A felnémeti pincék titkai
Az 1700-as évek elején Telekessy István egri püspöknek tett jelentés így szól: “Eger várához tartozandó falva volt Felnémeti, adófizető és robotás együtt, kinek helye avagy telekje (faluhelye) az Eger Vize mellett napnyugóra Bakta és Szólát felöl volt, a mintis házak és kemencéjük helyibül ahol most veteményes kertek vagynak, úgy szintén valamely régi ott levő kápolnának fundamentumábul világosan kitetszik.”
Ezek szerint, a kis püspöki falu eredetileg a patak nyugati partján – azaz a mai helyén – állt, mert mintegy 270 évvel azelőttről még látszott nyoma a régi településnek.
“Igy lévén a dolog, akkorbeli Egri Várbeli Tisztek és a püspöknek hivei, igy az Eger Városában letelepedett némely ún. rendek: látván mind a Templom ékességét, mind azon Dombnak alkalmatosságát akkorbéli püspökök engedelmébül magának azon Dombon majorházacskákat, mulató helyeket épitettek, és a több lakosokkal együtt külömb-külömb féle pincéket küsziklábul kivágott lakokat, présházakat azon fölibén építettek, mintahogy az egész Eger Vülgye szőlőhegyekbül állott…”
Arról mesélnek e régi sorok, hogy a falu szépen megépített ékes templomát később a mai Templomdombon emelték, s hogy a ma Sáncnak nevezett falurészen az egri vár tisztjei, – a XVI. sz. második feléről van szó – maguk kedvtelésére, “villákat, nyaralókat” építettek, ahová kijártak szórakozni, hiszen “mulatóhelyekről” és “házacskákról” szól a jelentés. De nem feledkeztek meg a jóféle borok tárolására alkalmas borospincék készítéséről sem és azokat a domb aljában körös-körül vágták. A felnémeti jobbágyok itt kezelték a püspökség borait. A ma „oly veszélyeket” jelentő pincék eredete, az 1500-as évek második felére vezethető vissza.
Amikor a törökök elfoglalták Egert, és földig rombolták, a templom és a domb kövéből „Eger városát nagyobb részre meg kerettetvén” a vár- és a városfalat erősítették meg. Az 1596-ban elesett egri vár körül szétszóródott magyar vitézek ezekben a pincékben bújtak meg, s onnan támadták az erre portyázó törököket. Íme ezt mondja róla a következő írás is: „Kübül vágott pincéit, akit a hajdúság meg szokott volt állani és a kijáró egri törököknek sok kárt szoktak tennyi. A török végül is a környül lévö vármegyékkel úgy bétöltötte, hogy sokaknak még helye sem ismerhetö”. Vagyis a felnémeti pincék körül lejátszódó “gerillaharcoknak” csak akkor szakadt vége, amikor a törökök ide rendelték a szomszédos vármegyék lakosságát és a felnémeti pincéket alaposan betömették velük, úgy, hogy később még helyüket sem lehetett megállapítani.
Miután Eger felszabadult a török hódoltság alól, az egri püspök benépesítette a falut. A püspök által idetelepített lakosság, – “azon Dombnak körülötte letelepedtek, kik is az említett Törököktől betöltött pincéket nagy munkával és fáradtsággal felkeresvén kitisztították és maguk csekély alkalmatosságára házikókat is építettek” – az 1700-as évek elején részben felszabadította a rég betemetett pincéket, és használatba vette. Felnémet első újjáépítése (1706), egészen új lakosságot kapott a 110 éves elnéptelenedés után, az ország legkülönbözőbb tájairól. Az 1710-es pestisjárvány után, csak tíz család maradt helyben, a többiek elmenekültek. 1711-ben, felkeresvén a pincéket, kitisztították és házakat építettek a település helyén. Maradt még azonban több olyan pince, amely a mai napig feltáratlan.
