Felnémet lakossága 1945-ig korra és nemre való tekintet nélkül, népviseletben járt. Kivételt képeztek a más vidékről idetelepült családok, a falu jegyzője, értelmiségiek illetve a tanítók.
A község lakóinak népviselete eltért a régi egri viselettől, hasonlít a felsőtárkányira, de nem volt azonos vele. Hétköznap, vasárnap több, réteges, bő szoknyát viseltek, amelyhez a hét minden napján ünnep- és vasárnapokon is kötényt kötöttek. Az ifjú menyecskék vasárnapi öltözéke annyiban tér el az átlagostól, hogy az első gyerek megszületéséig viselhették a főkötőt. Akinek nem született gyermeke, öt év után már nem vehette fel azt. A fiatalasszonyok gyöngyös „fékötőt” (főkötő) viseltek. Hétköznapi fejviselet a piros, bordó, zöld és fekete kázsmérkendő volt.
Idősebb asszonyok piros vagy bordó hátra kötött kendőt, rajta selyem vagy bársony kendőt viseltek ünnepnapokon, pl. vasárnap. Hétköznap szőrkendőt. Bársonykabátot viseltek miséken, télen pedig még egy melegkendőt (beliner kendő) vettek fel. Egyébként bő szoknyát hordtak.
A férfiak bő, vászon nadrágot, bő, hosszú ujjú inget viseltek, fekete kalapot és szögletet kötőt.
Felnémet szokásrendszere – néprajzi felmérés
1900-1945 között, 1998 májusában készített interjúk alapján.
1. A család
Több generáció lakott egy házban. A fiatalok találkozó- illetve ismerkedő helye a vásár volt, ahova az eladó lányok az anyjuk kíséretében mehettek el. Itt találkoztak a fiúkkal is, akiktől egy bögrét vagy szív mézeskalácsot kaptak ajándékba. Házasságot csak az azonos társadalmi osztályba tartozó fiatalok köthettek egymással. Ritka esetnek számított az, hogy a lakosság más falubeliekkel házasodjon.
Az esküvő után a szülőkhöz költöztek, ott kaptak egy szobát. A szokásrendszerek megszabták, hogy az ifjú házasok mit kapnak a szülőktől, ezek a következők voltak: 2 szekrény, 2 ágy, 6 párna, kaszli (erre rakták a poharakat, egyébként kihúzós szekrény volt) 1 asztal és 2 szék.
A gyerekre a nagymama vigyázott, amíg a szülők dolgoztak. A 6 osztályos iskola elvégzése után, a lányok még 2 évig jártak iskolába, hogy megtanuljanak varrni, hímezni, szőni, főzni.
Minden család tartott állatokat (malac, tehén, csirke, nyúl, kutya stb.). Reggelenként a kondás körül járta a falut, és a kürtjelre a gazdák leadták a sertéseket. A malacokért ezután a kondás felelt és lehajtotta az állatokat a völgybe legelni. Az emberek megbíztak egymásban, egy háznál sem volt kerítés, és mikor este visszajött a konda, minden állat bement a saját gazdájának udvarába.
Ősszel és tavasszal tartották a vásárokat, ahol többek között állatokat is árultak. A szomszédos falvak között, a jószágokat áthajtották a több napig is tartó vásárokba. Szállásukat ismerőseiknél oldották meg, ahol 5-6 kéve zsúfot (hosszúszárú rozsszalma) leterítettek és ezen aludtak.
A szegények az érseki uradalomba jártak, itt kaptak munkát, és szállást. Ennek épülete még ma is meg van, a templom mögött. Ezt az uradalmat bárki megnézhette.
A tej tárolása ún. jégveremben történt a tehenek megfejése után ide rakták le. A gazdagok (orvos, tanár) nem tartottak állatokat, ők vették a tejet és a tejtermékeket. Minden háznál sütöttek kenyeret. Általában 4 kenyeret és 1 cipót + vakarót sütöttek egyszerre, 12 kg lisztből. Ez általában 2 hétig tartott ki.
A fiatalok és az idősek együtt laktak, együtt dolgoztak. Reggel 6-kor mentek dolgozni. A lányok végezték a könnyebb munkát (kötözték a szőlőt, egyeltek, kukoricát vagy krumplit kapáltak), a fiúk ástak vagy kapáltak. Az anyós osztotta be a család pénzét, azt is pontosan tudta, hogy a menyének kell-e vásárolni valamit, vagy nem.
2. Farsang és udvarlás:
A farsangi bál 3 napig tartott. Ezután húsvétig nem volt újabb mulatság. Az első két nap (vasárnap és hétfőn) mindenki ünnepelt. Kedden az ún. tojásszedést tartották, amikor is a huszon éves férfiak beöltöztek és kettesével a lányos házakhoz jártak. A fiúk hátán kos vagy kátyi volt, az ajándékok begyűjtésére. Egyikük miatt a lány menyecskének öltözött. A fiúk minden háznál kaptak egy darab szalonnát, 3-4 tojást, hagymát, bort és szódát. Utána minden fiú meghívta azt a lányt akinek udvarolt és közösen megették a fiú ajándékát. A lányok általában 19 évesen kerültek eladósorba. 5-6 fiú udvarolt egy lánynak. Mindig együtt mentek, harmonikáztak, énekeltek és táncoltak közben.
