Napi archívum: 2014. augusztus 11. hétfő

Újabb fejlemény a Vak Jancsi malmával kapcsolatban:

Helyi védelem alá helyeznének egy felnémeti épületet, a Rizskásás vagy más néven Vak Jancsi malmát. A városrész fertálymestere, Vallus István kezdeményezte az eljárást, emellett felhívta az országos műemlékvédelem figyelmét is az épületre, javaslatot tett az országos műemléki védelemre. A helyi védelembe vétel ügyében a szakértői vizsgálat megvolt. A tájékoztató, a rendelettervezet olvasható a város honlapján. Felnémet fertálymestere, Vallus István akkor hallott először a malomról, amikor ide költöztek. Vak Jancsi malmának hívják, 1871-ben került Antal János felnémeti molnárhoz. A Vak ragadványnevet gyenge látása miatt kapta a molnár. 1947-ig malomként működött az épület a Cseszárka-patak mellett. Rizskásás malomnak is nevezték, többek között ez tűnt fel Vallus Istvánnak. 2013 óta kutatja a témát, szerinte török korra utalnak az ablakok, valamint a malom régi neve. Itt termeszthették és dolgozhatták föl a hódoltság korában a környéken élő törököknek a rizst. A “http://eger.hu/public/uploads/tudomanyos-allasfoglalas_53033aa0ed9ff.pdf” szakértői vizsgálatot a Lechner Lajos Tudásközpont végezte. A szakértő azt írja le: a kor megállapítására további vizsgálatokra lenne szükség, de ennek ismerete nélkül is fontos emléke az épület Egernek. Vallus szerint a vizsgálat nem zárja ki, hogy a malom török kori. A helyi védelem alá a malomépületet, a fennmaradt épületszerkezeti és homlokzati részeket vennék. Az “http://eger.hu/public/uploads/malom_52d7d7dd80ed8.pdf” önkormányzat tájékoztató anyaga, rendelettervezete szerint különösen védendő és megőrzendő a szabad kéményes konyha, a kő és téglaboltozatok, a szalagkeretes ablaknyílások, kőkeretek.

Keszthelyi Valéria, 2014. április 18.

Forrás: tveger.hu

Rendelési időpontok

Naptár

2014. augusztus
H K S C P S V
« júl   szept »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031