A pincék egyik jellegzetessége, hogy röviddel bejáratuk után a vágat teljes szélességét elfoglaló, mély lyuk, kút állta a továbbjutás útját. Akkor az öregek sem tudtak erre magyarázatot adni. Ma már tudjuk, hogy a pincék mélyén megbújt lakosság és a vitézek így akadályozták meg, hogy az üldöző törökök elérjék őket. Bizonyára vékony ággal, lombbal, fedték be melyre, ha rálépett valaki, azon nyomban elnyelte a mélység. Innen eredhet a Sánc mai neve is.
A felnémeti templom és a szarvaskői filia
A régi, szilárd, kő anyagból épített kápolnának az alapjai 1710 körül még láthatóak voltak. A régi faluhellyel szemben, az egri püspökség temploma állt, ennek faragott kövekből épült fundamentuma 1710 körül ugyancsak látható volt még. A felnémeti plébániát 1789-ben állították fel, Szarvaskő filiával (leányegyház, fiók egyház) együtt.
A műemlék templomot Szent Rozália tiszteletére szentelték, róla nevezték el. A plébánia ház szintén műemlék jellegű.
Szarvaskő filia határában épült püspöki várat 1295-ben említi egy okleveles forrás. E vár plébániáját az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék “Subcastro Episcapi” megnevezéssel illeszti be a felsorolásba. A vár alatti Szarvaskő-alja nevű kis település, a XV. századtól kezdve szerepel jövedelmes vámjával együtt. 1558-ban, tizennyolc jobbágylakója volt. A XV. században ez a szarvaskői vár volt a központja az egri püspöki váruradalomnak.
Eger eleste után, 1596-ban, a szarvaskői vár is törökkézre került, a falu pusztává vált. Telekessy püspök 1706-ban népesítette be újra, de 1710 körül a telepesek elhagyták. Végleges betelepülése 1720 után megy végbe, a vár pedig lassanként rommá lett. A falu fából épített imaházát, oratóriumát, 1732-től említik. 1767-ben Eszterházy püspök, földesúr engedelmével, a lakosság ismét fából épített templomot, Boldogasszony bemutatása tiszteletére, de ez mihamar szűk lett, 1838-ig életveszélyesen düledezni kezdett. A mai templomot Pyrker érsek 1840 és 45 között Streimmelwöger Mihállyal építette fel, Keresztelő Szent János tiszteletére. A főoltár képét Balkay Ferenc festette.
A Szent Rozália templom, lépcsőkkel megközelíthető, dombon álló, keletelt barokk templom. Giovanni Battista Carlone tervei szerint épült 1715, ill. 1746 és 50 között.
Középtornyos homlokzatán magas kőlábazatból induló, négylábazatos falpillér található. A falpillérek közül a két középső tagoltan előrelép és enyhe rizalitot alkot. A kapu fölött könyöklőpárkányos, váll- és zárköves, félkörös kórusablak, kétoldalt hasonló keretezésű fülkék, jobbról Szent Sebestyén, balról Szent Vendel szépen faragott, barokk kőszobrai. A főhomlokzat szép tagolású főpárkányának középső körszeletíves lunettájában, bíbornoki kalappal koronázott csigás, kagylós keretelés kettős kőcímer. Egyiken átlós mező. Erdődy Gábor és Barkóczy Ferenc egri püspökök címerei. A toronytestet egy-egy hatalmas csigából induló volutás kő oromfal fogja közre, párkányán egy-egy szépen faragott, rokokó díszvázával. Déli oldalán, magas lábazatból induló nagy falsávok, illetve keretek között négy kecses törtívvel záródó, zárköves, nagy díszablak. Az északi homlokzat a délihez hasonló kialakítású és ablakbeosztású. A szentély mellett emeletes sekrestyeépület: könyökölőpárkányos, szalagkeretes ablakokkal és a hajó csatlakozásánál hozzásimuló, kör alaprajzú lépcsőtoronnyal. A sekrestyebejáró ajtó és a falsávok között füles, kőkeretes lépcsőházablakok. A kőlábazat és a pálcatagos ereszpárkány a templomon körbefut.
