A régi korok emberei sok szállal kapcsolódtak a természethez. Munkájukat, mindennapi életük rendjét, örömeiket, bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. A tél és a nyár kettősében, az élet és a halál párhuzamát látták. Mindezek szabályozták életüket, melyet az ünnepek felosztottak kisebb – nagyobb szakaszokra.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen ezen a napon ünnepeljük Krisztus feltámadását. Elnevezése onnan ered, hogy véget ért a 40 napos böjt, erre utal a magyar kifejezés is.

A húsvét ünnepe az egyházi vonatkozáson kívül szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez, és a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz is.

A magyarság tájanként más-más módon ünnepelte a húsvétot. A palóc hagyományokhoz hasonlíthatóak a felnémeti népszokások, természetesen hozzátéve a saját közösségen belül kialakult hagyományokat.

A Húsvét előtti hét – az úgynevezett nagyhét- jellemzője a tisztálkodás. A felnémeti asszonyok nagyheti munkája is elsősorban a meszelés, mosás, nagytakarítás volt. Ez a tisztálkodás motiválta nagypénteki, bizonyos mértékben a nagyszombati és húsvéti cselekményeket is. A hosszú böjti időszakot kisebb ünnepek tagolták A magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak nevük volt: pl. az ötödiké feketevasárnap, a hatodiké virágvasárnap.

A fekete vasárnapot (mely két héttel előzi meg húsvétot, és úgynevezett „vándorló” ünnep) különös gyásszal ülték meg. Ekkor hozták rendbe a sírokat; s végig látogatták a határkereszteket. Fekete ruhában mentek templomba, s e naptól a feltámadási szertartásig violaszín lepellel takarták le a feszületeket és a főoltárt. Ennek a szokásnak eredete egyes kutatók szerint az evangéliumból következik, hiszen János apostol így ír erről: „Jézus azonban eltűnt és kiment a templomból” (János 8,59). Szokás volt ilyenkor a szentképeket fekete kendővel borítani, s bizonyos munkákat nem végeztek ebben az időben, pl. a gazdák „feketehéten” nem dolgoztak a szőlőben, az asszonyoknak pedig tilos volt a mosás.

Az utolsó hét, nagyhét, virágvasárnappal kezdődik, melynek napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak. E napon, a bevonulás napján, az emberek barkás ágakkal mentek a templomba.

A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, mely onnan kapta nevét, hogy ekkor a templomban megszentelték az előző évi barka hamuját, s megkenték vele a hívők homlokát, elhárítva ezzel a bajokat. A böjtöt a felnémeti emberek is szigorúan betartották, ilyenkor főleg kenyeret, száraz növényi ételeket fogyasztottak, vajjal főztek, és sokan egy nap csak egyszer ettek.

Nagycsütörtökön, vagy zöldcsütörtökön az étrendbe valamilyen zöldet, parajt, salátát iktattak. Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgattak, úgyis mondták, hogy Rómába mentek.

Nagypéntek, Jézus kereszthalálának napja – gyászünnep volt. Nagypénteken a víz mágikus ereje lép előtérbe. Ismert mondóka: “Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált.” Bár a nagypénteki mosakodási rítusok feledésbe merültek az első világháború körül, az emlékezetekben inkább megmaradtak, mint a nagyszombati szokások. Felnémeten is szokás volt az a rituális mosakodás, vagy hajnali mosakodás, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely baj elűző szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következő mondóka: “Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!” E naphoz jellegzetes ételek is tartoztak – korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Az 1780-as évek végén még szokás volt, hogy ezen a napon kenyeret sütöttek, amit vagy megőriztek a következő nagypéntekig, vagy odaadták az első koldusnak.

