A Mikulás vagy Télapó név hallatán mindenkinek egy piros ruhás, ősz szakállú, kövérkés, jóságos apóka jut az eszébe. Ő az, akit boldog tekintetű gyerekek várnak áhítattal, rajongással, tele izgalommal. Szeretet, ugyanakkor némi félelem olvasható ki a pici gyerekek szeméből, amikor meglátják ezt a tekintélyt sugárzó, mégis csupa szív embert, aki számukra nem más, mint egy csoda, egy igazi legenda.
A Mikulás, akit Szent Miklósként is ismerünk, egy kis-ázsiai, Patara nevű városkában született Krisztus után 245-ben, gazdag család gyermekeként. A csodák már akkor végig kísérték az életét, bár erről sokan nem tudnak. Alig kezdte el az iskolát, amikor hatalmas járvány pusztított arrafelé, s az árván maradt kisfiú a busás örökséggel Patara városába költözött nagybátyjához, egy ottani érsekhez, a város kolostorába. Az itt töltött évek alatt megszerette a papi hivatást, és életét az embereknek, a gyerekek tanításának szentelte. Segítőkészsége és emberszeretete tette híressé messze földön. Egy Jeruzsálembe tartó zarándokút alkalmával betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol különös körülmények között püspökké szentelték, mely tisztséget 52 éven át viselte. Vagyonát az emberek és a gyerekek megsegítésére fordította.
Amikor éhínség tört ki, a teljes egyházi vagyont a szegények étkeztetésére fordította, amiért az egyház engedetlenségért egy időre ki is tagadta.
Az estéket azzal töltötte, hogy órákon át a város kis utcáin sétálgatott, és beszélgetett az emberekkel. Így figyelt fel egy elszegényedett nemes emberre, akinek már élelemre sem futotta. Három lánya közül egyiküknek, hogy megmentse a családot, el kellett volna adnia magát rabszolgának. Erről folyt a vita köztük, amikor Szent Miklós az ablakuk alá érve meghallotta beszélgetésüket, visszasietett a templomba, majd egy marék aranyat kötött egy kendőbe, és bedobta az ablakukon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ezt újra megismételte, de ezúttal a lányok a léptek zajára kisiettek, és annyit sikerült észrevenniük, hogy egy piros ruhás alak távolodik sietve a hóesésben. A harmadik éven nagyon hideg volt az idő, az ablak tehát zárva volt. Nem tudott más megoldást, felmászott a sziklaoldalba épített ház tetejére, és a kéményen dobta be a keszkenőbe kötött aranyat. A kisebbik lány éppen akkor tette a harisnyáját oda száradni, és az arany pontosan a harisnyába esett. Jó ideig valamiféle csodának vélték az évenként megismétlődő eseményt, de a harmadik éven a marék arany között volt egy olyan egyedi érme, amit egy kereskedő ajándékozott Miklós püspöknek, tehát másé nem lehetett. Ettől kezdve mindenki tudta, ki a titokzatos segítő.
Valamint minden évben, a hideg idő beálltával, december 5-én, névnapja előestéjén édességgel ajándékozta meg a gyerekeket, amiért a nép Noel Baba néven kezdte emlegetni, ami annyit tesz, Ajándékozó Apa.
Innen ered a szokás, hogy december 5-e estéjén ajándék reményében csizmát, zoknit teszünk az ablakba vagy a kandalló felé.
S amivel még az évek során kiegészült a legenda, a Mikulás soha nem egyedül jár. Rénszarvasok húzta szánon közlekedik, és segítői a Krampuszok. Rájuk azért van szüksége, mert ők hozzák a virgácsot a rossz gyerekeknek. A Krampuszok kicsi, ördög formájú emberkék, vörös vagy fekete színben, fejükön kicsi szarvakkal.
Szent Miklós hosszú, békés öregkort élt meg. A legenda szerint lelkét az angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás is eredt.
A Mikulást más-más országban másképp nevezik. Íme néhány elnevezés érdekességként:
Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Brazíliában és Peruban: Papa Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki
Franciaországban: Pere Noel
Hollandiában: Kerstman
Japánban: Jizo
Kínában: Shengdan Laoren
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Christindl
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Spanyolországban: Papa Noel
Svédországban: Jultomten
Legutóbbi hozzászólások