A tágas és világos belső teret hatalmas teljes párkányzatú, széles falpillérek elé állított, keskenyebb, kettőzött fejzetű pilaszterek, illetve az ezeken feszülő hevederek közötti dongaboltozatok osztják szakaszokra. A szentélyt csegelyes, – a hajóval egymagasságú – lebegő kupolaboltozat fedi.
Főoltár. Az építménynek csak gazdagon kialakított, aranyozott faragványokkal díszített, tölgyfa tabernaculuma régi. Az erőteljes felfogású építménynek négy, – vájatolt törzsű, lángnyelves díszű – kompozit fejezetes oszlopán volutás oromzat dúsan faragott gyümölcsfüzérekkel. Kétoldalt, kis méretű, gyönge kivitelű adoráló angyalok láthatók.
Gyertyatartó. a főoltáron négy, szépen faragott és aranyozott, csigáslábú, tajtékos díszű, rokokó, hársfa gyertyatartó.
Oltárkép. Félkörös, régi oltárkép keretében újabb naturalista festmény Szent Rozáliát ábrázolja.
Stallum. Faragott tölgyfa, betétmezős, szépen faragott, fogrovatos homloklappal, ívelt támláján kereszt.
Keresztelő medence. A diadalív jobb oldalán, szürke márványból faragott, sárga, fekete és rózsaszín márvány inkusztrációval díszítve. Négyzetes, párkányos talp, pilléres lábán, kétoldalt nagy akantuszlevél és voluta. Fafedéllel.
Mellékoltár. A diadalív jobb oldalához simuló, rézsűsen álló építmény. Barnára festett, részben aranyozott fa. Közepén papi kalap által koronázott címer; zászlós oroszlánok és koronás, szárnyas angyalfejek váltakozó állású címerképeivel. A tabernákulum ajtaját felhőgomolyokon sugaras kehely díszíti. Retabulumán egy-egy hatalmas, a padlószinttől induló kettős csigán, illetve rocaille perecen térdelő, részben aranyozott és színesen festett ruházatú rokokó adoráló angyal. Kétoldalt rokokó díszvázákkal ékesített voluták. Feltehetően Singer Mihály egri szobrász műve.
Mellékoltárkép. A kép Xavéri Szent Ferenc halálát mutatja be. Finoman kidolgozott részletekkel és fényeffektussal.
Hordozható Mária. Az építményt négy leveles díszű, vájatolt oszlopon nyugvó, csigás végén díszvázával ékesített, voluta által tartott baldachin alkotja. A félkörös keret ormát, XVI. Lajos stílusú, leveles ágak és virágok díszítik. A keretben, egyik oldalon Mária a gyermek Jézussal, a másik oldalon a Fájdalmas Mária festménye.
Festmény. A diadalív baloldali szögletében, fülkébe helyezett, rózsafüzéres Szűz Mária. Körben, oválisokban miniatűr képecskék, a Szentolvasó tizenöt hittitkának jeleneteivel. Olajvászon.
Szószék. Lépcső korlátján és tobozos végű, tölcséres talpán aplikált rocaille-ok. Kosarának mellvédjén oldalt, a “Magvető” aranyozott domborműve. Elöl Szent János és Szent Márk evangélisták domborművei. Rokokó munka 1750 körül.
Orgonaház. A karzatemelet középső szakaszába beépített három osztatú részben aranyozott és festett XVI.. Lajos stílű faépítmény.
Úrmutató. Kúpos szárán leveles gyűrű; öntött díszváza idomú nodus. Fönt az Atyaisten és a Szentháromság jelképe.
Oltárkép. Feltehetően a régi oltár képe, az oratóriumon; törtíves, félkörös keretben Szt. Rozáliát ábrázolja.