Nagyszombat a feltámadás jegyében zajlott. Az esti körmenet, a templomban az új tüz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe is volt, azt adta hírül, hogy Jézus feltámadt, s a megváltás közel van. Nagyszombat estéjén “visszajöttek” a harangok is Rómából. A nagypénteken sötét, dísztelen templomot nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítették fel. Ez a nap egyben a másik őselem, a tűz ünnepe is volt. Este a templomban az új tüzet ünnepelték, melyet csiholással élesztettek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtották meg.

A századforduló táján még általános volt, hogy a szombati misén minden családból részt vett valaki, leggyakrabban a gazdaasszony. Felnémeten szokás volt ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább új kendőt, cipőt. A mise után a megszentelt tűz maradékából néhány széndarabkát vittek haza melyet különböző módon használtak fel. Pl.: volt, aki kivitte a kertbe, s ott ásta el hogy jó legyen a termés. Némely gazda a búzavetés közé szórta, az üszök ellen.

A feltámadás napja húsvétvasárnap.

A néphagyomány szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, s a hagyomány szerint, aki jól figyel, a felkelő napban megláthatja a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval. Húsvét vasárnapján hajnalban a lányok és asszonyok a keresztekhez jártak imádkozni, énekelni. Ezt az ájtatossági formát általában “Jézus keresésé”-nek mondták. Azt tartották ezen a napon, hogy más házához nem szabad menni, mert az idegen bajt hoz. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdték. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztottak.

A feltámadási körmenet közben a négy világtáj irányában, szentségi áldásban szokták részesíteni a papok a körmenet térdeplő résztvevőit.

Húsvét magasztos virradatán a régi ember hírül vitte a “rábízottnak”, a földnek is az Úr nagy győzelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényes ruhás Krisztus hatalmával a határtól elrettentse.

A húsvéti ételszentelést “ételáldás”-nak is nevezték. Hitték, hogy a megszentelt húsvéti eledel megvéd a betegségektől.

A tojás, az életnek, az átváltozásnak, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból élet kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjából. A tormának, hagymának, sónak ősi gonoszüző szerepe van, csakúgy, mint a fokhagymának.

Húsvét másnapját vízbevető hétfőnek is hívták, mert ez a nap volt a locsolás napja. A locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. A legények kora reggel csapatokba verődve végigjárták a lányos házakat, ahol a lányok igyekeztek elbújni, hogy ne találják meg őket. Akit megtaláltak azt a kúthoz vitték, s a kút hideg vizével “öntözték” meg, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették A lányos házaknál terített asztal várta a locsolkodó legényeket. A legények locsolását a lányok tojásokkal viszonozták.  A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolták be, s úgy tették a festékbe; utána a csipkézett levél helye világos színű marad. Házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot stb. A tojások „írásának”legismertebb módja az, hogy viaszt olvasztottak meg, s a folyékony viasszal a tojás héjára írták a kívánt mintákat. Ha a viasz megaludt, a tojást a festékbe tették. A színes tojásról a viaszt letörölték, s a helye sárgásfehér maradt. Ezt esetleg másfajta színnel színezték. Karcolással készültek a vakart vagy kotort tojások; a díszítő motívumokat éles szerszámmal kaparták a tojásra. Kedden a lányok locsolták a fiúkat, de ez a szokás a két világháború között megszűnt.

A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatál küldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást. A komatál tartalma tájanként változott, de Felnémeten nem hiányozhatott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; de olyan is megesett, hogy az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.

Húsvét a rokonság látogatásának, a haragosok fölkeresésének alkalmát is hozta. A kiben-kiben föltámadt Krisztus kért bocsánatot ilyenkor a másiktól, s ő volt a megbocsátó is.

A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás, a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A húsvét ünnepe napjainkban is megőrizte tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ősi tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága.

A feltámadás gondolata, mély emberi vágy – az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson!

 Juhász Gyula: Húsvétra 

Egy régi húsvét fényénél borongott,
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára mondok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban,
hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Gyűjtötte: Vitkóczi Jánosné

Hozzászólás Húsvét a régi Felnémeten

Hozzászólás a(z) Németh Magdolna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. március
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031