3. Lakodalom
A fiú anyja ment és még egy nőrokon a lány családjához, ők kérték meg a lány kezét. Vettek neki gyűrűt (köveset). Csak az asszonynak volt gyűrűje. A gyűrű mellé kapott még egy selyemkendőt is. Csak akkor köthette fel mikor menyecske lett, és még nem volt gyermeke, utána már csak szőrkendőt, ezen pedig selyemkendőt viselhetett. Annyi ruhája volt ahány selyemkendője.
Esküvő előtt egy ágyat ajándékoztak a menyasszonynak. 6 férfi vitte a vállán, 1-1 párnán és erre a párnára tették az ágyat, hogy ne nyomja a vállukat. A keresztanya a dunnát vitte egymagában.
A lakodalom előtti napon a faluban lakó nők a lakodalmas házhoz mentek és „bordáscsíkot” (csigatésztát) gyúrtak. Mindenki segített az ételek elkészítésében is. Reggel kötelező nászmise volt.
Délután esküvő, először a községházán jegyző előtt, majd a templomban. Este menyasszonytánc volt. A férj, a lány keresztapja és a nagyvőféj asztalhoz ültek itt gyűjtötték össze a pénzt, egy kalapban. A nagyvőféj vitte a menyasszonyt először táncolni, tőle kérték le. A pénz összegyűjtését felügyelte az asztalnál a vőlegény és a lány keresztapja.
Az asszony (ara) másnap felvette a főkötőt és végigvonultak a falun, a vőlegényes háztól a menyasszonyos házig. Közben (egy tálcáról) kalácsot kínálgattak és bort, azoknak akik a kapuban álltak. Csak ősszel volt lakodalom (szept., okt., nov.) addig jegyben jártak.
4. Temetés
Az első szobába vitték a halottat. Letakarták a tükröt, hogy a halott ne lássa meg magát. Az ismerősök, rokonok, barátok a halottas házhoz jöttek és egész nap énekeltek, imádkoztak. A gyerekekkel, hogy ne féljenek a halottól, megfogatták a halott lábát. Csak másnap volt a temetés.
5. Mise
Vasárnap délután mindenki misére ment. A lakosság római katolikus volt. Minden hónap első vasárnapján Szentséges mise volt, ekkor nagyon szépen felöltöztek, felvették a legszebb ruhájukat, amit csak ilyenkor viselhettek. Lányok singolt szoknyát, 6 kemény vasalt szoknyát a tetején selyemszoknyát. Ez sokféle színű lehetett, de minden ünnepnek meg volt a saját színe. Húsvétkor csak fehér, Pünkösdkor piros vagy bordó, Búcsúra mindenféle színt viselhettek.
Mindenki a Szent Rozália templomba járt. A templom nevének eredete 1900-ból származik, nagy pestis járvány tört ki ekkor a faluban. A lakosság Szent Rozáliát kérte, hogy vessen véget neki. Innen ered tisztelete.
6. A malomban és a fonóban
A kendert nyáron vetették, amikor „felnőtt” külön szedték ki a virágos és a magvas kendert. A virágos kendert „kévékbe” kiütötték és elvitték valamelyik patakba „áztatni”. Karókat raktak a kévék közé, hogy „fel ne szabaduljon.” „Felhányták” kaviccsal, ez volt a „lesúlyozás”. 9-10 napig hagyták a vízben ázni. Később kihúztak egy szálat, hogy megnézzék törik-e már, ha tört, talicskán hazavitték, otthon szétterítették, hogy megszáradjon. Ha megszáradt „bitózták”. Bitón megtörték, kirázták, kiverték, hogy a „pozderva” kimenjen belőle. A magvas kendert lerakták, megvárták míg „kipállott” a magva; ponyván kiverték, utána áztatták, szárították és bitózták. Utána mind a virágos, mind a magvas kendert elvitték a törőbe (a malomba). Ez a malom Szarvaskő mögött volt. Kora hajnalban az asszonyok és a lányok elindultak a kenderrel. Almárig vonattal mentek, onnan gyalog. Miután megtörték a kendert „jó szálas lett” elindultak haza. Ez egy napos munka volt. Otthon „tilózták”. A tilónak ugyanaz volt a funkciója, mint a bitónak csak finomította a szálat. Novemberben gerebenyezték. Végül a szálakat külön választották: „csepű”- durvább, gubancosabb szál, ezt zsáknak használták vagy kötélnek; „tincsi” rövidebb, de finomabb szál és a „java”, a hosszabb és finom szál. Ezeket ruhák készítéséhez szőtt vászonnak használták fel. Télen jártak fonni. A csepűt „guzsajról” „sodorták”. Amikor a guzsajról lefogyott a csepű, akkor hagyták abba. A fonalat „lehajtották” „orsóra”, majd „motollára” tették, meghatározott számú fonal volt egy „pászma”. Amikor az összes kész volt „kilúgozták”. A felhamut összegyűjtötték, kirostálták, leforrázták. A tiszta hamut rátették egy vászonra a vásznat egy négylábú mosószékre, amely alatt egy dézsa volt, ezen a dézsán alul volt egy lyuk, amibe beletették a kész fonalat. Ez alatt a dézsa alatt volt még egy, amibe a vizet leengedték. A hamut leforrázták, amikor a felső dézsa tele lett, leengedték a vizet, újra forrázták a hamut stb. Végül leöblítették a fehérített fonalat. Ezek után lehetett az eszvátára tenni és szőni. A szálakat elvitték a szövők, pl.: Bátorba is hordták.