Örökmécses: Három láncon függ a szentély terében. 1760 körül, feltehetően bécsi munka.
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom:
DOBOS, A.-PELYHE, T.-KISS, N. (szerk) (1998): Felnémet és a Csurgó-völgy természeti és kultúrtörténeti értékei – EKTF Falco-Csoport, Beszámoló a KTM KKA: KK 637/1998. számon nyilvántartott pályázatáról ZÉTÉNYI, E. dr. (1976): Eger – Panoráma, Bp., Egyetemi Nyomda, Bp. ZÓLYOMI, B. (1969b): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 12. p. 550-553. WELLNER I.(1981): Eger-Panoráma. Magyar városok-Panoráma, Budapest Heves Megyei Levéltár gyűjtései – Eger Dobó István Vármúzeum, Adattár – Eger
Felnémet ezen első, 1706. évi újjáépítése során a következők telepedtek meg az alábbi helyekről:
Benedek Máté Szecsőről, Borsos Jakab Egerbõl, ahol ennek elõtte szolga volt, Barsek Máté zsellér Liptómegyéből, Bíró Gergely szabados Felsődarócról, Bojtos András Egerből ment Mezőtárkányba, onnét Felnémetre, Doma Mátyás és Márton Sipekről, Nógrád megyéből, Dömösi György Bicskéről, Fekete Mátyás Olasziból, Helmecz György molnár Helmeczről, Trencsén megyéből, Horváth György Egerből, Józsa Gergely Jászjákóhalomról, Illés Benedek Kátáról, Kassai Jakab Beszterce melletti Panikról, Kiss Mihály taksás Kátáról, Kiss László Nagyszőllősről, Bihar megyéből, Korózs János Felsőtárkányból, Korózs Pál vargamester Előbbi Korózs fia, Szobotyia nevű tóth városból, Kostyán Benedek Ráckevéről, ahol szolga volt, Kovács György szabados Gyarmatról, Kovács Jakab mester Bartfáról, Kovács Mátyás mester Késmárkról, Lengyel János kordovánműves Dunaföldvárról, Mihalóczi Simon Tótszentgyörgyről, Szepes megyéből, Molnár Mihály, kinek atyja imitt amott molnárkodott, Nagy István Rozsnyóról, Putnoki János Putnokról, Patai Péter Gyöngyöspatáról, Rácz János horvátországi, Sikator András fegyveres mester ennek előtte Egerből ment ki Sotis Márton Tótlóbányáról, Szécsényi György nemesrendű tiszttartó, Szabó János mesterember, Rajcról, Trencsén megyéből, Szabó István Újvárról, ahol katona volt Szarvaskőalji Csányi nevű ember, Tóth Ádám Kátáról, ahol szolga volt, Takács Tamás pázmándi fi, Egerből ment ki. (Érs.gazd.lt. VI.cl.V.96.)A 110 éves elnéptelenedés után Felnémet lakossága az ország legkülönösebb tájairól terelődött össze. A 33 betelepült között 21 rendelkezett a kis jobbágygazdaság elindításához szükséges minimális két ökörrel, 2-3 tehénnel, a többi 11 viszont mesterember volt, aki itt kívánt igásállathoz jutni. Bár az új telepesek jelentős könnyítéseket, kaptak a földesúri és vármegyei terhek alól, megtelepedésük mégsem bizonyult állandónak. A Rákóczi-féle szabadságharc utolsó éveiben, a kuruc-labanc csapatok gyakori átvonulásai, a katonák beszállásolásával kapcsolatos terhek és az 1710. évi pestisjárvány elől jórészt elmenekültek innét az új lakók, úgy hogy csupán 10 család maradt Felnémeten. Csak 1711-ben, a szatmári békekötés évében kapott Felnémet ismét új betelepülőket. Ez volt Felnémet második újjáépítése. Az elsõ és második újjáépítés körülményeit a püspökség jószágkormányzója a következőképp mondja el:
“…1706-ban az akkori egri püspök ezen helyet /Felnémetet/ meg akarván szállítani, megszálló szabadosokat keresvén, más vármegyékből és Egerből is szabad személyek összegyűlvén, azon dombnak körülötte letelepítette, kik is az töröktül betöltött pincéket nagy munkával és fáradsággal felkeresvén, kitisztították és házikókat építettek. De a mostani mostoha idő és a mindennapos megszálló vitézek miatt tőlem elbucsúztak, kiket én első fogadásom szerint ablicenciáltam /elengedtem/ és elbocsájtottam.
