Get Adobe Flash player

Izelítő fotóinkból

Zöld küllő Fajcsák Attila: Rózsa nyílik - ötven felnémeti népdal 1979-8a Disznó vágás Felnémeti lakodalom Korózs József lánya,házas Korózs Mária és Német András 1898.09.26.Feln.251 RC versenyautók pályája image description hordo Első világháborús emlékmű

Gyermekkorom “süllyedő világának” emlékei között végtelennek tűnő téli estéken hallott történeteket őrzök. Mesélőkedvű öregemberektől hallottam valamennyit. Némelyik valóságos kis novella, de akadt köztük terjedelmesebb elbeszélés is. Hőseik egy része valóságos személy, más részük a mesék birodalmába illő. Egyszer Vidróczki hőstetteit, máskor a vízenjáró boszorkány meséjét hallgattuk feszült figyelemmel, de a legizgalmasabb mesék egyike mégis a “cár fiúról” szóló történet volt. Pontosabban történetek, mert több változatban adták őket szájról szájra. Kiszínezve, kerekítve az előadást és persze minden mesélő a saját változatát tartva hitelesnek. A gyerekhallgatóságot mindegyik lekötötte, hisz újabb és újabb mozzanatok váltak általuk ismertté arról: hogyan is került a “cár fia” Felnémetre, s milyen sors várt rá a Bükk lábainál meghúzódó kis faluban.

Az egyik mesélő szerint 1849-ben, a világosi fegyverletétel után történt a dolog, amikor a cári seregek Egert és a környékbeli falvakat is elözönlötték. Egyik nap a felnémeti kocsma előtt szőke hajú, délceg cári tiszt szállott le lováról, s miután lovát megkötötte, bement a kocsmahelyiségbe. Díszes ruháját aranygombok ékesítették, s gazdagságát, s nagyúri voltát vélték felfedezni abban is, hogy az elfogyasztott italért aranypénzzel fizetett. A kocsmában időző falubeli legények összenéztek: csábító volt az aranypénz, meg az aranygombok is. A legények látták, hogy a tiszt egyedül jött, nem soká tanakodtak, leütötték. Aztán – nehogy gyanút fogjon az Egerben időző sereg – gyorsan elhantolták a közelben levő községi magtárépületben. Társai keresték is a tisztet – akiről közben “kiderült”, hogy a cár fia -,de hiába. A nyomok eltűntek, a falu meg néma maradt. Pedig nagy sarcot vetettek ki a falura. Aztán a cári seregek elvonultak, s lassan már csak az emlékezet őrizte a történteket.

Telt-múlt az idő, a falu lakossága gyarapodott, több lett a gyermek is, új iskola kellett. Az elöljárók úgy határoztak, hogy a régi magtárt le bontják, s helyére építtetik az új iskolát. Ahogy a magtár padlatát felbontották, s ásni kezdtek, rátaláltak a sok-sok évvel azelőtt meggyilkolt tiszt tetemére. A jegyző bevitette a “faluházára”, koporsót csináltatott, hogy tisztességgel eltemessék. Az esetet hallván Korózs mama, akkor a falu tán legöregebb asszonya, lélekszakadva rohant a jegyzőhöz, bíróhoz, s intette az elöljárókat: temessék el mihamarább a halott maradványait, mert az maga az ifjú cár, akit 1849-ben öltek meg a felnémetiek, s akit máig halálra keresnek, s nagy baj jöhet a falura, ha kitudódik, hogy mégis csak itt tették el láb alól. A tanácsot megfogadták, a temetés szép csendben megtörtént.

