A felnémeti pincék titkai
Az 1700-as évek elején Telekessy István egri püspöknek tett jelentés így szól: “Eger várához tartozandó falva volt Felnémeti, adófizető és robotás együtt, kinek helye avagy telekje (faluhelye) az Eger Vize mellett napnyugóra Bakta és Szólát felöl volt, a mintis házak és kemencéjük helyibül ahol most veteményes kertek vagynak, úgy szintén valamely régi ott levő kápolnának fundamentumábul világosan kitetszik.”
Ezek szerint, a kis püspöki falu eredetileg a patak nyugati partján – azaz a mai helyén – állt, mert mintegy 270 évvel azelőttről még látszott nyoma a régi településnek.
“Igy lévén a dolog, akkorbeli Egri Várbeli Tisztek és a püspöknek hivei, igy az Eger Városában letelepedett némely ún. rendek: látván mind a Templom ékességét, mind azon Dombnak alkalmatosságát akkorbéli püspökök engedelmébül magának azon Dombon majorházacskákat, mulató helyeket épitettek, és a több lakosokkal együtt külömb-külömb féle pincéket küsziklábul kivágott lakokat, présházakat azon fölibén építettek, mintahogy az egész Eger Vülgye szőlőhegyekbül állott…”
Arról mesélnek e régi sorok, hogy a falu szépen megépített ékes templomát később a mai Templomdombon emelték, s hogy a ma Sáncnak nevezett falurészen az egri vár tisztjei, – a XVI. sz. második feléről van szó – maguk kedvtelésére, “villákat, nyaralókat” építettek, ahová kijártak szórakozni, hiszen “mulatóhelyekről” és “házacskákról” szól a jelentés. De nem feledkeztek meg a jóféle borok tárolására alkalmas borospincék készítéséről sem és azokat a domb aljában körös-körül vágták. A felnémeti jobbágyok itt kezelték a püspökség borait. A ma „oly veszélyeket” jelentő pincék eredete, az 1500-as évek második felére vezethető vissza.
Amikor a törökök elfoglalták Egert, és földig rombolták, a templom és a domb kövéből „Eger városát nagyobb részre meg kerettetvén” a vár- és a városfalat erősítették meg. Az 1596-ban elesett egri vár körül szétszóródott magyar vitézek ezekben a pincékben bújtak meg, s onnan támadták az erre portyázó törököket. Íme ezt mondja róla a következő írás is: „Kübül vágott pincéit, akit a hajdúság meg szokott volt állani és a kijáró egri törököknek sok kárt szoktak tennyi. A török végül is a környül lévö vármegyékkel úgy bétöltötte, hogy sokaknak még helye sem ismerhetö”. Vagyis a felnémeti pincék körül lejátszódó “gerillaharcoknak” csak akkor szakadt vége, amikor a törökök ide rendelték a szomszédos vármegyék lakosságát és a felnémeti pincéket alaposan betömették velük, úgy, hogy később még helyüket sem lehetett megállapítani.
Miután Eger felszabadult a török hódoltság alól, az egri püspök benépesítette a falut. A püspök által idetelepített lakosság, – “azon Dombnak körülötte letelepedtek, kik is az említett Törököktől betöltött pincéket nagy munkával és fáradtsággal felkeresvén kitisztították és maguk csekély alkalmatosságára házikókat is építettek” – az 1700-as évek elején részben felszabadította a rég betemetett pincéket, és használatba vette. Felnémet első újjáépítése (1706), egészen új lakosságot kapott a 110 éves elnéptelenedés után, az ország legkülönbözőbb tájairól. Az 1710-es pestisjárvány után, csak tíz család maradt helyben, a többiek elmenekültek. 1711-ben, felkeresvén a pincéket, kitisztították és házakat építettek a település helyén. Maradt még azonban több olyan pince, amely a mai napig feltáratlan.
A pincék egyik jellegzetessége, hogy röviddel bejáratuk után a vágat teljes szélességét elfoglaló, mély lyuk, kút állta a továbbjutás útját. Akkor az öregek sem tudtak erre magyarázatot adni. Ma már tudjuk, hogy a pincék mélyén megbújt lakosság és a vitézek így akadályozták meg, hogy az üldöző törökök elérjék őket. Bizonyára vékony ággal, lombbal, fedték be melyre, ha rálépett valaki, azon nyomban elnyelte a mélység. Innen eredhet a Sánc mai neve is.
A felnémeti templom és a szarvaskői filia
A régi, szilárd, kő anyagból épített kápolnának az alapjai 1710 körül még láthatóak voltak. A régi faluhellyel szemben, az egri püspökség temploma állt, ennek faragott kövekből épült fundamentuma 1710 körül ugyancsak látható volt még. A felnémeti plébániát 1789-ben állították fel, Szarvaskő filiával (leányegyház, fiók egyház) együtt.
A műemlék templomot Szent Rozália tiszteletére szentelték, róla nevezték el. A plébánia ház szintén műemlék jellegű.
