A palóc falvak az Északi-középhegység lábainál, tehát a Cserhát, a Mátra és a Bükk hegyes-dombos vidékein fekszenek. Ezeken a vidékeken két-három századdal ezelőtt a mainál sokkal nagyobb, kiterjedtebb erdőségek voltak. A bükk-, a tölgy és a cserfaerdők nemcsak a gyűjtögetés, legeltetés, makkoltatás lehetőségét biztosították, hanem épületanyaggal is ellátták a környező falvak lakosságát. A XVIII. század első felében számos faépületet építettek, melyeket rendszerint tűz pusztított el. Később, a XVIII. század közepétől Nógrád és Heves megyékben egyre több rendelet tiltotta a faházak építését (erdők védelme, földesúri kisajátítása miatt), ezért ettől az időtől a leégett faházak helyébe már inkább döngölt, vert falú házak és melléképületek kerültek.

A XVIII. században kutatók a Heves megyei faházakról a következőket olvashatjuk: “Alacsony házukat gerendákból rakják össze, befedik, s a szükséghez képest sárral vakolják. Kémény egyáltalán nincs s miközben a kemencében ég a tűz, a belőle kitóduló füst elárasztja az egész lakóhelyiséget, s míg a füst az ajtón és az ablakon át ki nem ment, addig a lakók a szobába csak meghajolva léphetnek be”. Más palóc házakról ezt olvashatjuk: “Lakóházaikat három részre osztják fel, úgymint: pitarra, házra, kamrikára”.

Az udvarról a pitvarba lehet belépni, amit konyhának gondolna az ember, de se tűzhelye, se kéménye. A faragáshoz, a kenyérsütéshez szükséges eszközöket, és az “élésszekrényeket” tartották benne. Innen nyílt az ajtó a “házba”, vagyis a szobába. A szoba ablaka nem mindig készült üvegből, hanem gyakran hártyából vagy papírosból, néha pedig egy ide-oda tologatható deszka pótolta az ablaküveget. A szoba berendezését egy asztal, két pad, “fazékpolc”, a falon függő tálak és a kemence alkotta. Ez utóbbi négyszögletű, lapos tetejű volt, előtte a tűzhellyel, körülötte padokkal. A házakon általában nem volt kémény, ezért a szobák gyakran elég füstösek voltak. A kemencében nemcsak kenyeret sütöttek, és nemcsak fűtésre használták, hanem a teteje és oldalpadjai hálóhelyként is szolgáltak, ahol a férfiak “saját gúnyájukon heverésztek”. A kamrika az asszonyok hálóhelye volt. Ezt a helyiséget sohasem fűtötték, ezért a betegek vagy a gyermekágyas asszonyok nem is itt, hanem a szobában feküdtek. “Ha egy egész had lakik egy portán a kamra ugyancsak meg van rakva nyoszolyával, amelyeket Ballán, Bodonyban, Derecskén, Parádon és Recsken amolyan szúnyogháló féle sátor vesz körül, hogy biztosítsa lakójának, a fiatal menyecskének zavartalan álmát.”

A ház berendezésében a Palócföldön nem voltak nagy eltérések, így például a cserépedények sehol sem hiányozhattak, csak a szegényebb háznál kevesebb, a gazdagabbnál több volt belőlük. A XVIII. század második felében már a festett tálasok és fogasok is előfordultak, ezeket asztalosok készítették. Az ez időben készült feljegyzések szerint már az ágy, a nyoszolya sem hiányzott a házból. Ugyancsak ebben az időben említik a nyoszolya kellékeit is: a kendervászonból vagy “pamukos” vászonból, gyolcsból készült, és nemritkán hímzett lepedőről, a derékaljról, a “fejelről” vagyis a vánkosról, amelynek huzatát “veres pamukkal” szőtték. A dunna huzatát leggyakrabban szintén vászonból készítették. A “kaszni” vagyis a fiókos szekrény csak a XIX. század első felében jelent meg a palóc falvakban. Ugyancsak erre az időre tehető az almáriom megjelenése is, melyet leginkább négyszögletű formájúként emlegettek, de szó esik háromszögletűről is, melyet a sarokban helyeztek el.

A lakóházzal egy fedél alatt volt az istálló, ahol az állatokat tartották. Ez után következett a szekérállás vagy a “színke”, ahol a nagyobb mezőgazdasági munkaeszközöket (eke, borona, szekér) helyezték el.

A padláson tartották a szalonnát, a kolbászt, a diót, az aszalt gyümölcsöt, a hagymát, az elhasznált cserépedényeket stb. Enyhe időben a család egyes tagjai, nemritkán a fiatal házasok, hálóhelyként is használták.

Az egész épületet a csűr zárta le, melyet pajtának is neveztek. 

(Manga János: Palócföld) 

http://www.bodony.hu/?action=regio&id=5&pageIdx=2

Az anyagot gyűjtötte: Nyerges Zoltánné.