Tizennyolc bográcsban főttek az ételköltemények. A felnémetieknek sosem elég a gasztronómiai élvezetekből, a mostani már a második hétvége volt, amit egy-egy jeles ételünk ünnepével töltöttek. A IV. Lecsófőző fesztiválra már korán reggel megérkeztek a magukat megmérettetni vágyók, köztük a LecsóSokk, a Postások és a Vízi boszik csapata.

A nagy csapat, a Felnémeti Lokálpatrióta Egyesület tagjaként Rázsi Botond alpolgármester elmesélte, három féle lecsót készítettek: felnémeti „parasztlecsót”, tökös-padlizsános lecsót és csülkös lecsót is – igaz, azt csak „saját használatra”. „Együtt szoktunk disznótort is szervezni, egy régi, összetartó társaság vagyunk, úgy döntöttünk nevezünk erre a fesztiválra is”- nyilatkozta.

A szombati napra egy rekordkísérlettel is készültek, bemutatták a csodálatos, kézzel készítetett, 173 faszeletből összeállított népművészeti tálat, mely elkészítésében Jeles Teréz, Holló József és a rendezvény főszervezője, az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend tagja, Dósa Tibor vett részt. 22 nevező csapat helyett 18-an mérették meg lecsófőző tudásukat, mert akadtak, akik betársultak másokhoz. Az egész napos rendezvényen megállás nélkül szólt a zene és egyre gyűltek az emberek, rengeteg család választotta hétvégi programjaként a fesztivált. Délután megválasztották Felnémet szépét, aki ez alkalommal 6 kislány közül a Pásztorvölgyi Iskola növendéke, Bódi Laura lett.

A Lecsófőzők közül végül a társadalmi zsűri vándor fakanalát a Pocakosok nyerték, a szakmai zsűri fődíját a Felnémeti angyalok kapták meg, míg az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend vándor kupáját a Túrkevéről érkezett Puli Laci és csapata vihette haza, de természetesen mindenki különdíjban részesült. Dósa Tibor kérdésünkre elmesélte, a Lecsósbálon még éjfélkor is több százan mulattak az iskola udvarán.

Fotók: http://www.heol.hu/galeria/heves/kozelet/70069

Forrás: www. heol.hu, www.tveger.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. március
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031