A kender mellett termesztettek gabonaféléket is. Főleg árpát.
A termés betakarítása, feldolgozása, ahogyan az állatok őrzése is közös munka volt. A falu lakossága nagyon összetartó volt, mindent közösen végeztek, oda mentek segíteni, ahol éppen szükség volt rá. Együtt törték, fosztották és üszkölték a kukoricát. Akár éjfélig is fosztották a kukoricát és a babot. Ekkor az öregek boszorkányokról meséltek a gyerekeknek. Nyáron esténként kukoricát fosztottak, télen esténként a fonóba jártak. A fonókat elhagyott épületekben rendezték be. Egy pár lány és fiú bérelték közösen a fonóházat. Napközben az éppen esedékes munkát végezték. Így teltek a hétköznapok. Szombaton és vasárnap nem szabadott dolgozni. Szombat délelőtt még kiseperték az udvart és a házat. Délután beszélgettek, vasárnap misére ment a faluban mindenki.
7. Hagyományok, ünnepek
Karácsonykor Betlehem járást tartottak. Húsvétkor hétfőn kölnivel locsolkodtak, kedden pedig ún. „vízbehányó” kedd volt. A lányokat a patakba dobták vagy a kútnál egy vödör vízzel lelocsolták. Szeptember 4-éhez legközelebb eső vasárnap tartották és tartják a Búcsút. A templom és a falu védőszentjének Szent Rozáliának az ünnepén. Augusztus 20-án és Péter Pál napján a Csurgó-völgyben vagy a Les-réten ünnepeltek. Zenekarral mentek ki és a szabadban lakomáztak. Pünkösdkor pénteken misét tartottak, majd Mátraverebélybe v. Szentkútra mentek el, s csak hétfőn jöttek haza. Egerben, a várban volt a mise hétfőn, majd a Kovács Jakab utcán táncos mulattságot tartottak a volt tűzoltó szertárnál.
Kovácsné Parádi Katalin – Császár Zsuzsanna
A felnémeti pincék titkai
Az 1700-as évek elején Telekessy István egri püspöknek tett jelentés így szól: “Eger várához tartozandó falva volt Felnémeti, adófizető és robotás együtt, kinek helye avagy telekje (faluhelye) az Eger Vize mellett napnyugóra Bakta és Szólát felöl volt, a mintis házak és kemencéjük helyibül ahol most veteményes kertek vagynak, úgy szintén valamely régi ott levő kápolnának fundamentumábul világosan kitetszik.”
Ezek szerint, a kis püspöki falu eredetileg a patak nyugati partján – azaz a mai helyén – állt, mert mintegy 270 évvel azelőttről még látszott nyoma a régi településnek.
“Igy lévén a dolog, akkorbeli Egri Várbeli Tisztek és a püspöknek hivei, igy az Eger Városában letelepedett némely ún. rendek: látván mind a Templom ékességét, mind azon Dombnak alkalmatosságát akkorbéli püspökök engedelmébül magának azon Dombon majorházacskákat, mulató helyeket épitettek, és a több lakosokkal együtt külömb-külömb féle pincéket küsziklábul kivágott lakokat, présházakat azon fölibén építettek, mintahogy az egész Eger Vülgye szőlőhegyekbül állott…”
Arról mesélnek e régi sorok, hogy a falu szépen megépített ékes templomát később a mai Templomdombon emelték, s hogy a ma Sáncnak nevezett falurészen az egri vár tisztjei, – a XVI. sz. második feléről van szó – maguk kedvtelésére, “villákat, nyaralókat” építettek, ahová kijártak szórakozni, hiszen “mulatóhelyekről” és “házacskákról” szól a jelentés. De nem feledkeztek meg a jóféle borok tárolására alkalmas borospincék készítéséről sem és azokat a domb aljában körös-körül vágták. A felnémeti jobbágyok itt kezelték a püspökség borait. A ma „oly veszélyeket” jelentő pincék eredete, az 1500-as évek második felére vezethető vissza.