Most vagyok oly szándékban, hogy Eger várának és városának annál nagyobb aIkalmatossága legyen, némelyiket közülük megtartván az Eger vizén túl, napnyugat felől a régi faluhelyre vagy telekre Heves vármegyébe szállítsam, mivel a régi telekjük, mezejük, szántóföldjük, szőlőhegyük, melyet most nagyobb részben az egri rácok bírnak, és erdejük is Heves megyében van. Letelepítvén őket, a ceglédi, felsőtárkányi, szarvaskői erdőkbül, rétekbül, szántóföldekbül, szőlőhelyekbül szakasztottam ki számukra és ennek utána is, ha a vizen túl telepednek, azokat szabadon birhatják.” ( Egri érs.gazd.lt.I.classis, Liber 17.pag.263. )
1706-ban 33, 1709-ben 43, 1712-ben 11, 1715-ben 21, 1718-ban 20, 1720-ban 22 a családok száma Felnémeten. 1709, 1718, és 1720 években a következő családfők laktak itt ( A családnév után tett szám a családok számát jelenti.Ahol nincs szám, ott a családok száma:egy.)
1709 1718 1720 Balog Árvai Árvai Berczi Bársony Bársony Bíró Barta PáI Barta Borsós Barta Péter Berecz 2 Cimbalmos. Berecz Borsós Császár Bíró Gergely Bojtos Cserney Császár Bukta Deák Fekete Mihály Erdélyi János Dömösi Fegyveres Fegyveres Fülöp Fülöp Fülöp György Hegyi Jakab Kocsis Jakab Mátyás Kocsis Korózs Kocsis Mihály Makláry Kostyán Mikó Molnár 2 Kovács Molnár György Nagy Molnár 2 Nagy Péter Osgyán Nagy 5 Petróczi Petróczi Német 5 Sütő Boldizsár Sütő Rácz Takács Tamás bíró Tóth Sándor Varga Pál Sikator Szabó 2 Szűcs Tóth 3 Öveges VargaEzek szerint az 1706-ban beköltözött első települők közül a Borsós, Bíró, Dömösi, Korózs, Kovács, Molnár, Nagy, Rácz, Sikator, Szabó, Takács, Tóth családnév maradt meg itt az 1711 utáni évekre. Felnémet mai lakosságának legrégibb törzsét ez az 1706-ban beköltözött s az1710. évi pestis ellenére is helybenmaradt 11 család alkotja. 1706-nál korábbra egyetlen felnémeti család sem tudja visszavinni itteni történetét.
1711-1720 között végbement Felnémet második újjátelepítése. Ennek során is sok olyan család került ide, amelynek ivadékai mai napig is itt élnek. E második -lassú, több évig folyó- betelepülés résztvevői, s azok származási helyét az alábbi szószerint idézett levéltári okmány örökíti meg (Egri Állami Levéltár, Acta publice incertorum annorum Nro 106 ).
