A 19. század első évtizedének végén jelentős változást hozott Felnémet életében az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítése. Nem kevés viharral járt ugyan a dolog, egyik elképzelés szerint ugyanis Egert Szarvaskővel összekötő, s a falun áthaladó út mentén készült volna a vasúti pálya, ami heves tiltakozást váltott ki a felnémeti lakosság körében. Állataik, gyermekeik biztonságáért aggódtak, s a falu nyugalmáért is. Végül ők győztek: a falut megkerülve, mai nyomvonalán épült meg a vaspálya, s mai helyén az állomásépület, amely nemcsak a falu, hanem a környék gazdasági lehetőségeinek is kedvezett. 1908 áprilisában – tehát mindjárt a vasúti közlekedés megindulása idején – Gesztes Lajos uradalmi erdőmester “gazdasági vasút kiépítésére” tesz javaslatot. Indoklását az érseki uradalom felsőtárkányi erdőbirtokának 1897-1905 közötti „üzemátvizsgálási munkálatában” így fogalmazta meg: „Az Eger-Putnok vasútállomástól 8 kilométer távolságba jut. Ajánlatos lenne a vasúti állomást vágásokkal – gazdasági vasúttal összekötni. A gazdasági vasút kiépítése nem kerülne nagy összegbe, mert a vonal, melyen haladna, egyenletesen és mérsékelten lejt, semmi nagyobb akadály, áthidalás, vagy erősebb töltésre szükség nem lenne. Kiváló előnye lenne az, hogy a tervelt anyagokat a kívánt időre biztosan és olcsón lehetne kiszállítani. A ma mar fizetett tengelyen való szállítási bérek csak emelkedni fognak – hogy az elért jobb árak tetemesebb részét a fuvarbérek emésztik fel.”  Az erdőmester javaslatát elfogadták, a Felnémet és Felsőtárkány közötti iparvasút megépült, s az uradalom felsőtárkányi erdőbirtokán az elkövetkező két évtized alatt az összes erdei vasutak (a birtok területén lévőkről van szó) üzemi központját alakítottak ki. 1934 februárjában Urbántsek Ignác érseki uradalmi erdőtanácsos az összes erdei vasutak üzemvezető posztjára Vendel Ferenc kinevezését javasolja, aki nemrég fejezte be, s kifogástalanul teljesítette kétéves ,erdőmérnök-gyakornoki próbaszolgálatát. Amikor mindez történt, Felnémet már nagy uradalmi gazdasági központ, fejlett tehenészettel, tejüzemmel, disznóhizlaldával és -tenyésztővel, s itt van az egész uradalmi erdőgazdálkodás központja is. A hordógyár, vagyis az Egri Erdő- és Faipari Rt. fűrésztelepe és hordógyára mar 1930-ban 119 munkást foglalkoztatott, de jelentős ipari üzem – a harmincas évek derekán történt bezárásáig – az Érseki Bánya- és Ipartelepek Rt. szénbányája is, amelynek épületei, egykori irodaházai, szolgálati lakásai még ma is állnak Almárban, ahol a vasúti megállóhelyet épp a bányatelep üzemeltetése idején létesítették. Szembetűnő az a prosperálás, ami például a lakosság lélekszámának gyarapodásában is kifejeződik: 1920 és 1935 között 330 lélekkel gyarapodott a falu lakossága. A kor szociális körülményeit ismerve talán az is érdekes lehet, hogy a fenti esztendő statisztikai adatai szerint az 510 lakóházból mindössze hét készült vályogból, a többi kőből. Az ipartelepítés, a korábbi vasútépítések, az Érseki uradalom majorjának felfejlesztése nyomán viszonylag sok a bevándorló. Érdekes a nyelvi és vallási megoszlás is: az alapjában véve tiszta magyar ajkú lakosság mellett 1936-ban már két német, egy szlovák, egy horvát és két szerb anyanyelvű polgára is van a községnek, az összlakosságból pedig a 2351 katolikus mellett 23 a reformátusok, 2 az evangélikusok, 2 a görögkeletiek, 7 a zsidók és 7 az ismeretlen vallásúak száma. Beilleszkedésük a faluközösségbe éppúgy zavartalan volt, mint a későbbi években jövő lakosoké (van közöttük erdész, faipari szakmunkás, kereskedő, tisztviselő stb.). A közösségre, az otthonra, a szűkebb hazára találás szembetűnő példái ezek, amit a későbbi ragaszkodás, a Felnémetről való eltávozás után is jól kifejez.

(Részlet Lőkös István: Átölelő szivárvány c. könyvéből)