Az Egerpatak festôi völgyének legszebb pontján, szédületesen meredek falú sziklaszirt áll ôrt a patak szurdoka elôtt. Homlokát omladozó várfal koronázta. Az Eger felôl érkezô turista megtorpanva bűvölödött el a festôi látvány elôtt. A diabáz sziklák elvesztették legszebb ékességüket. Októberben szomorú híreket közöltek a napilapok: összeomlott a délnek nézô utolsó várfal is. A turista nem tekinthet már át az ásító hatalmas ablaknyíláson a völgy ölén húzódó kis község pirostetôs házacskái felé. A falak leomlottak, nem gondoskodott megôrzésükrôl a mai idôk sivár lelkiségét átható közöny. Ha már a régmúlt idôk tanúi nem beszélgetnek hozzánk beszédesen, lebbentsük fel legalább a mult fétyolát és idézzük fel a vár történetét. A vár nevét Szegedi János történettudós és nyelvész onnan származtatja, hogy egy vadászat alkalmával a vadászok űzôbe vettek egy szarvast, amit a kutyák a vár helyén a sziklál közé szorítottak. A nemes állat ijedtében a sziklacsúcsról a mélységbe ugrott. Ezért nevezték el azután Szarvaskônek ezt a helyet, ahol a vár épült. Habár ez a magyarázat eléggé meggyôzô, mégis különös, hogy a hegyet Keselyű-hegynek nevezik, valószínűen azért, mert valamikor saskeselyűk fészkeltek rajta. Az igaz, hogy a Keselyű-hegynek nyúlványán, a Kishegyen van a vár. Amint a solymosi Kishegynek a meredek, nyugati részét csákkônek, éppen úgy ennek a Kishegynek is a nyugati, meredek oldalát Szarvaskônek nevezik.
Kétségtelen, hogy a várat az egri püspökök építették, mert ez a hely a püspökség alapításától fogva mindig az egri püspöké volt. A vár építésének korát nem lehet biztosan meghatározni, csak annyit tudunk, hogy az 1261. és 1295. évek közé esô idôszakban épült. IV. Béla királynak 1261-ben kelt adománylevelében az egri püspökség birtokai mind elô vannak sorolva, azonban Szarvaskô helység és a vár nincs megemlítve, pedig a szomszéd helységek: Felnémet és Bakta abban elôfordulnak. Sôt határvonalul meghatározzák a Bél nemesek földjét is, mely a szom- szédos Monosbélnél kezdôdik. Ez világosan mutatja, hogy 1261-ben még sem a helység, sem a vár nem volt meg. Szarvaskô várát elsôízben az egri káptalan 1295. évi határjáró levele említi. A helység határa akkor a bátori határal érintkezett. Ebbôl ismét határozottan arra lehet következtetni, hogy akkor már a helység és a vár is fennállott. Plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék is elôsorolja, Supeastri Episcopi név alatt, innen nevezik késôbb is még sokáig Szarvaskô-allyának. 1438-ban még a várnagyát is megemlítik, aki egyúttal az egri püspökség tisztje is volt. A vár alatt levô helység az egész 14. és 15. században Szarvaskôváralja néven fordul elô. Az 1393-94-ik évben az egri püspök számadási könyveiben, a püspökség birtokai között szerepel. Minthogy ez a vár az egri püspökség tulajdona volt, annak fenntartása és az ôrség ellátására késôbb a püspökség birtolai közül bizonyos helységeket a várhoz csatolt. Bakta, Bátor, Bocs, Deménd, Fedémes, Kerecsend és Szarvaskôváralja jobbágyai a várnak szolgáltak, adóztak s ezeknek a jövedelmeit a vár költségeinek a fedezésére fordították.
Miután Szarvaskô Egernek a mellékvára volt, ennek a várnak a sorsa mindenkor a hatalmasabb szomszéd egri várétól függött, így a történelemben csak másodrendű szerepet játszott és nagyobb nevezetességű eseményeknek színhelyéül nem igen szolgálhatott. Mégis története elég változatos, az akkori zavaros, háborús idôknek megfelelôen, éppen úgy, mint Eger váráé, csakhogy sokkal kisebb mértékben. Szapolyai János király 1527-ben Erdôdy Simon egri püspöknek adományozta, aki Péter nevű testvérét tette meg várnagynak. Mikor pedig ugyanez évben Eger Ferdinánd király birtokába került, Erdôdy Péter Erchy Ferenccel és János király többi híveivel, közel fél éven át tartotta magát Szarvaskô várában. Azonban 1528. év tavaszán Ferdinánd király vezérei ostrom alá vették Szarvaskôt és azt rövid idô alatt el is foglalták. Két évvel késôbb, 1530-ban, a Ferdinánd-párti Horváth Ferenc volt Szarvaskô várnagya, aki a vár összes tartozékait elfoglalta. Idôközben Szalaházy Tamás egri püspök, akit Ferdinánd nevezett ki e méltóságra, kénytelen-kelletlen belenyugodott ebbe a jogbitorlásba. Az elfoglalt püspökségi javakat egyszerűen zálogba adta Horváth Ferencnek, aki azonban ezzel nem elégedett meg, hanem még a szomszéd birtokra is rátette a kezét. Emiatt sűrűn hangzottak ellene panaszok az országgyűlésen.
Mikor 1540-ben Frangepán Ferenc egri püspök is Ferdinándhoz pártolt, erélyesen követelte Szarvaskô visszaadását. De Horváth Ferenc sokkal befolyásosabb ember volt, semhogy a püspök ellene valamit tehetett volna. Ebben az idôben, midôn Nógrád és Hatvan török kézbe jutott, az egri vár biztosítása volt Heves vármegye összes rendeinek legfôbb gondja és törekvése. Igy a többi között az 1545. évi országgyűlésen a rendek Szarvaskô lerombolását határozták el és kimondották, hogy a vár jövedelmei az egri vár fenn- tartására fordíttassanak. Oláh Miklósnak egri püspökké történt kinevezése után, 1549-ben, Horváth Ferenc átadta a várat Dobó Istvánnak, aki Szarvaskôre Szalkay Balázst nevezte ki várnagynak. Midôn 1552-ben az egri várat a törökök hevesen ostromolták, a szorongatottt Dobó István Szalkay balázs szarvaskôi várnagy által hívta fel a vármegyéket és a fôurakat, hogy küldjenek segítséget Eger felmentésére.
A vár vár 1558-ban ismét gazdát cserél, amikor Verducz Antal, az újonnan kinevezett egri püspök vette birtokába és várnagyul Gadóczy Gábort nevezte ki. Az 1564-ik évben Magócsi Gábor lett az egri kapitány és az egri várral együtt a szarvaskôi vár ôrizetét és kormányzását is reá bízták. Az 1596-ik végzetes esztendôben Eger eleste és a szerencsétlen kimenetelű mezôkeresztesi csata után Gáll János várnagy az ôrséggel megfutamodott. Igy került a vár minden ellenállás nélkül a törökök kezébe és 1596-tól kezdve Szarvaskô a hatvani szandzsákhoz tartozott. Amint a vár a törökök birtokába került, nemcsak a vár belterülete, de a vár falai alatt elhúzódó házak is a törökök tulajdonába mentek át. Szarvaskô azután egészen 1687-ig török kézben maradt. Ekkor azonban Dória János hadainak közeledtére a törökök belátták az erôd tarthatatlanságát és otthagyva a várat, Egerbe vonultak.
Egernek 1687-ben történt visszavétele után Szarvaskô vára ismét az egri püspökök birtokába került. Ekkor Fenesy György volt az egri püspök, 1687-1699 között, akinek utóda Telekesi István, a nagy hazafi és híres egri püspök lett, 1699-1715-ig. Telekesi elôbb ura, majd a Rákóczi szabadságharc leveretése után másfélévig foglya volt a várnak. Telekesirôl, Rákóczi atyai barátjáról és tanácsadójáról, az egri papnövelde alapítójáról nevezte el a M. T. E. Egri Osztálya a papnövelde vadászpavillonjából átalakított menedékházat, a szomszédos Monosbél közelében. Telekesi életérôl turistáink nem sokat tudnak, így tehát úgy véljük, nem lesz érdektelen részletesebben kitérnünk ennek a nagy magyar hazafinak küzdelmes élettörténetére. A Rákóczi-felkelés alkalmával Eger magyar lakossága gróf Bercsényi Miklóst hívta meg a város átvételére, aki a kuruc sereggel 1703. évbe be is vonult Egerbe. Telekesi egri püspök a királynak tett hűségesküjét nem akarta megszegni, tehát engedelmet kért és kapott az eltávozásra. Mindennek dacára Bercsényi generális elfogatta és Cserépvárba záratta s onnan kénytelen nézni Eger pusztulását. A kuruc csapatok megrohanták a várost, de bevenni nem tudták, a német ôrség és az oda menekült rác lakosság ellentállása miatt. A kurucok mérgükben több helyen felgyujtották a várost, elégett a többi között a püspöki lak és a jezsuita kolostor is. Telekesi egri püspök és Heves megye örökös fôispánja, miután elégtételt kapott, nemcsak kibékült a kurucokkal, hanem egészen hozzájuk állott. Rákóczi 1705-ben tartotta meg fényes bevonulását Egerbe, ahol Telekesi püspök a Ráckapunál várta és üdvözölte. Ugyancsak 1705-ben a szécsényi gyűlésen választották meg Rákóczit fejedelemnek és Telekesi püspök kezébe tette le az esküt.
Az 1707. évi híres ónodi gyűlésen kimondották a Habsburg dinasztia detronizálását. Telekesi tiltakozott ugyan ellene, de a határozatot aláírta. A kuruc fegyverek hadi sikereinek hanyatlása és a nagy kolera véget vetett a Rákóczi-felkelésnek. A szatmári békét 1711-ik évben kötötték meg és a nemzet kibékült a királyi házzal. A reakció megindult Heves megyében is Rákóczi hívei ellen, különösen nagy üldözésnek volt kitéve Telekesi istván egri püspök. Ő már elôre megérezte a szabadságharc bukását s önkéntes száműzetésbe visszavonult Szarvaskô várába. Itt érte egyik csapás a másik után. XI. Kelemen pápa 1709-ben kiadott brévéjében a Rákóczihoz pártolt katholikus papságot büntetéssel fenyegette meg és a király hűségére szólította fel. Erre a brévére hivatkozva, Keresztély Ágoston, Magyarország bíboros-prímása Telekesit megidézte Pozsonyba, hogy tisztázza magát. Azonban Telekesi személyesen nem jelent meg, mert a fejedelem megtiltotta és írásban mentette ki magát. Erre a prímás 1710-ben a püspököt a nagypréposttal, az egri káptalannal, a papsággal és szerzeteseivel hivatalától megfosztotta. A szigorú itélet után Telekesi tartózkodott a püspöki teendôk végzésétôl és aranymiséjét a vár kápolnájában, második primitiáját is elvonultan, szarvaskôi magáynában tartorra és védôiratait is itt írta meg.
Az egri vár kapitulációja után következett be a súlyos ítélet végrehajtása. Gróf Csáky Imrét nevezték ki egri püspöknek, akit 1711-ben Hatvanban be is iktattak. Itt megjelent Telekesi is, és ünnepélyesen tiltakozott ellene, amit azonban figyelembe sem vettek. Gróf Csáky tisztjeit és öt hajdúját Egerbe küldte, ezek Telekesi püspöknek mindenét feldúlták és lefoglalták, mint az ellenségtôl nyert prédát, úgy, hogy a szerencsétlen fôpap a legnagyobb nyomorba jutott. Azonban a szentszék elégtételt szolgáltatott neki, mert egészen tisztázták szerepét és elôbbi méltóságába viiszahelyezték. Róma felszólítására Keresztély Ágoston prímás elhamarkodott és törvénytelen ítéletét visszavonta és megsemmisítette. A pápa közbenjárására a király is aláírta a megkegyelmezési okmányt a püspök, a káptalan és a papság részére. Telekesi tehát, mint a nagy szabadságharc többi jeles résztvevôje, elfogadta az amnesztiát és a király hűségére tért át.