Szarvaskő filia határában épült püspöki várat 1295-ben említi egy okleveles forrás. E vár plébániáját az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék “Subcastro Episcapi” megnevezéssel illeszti be a felsorolásba. A vár alatti Szarvaskő-alja nevű kis település, a XV. századtól kezdve szerepel jövedelmes vámjával együtt. 1558-ban, tizennyolc jobbágylakója volt. A XV. században ez a szarvaskői vár volt a központja az egri püspöki váruradalomnak.
Eger eleste után, 1596-ban, a szarvaskői vár is törökkézre került, a falu pusztává vált. Telekessy püspök 1706-ban népesítette be újra, de 1710 körül a telepesek elhagyták. Végleges betelepülése 1720 után megy végbe, a vár pedig lassanként rommá lett. A falu fából épített imaházát, oratóriumát, 1732-től említik. 1767-ben Eszterházy püspök, földesúr engedelmével, a lakosság ismét fából épített templomot, Boldogasszony bemutatása tiszteletére, de ez mihamar szűk lett, 1838-ig életveszélyesen düledezni kezdett. A mai templomot Pyrker érsek 1840 és 45 között Streimmelwöger Mihállyal építette fel, Keresztelő Szent János tiszteletére. A főoltár képét Balkay Ferenc festette.
A Szent Rozália templom, lépcsőkkel megközelíthető, dombon álló, keletelt barokk templom. Giovanni Battista Carlone tervei szerint épült 1715, ill. 1746 és 50 között.
Középtornyos homlokzatán magas kőlábazatból induló, négylábazatos falpillér található. A falpillérek közül a két középső tagoltan előrelép és enyhe rizalitot alkot. A kapu fölött könyöklőpárkányos, váll- és zárköves, félkörös kórusablak, kétoldalt hasonló keretezésű fülkék, jobbról Szent Sebestyén, balról Szent Vendel szépen faragott, barokk kőszobrai. A főhomlokzat szép tagolású főpárkányának középső körszeletíves lunettájában, bíbornoki kalappal koronázott csigás, kagylós keretelés kettős kőcímer. Egyiken átlós mező. Erdődy Gábor és Barkóczy Ferenc egri püspökök címerei. A toronytestet egy-egy hatalmas csigából induló volutás kő oromfal fogja közre, párkányán egy-egy szépen faragott, rokokó díszvázával. Déli oldalán, magas lábazatból induló nagy falsávok, illetve keretek között négy kecses törtívvel záródó, zárköves, nagy díszablak. Az északi homlokzat a délihez hasonló kialakítású és ablakbeosztású. A szentély mellett emeletes sekrestyeépület: könyökölőpárkányos, szalagkeretes ablakokkal és a hajó csatlakozásánál hozzásimuló, kör alaprajzú lépcsőtoronnyal. A sekrestyebejáró ajtó és a falsávok között füles, kőkeretes lépcsőházablakok. A kőlábazat és a pálcatagos ereszpárkány a templomon körbefut.
A tágas és világos belső teret hatalmas teljes párkányzatú, széles falpillérek elé állított, keskenyebb, kettőzött fejzetű pilaszterek, illetve az ezeken feszülő hevederek közötti dongaboltozatok osztják szakaszokra. A szentélyt csegelyes, – a hajóval egymagasságú – lebegő kupolaboltozat fedi.
Főoltár. Az építménynek csak gazdagon kialakított, aranyozott faragványokkal díszített, tölgyfa tabernaculuma régi. Az erőteljes felfogású építménynek négy, – vájatolt törzsű, lángnyelves díszű – kompozit fejezetes oszlopán volutás oromzat dúsan faragott gyümölcsfüzérekkel. Kétoldalt, kis méretű, gyönge kivitelű adoráló angyalok láthatók.
Gyertyatartó. a főoltáron négy, szépen faragott és aranyozott, csigáslábú, tajtékos díszű, rokokó, hársfa gyertyatartó.
Oltárkép. Félkörös, régi oltárkép keretében újabb naturalista festmény Szent Rozáliát ábrázolja.
Stallum. Faragott tölgyfa, betétmezős, szépen faragott, fogrovatos homloklappal, ívelt támláján kereszt.
Keresztelő medence. A diadalív jobb oldalán, szürke márványból faragott, sárga, fekete és rózsaszín márvány inkusztrációval díszítve. Négyzetes, párkányos talp, pilléres lábán, kétoldalt nagy akantuszlevél és voluta. Fafedéllel.
Mellékoltár. A diadalív jobb oldalához simuló, rézsűsen álló építmény. Barnára festett, részben aranyozott fa. Közepén papi kalap által koronázott címer; zászlós oroszlánok és koronás, szárnyas angyalfejek váltakozó állású címerképeivel. A tabernákulum ajtaját felhőgomolyokon sugaras kehely díszíti. Retabulumán egy-egy hatalmas, a padlószinttől induló kettős csigán, illetve rocaille perecen térdelő, részben aranyozott és színesen festett ruházatú rokokó adoráló angyal. Kétoldalt rokokó díszvázákkal ékesített voluták. Feltehetően Singer Mihály egri szobrász műve.