Amikor a törökök elfoglalták Egert, és földig rombolták, a templom és a domb kövéből „Eger városát nagyobb részre meg kerettetvén” a vár- és a városfalat erősítették meg. Az 1596-ban elesett egri vár körül szétszóródott magyar vitézek ezekben a pincékben bújtak meg, s onnan támadták az erre portyázó törököket. Íme ezt mondja róla a következő írás is: „Kübül vágott pincéit, akit a hajdúság meg szokott volt állani és a kijáró egri törököknek sok kárt szoktak tennyi. A török végül is a környül lévö vármegyékkel úgy bétöltötte, hogy sokaknak még helye sem ismerhetö”. Vagyis a felnémeti pincék körül lejátszódó “gerillaharcoknak” csak akkor szakadt vége, amikor a törökök ide rendelték a szomszédos vármegyék lakosságát és a felnémeti pincéket alaposan betömették velük, úgy, hogy később még helyüket sem lehetett megállapítani.
Miután Eger felszabadult a török hódoltság alól, az egri püspök benépesítette a falut. A püspök által idetelepített lakosság, – “azon Dombnak körülötte letelepedtek, kik is az említett Törököktől betöltött pincéket nagy munkával és fáradtsággal felkeresvén kitisztították és maguk csekély alkalmatosságára házikókat is építettek” – az 1700-as évek elején részben felszabadította a rég betemetett pincéket, és használatba vette. Felnémet első újjáépítése (1706), egészen új lakosságot kapott a 110 éves elnéptelenedés után, az ország legkülönbözőbb tájairól. Az 1710-es pestisjárvány után, csak tíz család maradt helyben, a többiek elmenekültek. 1711-ben, felkeresvén a pincéket, kitisztították és házakat építettek a település helyén. Maradt még azonban több olyan pince, amely a mai napig feltáratlan.
A pincék egyik jellegzetessége, hogy röviddel bejáratuk után a vágat teljes szélességét elfoglaló, mély lyuk, kút állta a továbbjutás útját. Akkor az öregek sem tudtak erre magyarázatot adni. Ma már tudjuk, hogy a pincék mélyén megbújt lakosság és a vitézek így akadályozták meg, hogy az üldöző törökök elérjék őket. Bizonyára vékony ággal, lombbal, fedték be melyre, ha rálépett valaki, azon nyomban elnyelte a mélység. Innen eredhet a Sánc mai neve is.
A felnémeti templom és a szarvaskői filia
A régi, szilárd, kő anyagból épített kápolnának az alapjai 1710 körül még láthatóak voltak. A régi faluhellyel szemben, az egri püspökség temploma állt, ennek faragott kövekből épült fundamentuma 1710 körül ugyancsak látható volt még. A felnémeti plébániát 1789-ben állították fel, Szarvaskő filiával (leányegyház, fiók egyház) együtt.
A műemlék templomot Szent Rozália tiszteletére szentelték, róla nevezték el. A plébánia ház szintén műemlék jellegű.
Szarvaskő filia határában épült püspöki várat 1295-ben említi egy okleveles forrás. E vár plébániáját az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék “Subcastro Episcapi” megnevezéssel illeszti be a felsorolásba. A vár alatti Szarvaskő-alja nevű kis település, a XV. századtól kezdve szerepel jövedelmes vámjával együtt. 1558-ban, tizennyolc jobbágylakója volt. A XV. században ez a szarvaskői vár volt a központja az egri püspöki váruradalomnak.
Eger eleste után, 1596-ban, a szarvaskői vár is törökkézre került, a falu pusztává vált. Telekessy püspök 1706-ban népesítette be újra, de 1710 körül a telepesek elhagyták. Végleges betelepülése 1720 után megy végbe, a vár pedig lassanként rommá lett. A falu fából épített imaházát, oratóriumát, 1732-től említik. 1767-ben Eszterházy püspök, földesúr engedelmével, a lakosság ismét fából épített templomot, Boldogasszony bemutatása tiszteletére, de ez mihamar szűk lett, 1838-ig életveszélyesen düledezni kezdett. A mai templomot Pyrker érsek 1840 és 45 között Streimmelwöger Mihállyal építette fel, Keresztelő Szent János tiszteletére. A főoltár képét Balkay Ferenc festette.
A Szent Rozália templom, lépcsőkkel megközelíthető, dombon álló, keletelt barokk templom. Giovanni Battista Carlone tervei szerint épült 1715, ill. 1746 és 50 között.
Középtornyos homlokzatán magas kőlábazatból induló, négylábazatos falpillér található. A falpillérek közül a két középső tagoltan előrelép és enyhe rizalitot alkot. A kapu fölött könyöklőpárkányos, váll- és zárköves, félkörös kórusablak, kétoldalt hasonló keretezésű fülkék, jobbról Szent Sebestyén, balról Szent Vendel szépen faragott, barokk kőszobrai. A főhomlokzat szép tagolású főpárkányának középső körszeletíves lunettájában, bíbornoki kalappal koronázott csigás, kagylós keretelés kettős kőcímer. Egyiken átlós mező. Erdődy Gábor és Barkóczy Ferenc egri püspökök címerei. A toronytestet egy-egy hatalmas csigából induló volutás kő oromfal fogja közre, párkányán egy-egy szépen faragott, rokokó díszvázával. Déli oldalán, magas lábazatból induló nagy falsávok, illetve keretek között négy kecses törtívvel záródó, zárköves, nagy díszablak. Az északi homlokzat a délihez hasonló kialakítású és ablakbeosztású. A szentély mellett emeletes sekrestyeépület: könyökölőpárkányos, szalagkeretes ablakokkal és a hajó csatlakozásánál hozzásimuló, kör alaprajzú lépcsőtoronnyal. A sekrestyebejáró ajtó és a falsávok között füles, kőkeretes lépcsőházablakok. A kőlábazat és a pálcatagos ereszpárkány a templomon körbefut.