Még négy évig állott az egri egyház és Heves vármegye élén s 1715-ben, mint katholikus fôpap és igazi hazafi, tiszta öntudattal, szeplôtelen szívvel húnyta le örök álomra szemeit. Telekesi halála után a vár egyre jobban veszített jelentôségébôl és a 18. század második felében pusztulásnak indul. Négy évszázadon át büszkén dacolt az ostromló hadak pusztító erejével szemben, az idô vasfoga hamarabb végzett vele. Kétszáz év se kellett hozzá és mind leomlottak égnek meredezô falai.
Szarvaskô a magyar turistáknak továbbra is zarándokhelye marad! A várfalak – mélység felé gördülô – romhalmaza beszédes mementó lesz! Ráeszméltet közönyünkre, eszünkbe juttatja történelmi emlékeinket, a pusztulásnak átengedô nemtörôdömségünket. A büszke sziklaszirt a várfalak alapvonalainak nyomaival továbbra is a dicsô multat lehelik felénk. Elmerengünk vérziavtaros multunk eseményein és végighordozzuk tekintetünket ezen a gyönyörűséges tájon, mely innen, errôl a sötét sziklaszirtrôl bontakozik ki a legékesebben. Pásztor József írása, Turisták Lapja, XLV. évfolyam 3. szám, 1933. március. (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
I. Ferenc császár 1806-ban rendelte el a : „ Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme “-t – azaz a második, illetve Ferenc-féle országfelmérést, amelyet ma a II. katonai felmérésnek hívunk. 1819-től 1869-ig készültek a földrajzilag pontos szemelvények, amelyek végül összefüggően ábrázolták a teljes Osztrák Birodalmat. A papírokat a Magyar Országos Levéltár nagy felbontásban beszkennelte és felpakolta a netre, méghozzá ügyesen összekötve a Google Mapsszel, osztott képernyőn. Ez azt jelenti, hogy párhuzamosan nézhetjük végig a korabeli állapotot és a mai fotókat. A Google képei természetesen sokkal részletesebbek, de a látvány még így is bizsergető, és biztos, hogy a nem-történészeket is leköti Klik ide és keresd meg a lakóhelyed! http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html
2011. február 17-én, csütörtökön 17.00-18.00 óra között Rázsi Botond alpolgármester, a 12. sz. választókerület képviselője a Pásztorvölygi Általános Iskola és Gimnázimban, előzetes telefonos egyeztetéssel (36/523-700/708-as mellék) fogaóórát tart.
Az Aranymorzsák Gárdonyi Gézának kortársairól szóló írása.
SZEDERKÉNYI NÁNDOR
Az egriek örökös képviselője.
Tud magyarul, németül, diákul és különösen jártas a papok nyelvében.
Innen van, hogy az egri papság mindig hű támogatója. Persze ő is hű támogatója a papi érdekeknek.
A politikában sok vizet nem zavar, habár sokszor beszél, de a tollával érdekes munkákat végez. Így az általa megírt Heves vármegye monografiája, egyike a legszebb és legérdekesebb magyar monografiáknak.
A mult nyáron (1898 augusztus 2‑án) a budapest‑egri vonaton Szederkényi Nándor kedves társaságában utaztam.
Beszélgetésünk majdnem az út végéig az ő páratlan szorgalommal megírt Heves vármegye monografiája körül forgott. Én hogy még akkor nem olvastam ezt a jeles munkát, csak úgy, mint Herman Ottó, az egri hősasszonyok iránt érdeklődtem legjobban. Szederkényi elkedvetlenedett a kérdéseimtől és szinte fájdalmas arccal felelte:
- Nem találtam rájok vonatkozólag semmi adatot.
Én csak elképedtem erre a nyilatkozatra és mert a kocsiban mások is ültek, siettem másra terelni a beszélgetést.
De azt hiszem félreértettem Szederkényit. Ő mint szívvel‑lélekkel egri ember keztyűs grófnőket, skofiumos, sisakos Zrinyi Ilonákat és más bájos nemesi hölgyeket szeretett volna a történelem homályából kiszedni és leírni a vár hős védőinek s hogy ilyeneket nem talált, arra mondta, hogy semmi eredményre nem jutott a kutatásával.
Azonban, hogy én is úgy értettem a beszédét, mint a mi kiváló tudósunk Herman Ottó, napokig lidércként ült a mellemen az a gondolat, hogy az egri hősnők története pipabeszéd, koholmány s úgy éreztem magamat, mint a mesebeli öreg Mirkó király, akinek az országából elrabolták a napot.
Végre, hogy napok multával sem tudtam szabadulni a nyomástól, előszedtem az én kis könyvesházamból minden olyan történelmi munkát, amely Eger ostromáról beszél és hát meg is vigasztalódtam. Megtaláltam ugyanis, hogy a híres ostromban csakugyan vitézkedtek nők, ha nem is grófnők, nem is nemes rendűek, de mind magyarok; olyan nők, akik részint a várbeli őrkatonák feleségei voltak s az ostrom alatt a gyermekeiket is maguknál tartották, részint olyanok, akik a városból húzódtak fel a várba, vagy azokból az Eger mellett levő községekből, amelyeket a török tábor az ostrom alatt ellepett.
Én megelégedtem ezzel az eredménynyel s ha találkoztam volna azóta Szederkényivel, bizonyára tisztázódott volna ez a kérdés közöttünk. Mert nekem most már bizonyos, hogy ő az egri hősnők kérdését mesének nem tartja, csak mint sokan mások, azt a magyar amazon légiót kereste, amelyet a színműírók helyeznek el a Dobó bástyáin.
Hogy azonban Herman Ottó egy lap húsvéti számában Szederkényivel történt beszélgetését közli, ezzel országos kérdéssé válik Egernek szép híre. Hát mesebeszéd, koholmány a hős asszonyok küzdelme? Bizonyára sokan elkeserednek, mikor a mi történelmünknek ezt a fényes lapját kihullani látják.
Hát ne lássák kihullani!
Az egri ostrom történetét Tinódi Sebestyén írta meg legrészletesebben. A többi magyar történetíró Istvánfytól Acsádi Ignácig mind az ő Eger viadaláról való énekét tette maga elé, mikor ezt a történetet földolgozta. Ortelius Jeromosból is dolgoztak egynéhányan, de mert Ortelius maga is más forrásokból merített, a magyar történetírók őt inkább a munkájában levő képekért becsülik. Azonban az egri viadalt illetőleg Ortelius a szokottnál jobban becsülendő – ezt majd az írásom végén megmondom.
Nézzük Tinódit. Még nem száradt föl a török vér, még melegek voltak a falak az ágyúk alatt s a borbélyok reggeltől estig kötözgették, mosogatták a száz meg száz sebesültet a vár udvarán, mikor Tinódi Egerbe érkezett. Szinte látom, hogyan tartja kezében a papirost és hogyan kérdez és jegyez minden nevet, minden számot, minden dátumot. Kétségtelen, hogy egy nagy hőséneket tervez, aminőt a Homerosz Iliásza. Mert ilyen diadalt nem ért még, nem is hallott. Ebben akarja megörökíteni a nevét és költészetét.
Fájdalom, a sokat hányódott lantosnak soha sem volt erre ideje és nyugalma s ami verse a viadalról fönnmaradt, az csak vázlata a tervezett munkának.
De ebben is riporteri hűséggel számlálja el, hogy hány férfi és hány nő volt a várban, hogyan készültek a harcra, ki hol állott és küzdött, úgy, hogy az ének nem is egyéb, mint rossz rímekbe szedett hadi tudósítás.
Tőle tudjuk meg elsősorban, hogy hány nő volt a várban az ostrom alatt:
“Valának szorgalmatosak tisztökben Falukról es parasztak harmincnégyen, Sütő asszonynépek es tizennégyen, Egyéb asszonyok, gyermekök negyvenöten.”
Tehát negyven‑ötven volt az asszonynép száma és hogy nem úri rendből valók, az kétségtelen. Dobónak a felesége, meg a többi tiszt asszonya mind távol volt, jobbára a Felföldön, ahova a törökdúlás nem ért. De vajjon levon‑e ez valamit az események értékéből?
Az asszonyok csak az utolsó rohamban vettek részt. Előbb nem is volt rájok szükség. Hanem hogy az a nap, támadókra és védőkre egyaránt meleg nap volt:
“Dobó futamék bástyába hertelen. Ott minden népét erősen biztatja. Azt köveket asszonynépvel hordatja. Viadalhoz azzal jobban támasztja. Gyorsan, vitéz asszonyok hagyigálnak.” stb.
Aki tudja, hogy a régi történetírók a legjelentősebb eseményt se mondják el bővebben, mint egy ilyen rövid feljegyzésben, annak ennyi adat is elég lenne, hogy az egri asszonyok lehullt cserkoszorúját visszategye a fejükre. Azonban, hogy Tinódi is jeles valaminek tekintette az asszonyok csatáját, kitűnik egy másik énekéből, amelynek a címe:
Egri históriák summája.
Ebben rövidebben mondja el az ostromot s a nőket nem hogy kifelejtené, mint jelentéktelen epizódját a viadalnak, hanem még körülményesebben emlékezik meg róluk, mint az előbbi énekében.
Azt mondja:
A tömlöcz bástyánál Dobó vala. Ott ő apródját ellőtték vala, Ő keze lába sebösült vala, Ott asszonynépek vitézködnek vala. Lám sok köveket vártákra hordnak, Nagy bátor szívvel ők hagyigálnak.
Ez már amint én látom, olyan világos és határozott bizonyíték, hogy több könyvre és írásra nem is kellene hivatkoznom.
De van még:
Dobó a törökök eltakarodása után terjedelmes jelentést küldött a királynak. Ez a jelentés bizonyára megvan most is a bécsi udvari levéltárban. Csak elő kellene kotorni. A mi országos levéltárunkban (a limbusban) meg van a jelentésnek az a része, amely a sebesült vitézeket sorolja föl, hogy a királytól jutalmat kapjanak, valamint az özvegyeket és árvákat, akik az ostromban vesztették el a családapát, hogy ezek is részesüljenek a király atyai gondoskodásában.
Ezek a nők, akik itt meg vannak nevezve, vagyontalanok s csak ezek lehettek ostrom alatt a várban, mert hogy szegények voltak s a férjük katona, nem is volt hova máshova menekülniök. Van köztük maklári és felnémeti nő is. Mind a két falut elhagyta a magyarság a török jövetelkor és vagy Borsodba, vagy a Mátrába futottak. A nők nagyobbrésze azonban egri emberek özvegye. Ezek tehát mind afféle vörös boron erősödött, tüzes, magyar menyecskék bizony nem nézték tétlenül, mikor a török az ő Jánoskájukat, Miskájukat ütögette.
A neveik: Kassayné Margit, Nagyné Orsolya, Törökné Anna (egri), Szabóné Anna, Mészárosné Örzse (egri), Vassné Katalin, Bertalanné Katalin (várbeli katona özvegye), Nagyné Dorottya (egri), Molnár Jánosné Apollónia (egri), Deliné Örzse (várbeli), Kassika Örzse (felnémeti), Molnár Ambrusné Apollónia, András diák neje Ágnes (egri), Gyurkóné Margit (a Mecskei szolgájának felesége), Nagy Balázsné Dorottya, Abádyné Klára és Szőrné Katalin, ez a maklári molnárnak a felesége.
Mondom, csak azok vannak megnevezve, akiknek Dobó adományt kért.