A történet más változatát ismerők a felnémeti temetőtől északra eső Kutyahegy-dűlőben mutogattak egy sírhantszerű dombot, amelyben – szerintük – a faluban megölt cári tiszt nyugszik. Ma már aligha van meg ez a dombocska, de a történet őrzi emlékét. Eszerint a tiszt kora őszi időben járt Felnémeten, gyümölcs-és szőlőérés idején. A falubeli férfiak a szőlőkbe csalták. Az út a Kutyahegy-dűlőn át vezetett, ahol a szekerek egymást érték, folyt a betakarítás. Az egyik szekeres gazda körtével kínálta az idegent, az a kocsiderékba hajolva válogatni kezdte a körtét. Vesztére, mert hátulról fejszével agyonütötték. Az összesereglett férfiemberek el is temették ott helyben, nehogy kitudódjék a dolog, s a falut katonák felégessék.
A cár fiáról szóló történetekről több mint három évtizeddel ezelőtt Kolacskovszky Lajos is írt az egri Igazság című lap hasábjain. Az ő általa lejegyzett változatok közül az alábbi különösen érdekes -lévén, hogy már akkor is igen idős felnémeti ember közlése nyomán írta le. Az elbeszélő olyan tősgyökeres felnémeti család tagja volt, amelyik már múlt században szerepel a község anyakönyveiben. Góner Miskának hívták az idős embert, írja Kolacskovszky -,aki nagy mesélő hírében állott, a falu szájaként emlegették. A családneve eredetileg Glóner volt, az anyakönyvekbe így is jegyezték be az itt tán másfél évszázada honos család tagjait. A könnyebb ejtés miatt változott a név az élő nyelvhasználatban, a mai napig is Gónernek mondják.
Nos, Góner Miska így tudta a “cár” agyonveretésének históriáját: “a cári seregek 1849-ben a Vécsey-völgyön jöttek be Egerbe, s a vásártéren táboroztak le. A mindig éhes katonák kegyetlenül dézsmálták a szőlőket, gyümölcsösöket. Még a cár is rákapott a finom szotyogós körtére. Addig-addig kóstolgatta kínálatlanul, hogy a felnémetiek rajtamentek, agyonverték. Bár ne tették volna! Mert a főgenerális ezért rettentő sarcot rótt ki a falura. A nép képtelen volt a pénzt mind előteremteni. Úgy aztán egyik jóravaló egri kofa, Rendekné (az Ostrom utcában lakott, s a Kisasszony temetőben fekszik) adott egy véka aranyat, meg egy véka ezüstöt. Így maradt meg a község! A cárt Felnémeten nagy pompával, bandaszóval temették el”

A kételkedő Kolacskovszkyt az alábbi szavakkal nyugtatta Góner Miska:

“- Tán nem hisz?… Már pedig, édes Uram, úgy volt a dolog, ahogy mondtam. Nem az ujjamból szoptam, a nagyapámtól hallottam.

- Hátha tiszta papírosból olvasott a nagyapja?

- No, hallja, ha hazudós lett volna a nagyapám, meg se hallgattam vóna.”

Kolacskovszky Lajos azt is leírta, a felnémeti temetőben levő sírt maga is látta úgy 1927 körül, s akkortájt gyűjtött adatok szerint a falu népe így emlékezett: “Felnémeten a magtárt 1888-han alakították át iskolává. Amikor a kőpadlót felszedték, alatta teljesen száraz fővényben, szép szál férfi egészen ép csontvázát találták, Dús szőke haja leért a válláig. Homlokán kardcsapás (vagy baltaütés) helye látszott. A csontokat beszállították a községházára, és persze csodájára járt a fél falu. Dr. Hunyadi Búzás János szerint akkor rontott be édesapjához, a jegyzőhöz Korózs Tera néni, s jajveszékelve kérte az elöljáróságot, igyekezzék mielőbb eltűntetni a csontvázat, mert aki itt fekszik, az maga a cár. És ha nem a cár, legalábbis herceg. 1849. nyarán egyedül jött lóháton a faluba. A kabátján aranygombokat viselt. Szomjas volt a lelkem, betért egy pohár borra a kocsmába (a kocsma az erdészlak helyén állt.). A lovát egy cölöphöz kötötte. A zsebei tele voltak arannyal. A kocsmárost is arannyal fizette ki. Meglátták ezt az éppen ott lebzselő felnémetiek, nyolcan-tízen közülük összebeszéltek, a cárt agyonverték, kizsebelték, a lovát meg elkötötték. A hullát félelmükben a magtár pádimentuma alá rejtették.”

Kolacskovszky tudott egy nem Felnémetről, hanem Egerbocsról származó változatot is, amelyet egy Göböly Veres Zoltán nevű bocsi embertől hallott. Eszerint: “a cárt négy tábornokával a falu közepén, a híd mellett hantolták volna el. Ezek emlékét örökíti az ottani öt topolyafa.”

A “cár sírját” ma már hiába keressük a felnémeti temetőben. Lassan elfogytak mellőlünk azok az öregek is, akik a történet hagyományozói voltak. És a falu is átalakul, mi több: át is alakult már, elveszítve, elhagyva meseszerű, de megmentésre érdemes hagyományait. Őrizzünk meg ezekből mindent, ami ma talán még megmenthető! (1982)

Részletek Lőkös István: Átölelő szivárvány c. könyvéből

Megosztás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Naptár

2018. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Heves megyei Hírlap

Időjárás