A tágas és világos belső teret hatalmas teljes párkányzatú, széles falpillérek elé állított, keskenyebb, kettőzött fejzetű pilaszterek, illetve az ezeken feszülő hevederek közötti dongaboltozatok osztják szakaszokra. A szentélyt csegelyes, – a hajóval egymagasságú – lebegő kupolaboltozat fedi.
Főoltár. Az építménynek csak gazdagon kialakított, aranyozott faragványokkal díszített, tölgyfa tabernaculuma régi. Az erőteljes felfogású építménynek négy, – vájatolt törzsű, lángnyelves díszű – kompozit fejezetes oszlopán volutás oromzat dúsan faragott gyümölcsfüzérekkel. Kétoldalt, kis méretű, gyönge kivitelű adoráló angyalok láthatók.
Gyertyatartó. a főoltáron négy, szépen faragott és aranyozott, csigáslábú, tajtékos díszű, rokokó, hársfa gyertyatartó.
Oltárkép. Félkörös, régi oltárkép keretében újabb naturalista festmény Szent Rozáliát ábrázolja.
Stallum. Faragott tölgyfa, betétmezős, szépen faragott, fogrovatos homloklappal, ívelt támláján kereszt.
Keresztelő medence. A diadalív jobb oldalán, szürke márványból faragott, sárga, fekete és rózsaszín márvány inkusztrációval díszítve. Négyzetes, párkányos talp, pilléres lábán, kétoldalt nagy akantuszlevél és voluta. Fafedéllel.
Mellékoltár. A diadalív jobb oldalához simuló, rézsűsen álló építmény. Barnára festett, részben aranyozott fa. Közepén papi kalap által koronázott címer; zászlós oroszlánok és koronás, szárnyas angyalfejek váltakozó állású címerképeivel. A tabernákulum ajtaját felhőgomolyokon sugaras kehely díszíti. Retabulumán egy-egy hatalmas, a padlószinttől induló kettős csigán, illetve rocaille perecen térdelő, részben aranyozott és színesen festett ruházatú rokokó adoráló angyal. Kétoldalt rokokó díszvázákkal ékesített voluták. Feltehetően Singer Mihály egri szobrász műve.
Mellékoltárkép. A kép Xavéri Szent Ferenc halálát mutatja be. Finoman kidolgozott részletekkel és fényeffektussal.
Hordozható Mária. Az építményt négy leveles díszű, vájatolt oszlopon nyugvó, csigás végén díszvázával ékesített, voluta által tartott baldachin alkotja. A félkörös keret ormát, XVI. Lajos stílusú, leveles ágak és virágok díszítik. A keretben, egyik oldalon Mária a gyermek Jézussal, a másik oldalon a Fájdalmas Mária festménye.
Festmény. A diadalív baloldali szögletében, fülkébe helyezett, rózsafüzéres Szűz Mária. Körben, oválisokban miniatűr képecskék, a Szentolvasó tizenöt hittitkának jeleneteivel. Olajvászon.
Szószék. Lépcső korlátján és tobozos végű, tölcséres talpán aplikált rocaille-ok. Kosarának mellvédjén oldalt, a “Magvető” aranyozott domborműve. Elöl Szent János és Szent Márk evangélisták domborművei. Rokokó munka 1750 körül.
Orgonaház. A karzatemelet középső szakaszába beépített három osztatú részben aranyozott és festett XVI.. Lajos stílű faépítmény.
Úrmutató. Kúpos szárán leveles gyűrű; öntött díszváza idomú nodus. Fönt az Atyaisten és a Szentháromság jelképe.
Oltárkép. Feltehetően a régi oltár képe, az oratóriumon; törtíves, félkörös keretben Szt. Rozáliát ábrázolja.
Örökmécses: Három láncon függ a szentély terében. 1760 körül, feltehetően bécsi munka.
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom:
DOBOS, A.-PELYHE, T.-KISS, N. (szerk) (1998): Felnémet és a Csurgó-völgy természeti és kultúrtörténeti értékei – EKTF Falco-Csoport, Beszámoló a KTM KKA: KK 637/1998. számon nyilvántartott pályázatáról ZÉTÉNYI, E. dr. (1976): Eger – Panoráma, Bp., Egyetemi Nyomda, Bp. ZÓLYOMI, B. (1969b): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 12. p. 550-553. WELLNER I.(1981): Eger-Panoráma. Magyar városok-Panoráma, Budapest Heves Megyei Levéltár gyűjtései – Eger Dobó István Vármúzeum, Adattár – Eger
Felnémet településmorfológiai szempontból az összetett típusú, útmenti, keresztutcás és utcás településekhez sorolható. Északkeleti részén, a II.b. teraszon templom áll, az egykori uradalom gazdasági épületeivel (Heves Megye Műemlékei).