Ezeken kívül a szegény sorsú sebesült vitézek névsorában is van egy női név. Azt mondja a lajstrom:
“Margaretha consors Casparis Kochys una cum marito suo per pixidem et lapides vulnerata, merentur flor 4., et, maritus vestem.”
(Kocsis Gáspárné Margit a férjével együtt golyóktól és kövektől sebesült. Jutalmuk 4 forint és a férjnek ruha.)
A többi sebesült is csak 2‑3 forintot kapott, pedig voltak köztük elegen, akik vagy kezüket, vagy lábukat, vagy szemük világát vesztették s nem egynek a megemlítésénél odajegyzi Dobó:
“Perpetuus mendicus factus” (örökké koldussá nyomorodott.)
A töröktől elvett zászlókat, köztük Ali basa aranyos vörös bársony zászlaját, az ostrom után való napon négytagú küldöttség vitte Bécsbe I. Ferdinándhoz. Névszerint: Vajda János, Iványi György, Somogyi András és Kőszegi Albert.
Ortelius Jeromos, aki az esemény után talán tíz esztendőre került a bécsi császári udvarhoz íródeáknak, eleget hallhatott ottan azokból a történetekből, amelyeket a négy vitéz az ostromról elbeszélt s a kezén is foroghattak a Dobó jelentései, Dobót pedig minden bizonynyal személyesen is ismerte. Az Ortelius terjedelmes magyar‑török harci krónikájában az egri nőkről ezeket olvassuk:
“…auch die Weiber mit Steiner, siedheissem Wasser, Bechkräntzen und dergleichen zulieffen, und dem Feind gevaltigen Abbruch thäten, und sich nicht als Menschen, sondern als grimmige Löwen und Bären erzeigten.”
Magyarul folytatom az idézett hely szavait:
“Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán, a harcoló férj mellett. Mikor ez golyótól találva holtan rogyott össze, nem akarta addig elhinni, míg érte boszút nem áll. Elkapta a kardját és pajzsát s hamarosan három törököt küldött a másvilágra. Csak ezután ölelte föl a férje holttestét és vitte a templomba, később pedig a temetőbe.
Egy másik asszony, – így folytatja Ortelius, – követ vitt a fején, hogy az ellenségre vesse, azonban a fejét szétlőtték. Ekkor a leánya fölragadta az anyja vérétől pirosló követ és lezúdította. Két török halt szörnyet a kő alatt s még másik kettő is elterült.”
Hát talán ezt lehetne koholmánynak nevezni, ha már valakinek az a nézete, hogy minden koholmány, ami szép és amit csak egy történetíró állít egymagában.
De ha elgondoljuk azt, hogy abban az esztendőben, mikor a török föl akarta falni egész Magyarországot s immáron Temesvár, Szolnok, az egész Alföld, az egész Duna melléke a hatalmába került, s csak az egy Eger verte vissza a Fölvidék kapujában a törököt, Bécsben ez az esemény oly nagy örömet kelthetett, hogy a négy egri vitézt kézről‑kézre kapdosták és töviről‑hegyire elbeszéltették velök a negyvennapos viadalt.
Aztán meg hogy a későbbi esztendőkben Dobó is megfordult egynehányszor az udvarnál, már hol mint ünnepelt hős, hol mint könyörgő rab, – az ottaniak aligha találtak a vele való beszélgetésre érdekesebb anyagot, mint azt a híres ostromot, amely a török‑magyar harcokban a legragyogóbb diadallal végződött.
Ortelius Jeromos tehát, amit az egri nőkről följegyzett, a bécsi udvarban hallhatta s valószínűleg magától Dobótól is.
Vajjon föltehető‑e egy osztrákká vált németről, aki a kétfejű sas rezidenciájában lakik, hogy adatokat kohol a magyar dicsőség megörökítésére.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Ritka kincsekkel gyarapodott Eger helytörténeti anyaga Farkas Péter jóvoltából. Buenos Airesből sikerült 90 darab fekete-fehér képet kapnia az 1944. október 28-ai bombatámadásról. Folytatás
A Felsőtárkányi-medence fölött délkeleti irányban emelkedő hosszú hegygerinc legmagasabb része a Vár-hegy. A két, közel azonos magasságú csúcsot egy keskeny nyereg köti össze. A teljes hegytetőt sánc veszi körbe, külső árokkal, ami a meredek keleti, délkeleti hegyoldal felett hiányzik. 1962-ben és 1964-ben a vár délnyugati részén Párducz Mihály végzett ásatást: legalul a neolitikumból származó gödrök kerültek elő, felettük a késő bronzkori Kyjatice-kultúra maradványai váltak ismertté, amelynek későbbi periódusában az addig erődítés nélküli telepen épült meg a sánc. A késő bronzkorból gödrökön és tűzhelyeken kívül házakat is feltártak. A felsőtárkányi Vár-hegy következő régészeti korszakát a középkor képviseli. A Vár-hegy őskori földvárát a középkorban ismét használták. Párducz Mihály 1962-ben és 1964-ben végzett ásatásakor középkor leletek is előkerültek, amelyeket 12-14. századinak határoztak meg. Középkori telepjelenség nem nagyon bontakozott ki, csupán a 3. árok keleti végében a mai felszín alatt 30 cm mélységben vált ismertté egy malteres középkori padlózat középkori cserepekkel és néhány vastárggyal. Egyébként a várra okleveles, történeti adatot nem ismerünk. A sánc tetejéhez közel, de a külső lejtőre habarcsba rakott kőből várfalat emeltek, melynek szélessége átlagosan 2 m. A kőfal maradványa sok helyen látható, a legépebb része a délnyugati saroknál figyelhető meg. A régészek véleménye szerint a késő bronzkori sáncba az Árpád-kor idején „építették bele” a kőfalat. Párducz Mihály szerint a teljes falrendszer a korai vaskorból származik középkori erősítésekkel, javításokkal. Ilyen faragott kőkockákból emelt építményt a Kárpát-medencében, ebből a korból azonban nem ismerünk.
Felsőtárkány-Várhegy az őskorban és a középkorban egyaránt jelentős volt. A Várhegyre már Rómer Flóris idejében felfigyeltek, később Bartalos Gyula írta le a sáncot és a mésszel kötött kőfalat. Galván Károly 1954-ben végzett megfigyeléseket a helyszínen. 1959-ben Chikán Zoltán a délnyugati sarokban egy kutatóárokkal átvágta a középkori falat. Párducz Mihály 1962-ben és 1964-ben végzett itt ásatásokat. A vár délnyugati részén általában megfigyelhető volt a hármas rétegződés: legalul a neolitikum, e felett a késő bronzkor, majd legfelül a középkor volt képviselve a leletek, illetve telepjelenségek révén. A középkorban az őskori sáncra habarccsal kötött kőfalat építettek körös-körül. A középkori várfalra és telepre nem ismerünk okleveles adatot, történetére, eredetére semmi adatunk sincs. Párduc Mihály ásatási naplójában a középkori leleteket az Árpád korra, a XII.-XIV. századi időre datálja, egy vassarkantyút pedig feltételesen XIV-XV. századinak említ. Az őskori és a középkori vár teljes terjedelmében azonos területen fekszik. Teljes hossza 468, legnagyobb szélessége 56, illetve 80 méter, területe 12 ha.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91t%25C http://jupiter.elte.hu/felsotarkany/felsotarkanytortenet.htm
A II. Ukrán Front 53. hadserege, és a 27.gd. hadsereg részei (Malinovszkij marsall) támad.
1944. szeptember 20.
Amerikai bombatámadás érte Hatvant, melynek következtében 450 – 500 fő esett el, és elégett 1200 vasúti kocsi, s elpusztult 181 lakóház
1944. október 14.
Egerben az iskolákat bezárják
1944. október 28.
Egert első bombázás éri, amit egy repülőgép hajt végre. A bombák a Knézich Károly utcára hullnak. Találat éri az: - „Irgalmas Rend kórházát” 30 beteg meghal és 2 eltűnik - lerombolódik a „Káptalani major” - Bomba robban a „Grőber – ház” udvarán.
1944. október 30.
Egert újabb bombázás éri melynek során megsemmisül a: - Horánszky féle pince borház - Muszka Sándor lakóháza a szalában Valamint életét veszti egy nő és két gyermek. Ezután a lakosság leköltözik a föld alá.
1944. november 6.
A megye területén először a DK-i természetes határon, a Tisza mentén lángoltak fel a harcok. A szovjet 53. hds. alakulatai – a 2. Ukrán Front széles arcvonalán 1944. november 6-án megindított ellenséges támadás keretében – Tiszasűly és Tiszafüred között áttörték a német 8. hds. kötelékébe tartozó magyar IX. hdt. folyamvédelmét.
1944. november 7.
Egerből elindul az utolsó vonat Füzesabonyba.
1944. november 9-ig:
A 9. hv. Dd.-ral, valamint a 25. gy.- és a 2. pc. ho. Részeivel vívott súlyos harcok közepette elérték Pély – Kisköre – Vezekény – Tarnaszentmiklós – Kömlő – Mezőtárkány – Egerfarmos vonalát. További Eger irányú előretörésüket a német 24. pc.- és 15. gy. Ho., illetve a magyar 26/I. zlj. Pély és Kömlő visszafoglalásával ugyan lefékezte, de a sokszoros túlerővel szemben ez csak helyi sikert eredményezett.
1944. november 10.
A hivatalok bezárnak A levéltárat felsőbb utasítás ellenére sem viszik el.
1944. november 12.
Egerben a közvilágítás megszűnik, melyet csak 1945. május 24-én kapcsolnak vissza.
A Magyar Honvédség csapatai távoznak és átadják a várost a német véderőknek. Valamint ezzel egy időben távozik a rendőrség és a tűzoltóság is. A rendfenntartást ezután önkéntesek végzik. Akik fehér zsebkendőt viselnek és bottal járőröznek.
2 fő katonaszökevényt felakasztanak: - egyiket a Hangya sarkán a piacon - másikat a Lyceum sarkán.
A keleti-kárpátokat védő máramarosi magyar hadsereg Budapest irányába erre hátrált, ugyanis a szovjetek a fővasútvonalat veszélyeztették. A hadsereg egy része Lillafüred felől a Bükkön keresztül, míg a másik része (zöme) Mezőkövesden és Andornaktályán keresztül Egerbe, majd Egerbakta, Pátervására fele vonult vissza. A Lillafüred felől érkező alakulatok a gulyát Felnémeten, a hordógyár udvarán éjszakáztatták.
1944. november 15.
Egerben az elektromos ellátás megszűnik, amit csak 1945. május 16-án kapcsolnak vissza.
A szovjet 53. hds-től Ny-ra, Szolnok és Jászberény felöl támadó Piljev-csoport (két lovas és egy harckocsihadtest) és a 7. gd. hds. Seregtesteinek előretörése is sikeres volt, miután a német LVII. pc. hdt. Ellenállását megtörve november 15 – 16-án elérték a megye DNy-i területét, Hatvan és Gyöngyös városok előterét.
1944. november 16.
Füzesabony elesik. A károk összesen (a harcok során és megelőző légicsapások következtében)
Lerombolt épületek:
- Lakhatatlanná váló házak: 98 - templomtorony ledőlt - gabonatárház tönkrement - Futura terményház megsemmisült
Halálos áldozatok: - 53 fő civil - állatállomány 70 %-a semmisült meg.
Besenyőtelek: - 190 épület rongálódott meg.
Dormánd: - Lakhatatlanná váló házak: 188 db, épen maradt ház: 43 db - a templom és a községháza is találatot kapott.
1944. november 17.
