Közösségi nap tanulságokkal.

Nem volt kérdőjeles a Felnémeti Kerekasztal eredeti felhívása, amellyel a III. Felnémeti Közösségi Napra hívo­gatott, írásom végén érthetővé válik, miért változtattam meg az írásjelet. A felnémetieket példáját követve lassan alakuló hagyománnyá válnak a városrészekben szervezett bográcsos ünnepek, de a felnémeti rendezvény önmagán túlmutató a tanulságokkal is bír. Előzménye a közel két év­tizeddel ezelőtti helyi civil, vállalkozói, intézményi össze­fogás a felnémeti szüret hagyományainak újjáélesztésére. Ennek okán sok ember, sok helyen beszélgetett a helyi ügyekről és megszokottá vált, hogy a közösség dolgairól nyíltan és rendszeresen beszélni kell. Az aktivitás ugyan­akkor láthatóvá tette az ötletelőket, a kritizálókat és a tenni akarókat is. Ezekben az években találkoztunk az „én” és a „mi” minőségi és tartalmi különbözőségével. A rende­ző alapítvány szembesült a hagyomány fenntartásának kötelezettségével. Aztán egymásra találtak a városrész szervezetei, négy évvel ezelőtt közösen pályáztak helyi társadalomfejlesztő programjukkal és megrendezhették az első közösségi napot. És nemcsak ezt, mert a „mi prog­ramunk” hónapok alatt civil szervezeteken kívüli embere­ket – sok szakmát képviselő helyi lakost – talált meg. A városrész önkormányzati képviselőjének bekapcsolódása sem maradt el és elkezdődhetett az a folyamat, amellyel elértünk napjaink eseményeihez.

A szüret, a Felnémeti esték, a helytörténeti könyv, a közösségi nap, mind a helyi értékekre, az összefogásra koncentráltak a lokálpatriotizmus valóságos megnyilvá­nulásaiként Mindezek gazdagították a helyi találkozások alkalmait, ugyanakkor felduzzasztottak a teendőket Az ünnepi alkalmaknak, valamint a helyi internetes nyilvá­nosság által közzétett sikereknek következményeként megjelentek újító törekvések is. Elsőként a derűs napok, majd az adventi ünnepek, a disznótoros, a lecsófesztivál jelezték az erősödő aktivitást, de egyben új szellemiséget is hoztak, amelynek disszonanciája az „én rendezvényem, az én csapatom, én rendezem”. A kezdeményezésekkel a városrészben élők lehetőségei vitathatatlanul bővültek, de inkább a fogyasztói attitűdöt erősítették.

A harmadik közösségi nap megrendezésében folyta­tódott a felnémetiek összefogása. A vihar megjelenéséig a színpadon, a szolgáltató sátrakban családias hangulat uralkodott. A jó szomszédok kondérjai melletti társalgás, a helyi borászok borkóstolója, a nyugdíjasok csigatészta készítő akciója nap kedves színfoltjai voltak. A lecsapó jeges vihar a sátrakba zárta a résztvevőket, ahol tovább folyt a beszélgetés, de felhangzott a viharűző nótázás is. Kint az elemek rettenetes tombolása, bent semmi zavar. A rendezők bejelentését kulturáltan vették tudomásul az emberek, a kerekasztal tagjai az önkéntesekkel együtt helyreállították a rendet és a királyi főszakács gulyását elfogyasztva zárták a napot. A megújuló fertálymesteri tisztségről szólva példaértékű volt a felnémeti fertály­mesterek (a regnáló és elődje) munkálkodása: szolgáltak tanáccsal, kapcsolattal, munkával.

Tanulságos eseménye volt ez a nap. Voltak/vannak ki­sebb viharok a kerekasztal történetében: volt már kivonu­ló szervezet; bőven akad megoldásra váró feladat; napja­inkban néhány vállalkozó új civil szervezet létrehozásába kezdett a helyi források kezelése céljával, de felvetődött a búcsú és szüret hagyományok összevonása( l ) is. Mit kezd a Felnémeti kerekasztal az új megosztó jelenségekkel? Lehet a forrásokat elvonni a közösségektől, de eltéríteni ezt a csapatot már nem lehet. Partnerüknek tekintenek mindenkit, aki az értelmes párbeszéd szándékával köze­ledik, és nem az egyéni érdek, saját dicsőség, kizárólagos előny megszerzése munkálkodik benne. Megtanulták, hogy vezetettnek lenni kevesebb szabadságot jelent, mint a közösen tervezett célok valóra váltása. Ez a magatartás folyamatos, személyes kapcsolatot igényel, egymásra fi­gyelést és olykor az önkritika gyakorlását. Mert nemcsak fesztiválokról, egyszeri akciókról szólnak a hétköznapok, de a közösség kicsi ünnepeiről is, amelyek nem olyan lát­ványosak, de valakiknek arról is gondolkodni kell.

Ebben a folyamatban nincs helye sem lekezelő jóté­konyságnak, sem arrogáns kirohanásoknak. A viharfel­hőket elfújta a szél, de mintha kötné valami hatalom, itt lebeg az önzés sötét fellege. Mi lesz a folyatásban? Bíz­zunk abban, hogy a kerekasztal levezeti a villámokat és a címben idézett gondolat végéről eltűnik a kérdőjel.

F. Gál Sándor