Felnémetet jelző kiegészítő táblákat helyeztek el a városrész határainál.

Forrás: www.tveger.hu

5 hozzászólások Felnémetet jelző tábla avatás

  • mészáros Judit szerint:

    T.Rázsi Botond Képvielő Úr!
    Nagyon szomorú amit a Felnémeti tábla kihelyezésével csináltak.Nem az első Felnémeti ház előtt “Lerakott”" táblától volt Felnémeti terület amit Egerhez való csatoláskor elvettek ill egybeolvasztottak Egerrel.Magának ezt tudnia kéne!!!!A földhivatalnál meg vannak a régi papírok.A Csebokszári városrész 3/4-e a Felnémeti káposztásföldre épült.EZt miért “felejtette” el???Ez az igazság.

  • Dóra Zoltán szerint:

    Bocsánat. Helyesen: Tárkányi út. Gyorsan elrepült a hozzászólás.
    D. Z.

  • Dóra Zoltán szerint:

    A jelzőtábla kihelyezését én is helyeslem. Bár egrinek is büszkeség lenni, meg kell őrizni a “felnémetiséget”. Sajnos, már kevés tárgyi emlék őrzi az egykori falu jellegét. Jó azonban tudni , hogy vannak hagyományőrzők, akikről mindig szívesen olvasok a honlapon.
    Erdélyi László bejegyzésével egyetértek. Még annyit teszek hozzá, hogy a belvárosi közterület nem út, hanem utca, és az egykori pap költőről kapta nevét, a tárkányi út pedig irányt is jelez, azaz Felsőtárkány felé vezet.
    Jó munkát kívánok a hagyományőrző “felnémetyieknek”: Dóra Zoltán

  • Erdélyi László szerint:

    A Felnémeti Derűs Alkony blogjában Fügedi József elnök helyettes úr írásában és nagyon szép fotó sorozata előtt felsorolta a FELNÉMET tábla kihelyezésének helyszíneit,de a TÁRKÁNYI BÉLA út nem FELNÉMETEN van,így ott táblát sem helyeztek el, hanem EGER belvárosában a Klapka György utcáról is nyílik,
    FELNÉMETEN csak simán TÁRKÁNYI út van, valószínű az elnök helyettes úr elírta. Üdvözlettel! Erdélyi László

  • Farkas Jánosné szerint:

    Nagyon örülök neki,mert Felnémet mindig is Felnémet fog maradni! Gratulálok a kezdeményezőnek és akik végre hajtották!
    Most már csak a kerékpár út hiányzik amit évek óta ígérnek, pedig már nem sok hiányzik belőle a LIDL-től kellene csak folytatni. Remélem erre is sor kerül nem sokára!!! :wink:

Hozzászólás a(z) Farkas Jánosné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. március
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031