IV. német páncélos hadtestnek alárendelt 24. német páncélos-, 8. német vadász- és 9. magyar határvadász-hadosztályok. 1944. november 17-én az Egertől délnyugat- dél-délkeletre kiépített „Karola-vonal” állásban védekeztek az 53. szovjet hadsereg 49. és 57. lövészhadtesteivel szemben. A szovjet hadsereg keleti szárnyán támadó 57. szovjet lövészhadtest csapatai – a 6. és 110. gárda-lövészhadosztályok – a 24. német páncéloshadosztály csapatait kiszorították Füzesabony (vasúti csomópontból), majd benyomultak az ettől északra lévő Kerecsend községbe is. Az 57. szovjet lövészhadtest 110. gárda-lövészhadosztályának csapatai elérték – az Egertől néhány kilométerre, délre fekvő – Andornaktálya községet is, honnét a 8. német vadászhadosztály csapatait kiszorították. A makacs utóvédharcokat vívó német csapatok – a 28. és 38. vadászezredek, a 8. felderítő-zászlóalj és a 8. tüzérezred – azonban Eger délnyugat-déli széle, Ostoros déli széle, Szomolya déli-délkeleti széle védelmi terepszakaszon foglaltak el új védőállást. Annak ellenére, hogy a makacs német védelem megtörésére a keletről szomszédos 27. szovjet hadsereg 35. szovjet gárda-lövészhadtestének csapatai délkelet felől is beavatkoztak Eger ostromába, a 8. német vadászhadosztály zászlóaljai 1944. november 30-ig – közel két hétig szilárdan a kezükben tartották Eger jól védhető városát.
A 27. szovjet hadsereg nyugati szárnyán támadó 35. szovjet gárda-lövészhadtest bal szárnyán harcoló 3. szovjet gárda légideszant-hadosztálya kénytelen volt támogatni a nyugatról szomszédos 53. szovjet hadsere¬get – a makacs német védelemmel szemben – Eger ostromában. Ugyanakkor a 35. szovjet gárda-lövészhadtest főerői az Eger és Miskolc között húzódó Bükk-hegység déli emelkedői előtt – Szomolya, Cserépfalu, Kacs községek térségében – harcoltak a 8. német vadász- és a 9- magyar határvadász-hadosztályok csapataival.
1944. november 18.
A IV. német páncéloshadtest erői – a 2. magyar és 24. német páncélos- és 8. német vadászhadosztály – november 18-án heves harcban álltak az 53. szovjet hadsereg 49. és 57. lövészhadtesteivel. A déli szárnyon támadó 49. szovjet lövészhadtest 6. és 110. lövészhadosztályai több – zászlóalj erejű támadást indítottak a 2. magyar páncéloshadosztály Füzesabony északnyugaton védő csapatai ellen. A német jelentések szerint három szovjet lövészezred elérte a Kompolt és Feldebrő közti vasútvonalat, s a magyar 4., 5., 6. gépkocsizó lövész¬zászlóaljakat a Domoszló dél, Verpelét dél terepszakaszra szorította vissza. Itt a magyar csapatok új védelmi állásokat alakítottak ki. A nap folyamán a 24. német páncéloshadosztály erői – a 21. és 26. páncélgránátos-ezredek, valamint a 89. páncélos tüzérezred a Verpelét délkelet és Eger dél terepszakaszon foglalt állást. A hadosztály páncélos csoportját (november 15-én: 7 db Pz-IV. harckocsi és két rohamlöveg) fokozatosan kivonták a harcvonalból, hogy a Miskolcot védő német 3. hegyi-hadosztály csapatait erősítsék meg vele. Az Egert délnyugat- dél-délkeletről védő 8. német vadászhadosztály sávjában a nap folyamán – az 53. szovjet hadsereg keleti szárnyát képező – 57. szovjet lövészhadtestnek alárendelt 110. szovjet gárda-lövészhadosztály támadott elsősorban a Kerecsend és Eger közti út két oldalán. November 18-án Kerecsendtől északra, valamint a községtől északra lévő erdő északi szélén a szovjet gyalogság betört a német csapatok védelmébe. Ettől keletre – továbbra is – a Maklártálya észak, Novaj észak, Bogács dél, Cserépváralja dél vonalon dúlt a harc.
1944. november 19.
A IV. német páncéloshadtest nyugati szárnyán védő 24. német páncéloshadosztály ekkor már csak a 21. és 26. páncélgránátos-ezredekből állott, a páncélos csoport 14 db harckocsiját és rohamlövegét Miskolc védel¬mére vezényelték. A német csapatok Feldebrő dél, Egerszalók dél, Eger délnyugat vonalon harcoltak a nap folyamán. Egertől délnyugat- dél-délkeletre is heves harcok dúltak a 8. német vadászhadosztály sávjában. A 110. szovjet gárda lövészhadosztály a Kerecsend és Eger közti úttól keletre támadott. Heves harc dúlt a nap folyamán Andornaktálya körzetében. A 38. német vadászezred csapatai ideiglenesen feltartóztatták a szovjet gyalogságot. Hasonlóképpen nem tudták a német vadászcsapatok védelmét áttörni a szovjet erők az Ostoros dél, Szomolya dél vonalon; Bogácsra azonban benyomult egy szovjet lövészszázad.
1944. november 20.
Az egri főispán elhagyja a várost, de a köztisztviselők többsége marad. Köztük dr Bartha István árvaszéki elnök is.
Az alábbi két települést a Tarna folyásával ellenébe előretörő orosz csapatok vették be.
Egerszalók elesik. - 218 ház sérül meg ebből 27 lakhatatlan. Egerszólát elesik: - 260 ház sérül meg ebből 20 lakhatatlan. E két település bevétele után kezdtek Eger bevételéhez, ellenben a támadást mindenki kelet felől várták és ezért a hidakat aláaknázták. Azonban a támadás délnyugati irányból történt.
Az első belövések Ostoros felől jöttek, melynek során: - Rossztemplom leég, - Megyei árvaszék találatot kap Bartha István dolgozószobája megsérül. - Trinitárius laktanya leég - A Líceum délkeleti sarkát találat éri.
Az 53. szovjet hadsereg 57. szovjet lövészhadtestének főerői – a 203. lövész-, 1. gárda légideszant- és 228. lövészhadosztályok délnyugati és déli irányból közelítették meg az Egert védő 8. német vadászhadosztály védőállásait. November 20-án a szovjet gyalogság benyomult Egerszólát és Egerszalók községekbe, s megközelítette Egerbakta déli szélét. Ezzel az 57. szovjet lövészhadtest nyugati irányból teljesen átkarolta Eger városát. Az első szovjet tüzérségi belövések a nap folyamán Ostoros felől érték a várost. Találat érte az ún. Rossztemplomot, amely kigyulladt: „Fekete füstje a késő ősz szomorú napsütésében mint valami gyászfátyol lebegett a megrémült város felett – írta egy korabeli naplóíró. – Akkor égett le a Trinitárius laktanya is.” A szovjet felderítők és előrevetett osztagok a város határában először a „Kanadában” mutatkoztak. Sebesültjeiket a vincellér¬iskolába szállították. November 20-án már a Koszorú út pincéiben folyt a közelharc. A 8. német vadászhadosztály 38. és 28. vadászezredei, a 8. felderítő-osztály makacs elszántsággal védte Eger városát, melyet csak tíz napi védelem után – november 30-án ürítettek ki. A 27. szovjet hadsereg déli szárnyán támadó 35. szovjet gárda-lövészhadtest délkeleti és keleti irányból közelítette meg az Eger városát védő 8. német hegyi-hadosztály védelmi állásait. A szovjet csapatok ebből az irányból is a német erők makacs védelmébe ütköztek, s tíz napon át elhúzódó harcba bonyolódtak. A 35. szovjet lövészhadtest keleti szárnyán támadó csapatok: elsősorban a 2. román hegyivadász-hadosztály már a 8. német hadsereg (a „Wöhler” hadműveleti-csoport) csapatainak – a XXIX. német hadtestnek Eger északkelet, Noszvaj dél-délkelet, Bükkzsérc dél, 642-es magassági pont, Répáshuta délkelet, Bükkszentkereszt dél-délnyugat terepszakaszon kiépített – védelmi állásait támadta.
1944. november 21.
November 21-én az 53. szovjet hadsereg keleti – jobb – szárnyán támadó 57. szovjet lövészhadtest csapa¬tai: a 203- lövész-, 1. gárda-légideszant- és 228. lövészhadosztályok megkezdték a 8. német vadászhadosztály által rendkívüli módon megerősített Eger városának ostromát. A város védelmében – a 8. német vadászhad¬osztálynak alárendelve – magyar erők is részt vettek. Itt harcolt a magyar 89. és 27/1. tüzérosztály összesen hét könnyű- és két nehéz magyar ágyús üteggel, valamint a 27. magyar könnyűhadosztály egy- és a 9. magyar határvadász-hadosztály egy zászlóalja. Az 57/111. és 23/11. magyar zászlóaljak; megerősítve összesen tizenegy darab magyar nehéz páncéltörő ágyúval, továbbá a magyar 27/111. tüzérosztály 27/7., 44. és VII/1. ütegeivel. A nap folyamán vívott harcok részletei ismeretlenek.
1944. november 22.
Az első harcok Egerben. Először a Kanadai részen jelennek meg az orosz csapatok. Vincellér iskolában rendezik be az elsősegélyhelyet. A Koszorú utcában pincéről pincére folynak a harcok.
Az 53. szovjet hadsereg nyugati szárnyán támadó 49. szovjet lövészhadtest – a Tarna-völgyében harcolt a Tarnaszentmária dél, Egerszólát körzetében. A szovjet csapatok – áttörve a 2. magyar és a 24. német páncéloshadosztályok védelmét – elfoglalták Egerszólát községet, s megközelítették a Sirok dél, Egerbakta dél, Eger nyugat-északnyugat terepszakaszon kiépített új német főellenállási vonalat. Ezen a terepszakaszon elhúzódó – 1944. december 5-ig tartó – harcok alakultak ki. November 22-én az 53. szovjet hadsereg 49- és 57. lövészhadtestei fokozatosan körülzárták – nyugati-déli- és keleti irányból – a 8. német vadászhadosztály által védett Eger városát. A harcok során a 8. német vadászhadosztály 8. tüzérezredének 8. és 12. ütegei négy szovjet páncélost kilőttek. A harcok során hősi halált halt a 38/111. német vadászzászlóalj parancsnoka: Zepner százados is.
1944. november 23.
A 24. német páncéloshadosztály csapatai – a 21. és 24. német páncélgránátos-ezredek részei – azonban Sirok jól védhető körzetét rendkívüli módon megerősítették. Még az utat lezáró középkori siroki vár romjait is erődítményül használták fel: a romok közé nehéz páncéltörő ágyúkat állítottak tüzelőállásba, s a vár magaslatairól lőtték a völgyben – délről északi irányba – támadó szovjet csapatokat. Az Eger városát és térségét támadó 57. szovjet lövészhadtest sávjában november 24-én jelentősebb katonai események nem voltak. Csak Egertől keletre – Bogács községtől délkeletre – hajtott végre a 27. szovjet hadsereg nyugati szárnyán támadó 35. szovjet gárda-lövészhadtest 3. szovjet gárda légideszant-hadosztálya századerejű harcfelderítő vállalkozásokat az Eger városát és körzetét védő 8. német vadászhadosztály védelmi állásai ellen.
1944. november 25.
Egerben már a vasútállomásnál folynak a harcok. A Ráckapunál lelőnek egy német katonát ezért a német csendőrség keresi a bűnelkövetőt.
A Karola – állás újabb központjai közül, a főváros ÉK-i bekerítése miatt a hadászatilag fontos Hatvant a német 23. pc. ho. kivonulása után november 25-ére virradóan foglalták el a szovjet 6. gd. hk. hds seregtestei.
1944. november 25-ig: a szovjet csapatok Hevesről és Erdőtelekről kiindulva megszállják Heves megye keleti vasúti fővonalát.