A település ősi központja az Eger-patak nyugati partján, azzal párhuzamosan húzódó Nagy sor a XIX. században még összefüggő házsort alkotott. Északon ehhez kapcsolódott a Felvég és a belőle DNy-i irányban kiágazó Alvég. Ez utóbbi Ny-i folytatása a XIX. sz. első felében keletkezett Újsor.
Felnémet főutcája a mai Kovács Jakab utca – eredeti nevén Jakab kovács utca volt. A Felvégi út, hajdani nevén Hámán Kató utca, a század elején még „sáros út” volt, mert itt hajtották ki a kondát és a csordákat, a Csurgó-völgybe. A ludakat a völgy bejáratához vitték, mert nem volt szabad a „Nagy Güdör” (Nagy-Verő) fölé hajtani, rájuk a kislányok vigyáztak. A bárány-, kecske- és tehéncsordákat a Pirittyóra (vagy Pirittyó-lápa) és az Agyagos-tetőre hajtották ki. Ha délelőtt az egyik legelőre vitték, akkor délután a másikra. A kondát a Nagy-Verő fölé vitték: „A disznókat a Nagy Güdrön fölé hajtottuk.” A libákat Lícfa v. Lícium, – a felnémetiek sajátosan így hívták a növényt – (Lycium barbarum – közönséges ördögcérna) levéllel etették, mely cserjéből kerítést is ültettek. A könnyen elvaduló, Kínából származó növényt ma is sövényként használják. Egy történetet hallottunk ezzel kapcsolatban. A vásáron egy idős néni vásárolt libát. Két hét múlva visszavitte az árusnak:
- „ Milyen libát adott nekem, hogy még a Líciumot sem eszi meg?” - „ Hát kedves, adja oda neki a Nagytemplomot hátha az jobban ízlik.”-felelte neki az árus.
Régebben alakulhatott ki a múlt századi település DK-i végén fekvő Borsod utca. Ugyanakkor 1920 után épült ki Felnémet K-i részén a Sánc-tető, a Szarvaskői utca, Ny-on a Kertalja, K-en a Tárkányi út és délen az Egri út.
A Felnémet körüli földek jó termőterületek voltak, mert a település és környéke az Eger-patak, az Almár-patak, a Csurgó-patak és a Cseszárka (Tárkányi-patak) árterét képezte. Az 1790-es katonai térkép alapján az Eger-patak ártere már művelt, az Almár-patak ártere mocsaras és lápos terület volt, ma is nedvesebb az Eger-patakénál. A Csurgó-patakot inkább a makkoltatás idején a sertések itatására, valamint a Lágyason (a mai Pásztorvölgyi lakótelep) lévő legelő, majd mezőgazdasági terület öntözésére használták. A század elején az Eger-pataknak olyan nagymértékű áradási voltak, hogy a már akkor is álló gát – az Eger-patak 1856-ban már szabályozva volt – ellenére több tíz centiméter magasan állt a víz a Kovács Jakab utcán, az udvarokban, de még a kertekben is. A mai Pásztorvölgyi lakótelep, amely nevét a fölötte húzódó Pásztorok-völgyéről kapta, a valamikori fűzlápon épült. Ezt a területet az öregek ma is Lágyasnak hívják. Az utóbbi, egyre szárazabbá váló időszakban, másrészt a lakótelep kialakítása előtti vízelvezetés következtében ez a láp kiszáradt. A század elején főleg kenderföldek voltak a területen. Felnémet egyik legrégebbi mesterséges vizes árka a Cinca volt, – a Csurgó-patakot kötötte ösze az Almár-patakkal – a Csurgó-völgy bejáratánál, a kertek végén lett kiásva, de a Csurgó-patakhoz hasonlóan, ma már csak időszakosan szállít vizet. A gyerekek sokat játszottak itt, a „Cincában hemperegtek”.
A XIX. század végén, a településen még a kettős beltelkek rendszere volt jellemző: minden gazdának a lakótelken kívül külön rakodókertje is volt, melyek a falu körül 3 csoportban helyezkedtek el (Laposi-, Lágyasi-kert és Sáncaljai rakodó). A kertekben általában épület nem volt. A telkek nagyobb része szalagtelek. A „Nagysoron” – Kovács Jakab utca még ma is gyakoriak a soros elrendezésű, többlakóházas, többgenerációs udvarok (Heves Megye Műemlékei). A hagyományosan épített régi lakóházak és gazdasági épületek többsége 1945 után a nagyméretű iparosodás és modernizáció hatására megsemmisült.
1945 után a település déli és keleti irányban továbbterjeszkedett, 1950 után pedig kialakult a falutól északkeletre fekvő Ötös gyári lakótelep, ma Berva lakótelep. A falu határában ezt követően újabb ipari telepek és szolgáltató központok jelentek meg.
