ő újítása alapján vált a gyártástechnológia a faiparban közhasználatúvá. Édesapám, idősebb Dóra Zoltán pedig ezzel kapcsolatosan értékes számításokat végzett vállalata számára.

Gáter. Az EVFL Keretfűrészgép (gatter) címszava szerint: „A magyar fűrészipar alapgépe. Alternáló főmozgású keretfűrészlapokkal forgácsoló, gépi előtolású szerszámgép.” Miután a gatter az EVFL-ben is szerepel, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy egy ismert hangtani törvény érvényesül az ejtésformában.

Kant. Valószínűleg a Kante német szóból származik. A német szó jelentése ’él (e valaminek)’. Halász Előd szótárában szerepel az ’elvágólag egymásra rakva’ (auf übereinandergeordnet) példa. Feltehető, hogy ebből vették át a kant szót, amely azt jelentette, hogy a deszka vagy palló szélességének mérésekor a szélesebb oldalra kellett fordítani a fűrészárut. A kant felszólító értelemben szerepelt. Mondatban így is hallottam: „Kantoljuk meg fiúk!”

Laska. A betéttuskó készítésekor keletkező ék alakú hulladékfát nevezték így. Alakja az ÉKsz.-ben szereplő ’metélt’ szóval teremt hasonlóságot, metaforikus szóhasználatra utal.

Pulyka. A deszkák, pallók kézi kérgelésekor keletkező fakérget a dolgozó bérkiegészítésképpen megkapta az üzemtől. Ezt jellegzetes kúpszerű rakásba rakták össze. A hosszabb, tetszetősebb darabokból készült a külső váz, míg az apróbb törmelék ennek belsejében volt. Az így elkészült máglya v. rakás onnan kapta a nevét, hogy jó „kövér” volt, akár a pulyka.

Spangli. Az EVFL-ban hézagléc a neve, jelentése ’fűrészelt áruk tárolásánál az egymásra kerülő rétegeket elválasztó léc’ Eredetét tekintve a német Spanglied ’feszített betét’-re vezethetjük vissza. E formájának kialakulásában talán szerepe volt annak, hogy a nyelvérzék birtokos személyjelnek fogta föl a szóvégi d-t, és elvonással alakította ki az általa szótőnek vélt alakot.

Stóc.  Az ÉrtSz.-ban stósz-ként találjuk, melynek 2. jelentése ’rakás, csomó, nyaláb’. A szó fölötti csillag jelzi, hogy nyelvhelyességi szempontból kifogásolható szóval van dolgunk. Az adott közösség nyelvhasználatában a máglyá-t jelenti. Az EVFL-ban a máglya meghatározására a következőt olvashatjuk: „Iparifa-választékok készletezési formája. A választékok hossztengelyükkel párhuzamosan, oldalkitámasztás nélkül feküsznek egymáson.”

Splintes. A splint tulajdonképpen szíjács. Ez ’a gesztfa és a kambium közötti farész’. „Ipari szempontból kevésbé értékes, mert sok tápanyagot tartalmaz, ezért a gombák és a rovarok ezt a részt támadják meg.” (EVFL). Splintes- nek azt a faipari terméket nevezték, amelynek egy része a szíjácsot tartalmazta. A splintes parkettát például egy időben külön minőségi osztályba sorolták, eladási ára alacsonyabb volt.

Unterláng. Német megfelelője az Unterlage ’alátét, alj(zat), talapzat’ jelentésű szó. Az alátétfa jelentéséről az EVFL így ír a máglya címszó alatt: „A M alá a földre v. betontuskóra fektetett ászokfát (alátétfát, párnafát, vánkosfát) helyeznek.” 

A bemutatott szavak csupán töredékét képezik annak a gazdag szókincsnek, amely az erdő-és faiparban egykor közismert volt. Úgy vélem, hogy jelentős részük kihalóban van, hiszen már mintegy két-három évtizeddel ezelőtt is kiszorította őket a hivatalos szóhasználat, amely részint a nyelvnek az idegen szavaktól való megtisztításával magyarázható, másrészt azzal, hogy az üzem egyre szélesebb körű termelési, kereskedelmi kapcsolatai révén, a hivatalos szavak beáramlásának mind nagyobb lehetősége nyílt meg. Az idegen szavakat felváltó új nevek általában alkalmasak voltak a pontos megnevezésre. Ennek ellenpéldája azonban a rönk szó kiszorítására tett kísérlet. Helyette a gömbfá-t akarta bevezetni a faipar hivatalos nyelve. Ez esetben a szó hangalakja nem arra a jelentésre utal, amit meg akarunk nevezni, a rönk ugyanis nem gömb alakú. Lásd erről a Nyr. 1978: 231 Kiss Lajos szómagyarázatát.

Néhány szóalak kihalását az is magyarázza, hogy az adott faipari termék gyártását a fűrészüzem megszüntette (dugó, laska). A fakéregből rakott pulyka pedig a szociális viszonyok megváltozása miatt homályosult el. Fakéregre mint tüzelőanyagra ma már nemigen van szükség.

Érdemes lenne a faipar kihalóban lévő szavait felkutatni, és a különböző üzemek sajátos megnevezéseit összehasonlítani az azonos fogalmakra vonatkozóan.

Dóra Zoltán

Megjelent a Magyar Nyelvőr 106. évf. 1982./2. számában

Megosztás

Naptár

2017. július
H K S C P S V
« máj    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Heves megyei Hírlap

Időjárás