1944. november 25-én a 2. Ukrán Front parancsnoksága a 7. szovjet gárdahadsereg és az 53- szovjet had¬sereg támadását ideiglenesen leállította a Bag (Gödöllő északkelet) és Verpelét (Eger délnyugat) közti sávban, azzal a meggondolással, hogy majd csak 1944. december 5-én folytatják ezen a szakaszon támadásukat a 6. német hadsereg IV. német páncélos-, illetve a 8. német hadsereg XXIX. német hadtestének csatlakozásánál. Az ettől keletre harcoló 53., 27. és 40. szovjet hadseregeknek viszont tovább kellett folytatniuk támadásukat Eger és Miskolc térségében a 8. német hadseregnek alárendelt XXIX. német hadtest védelmi sávja ellen. A hadműveleti terveknek megfelelően november 25-én az 53. szovjet hadsereg 49. szovjet lövészhadteste továbbra is Eger két oldalán folytatta támadását. Egertől nyugatra – Egerszólátnál betörtek a XXIX. német hadtest 24. német páncélos- és 8. német vadászhadosztályainak csatlakozásánál, illetve Egertől keletre – Cserépváralja keleti térségében pedig – a 8. német vadász- és 15. német gyaloghadosztályok csatlakozásánál a német védelmi rendszerbe. A védelemben lévő német csapatok mindkét áttörést elreteszelték. Jelentős német eredmény volt, hogy a Diósgyőrnél napokkal ezelőtt létrejött szovjet betörést a 15. német gyalog- és 3- német hegyi-hadosztályok csapatai a nap folyamán felszámolták, illetve a 202. szovjet lövészhadosztály csapatait vissza¬szorították.
1944. november 26.
Szovjet erősítés érkezik
A 6. német hadsereg IV. német páncélos hadtestével keletről szomszédos 8. német hadsereg XXIX. német hadtestének védelmi sávjában – Párád, Recsk délkelet, Egerszólát, Eger délnyugat- dél-délkelet, Bükkzsérc, Répáshuta, Miskolc nyugat-délnyugat, illetve dél- délkelet-kelet arcvonalszakaszon az 53. és 27. szovjet hadseregek csapatai 1944. november 26-án jelentősebb harctevékenységet nem fejtettek ki. Helyi jelentőségű harcok zajlottak Egertől nyugatra, ahol az 57. szovjet lövészhadtest csapatai Egerszóláttól észak-északnyugatra áttörtek a 24. német páncéloshadosztály és a 8. német vadászhadosztály csatlakozásánál, s elérték az attól 3,5-4 km-re, északnyugatra húzódó magaslatot, s megközelítették Sirokot. A 24. német páncéloshadosztály csapata¬inak ellenlökései sikertelenek voltak. Az 53. szovjet hadsereg 57. lövészhadtestének csapatai: a 110. gárda lövészhadosztály, valamint a 27. szovjet hadsereg 35. gárda lövészhadtestének 3- gárda légideszant-hadosztálya változatlanul elhúzódó harcokat folytatott az Egert védő 8. német vadászhadosztállyal. Továbbra is heves harcok dúltak a vasútállomás körzetében. „A Ráckapunál ismeretlen tettes lelőtt egy német katonát – írta egy helytörténeti feljegyzés. – A tábori csendőrök nyomban hozzáfogtak a közeli pincék átkutatásához. Kiirtással fenyegették meg az óvóhelyek megrémült lakóit, ha elő nem adják a gyilkost!” Közben a szovjet tüzérség egész napon át erősen lőtte a Fájdalmas Szűzről elnevezett temetőt, s a Szépasszony-völgyben ádáz közelharc dúlt a pincékért. Az odamenekült egriek alig győzték a halottakat eltalicskázni.
1944. november 27.
További orosz erősítések érkeznek.
A Szépasszony völgyben ádáz harcok folynak
A Hatvani – hóstyánál különösen a Fájdalmas Szűzről elnevezett sírkertet és környékét nagy erőkkel lövik a szovjetek. Sok síremlék elpusztul.
Annak ellenére, hogy a 2. Ukrán Front parancsnoksága a 27. és 40. szovjet hadseregeket Eger és Miskolc elfoglalására utasította, ezen az arcvonalszakaszon – a kölcsönösen erős – tüzérségi tűzharcon kívül a nap folyamán jelentősebb eseményekre nem került sor.
1944. november 28.
A Szvorényi úton folyik a harc. A Szvorényi és a Sóház utca sarkánál felállítanak a németek egy géppuskát, és egy tank is járőrözik fel – alá ezen az utcán. A szovjetek, hogy megsemmisítsék ezeket egy ágyút vonszoltak fel a Grónayn azonban ezt a németek megsemmisítették. A lakosság zöme ezen a részen a Láng és Czekkel – féle pincékben talált menedéket. A Láng féle üzlet találatot kap és az ott lévő petróleum és gyertyacsomagok mind elégnek. A Szvorényi 10. szám előtt (Meiszner féle) állt egy lovaskocsi melynek lovát telibetalálták és a vére teljesen befedte a házat.
Az 53. szovjet hadsereg keleti – jobbszárny erői – folytatták támadásukat a Recsk és Eger szélességben. November 28-án az 57. szovjet lövészhadtest csapatainak egyik része a 24. német páncéloshadosztály védelmi sávjában – Tarnaszentmária északnyugatra, illetve Recsktől délre – helyi jelentőségű támadásokat hajtott végre, helyi sikerekkel. Ezzel egyidejűleg az 57. szovjet lövészhadtest 10. szovjet gárda-lövészhadosztályának csapatai nyugatról és délnyugatról támadták Egert, s helyenként a város központjáig nyomultak be a délutáni órákra. A várost védő 8. német vadászhadosztály harccsoportjai – heves utcai harcok közepette a szovjet előrevetett osztagokat a városból kiszorították. „November 28-án – írta visszaemlékezésében egy egri polgári lakos – a Szvorényi út is belekerült a harcok forgatagába. Az idevalósiak zöme a Láng- és Czekkel-féle pincékben keresett és talált menedéket. A németek a Szvorényi út és a Sóház utca sarkán géppuskát állítottak fel, az úton végig tankok jártak. A vörösök (ti. a szovjet csapatok – a Szerző) erre fel ágyút vonszoltak a Grónay utcába, felhasználandó a tank és a gépfegyver ellen. A németek azonban hamar elnémították az ágyút.” Egyidejűleg a 110. szovjet gárda-lövészhadosztály más részei déli irányból támadták az Egert védő 8. német vadászhadosztályt. Az első lépcsőben támadó 307. szovjet gárda-lövészezred heves harcokat vívott a német vadászzászlóaljakkal Egertől délre, Andornaktálya községben. A szovjet adatok szerint a harcban elesett a szovjet ezred egyik zászlóaljának parancsnoka és parancsnok-helyettese. A zászlóalj vezetését A. P. Visnyevszkij hadnagy vette át, aki a harcok közepette kézigránáttal megsemmisített egy német páncélos szállító-járművet és egy géppuskafészket. November 28-án Egertől északkeletre is támadtak a szovjet csapatok, de itt a keletre szomszédos 27. szovjet hadsereg 35. szovjet gárda-lövészhadtest 3. gárda légideszant-hadosztálya tört előre Szomolya község és az attól északnyugatra húzódó magaslatok felé, melyek heves harcok után a szovjet csapatok kezére kerültek. Viszont a Cserépváralja község irányába előnyomuló szovjet gyalogságot a 15. német gyaloghadosztály harccsoportjai visszaverték. A Geszt (Borsodgeszt) községtől északnyugatra előnyomuló szovjet csapatokat a 15. német gyaloghadosztály alakulatai ugyancsak visszavetették.
1944. november 29.
Napközben heves harcok folytak, azonban az éjszaka folyamán már úgy látszik, hogy a németek a város feladására készülnek, ugyanis a vezetékeket levágják, megsemmisítik. Kevéssel éjfél előtt a szovjetek már a színház környékén vannak. Ekkor a németek felrobbantják a hidakat. Emiatt a patak mentén több ház is megsérül. Teljesem megsemmisül a Ráckapu téren lévő Betekints kocsma, továbbá az Almagyar úton lévő Galambos féle XVIII. szd-ban épült ház, és az itt lévő egyéb épületek,az itt lévő Wágner kocsma, vmint a Gyubek féle emeletes ház, továbbá a Szilágyi kovácsmester telepe is. A felrobbantott hidakat a Betekintsél, a strand mellett és a felnémeti farakodónál a szovjet műszakilag hevenyészve ugyan de igen gyorsan helyreállítják.
A Szvorényi úti óvóhelynél hajnal 3 órakor, a Rác templomnál hajnali pirkadatkor jelennek meg az első szovjet katonák. Ezután ezeken a helyszíneken a harcok befejeződnek.
A „Wöhler” hadműveleti-csoport XXIX. német hadtestének jelentései szerint a 24. német páncélos- és a 8. német vadászhadosztályok sávjában – Egernél – dúltak heves harcok november 29-én. Az 53. szovjet hadsereg 49. lövészhadtestének csapatai már Eger városában vívtak utcai harcokat a 8. német vadászhadosztály részeivel. A nap végére, éjfélkor már a színháznál tombolt a közelharc. A visszavonuló német katonák minden hidat felrobbantottak maguk mögött, s a robbantások számos lakóházat is megrongáltak. Miközben a várostól nyugatra támadó 53. szovjet hadsereg 57. lövészhadtestének 110. szovjet gárda-lövészhadosztálya a Szépasszonyvölgye felől tört be a városközpontba, egészen a Líceum körzetéig, a 27. szovjet hadsereg 35. gárda- légideszant-hadosztályának csapatai a színház körzetében vívtak elkeseredett utcai harcokat. Az Egert védő 8. német vadászhadosztály csapatai, hogy elkerüljék a bekerítést, kénytelenek voltak szárnyaikat megerősíteni a centrum rovására. A 110. szovjet gárda légideszant-hadosztály ezt kihasználva, déli irányból fokozta támadását, s a déli városrészek kiürítésére kényszeríttette a német csapatokat. 1944. november 30-ra virradó hajnalra a 8. német vadászhadosztály – és az alárendeltségében lévő más német és magyar csapatok Egertől észak-északnyugatra és északkeletre, a Sirok, Egerbakta, Felnémet, Várhegy és Felsőtárkány terepszakaszon új védelmi vonalat alakítottak ki, s új állásaikat 1944. december 12-ig szívósan védelmeztek.
1944. november 30.
Eger pedig november 30-án került a szovjet 53. hds. alakulatainak birtokába. Az utóbbit a német 24. pc – és 8. vad. ho. védte, melyek feladata a Mátra és a Bükk hegység között a Tarna völgyében előretört szovjet gyors csapatok megállítása volt.
Sirokba súlyos harcok bontakoznak ki. A falu fele a szovjeteké másik fele pedig a németeké volt. Egyébként fontos csomópont volt. A harcoknak december 12.-én lett vége. 113 ház sérült itt meg köztük a templom, a leventeotthon, a községháza, parókia. Kőkút-puszta teljesen megsemmisül.
Ezek utáni események: A német csapatok egy része Felnémet, míg másik része Bakta fele hátrált. Felnémet 12 napig tartott ki A szovjetek ütegeiket a Malom utcába állították fel. A németek a Várhegyet erőddé alakítják, amit a szovjetek csak súlyos harcok árán tudnak csak bevenni. A lakóhelyük a menedékház volt. Innen zavarták a szovjetek előnyomulását ezért nekik mindenképpen be kellett venni. Eger városát innen és észak felől lövik.
Noszvajt akarják először bevenni, ami csak 11 napos súlyos és heves küzdelem után sikerül nekik. Innen kiindulva részint a bükkös oldalon, részint a Cseres tetőn átigyekeztek a menedékhely közelébe jutni. A novaji kunyhónál, a Várhegy és a Vasbánya – hegy közötti nyeregben (501 m) kemény harcok folytak, az egyik tisztáson 50 vöröskatona hunyt el. Innen a németek a tárlányi völgy túlsó oldalára a Koronás őrházhoz ill. a Berva tetejére hátráltam.