A szakirodalom szerint Felnémet lakóházainak általános típusa a XX. sz. elején a szarufás-torokgerendás, nyeregtetős, vegyesen belülfűtős és szabadkéményes beglyakemencés tüzelésű ház volt.
Az I. Világháború előtt az általános mestergerendát a nagyobb házakban „boldoganya” tartotta. A házak építőanyaga a vályog mellett a XVIII. sz. végétől mészkő és riolittufa.
Az istállót régen a lakóházzal egy fedél alá építették, csak 1945-től épültek külön. A régi településrészeken néhány évtizeddel ezelőtt még jellegzetes volt az utca közepére szabályosan elhelyezett gémeskútsor. A falu Ny-i részén voltak a földbeásott gabonavermek. Az alsó riolittufa összletbe vájt pincesorokat a templomdomb alatt, a Cigléden és 1940 után a Csurgó-völgyben találjuk meg.
A múlt század elején Felnémetnek három iskolája és négy vízimalma volt. Az első és második osztályos gyerekek még együtt jártak iskolába. Ez az épület a mai Kovács Jakab utca 10. szám alatt található, jelenleg magánlakás. A 3-4. osztályban a fiúk és a lányok külön tanultak. A mai orvosi rendelő volt az alsó iskola v. a lányok iskolája („magtár iskola”), a templom melletti épületbe v. felső iskolába jártak a fiúk („templomparti iskola”). Ez a két épület a Pásztorvölgyi Gimnázium megépülése előtt Eger 11-es számú Általános Iskolája volt. Az idősek úgy emlékeznek, hogy az első mondóka, amit az iskolában megtanultak így szólt:
„Felnémetnek van három iskolája, négy malma, meg a templomparton terem a jó pemetefű.”.
A pemetefű egy gyógynövény, sok betegség gyógyítására használták.
A négy vízimalom, az idős lakosság elmondása szerint, az 1900-as évek elején még működött. Az egyik az Apáty malma vagy más néven kismalom volt, ma a „Malomkert” őrzi a nevét. Mára csak híre maradt fenn. A második vízimalom a Cseszárkára (Tárkányi-patak) épült, Vak Jancsi malmának hívták (Antal János, a tulajdonos után). Most rutinpálya található a helyén. A harmadik malomba – Engler malmába is, mely a mostani Penny Market közelében állt, az Eger-patakból vezettek vizet. A negyedik malom nevét az egri Malomárok utca jelzi. Ennek mentén állt a Práf malma.
Az 1950-60-as évektől indult meg erőteljesen Felnémet településképének megváltozása, a tájra korábban nem jellemző, a hagyományos településképet degradáló kocka-alakú és több emeletes házak megjelenése. Ma ezek elburjánzása okozhat jelentős gondot, hiszen egyre többen költöznek ki Egerből, a központi településről ide és vásárolnak régi parasztházakat, telkeket, melyeket később teljesen átalakítanak. Egyre inkább terjed a nem tájba illő építkezés, valamint a hétvégi-kertek megjelenése (Felnémettől északra).
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom
CSÁSZÁR, ZS. – PARÁDI, K. (2000): Felnémet tájhasználata. A Csurgó-völgy geológiai, geomorfológiai és botanikat értékeinek feltárása. – OTDK dolgozat, Debrecen
Almár Felnémettől ÉK-re kb. 1 km-re fekszik (a 25-ös főút mellett). Egy kis lélekszámú bányásztelepülés volt, ma is csak pár családi házat találunk az eredeti település helyén. Hozzá kapcsolódik azonban a Pap-hegyen épülő üdülőtelep, Almár-üdülőtelep. Az eredeti település mellett találhatóak a valamikori Mária Magdolna kolostor (pálos kolostor) feltárás után betemetett romjai.
A Pálos szerzetes rend Esztergom környékén élő remetékből szerveződött elsőként, Béla király idejében (?-1063). Magyar alapítású, elmélkedő szerzetes rend. Az Árpád-ház utolsó fél évszázada alatt kezdték meg igazán működésüket és virágzásuk kora az Anjouk uralkodásának idejére tehető. Mátyás királyig a magyar uralkodók kivételezett kegyeltjei voltak és egyben a magyar egyházi kultúra megalapítói (Nemeskürty I., 1993).
A kolostor feltárását Fodor László végezte, az ásatások eredményeiről 1994-ben született egy tanulmánya: „A Felnémet-Almárvölgyi Mária Magdolna kolostor feltárásának eredményei” címmel (Fodor L., 1994). Ennek alapján mondhatjuk, hogy a kolostorról több okleveles adat is tesz említést. Elsőként a Gyöngyösi Gergely által felkutatott és közzétett „Inventarium” (DAP I. pp. VII-IX, 154-158.).
