avagy: Miért is jó vidéki könyvtárosnak lenni ?
A ma már Egerhez tartozó Felnémet valamikor önálló község volt, első könyvtárát 1892-ben alapította három lelkes elöljáró. Ma a Bródy Sándor Könyvtár 2. sz. fiókkönyvtára működik itt, közel 10.000 kötetes könyvállománnyal.
1992-től vagyok itt könyvtáros, s gyakran elgondolkodom, hogy mennyire más egy ilyen településen létrehozott könyvtár élete, mennyire különbözik a nagyvárosokban lévő csodálatos, technikailag jól felszerelt, modern könyvtáraktól. Hiszen itt még érződik egyfajta falusias életmód, itt szinte mindenki ismeri egymást. Mikor idekerültem, elszomorított, hogy mindössze 152 a beiratkozott olvasók száma. Nem akartam tétlenül várni, míg valaki betéved a könyvtárba, úgy éreztem, nekem kell az olvasók “elé” mennem. Bevallom, szerencsés helyzetben voltam, hiszen tősgyökeres felnémeti vagyok, az itt élők nagy részét személyesen ismerem, a “megszólítás” tehát nem volt nehéz. Természetesen nem direkt módon történt ez a könyvtárba “csalogatás”. Elhatároztam, hogy készítek egy helytörténeti fotó- és dokumentum kiállítást. Szórólapokon, a helyi újságon keresztül kértem régi fényképeket, leveleket. Feldolgoztam Felnémet helytörténetét, az egri vármúzeumtól nagyon sok érdekes régi levelet, tárgyi emléket sikerült a bemutató idejére megkapnom. Az óriási érdeklődés, a kiállítás nagy sikere engem is meglepett. Kiderült, hogy milyen sok embert érdekel a település múltja.
A kiállítás után megkeresett egy helyi önkormányzati képviselő, s néhány itt élő vállalkozóval, érdeklődővel közösen létrehoztunk egy alapítványt “Felnémet kultúrájáért” címmel. Megszületett egy állandó rendezvény, a “Felnémeti szüret”, melynek nyitó programja minden évben egy könyvtári kiállítás. Az elmúlt években volt már népviseleti, kézimunka kiállítás, és egy helyi fafaragó bemutatója is.
Munkám legnagyobb elismerése, hogy évről évre nő a beiratkozott olvasók száma, a múlt évben 428 fő volt. Kilenckor nyitom a könyvtárat, alkalmazkodva a helyi igényekhez, hiszen a legtöbben ilyenkor indulnak a boltba, a kismamák ilyenkor kísérik a közeli óvodába a kicsiket, és a könyvtárat is “útba ejtik”. Az óvodások napi sétájuk során gyakran betérnek. Már tudják, hogy a mesefigurákkal díszített könyvespolc az övék, ott szabadon nézegethetik a sok színes könyvet. Nagyon fontos számomra, hogy szivesen jöjjenek ide, megszeressék a könyveket azok is, akik talán itt találkoznak vele először. A helyi általános iskola és gimnázium diákjainak nagy része beiratkozott olvasó, s rendszeresen járnak könyvtárismereti foglalkozásokra is. Minden nagyobb ünnep előtt (Karácsony, Húsvét) apró ajándékokat, díszeket is készíthetnek.
Nagy örömöm, hogy egyre több az idős, nyugdíjas olvasó. Bennük, közöttük még érződik a múlt, a szokások, szívesen mesélik az életüket. Legidősebb olvasónk a 79 éves Margit néni, aki bár bottal jár és sok dioptriás szemüveget hord, mégis életkedvével, anekdotáival gyakran elkápráztatja az itt bóklászó középiskolásokat.
Jó érzés, hogy a mai elidegenedett világban sikerült olyan személyes kapcsolatot kiépíteni az olvasókkal és olyan légkört teremteni a könyvtárban, ami az alapja annak, hogy szivesen jöjjön ide felnőtt és gyerek egyaránt. S ez az erkölcsi siker a mi szakmánkban sok mindenhez erőt adhat. (1996)
Vitkóczi Jánosné
könyvtáros
Legutóbbi hozzászólások