Felsőtárkány csak keveset szenvedett. A sírkerten kívül körülkerített helyen 5 honvédet 5 szovjet katonát és két ismeretlen katonát temettek el.
A vörösök lassan tért nyertek a Baktai erdőben is és megkezdték előnyomulásukat a bátori völgyön keresztül Egerbocs – Szúcs – Egercsehi – Mónosbél ill. Mikófalva felé. Arra törekednek, hogy elfoglalják Mónosbélt vagy Bélapátfalvát, ezzel elvágva a felnémetnél még kitartó német alakulatokat a Szilvásvárad – Putnok vonalában lévő főerőktől.
Miskolcnál is megtört a németek szívós ellenállása, és a szovjetek gyorsan haladtak a Sajó folyása ellenében, ezért Putnok veszélybe került.
Az 53. és 27. szovjet hadseregek november 30-án is tovább erőltették támadásukat Eger és Miskolc térségében. Az itt védő 8. német hadsereg („Wöhler” hadműveleti-csoport) nyugati szárnyán harcoló XXIX. német hadtest sávjában a legsúlyosabb harcok továbbra is Eger körzetében dúltak. Az 53. szovjet hadsereg főerői elől hátráló 24. német páncélos- és 8. német vadászhadosztályok csapatai a nap folyamán teljesen kiürítették Eger városát, s az Egerszólát észak-északnyugat 2 km, Egerbakta dél 1 km, Felnémet déli széle, Noszvaj északnyugat 2 km, Bükkzsérc északnyugati széle, 718-as magassági pont új védelmi terepszakaszon alakították ki állásaikat, melyeket közel 12 napon át makacsul védelmeztek.
1944. december 1.
Az 53. és 27. szovjet hadseregek csapatai december 1-én Egertől északra, valamint Miskolctól délnyugat-dél- délkelet-keletre harcoltak.
1944. december 2.
Egerben plakátok hirdetik, hogy mindenki térjen vissza otthonába.
A IV. német páncélos hadtestnek az Aszód és Mátra-tömb közti védelmi sávjában is eseménytelenül telt el az idő. Az 53. és 27. szovjet hadseregek továbbra is egyhelyben álltak Egertől északra, illetve a miskolci arcvonal¬szakaszon. Az 53. szovjet hadsereg Egernél összpontosított 57. szovjet lövészhadteste, valamint a 27. szovjet hadsereg 35. szovjet lövészhadtest csapatainak tüzérsége folyamatos tűzharcot vívott a 8. német hadsereg „Wöhler” hadműveleti-csoport) nyugati szárnyát képező XXIX. német hadtest csapataival: a 24. német páncélos- és 8. német vadászhadosztállyal. Ezek a csapatok a Sirok, Egerbakta, Felnémet, Várhegy, Felsőtárkány új védelmi terepszakaszon – a „Karola-állás” egyik szakaszában – vetették meg újra a lábukat. (Felsőtárkánytól keletre – az Eger-Miskolc közti országút mentén már a – 15- német gyaloghadosztály 81., 88., 106. gránátos ezredei, 15. tüzérezrede és 15. páncélvadász-osztálya volt védelemben, s alárendeltségében volt a 27. magyar könnyűhadosztálytól a 70/11. magyar zászlóalj.) 1944. december 2-án az 53. szovjet hadsereg keleti szárnyát képező 57. szovjet lövészhadtest csapatai – Egerből kiindulva – megkísérelték a fenti új védelmi vonal áttörését. Támadást indítottak Sirok, illetve Egerbakta irányokba. Mindkét ponton a 24. német páncélos- és a 8. német vadászhadosztály erős védelmébe ütköztek. A harcok elhúzódtak, s a szovjet csapatok Sirokot majd csak 1944. december 22-én – húsz napi kemény harc után – tudták elfoglalni. A közel három hétig tartó kölcsönös tűzharcban Sirok falu házainak közel a felét szétlőtték, egész utcasorok váltak romhalmazzá. A polgári adatok szerint az 57. szovjet lövészhadtest tüzérségének egyes részei Egerből, a Malom utcából tüzeltek. A várostól északra – a Felnémetnél – dúló harcok szovjet halottait Egerbe hordták vissza, s a ciszterciek előtti teraszon, a főszékesegyház körüli parkokban, a Szent Imre téren és a Püspökkert északkeleti sarkában földelték el. A várost számos német tüzérségi belövés érte északi irányból és a Várhegy felől. A Várhegy tetején ugyanis valóságos német erődítmény volt. (A Várhegy nem azonos az egri vár dombjával!) A szovjet csapatok folyamatosan támadták a Várhegyet, de azt csak 11 napi harc után sikerült elfoglalniuk. Miskolcnál eseménytelenül telt el a nap.
1944. december 03.
Hasonlóan eseménytelenül telt a nap a IV. német páncéloshadtest Aszód északkelet és Recsk közti védelmi vonalában, beleértve a Mátra-tömböt is. A 8. német hadsereg („Wöhler” hadműveleti-csoport) nyugati szárnyán: A XXIX. német hadtest Sirok, Eger északnyugat- észak-északkelet arcvonalszakaszán továbbra is csak helyi jelentőségű harcokat folytattak az 53. szovjet hadsereg csapatai. 1944. december 2-ről 3-ra forduló éjszaka és december 3-án a XXIX. német hadtest 15. német gyaloghadosztálya változatlanul szilárdan tartotta a 104. szovjet lövészhadtest csapataival – a 206. lövész- és 4. gárda-lövészhadosztályokkal szemben, valamint a 35. szovjet lövészhadtest 2. román hegyi-hadosztályával, 93- szovjet gárda-lövészhadosztályával és 3- szovjet gárda- légideszant-hadosztályával szemben a – Felsőtárkány, Répáshuta, Bükkszentlászló, Diósgyőr védelmi terepszakaszt, illetve az Eger-Miskolc közti országút vonalát.
1944. december 04.
December 4-én a 6. német hadseregnek alárendelt III. és IV. német páncélos hadtestek – Budapesttől Sirokig húzódó – védelmi sávjában, valamint a 8. német hadsereg („Wöhler” hadműveleti-csoport) Siroktól Hollóháza északkeletig terjedő arcvonalszakaszán jelentősebb események nem voltak. Jelentősebb harcok csak Sátoraljaújhely körzetében dúltak.
1944. december 07.
A IV. német páncéloshadtest védelmi sávjának keleti szárnyán – mint hatalmas bástya – magasodott a „Mátra tömbje”, melyet változatlanul a 76. német gyaloghadosztály csapatai tartottak megszállva. Ezt a védelmi csomópontot az 53. szovjet hadsereg egyelőre továbbra sem támadta frontálisan, hanem a Tarna-patak völgyén át igyekezett északkeleti-északi irányból átkarolni. Azonban a IV. német páncéloshadtest keleti szárnyát képező 24. német páncéloshadosztály csapatai Síroknál – 1944. december 22-ig – lezárták az itt támadó 57. szovjet lövészhadtest előnyomulásának útját. A német csapatok még a Tarna-völgyet lezáró magaslaton álló középkori várromot is felhasználták védelmi rendszerükben. A romos kőfalak, boltozatok között páncéltörő ágyús ütegeket ástak be, s onnan a magasból lőtték az alant lévő szűk völgyben húzódó műutat és községet, amely az 1944. november 30-tól december 22-ig elhúzódó harcok alatt valósággal romhalmazzá vált. A 6. német hadsereg IV. német páncélos hadtestével keletről szomszédos 8. német hadsereg XXIX. német hadtest csapatai változatlan makacssággal védték az Egerbakta, Eger észak (Felnémet), Felsőtárkány, valamint az Eger és Miskolc közti műút mögött emelkedő magaslatokat: az Istállókő 959-es magassági pont, Bálvány 956-os magassági pont új védelmi terepszakaszt, valamint a Garadna és Kazincbarcika közti hevenyészett védővonalat.
1944. december 08.
A IV. német páncéloshadtest keleti szárnyán – a „Mátra-tömböt” védő 76. német gyaloghadosztály sávjában, valamint a 8. német és 1. magyar hadseregeknek Siroktól Kassáig terjedő arcvonalszakaszán december 8-án jelentősebb katonai eseményekre nem került sor.
1944. december 10.
A német Wöhler-hadseregcsoport (8. német hadsereg) XXIX. német hadteste a „Mátra-tömböt” (76. német gyaloghadosztály) és az attól keletre húzódó – Recsk délkelet, Terpes kelet, Bükkszék nyugat, Pétervására kelet – védelmi terepszakaszt (8. német vadászhadosztály öt német és három magyar zászlóalj) védte. Ezzel szemben az 53- szovjet hadsereg keleti szárnyát képező 57. szovjet lövészhadtest csapatai: a 228. és 243. szovjet-, valamint 1. román gyaloghadosztály álltak. December 10-től az 57. szovjet lövészhadtest megkezdte támadását, de a XXIX. német hadtest német (és részben magyar) csapatai a támadásokat sorra visszaverték, s tíz napra elhúzódó harcra kényszeríttették a támadókat. A XXIX. német hadtest védelmének szilárdságát növelte, hogy a német-magyar tüzérség fölényben volt ezen a szakaszon a szemben álló szovjet tüzérséggel. Egy december 10-i német kimutatás szerint, a XXIX. német hadtest sávjában 37 német (és részben magyar) üteg harcolt (ezek közül 33 könnyű- és 4 nehéz ágyús üteg). A szemben álló szovjet tüzérség ugyanekkor csak 21 üteget vetett itt harcba (amelyből 18 könnyű- és 3 nehéz ágyús üteg volt). Ugyanezen német kimutatás szerint a német-magyar tüzérségnél a napi lőszerfogyasztás 2772 db, a szovjet tüzérségnél pedig napi 880 db volt. A Karola-vonalnak a „Mátra-tömbtől” északkeletre – Pétervására községtől a Sajóig húzódó szakaszában – a német Wöhler-hadseregcsoport XXLX. német lövészhadtestének erői: a 15. német gyaloghadosztály, a 3. német hegyi-hadosztály és a 24. német páncéloshadosztály részei voltak védelemben, megerősítve a 27. magyar és 8. magyar hadosztályok részeivel. A védelmi vonal a Pétervására délkelet, Bátor dél, Szarvaskő dél, Mónosbél dél, Bélapátfalva dél, Istállókő 959-es magassági pont, Bálvány 956-os magassági pont, Garadna kelet, Varbó délkelet, Parasznya délkelet, Radostyán délkelet, Sajólászlófalva dél, Sajóbábony dél, Sajócsege dél terepszakaszon húzódott.
1944. december 11.
Az 53. szovjet hadsereg keleti szárnyán – Recsk délkelet és Pétervására közti vonalon – összpontosított 57. szovjet lövészhadtest a nap folyamán jelentősebb harctevékenységet nem fejtett ki a 8. német vadászhadosztály, illetve az annak alárendeltségében lévő 20. magyar gyaloghadosztály csapatrészei ellen. 1944. december 11-én a Pétervásárától Sajószentpéterig húzódó vonalon álló 27. szovjet hadsereg 35. és 51. lövész-hadtestei egyhelyben álltak a német „Wöhler” hadseregcsoport XXIX. német hadtestének védelmi vonalai előtt.
1944. december 12.
A németek kiürítik Felnémetet.
Ez után történt események:
Egert német bombatámadás éri, melynek során: 20 ház rommá dőlt, 33 ember meghalt és 87 fő megsebesült. A halottakat a Kisasszony temetőben közös sírba temették.
Szarvaskőnél: román vasúti mozdonyt toltak az alagútba és azt ott felrobbantották. Valamint az itt lévő vasútvonal összes hídját felrobbantották.