1347-ben az egri káptalan hozzájárulásával Dörögdi II. Miklós egri püspök elkezdi építeni a monostort, szőlőket és malmokat kapcsol hozzá. 1520-ban Csanádi Kelemen egri kanonok saját pénzén javítattja és erősíti meg a kolostor épületeit (Gyöngyösi G., Fodor L., 1994). Az oklevélből tudjuk, hogy a kolostornak volt rendháza Felnémeten és Egerben is, valamint szőlőbirtoka az „Egreden” (az Eged-hegy, Eger ÉK-i határában). Ismerjük néhány perjel nevét is – Miklós 1378-ból, Mihály 1404-ből, Péter 1406-ból, János 1466-ból és István fráterét 1480-ból (DAP I.155; Rupp II. 32., Fodor L., 1994). A kolostor megszűnése a XVI. század második felére tehető – 1549-ből még ismert Deési Péter perjel neve. Egy 1571-es adat szerint Báró Ungnád Kristóf várkapitány a rend vagyonát visszavette (DAP I. 156., Fodor L., 1994). Innentől kezdve nem települt újra a kolostor.
Sem régészeti kutatás, sem oklevelek alapján nem bizonyítható itt korábbi település (faluhely, temető, stb.), viszont egy korábbi időkből származó templom jelenléte, igen. Ennek a templomnak a megépítése a XIII. század végére tehető. Mivel más rendi kolostor jelenléte sem igazolt, feltehetőleg a XIII. századi templomot, itt élő remeték építették. Az alapítót András egri püspök személyében kell keresnünk, aki 1297. október 19-én adott engedélyt a templom felállítására. A XIII. században a Mecsekhez, a Pilishez, a Bakonyhoz hasonlóan a Bükkben is éltek remeték, akik renddé szerveződését első lépésben a helyi püspök szabályozta: Bertalan pécsi, Pál veszprémi és András egri püspök (Fodor L., 1994).
Az oklevelekből ismert a II. Miklós egri püspök által alapított templom, amelyet sárga homokkőből építettek, – egyhajós, a déli oldalon támpilléres csarnoktemplom - a másik (a korábbi) szürke patakkavicsokból épült – kisebb méretű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású. A két templom É-i fala megegyezik A XIV. századi templom építési szerkezete és szövete megegyezik a kolostor valamennyi feltárt épületével, de szürke patakkavics csak a XIII. századi templom egységében fordul elő (Fodor L., 1994). A XIV. században épült gótikus templomhoz szükséges sárga homokkövek feltehetően, Szarvaskő mellől származnak, ahol ma homokkőbánya található.
A templom sekrestyéje mellett a káptalanteremben, a terem ÉK-i szögletében egy beomlott szemeskályha maradványait találták, valamint egy korábbról származó fedlapos-melegítő fűtőrendszer maradványaira bukkantak. A kolostornak két udvara volt, egy belső és egy külső udvar. A belső udvar DNy-i sarkában, két különböző időből származó és eltérő szerkezetű vizescsatorna volt. A külső udvar nyugati részén pincét és borházat tártak fel. A kolostoregyüttes ÉNy-i oldalához egy víztározó kapcsolódott, maradványa még ma is kivehető a felszínen (Fodor L., 1994).
A leletek között említenek az É-i részen feltárt fémtárgy, kocsivasalás, zabla, fúró, patkó és lánc maradványokat. Számos sírt is feltártak, néhányban pénzleletet is találtak (I. Lajos, Zsigmond, I. Ulászló ezüst dénárja), valamint egy prior (János) sírkövét 1352-ből (Fodor L., 1994).
Az almárvölgyi Mária Magdolna kolostor, fennállása idején a rend jól működő kolostora lehetett, kultúrális jelentőséggel bírt. A feltárt romokat visszatemették.
Almár bányásztelepüléséről nincsenek pontos adatok, mi az itt leírtakat a helyi lakosok válaszaira, valamint a tájhasználati térképekre /1856, 1858/ alapoztuk. Almárban az 1860-as évekig nem volt település, ám mikor a Pap-hegy D-i oldalán megnyílt a bánya többen telepedtek le itt. A bányában feltehetően áthalmozott bentonittal és felső riolittufával keveredett kovaföldet bányásztak, míg mások véleménye szerint kaolint. A tájhasználati térképek alapján az almári bánya 1858-ban még nem létezett, de a Bükk vasipari körzetei a XVIII-XIX. században kezdtek kialakulni, a bánya talán ez után jelenhetett meg a térségben. A bánya és a bányásztelepülés sem volt hosszú életű, ma már csak néhány lakóház árulkodik az eredeti település helyéről. Az üdülőterület azonban napjainkban is szépen terjeszkedik (Pap-hegy).
Kovácsné Parádi Katalin – Császár Zsuzsanna
Külön köszönet Dr. Fodor Lászlónak rendelkezésünkre bocsátott kutatási anyagaiért.
Felhasznált irodalom:
FODOR, L. (1994): A Felnémet-Almárvölgyi Mária Magdolna kolostor feltárásának eredményei in Varia, P.: Pálos rendtörténeti tanulmányok I.- Stylus Nyomda, Csorna NEMESKÜRTY, I. (1993): Mi magyarok – Akadémiai Kiadó, Budapest Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat, 108. évf. 1975: 11 sz., Bemutatjuk az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Műveit, 717-728 p.
Legutóbbi hozzászólások