- Osgyan Benedek Mezőkövesdrül Fölnémetnek Borsodi részérül való megszálláskor jött Fölnémetre. - Boros Jakab Egerbül Borsod megyei részre az elsőkkel szállott, szolgálat alól. - Molnár György Rédérül az elsőkkel Borsodi részre szállott. - Kocsis Mihály Dózsárul az elsőkkel Borsod részére szállott. - Takács Mihály Dózsárul az elsőkkel Borsod részére szállott. - Takács Tamás Mezőkövesdrül az elsõ gazdákkal szállotta meg Fölnémetet. - Bereczki István Apátfalvárul 12 esztendeje mostani helyére szállott. - Bereczki Mihály hasonlóképpen együtt jöttek Fölnémetre. - Erdélyi János Tárkányrul mostani megszállott helyre jött. - Nagy Péter együtt jött Bereczki Istvánnal Apátfalvárul mostani helyére. - Tóth János Tótországból szakadt az mostani helyre, ott is házasodott meg. - Jakab Mátyás Csánybul 10 esztendeje szolgálatbul jött Fölnémetre. - Sütő Boldizsár Csehibül, szolga lévén, 4 esztendeje, hogy Fölnémetre jött. - Fegyveres Jakab az Jászságbul szállot az mostani helyére. - Barta Pál Apátfalvárul pestiskor jött Fölnémetre, ott is házasodott meg. - Rufus György Szendrői bányászok közül pestiskor szakadt a mostani helyére. - Bojtos Pál Mezőtárkánybul 4 esztendeje, hogy ide szakadott. - Fekete Imre Szarvaskőbül nem régen jött Fölnémetre. - Bereczki Pál Bélapátfalvárul jött Bereczki Péterrel a mostani helyére. - Kovács Marci Maconkáról nemrég szakadt Fölnémetre. - Koldus Manyi Vécsről szakadt a mostani helyére. - Juhász Mihály szolga lévén Mezőtárkányból jött a mostani helyére. - Mikó András Apátfalvárul pestis után jött felnémetre. Ez a szószerint ideiktatott okmány valószínűleg 1121-ben keletkezett.
A Telekessy után hivatalba lépő új földesúr, Erdődy Gábor püspök 1718-ban újból szabályozta a felnémeti jobbágyok szolgáltatásait.
Együttesen megmunkálják az eddig művelni szokott egy darab urasági szőlőt. A felnémeti urasági téglavetőkemencéhez fövenyt hordanak, az égetéshez szükséges fa kivágására kétfejszés embert állítanak. A felnémeti, vagyis nagy major alatti rétet tisztán tartják, irtják, kaszáljak, gyűjtik, behordják, emberül kazalba rakják. Minden marhásgazda igaerejéhez képest, amennyi jármos ökre van, vagy hámos lova, esztendőnkint 18 szekér fát egri rezidenciánkhoz tartozni fognak hordani. A marhásemberekhez képest a gyalogemberek is tehetségük szerint a szőlő és a széna körül való munkán kívül 24 napon külön szolgálnak. Minden hónapban az egész helység fog adni nyolc rostáló asszonyt egy napból úgy szőlőnek termésébül az igaz dézsmát tartozni fognak kiadni. Kilencedet nem kell fizetniük. Húsvétkor egy borjút ad a püspökföldesúrnak az egész falu együttesen. (Érs. gazd. lt. I. cl. fasc. II. Nro. 62o. )
Felnémet gazdasági élete az 1711 után bekövetkezett békés időkben, az 1718. évi úrbéri szerződés szerint indult meg a szántógazdálkodásból és a szőlőművelésből állott. A művelhető határrész az Eger-Felnémet közt és a faluhely körül, a hegyek lábánál elterülő termékeny síkságra terjedt ki s az új betelepülők számára bőven nyújtott lehetőséget új területfoglalásra. Felnémetiek művelték a török alatt néptelenné vált és soha többé be nem népesített Ceglédpuszta földjeit is, bár ennek egy részét a földesúr a saját majorüzeme számára visszatartotta. Az évenként szántás-vetés alá fogott terület, alig átható töredéket tette ki szántható-vethető 1500 kat. holdnak. 1715-ben például csak 168 köblös (mintegy 60 kat. holdas) 1720-ban 528 köblös (mintegy 200 kat. holdas) terület állt művelés alatt. A ténylegesen szántott terület csak a 18. század végén érte el az 1000 kat. holdat. A művelés alá fogott szántóföld területe mindig a jobbágyok birtokában lévő igásökrök számától függött, ebben az időben még az igásökör, hámosló volt a legfontosabb termelőeszköz a falu népe számára.