A Felsőtárkányból hátrarendelt németek a Bélkő alatt a Szalajka völgy bejáratánál kellett találkozniuk a német főseregekkel, addig azonban jobb oldalvédet játszottak. Ezért a Berva – völgyén, a Határtő és a Magasverő összetalálkozásánál a Gilitka – völgyén, azután a Homonna – nyakon (606 m) egészen a Bélkőig, majd tovább a Horotna – völgyön a szilvásváradi halastavakig sok lövészárok és katonasír található.
A Mátra-tömböt északnyugat – Szécsény – felől támadó szovjet csapatok kudarca miatt az 53. szovjet hadseregnek a Mátrától keletre harcoló 57. szovjet lövészhadteste, illetve az ettől keletre támadó 27. szovjet hadsereg három szovjet és egy román hadteste kapott arra parancsot, hogy fokozza támadását a Tarna-völgyén át Sirok, valamint Egertől északra, északkeletre: Felnémet, Felsőtárkány vonalon védő 8. német hadsereg XXIX. német hadtestének alárendelt 76. német gyalogos- és 8. német vadászhadosztályai ellen, illetve az attól keletre -1944. december 12-től az ugyancsak a 8. német hadsereg alárendeltségébe utalt XVII. német hadtestnek vezénylete alá rendelt 15. német gyalogos-, valamint 3- és 4. német hegyi-hadosztályok ellen.
Az 57. szovjet lövészhadtest és a 4. román hadtest csapatai 1944. december 12-én összpontosított támadást intéztek a 24. német páncéloshadosztály által – november 30-a óta – szilárdan védett Sirok ellen. A november 30-a óta ostromolt Sirok község – és a középkori várrom(!) – december 12-én a szovjet csapatok kezére került. A szovjet gyalogság benyomult az eddigi harcokban rommá lőtt Sirok faluba (melynek 113 lakóháza hevert ekkor már romokban, de szerencsés körülmények miatt csak egy polgári személy halt meg a harcok alatt).
1944. december 12-én az Egerben összpontosított 27. szovjet hadsereg 35. szovjet gárda lövész-hadteste – tizenegy napi harc után – csapást mért a XVII. német hadtestnek (december 12-től) alárendelt 8. német vadász- és 15. német gyaloghadosztályaira az Egertől néhány kilométernyire északra lévő Felnémet községnél. A támadás kibontakozásakor – december 12-én délelőtt 9 óra 30 perc körül erős német csatarepülőgép támadás érte a szovjet támadás összpontosítási bázisát képező Eger városát. A becsapódó bombáktól húsz lakóház romba dőlt: a Jankovich utcában egy egész házsor semmisült meg, a Fellner utca is romokban hevert. A légi¬támadás során 33 polgári személy meghalt, 87 személy megsebesült. Ezzel a német csatarepülő támadással azonban Eger város háborús szenvedései lezárultak. A város 5400 lakóépülete közül – az 1944. november 20-tól december 12-ig a városban és város körül dúló harcok következtében – 3700 lakóház (a lakóházak összességének 68,5%-a) megrongálódott. Teljesen elpusztult 190 lakóház (a lakóházak összességének 3,5%-a) Elpusztult tizenöt különböző híd és áteresz. Meghalt 460 ember, közülük kb. 300 szovjet katona, valamint 96 főnyi polgári személy (32 férfi, 48 nő, 16 kisgyermek). 1944. december 12-én heves harcok bontakoztak ki Felnémet falunál (Egertől közvetlenül északra), de a hátráló 8. német vadászhadosztály csapatai Bükkszék, Bátor és Szarvaskő előtt a szovjet csapatok előrenyomulását a nap végére lefékezték. Különösen súlyos harc dúlt Felnémeten (ahol tizenkét polgári személy is életét vesztette. Heves harcok bontakoztak ki Egertől északkeletre, a Felsőtárkányi völgyben. December 12-én – tizenegy napi ostrom után – a szovjet csapatok elfoglalták Noszvaj községét, innen aztán tovább nyomultak elő¬re a Bükkös-oldalban és a Cseres-tetőn át a német csapatok által valóságos erődítménnyé kiépített Várhegy el¬foglalására. A Vasbánya-hegy és a Várhegy közti nyeregben (50l-es magassági pont) különösen súlyos harc bontakozott ki; a Vasbánya-hegy egyik tisztásán ötven szovjet katonát temettek el közös sírban. A nap végére a 27. szovjet hadsereg nyugati szárnyán előnyomuló 35. szovjet gárda-lövészhadtest támadása északkeleti irányba – Szarvaskő dél, Felsőtárkány északkelet, Répáshuta dél terepszakaszon újra elakadt a német csapatok védelmi vonalai előtt.
A Bélapátfalva, Tardona és Kazincbarcika között védő 15. német gyalogos-, valamint 3- és 4. német hegyi hadosztályok arcvonal szakaszán 1944. december 12-én jelentősebb hadiesemények nem történtek.
1944. december 13.
A 27. szovjet hadsereg csapatai – a 35., 104. és 33. lövészhadtestek – 1944. december 13-án is egy helyben álltak a 8. német hadsereg XXIX. német hadtestének csapataival szemben. Egész nap harcban álltak a 8. né¬met vadász- és 15. német gyaloghadosztályok csapataival – a Bátor, Szarvaskő, Répáshuta, Mályinka, Dédestapolcsány, Bánhorvát, Sajóvelezd, Sajógalgóc, Felsőnyárád vonalon.
1944. december 14.
A támadó csoportosítás nyugati – bal – szárnyán, a 27. szovjet hadsereg 35., 104. és 33. szovjet lövészhadtestei heves harcokban álltak a XXIX. német hadtest 8. vadász-, 15. gyalogos- és 3. hegyi-hadosztályaival. A Szarvaskő, Répáshuta, Bálvány 956-os magassági pont vonalon nem tudták kimozdítani a 8. német vadászhadosztály és a 15. német gyaloghadosztály csapatait védőállásaikból. Az ettől északra védő 3. és 4. hegyi-hadosztály részeit azonban sikerült a nap végéig Mályinka, Dédestapolcsány, Uppony, Sajómercse kelet, Sajóvelezd kelet vonalig visszaszorítani. A Sajó-völgyében pedig Dubicsány kelet, Sajógalgóc, Felsőnyárád vonalig törtek előre.
1944. december 15.
Az 53. szovjet hadsereg északkeleti – jobb – szárnyán támadó 57. szovjet lövészhadtest csapatai, valamint a 27. szovjet hadsereg nyugati – bal – szárnyán előrenyomuló 35. szovjet gárda-lövészhadtest sem ért el jelentős sikereket 1944. december 15-én. A 24. német páncéloshadosztály csapatai szilárd védelmet alakítottak ki Parádsasvár délkelet, Párád dél – délkelet Recsk dél – délkelet, Bükkszék dél új védelmi terepszakaszon.
1944. december 16.
Szilvásváradnál harcok.
Mátraszentimre: Honvédekből és leventékből partizáncsapat szerveződött de a szovjetek december 18-án elfogták mind a 74 főt. Fél hónappal később két német ejtőernyős ugrott le, hogy utánpótlást hozzon, mert azt hitték, hogy még épen vannak, de őket is elfogták a szovjetek.
Az 53. szovjet hadsereg 49- és 57. szovjet lövész hadtestei között támadó 1. „Tudor Vladimircscu” román önkéntes gyaloghadosztály december 16-án változatlanul a Mátra-tömb előtt állt: Gyöngyösoroszi észak, Mátrafüred észak, Kékes (1015-ös magassági pont) délkelet vonalon, és képtelen volt a Mátra déli lejtőin felkapaszkodva a 76. német gyaloghadosztály csapatait védelmi állásaiból kiverni. Az 53. szovjet hadsereg keleti szárnyán támadó 57. szovjet lövészhadtest csapatai – a 228., 243-, és 6. szovjet és 1. román lövészhadosztályok – továbbra is a 24. német páncéloshadosztály Kékes (1015-ös magassági pont), Párád dél, Recsk dél, Bátor dél vonalon húzódó védelmi állásai előtt álltak.
Miközben a német Wöhler hadseregcsoport nyugati – jobb – szárnyán védő XXIX. német hadtest 8. német vadászhadosztálya december 16-án még makacsul védte a Galyatető 965-ös magassági pont, Párád, Recsk, Pétervására, Hevesaranyos, Bélapátfalva nehéz, erdős-hegyes védelmi terepszakaszt, attól északra a 15. nemet gyalogos hadosztály december 16-án megkezdte lépcsőzetes visszavonulását a Balaton község, Borsodnádasd kelet Járdánháza kelet, Ózd délkelet új főellenállási vonalba. A 27. szovjet hadsereg 33- szovjet lövészhadtestének csapatai – a 73., 163., 337. szovjet lövészhadosztályok – lépésről lépésre követték a hátráló német erőket, de jelentősebb harcokra nem került sor sehol.
1944. december 17.
Heves: lett a Budapesti támadó szovjet csapatok parancsnokságának egyik főhadiszállása. Ezért teljesen kiürítik ezt a települést. A lakosságot majd csak 1945. március 17-én engedik vissza.
Erdőtelek: lett a másik főhadiszállás. A település felét kiürítik. 1945. január 28-án még mindig 1500 katona állomásozik itt.
Repterek kiépítése:
Nagyfüged, Karácsond, Atkár. Ezeken, a településeken 1200 fő körüli orosz csapatok állomásoztak. Atkáron a reptér építése miatt 18 házat a melléképületeikkel lerombolták.
Az 53. szovjet hadsereg keleti szárnyán összpontosított 57. szovjet lövészhadtest csapatai – a 228., 243. szovjet és az 1. román gyaloghadosztályok – továbbra is egy helyben álltak, képtelenek voltak kitűzött feladatukat: Kisterenye, Nádújfalu, Pétervására településeket elfoglalni a XXIX. német hadtest 76. német gyalog¬hadosztály csapataitól. A német csapatok alárendeltségében jelentős magyar erők is harcoltak: a 27. magyar gyalogezred két zászlóalja és öt magyar ágyús üteg, valamint a 109., 110., 118., 151. utász-századok, a 3. magyar tábori tüzérosztály, a 152. sorozatvető tüzérosztály és a 102. tüzérosztály három ütege.
December 17-én a Szilvásváradtól északra támadó 104. szovjet lövészhadtest csapatai jelentősebb eredményeket értek el. A hadtest déli szárnyán támadó 3- román hegyi-hadosztály benyomult Szilvásváradra és Nagyvisnyóra.
1944. december 18.
Szilvásvárad elesik.
A 27. szovjet hadsereg nyugati szárnyán, a 35. szovjet gárda-lövész- és a IV. román hadtestek sávjában változatlanul heves harcok dúltak a XXIX. német hadtest 8. német vadászhadosztálya által védett Pétervására dél, Hevesaranyos dél, Mónosbél dél, Bélapátfalva dél, Bükkszentmárton dél terepszakaszon. A 35. szovjet gárda lövészhadtest és IV. román hadtest csapatainak támadásai sorra kudarcot vallottak a nehéz erdős – hegyi terepen védő német csapatok jól szervezett tüzében. A német jelentések szerint a nap folyamán a 8. német vadászhadosztály ellen különösen erős ellenséges támadás zajlott le a Felnémetről Apátfalva (Bélapátfalva) felé vezető úton, melyet a német csapatok visszavertek. Hasonlóan heves harcok dúltak a 15. német gyaloghad¬osztály védelmi sávjában egész nap a Bálvány-tömbnél (956-os magassági pont).
1944. december 19.
A Szécsény délnyugat-dél, Lucfalva dél, Kisterenye dél, Párád dél, Recsk dél, Pétervására dél-délkelet védelmi terepszakaszon maradtak: a nyugati szárnyon a 46. német gyaloghadosztály 42., 72., 97. gránátos ezredeinek, 114. tüzérezredének és 52. páncélvadász osztályának erői; a középső szakaszon a 4. SS „Polizei” páncéloshadosztály 8. SS- és 7. SS-páncélgránátos-ezredek, a 7. SS-tüzérezred, a 4. SS- légvédelmi-tüzérosztály, a 4. SS-páncélvadász-osztály és a 4. SS- harckocsi-osztály részei; a keleti szárnyon pedig magyar csapatrészek: a Botond-csoport 23/1. és 9/1. magyar zászlóaljai, a Nickl-csoport 14/II. és 14/III. magyar zászlóaljai, a 27. magyar gyalogezred két zászlóalja és öt ágyús ütege, valamint a 109., 110., 118., 151. magyar utászszázadok, továbbá a 3. magyar tábori tüzér-, 152. magyar sorozatvető tüzérosztályok és a 102. magyar tüzérosztály 3- ütege foglalt állást. A XXIX. német hadtest keleti szárnyán – a Recsk délkelet, Pétervására dél, Hevesaranyos dél, Mónosbél dél, Bélapátfalva dél védelmi terepszakaszt – változatlanul a 8. német vadászhadosztály csapatai zárták le.
A 8. német hadsereg keleti szárnyát képező XXIX. német hadtest 8. német vadászhadosztályának – fentebb részletezett – védelmi vonalával szemben már a 27. szovjet hadsereg nyugati szárnya – a 35. gárda lövészhad¬test – állott. A szovjet csapatok a nap folyamán változatlanul folytatták helyi jelentőségű támadásaikat, de a 8. német vadászhadosztály ezeket a támadásokat sorra visszaverte.
1944. december 20.
A 49. szovjet lövészhadtest nyugati szárnyán – a Kisterenye kelet és Pétervására vonalon jelentősebb eseményekre nem került sor.
A 27. szovjet hadsereg déli szárnyán támadó 104. szovjet lövészhadtest 206. szovjet lövész- és 4. szovjet gárda légi deszant hadosztályai december 20-án változatlanul eredménytelenül támadták a Sirok délkelet, Bátor délkelet, Egerbocs délkelet védelmi terepszakaszon harcoló 8. német vadászhadosztály állásait. A december 20-i német adatok szerint a 8. német vadászhadosztály a nap folyamán hat német és két magyar zászlóaljból állt, megerősítve 14 db német nehéz páncéltörő ágyúval, valamint a 27. magyar gyaloghadosztálytól átadott 3 db nehéz páncéltörő ágyúval. Jelentős volt a tüzérségük: tíz német ágyús üteg mellett itt harcolt a 27. magyar gyaloghadosztály három könnyű- és egy nehéz ágyús ütege is.
1944. december 21-ig:
A német 8. hds. XXIX. hdt-ének a Mátra és a Bükk gerincén húzódó védőállása viszonylag sokáig, december 21-ig igen erős szovjet erőket (53. hds. Zöme, 27. hds. Részei) kötött le, illetve tartott távol a főerőknek Balassagyarmat, Ipolyság irányú támadásától. A szovjet és román csapatok mindenütt beleütköztek a hegyi utakat lezáró reteszállásokban, és átkelőhelyeknél kiépített támpontokban szívósan megkapaszkodó német és magyar csapattestek ellenállásába. A német 76. gy. ho. Kékestető – Parád D, a német 8. vad. ho. Recsk D – Sirok D, a 27. székely ho. Egerbakta É – Szarvaskő D, a német 15. gy. ho. pedig Felsőtárkánytól É-ra Bálvány 956 magp. – gerincvonal – Nagyvisnyó vonalában védekezett. A székely seregtest a szovjet 53. hds. 57. gd. hdt-e alakulatainak Tarna és Eger patakok közti támadásait több ízben verte vissza sikeresen.
Miután a német 76.gy.ho-t december 20-án a szovjet 27.hds. Rima völgyi, s a Sajótól D-re, Ózd és Szilvásvárad közötti előrenyomulása miatt ki kellet vonni, a hegységben húzódó arcvonal lényegesen meggyengült, s a megkerülés veszélye fenyegetett. Ennek következtében a német 8. hds. kénytelen volt feladni védőállásait, s arcvonalát Kisterenye – Nemti – Pétervására – Tarnalelesz – Borsodnádasd – Borosdszentgyörgy vonalára vette vissza. December 21.-én szovjet kézre került Recsk és Parád, december 22-én pedig az ellenséges csapatok elérték Mátraballát és Pétervásárát.
1944. december 23.
Egerben megjelenik az első újság „Igazság” címmel.
1944. december 24.
Istenmezeje község feladásával a német és magyar csapatok végleg kiszorultak a megye területéről.
Pétervására elesik.
Elesett civilek:
Markaz: 2 fő + 1 fő sebesült Pásztó: 41 fő Sirok: 1 fő Mátraballa: 1 fő Nádújfalu: 1 fő Apc: 10 fő Erdőtelek: 5 fő Felnémet 12 fő Füzesabony: 53 fő Hasznos: 10 fő + 12 fő sebesült Aldebrő: 8 fő Feldebrő: 2 fő súlyos sebesült Tar: 3 fő Egercsehi: 1 fő kislány
Ez az esemény összefoglaló, „Heves vármegye felszabadítása a Vörös Hadsereg által 1944 őszén”; című írásból készült, melyet Kolacskovszky Lajos a Heves Megyei levéltár háború utáni első vezetője 5 évvel a háború után írt.
Szilveszter estéjét és éjszakáját ma is – hasonlóan, mint régen, de igazodva a mai korhoz – ünneplések és rendezvények ölelik körül. Még ma is él az alábbi mondás: Amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is.
Ez a nagy fogadalmak ideje, amiket – attól függően, mennyire tartjuk be a magunknak adott szavunkat – ideig óráig meg is szoktunk tartani.
A szilveszter és Újév talán a leggazdagabb babonákban Még a hitetlenek is „varázsolnak” valamit ezen a napon. Álarcot húznak, hogy elijesszék az óévet magával vivő szellemet, vagy szerencsepénzt tesznek a tárcájukba. Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk.
A szerencsepogácsa úgy készül, hogy a sima pogácsák egyikének közepébe érmét teszünk, és aki megtalálja, azt éri abban az évben a legnagyobb szerencse. Fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon. A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz. A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét”, sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk a szerencsénket a következő évre. A lábasjószág, csirke, vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket.
Ma tilos a mosás, teregetés, mert az valaki halálát hozza. Ma tilos levinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból. Azt tartják, a szilveszteri álom beteljesedik, így ne mulassuk át az egész éjszakát, hanem hagyjunk időt egy jósálomra is!
Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet. A szilveszter éjjelén megfájduló fog valaminek a halogatását jelöli, amit már nem szabad tovább görgetnünk az új esztendőben.
Ma este szokás az ólomöntés, vagy – ez az egészségre kevésbé veszélyes, ám ugyanolyan hatékony módszer – a faggyúöntés, gyertyaöntés. Az egyiknél ólmot olvasztanak, a másiknál gyertyafaggyút, vagy viaszt. Minkét eljárás azonos. A felmelegített anyagot hideg vízbe öntik, és megnézik, milyen alakot vett fel. Az alakok formák jellegzetességei utalnak a jövendőre, a formák egymásutánisága az időben előre haladó eseményeket vetíti előre. Éjfélkor az első óraütéskor elfújják a gyertyát, és csak az utolsó óraütéskor gyújtják meg újra (ekkor durran a pezsgő dugója is!). Aki ilyenkor hátra nézve nem látja meg a saját árnyékát, az bizony megrendelheti a koporsóját.
Távol lévő szerelmesek ilyenkor egy kicsi pezsgőt öntsenek ki a földre – azért ne a háziak féltett perzsaszőnyegére – mielőtt a többiekkel koccintana, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egyes hagyományok szerint ez azért is hasznos, mert ha ilyenkor valamit kiöntünk a földre, akkor “dől a lé” egész évben.
Forrás: http://www.harmonet.hu
A XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak. A karácsony a millenniumi időkben kezdet szokássá válni. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a “legyőzhetetlen nap születésé”-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak lettek.
Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot.
Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.
A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek.A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.
A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. Kevesen tudják, honnan ered az ünnep elnevezése. Legvalószínűbb, hogy a korciti – fordul, lép szó származéka, és a téli napforduló örömére, az azt megelőző várakozásra utal. Ilyenkor ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban.
A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évrõl évre megújuló természet mágikus jelképe. Állítása általános volt hazánkban, de múlt században feltûnõ karácsonyfa teljesen kiszorította. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.
Karácsony a Földön
Amerikai Egyesült Államok Ahány etnikum él Amerikában, annyiféleképpen ünnepli a karácsonyt. A Kelet-Európából származó család pulykát készít karácsonyra, de a lengyel nagyszülők még ma is a keilbasit (lengyel kolbász) kedvelik. Az olasz származású férj viszont ragaszkodik a lasagne-hoz.
Anglia A gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha először az ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé.
Ausztrália A Mikulás “szánját” nyolc fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak.
Ausztria A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű. Csak ezután léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába.
Belgium A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tűzhely közelében lévő zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd tenger gyümölcseivel folytatódik, a főétel pedig töltött pulyka.
Csehország Az emberek úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével.
Dél-Afrika Itt is nyáron van karácsony. A kiadós ebéd után a családok meglátogatják barátaikat, és karácsonyi dobozokat adnak át egymásnak, amelyben rendszerint valami ennivaló finomság van.
Finnország A Mikulás érkezése elõtt a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a legtöbb ember elmegy a templomba és elhunyt szeretteinek sírjához, hogy gyertyát gyújtson emlékükre.
Franciaország A kisebb gyerekek kikészítik cipőiket a tűzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére, majd hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz.
Írország A gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.
Kenya Még a templomokat is feldíszítik szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Az ünnepi vacsorát a szabadban készítik el, nyílt tűzön. Ilyenkor a távol élõ családtagok is hazautaznak, ha csak tehetik.
Lettország A lettek szerint a Mikulás a szentestétől számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek! Az ünnepi menü: barna borsó, rétes, káposzta és kolbász.
Libanon A családok karácsony előtt egy hónappal gabonamagvakat ültetnek. December 24-én pedig a cserepeket a karácsonyi barlang és a karácsonyfa köré helyezik. A barlang Jézus születésének helyszínére utal.
Mexikó Az ünnep estéjén énekesek vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyűket és gyertyákat erősítenek. Így mennek át a városon, egészen a templomig.
Németország A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztosan megtalálja.
Norvégia Karácsonyeste csészényi zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyőfát a családok – kéz a kézben – körültáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekelnek.
Olaszország Karácsony másnapjának estéjén a gyermekeket meglátogatja a Strega Buffana nevű jó boszorkány. Söprűjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot, a rosszaknak pedig szenet visz. Az olaszok jó barátaiknak szárított lencsét szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belõle. Ez emlékezteti őket a szerény időkre, és ez hoz szerencsét nekik a következő új évben.
Portugália Az ajándékok a tűzhely mellett felsorakoztatott cipőkbe kerülnek. Az ünnepi vacsora: sózott, szárított tőkehal burgonyával.
Spanyolország Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek.
Svájc Zürichben ilyenkor mesevillamos jár, amely körbeviszi a gyerekeket a városon. A srácok karácsonyi dalokat énekelnek, közben pedig édességeket osztanak nekik.
Svédország Karácsony reggelén a templomok égő gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barna bab. A jó gyerekeknek a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat.
Ukrajna A gyerekeknek az ajándékot a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely leány is, aki ezüstkék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel.
Új-Zéland A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban, vagy a tengerpartra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hűtött sört fogyasztanak.
Legutóbbi hozzászólások