1720-ban 22 jobbágy kézen volt 34 igásökör, 1732-ben 32 jobbágy kézen volt 74 igásökör és 8 ló, 1751-ben 42 jobbágy kézen volt 116 igásökör és 11 ló, 1764-ben 46 jobbágy kézen volt 112 igásökör és 57 ló.
A határ 1720-ban két nyomásra oszlik, az egyik nyomás a pataktól nyugatra, Heves megyében, a másik nyomás a patak keleti oldalán, Borsod megye területén feküdt. Kétnyomásos gazdálkodást folytattak, ami abban áll, hogy évenként felváltva csak az egyik nyomást szántják-vetik, a másik nyomást, vagyis a határfelerészét ugarnak hagyják, pihentetik, hogy termőerejét így szerezze vissza. Trágyázás abban az időben még nincs. Az ugarnak hagyott határrészen egész éven át legeltetnek. Minden évben, az őszi első szántás ugartörés, az igásállatokra megerőltető munka, ezért is használják szívesebben az erősebb ökröt, mint a lovat. Az ugarszántáshoz nem elég két ökör, oda 6 ökör kell, akinek nincs 6 ökre, másik 2-4 ökrös gazdával fog össze. Háromszor szántottak, az elvetett mag ötszörösét arathatták le, beleszámítva az aratók, cséplők, illetve nyomtatók díját.
1767-ig a szántóföldek használata – síkvidékről lévén szó – az úgynevezett földközösség szabályai szerint folyt. Senkinek sem volt egyénileg megállapított, kimért földje, hanem az egész szántóterülettel a faluközösség rendelkezett. Az őszi szántás megkezdése előtt a bíró és urasági tiszt irányítása mellett a gazdák sorsot húztak s a földek kisorsolása nyilazás utján történt, ezért nevezték az eljárást nyilas osztásnak, a kisorsolt földeket nyilas földnek, nyilasrétnek.
A földek kisorsolásában csak az vehetett részt, akinek igásállata volt, de ez is csak igásállatai számában, arányában kapott földet. A jobbágygazdaság alapja ebben az időben az igásmarhák száma.
A 6 ökrös gazda volt az egésztelkes, egészhelyes, a 4 ökrös a féltelkes, a 2 ökrös a negyed telkes. A marhátlan, igátlan (régi szóval „ökörtelen”) a kézimunkát teljesítő gyalogszeres, zsellér, aki iga hiányában földkiosztásban sem részesült. 1715-ben még minden jobbágy legfeljebb 2 ökörrel rendelkező nagytelkes volt, tehát mindegyikük egyformán 8 köblös (körülbelül 3 kat. holdas) szántót és 1 kaszásrétet kapott a földek kisorsolása alkalmával. 1720-ban már volt néhány 4 ökrös gazda is, ezek 24 köblös kiosztásban részesültek, míg a 2 ökörrel bíró negyedtelkesek 12 köblös szántóföldet kaptak. (1 köblös, 1 mérős föld: fele az 1200 négyszögöles magyar holdnak, tehát körülbelül 600 négyszögöl olyan terület, melybe 11 mérő vetőmagot lehet elvetni.)
Amint a felnémeti jobbágyok lassan tollasodnak, növekszik igásállataik száma s ezzel együtt a nekik évente kiosztott földdarabok területe is. 1744-ben már van egy nyolc ökrös gazda, ezen kívül hat ökrös gazda van: 7, négy ökrös: 12, két ökrös: 18, marhátlan zsellér volt 18.
Legutóbbi hozzászólások