Mellékoltárkép. A kép Xavéri Szent Ferenc halálát mutatja be. Finoman kidolgozott részletekkel és fényeffektussal.
Hordozható Mária. Az építményt négy leveles díszű, vájatolt oszlopon nyugvó, csigás végén díszvázával ékesített, voluta által tartott baldachin alkotja. A félkörös keret ormát, XVI. Lajos stílusú, leveles ágak és virágok díszítik. A keretben, egyik oldalon Mária a gyermek Jézussal, a másik oldalon a Fájdalmas Mária festménye.
Festmény. A diadalív baloldali szögletében, fülkébe helyezett, rózsafüzéres Szűz Mária. Körben, oválisokban miniatűr képecskék, a Szentolvasó tizenöt hittitkának jeleneteivel. Olajvászon.
Szószék. Lépcső korlátján és tobozos végű, tölcséres talpán aplikált rocaille-ok. Kosarának mellvédjén oldalt, a “Magvető” aranyozott domborműve. Elöl Szent János és Szent Márk evangélisták domborművei. Rokokó munka 1750 körül.
Orgonaház. A karzatemelet középső szakaszába beépített három osztatú részben aranyozott és festett XVI.. Lajos stílű faépítmény.
Úrmutató. Kúpos szárán leveles gyűrű; öntött díszváza idomú nodus. Fönt az Atyaisten és a Szentháromság jelképe.
Oltárkép. Feltehetően a régi oltár képe, az oratóriumon; törtíves, félkörös keretben Szt. Rozáliát ábrázolja.
Örökmécses: Három láncon függ a szentély terében. 1760 körül, feltehetően bécsi munka.
Császár Zsuzsanna – Kovácsné Parádi Katalin
Felhasznált irodalom:
DOBOS, A.-PELYHE, T.-KISS, N. (szerk) (1998): Felnémet és a Csurgó-völgy természeti és kultúrtörténeti értékei – EKTF Falco-Csoport, Beszámoló a KTM KKA: KK 637/1998. számon nyilvántartott pályázatáról ZÉTÉNYI, E. dr. (1976): Eger – Panoráma, Bp., Egyetemi Nyomda, Bp. ZÓLYOMI, B. (1969b): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 12. p. 550-553. WELLNER I.(1981): Eger-Panoráma. Magyar városok-Panoráma, Budapest Heves Megyei Levéltár gyűjtései – Eger Dobó István Vármúzeum, Adattár – Eger
Almár Felnémettől ÉK-re kb. 1 km-re fekszik (a 25-ös főút mellett). Egy kis lélekszámú bányásztelepülés volt, ma is csak pár családi házat találunk az eredeti település helyén. Hozzá kapcsolódik azonban a Pap-hegyen épülő üdülőtelep, Almár-üdülőtelep. Az eredeti település mellett találhatóak a valamikori Mária Magdolna kolostor (pálos kolostor) feltárás után betemetett romjai.
A Pálos szerzetes rend Esztergom környékén élő remetékből szerveződött elsőként, Béla király idejében (?-1063). Magyar alapítású, elmélkedő szerzetes rend. Az Árpád-ház utolsó fél évszázada alatt kezdték meg igazán működésüket és virágzásuk kora az Anjouk uralkodásának idejére tehető. Mátyás királyig a magyar uralkodók kivételezett kegyeltjei voltak és egyben a magyar egyházi kultúra megalapítói (Nemeskürty I., 1993).
A kolostor feltárását Fodor László végezte, az ásatások eredményeiről 1994-ben született egy tanulmánya: „A Felnémet-Almárvölgyi Mária Magdolna kolostor feltárásának eredményei” címmel (Fodor L., 1994). Ennek alapján mondhatjuk, hogy a kolostorról több okleveles adat is tesz említést. Elsőként a Gyöngyösi Gergely által felkutatott és közzétett „Inventarium” (DAP I. pp. VII-IX, 154-158.).
1347-ben az egri káptalan hozzájárulásával Dörögdi II. Miklós egri püspök elkezdi építeni a monostort, szőlőket és malmokat kapcsol hozzá. 1520-ban Csanádi Kelemen egri kanonok saját pénzén javítattja és erősíti meg a kolostor épületeit (Gyöngyösi G., Fodor L., 1994). Az oklevélből tudjuk, hogy a kolostornak volt rendháza Felnémeten és Egerben is, valamint szőlőbirtoka az „Egreden” (az Eged-hegy, Eger ÉK-i határában). Ismerjük néhány perjel nevét is – Miklós 1378-ból, Mihály 1404-ből, Péter 1406-ból, János 1466-ból és István fráterét 1480-ból (DAP I.155; Rupp II. 32., Fodor L., 1994). A kolostor megszűnése a XVI. század második felére tehető – 1549-ből még ismert Deési Péter perjel neve. Egy 1571-es adat szerint Báró Ungnád Kristóf várkapitány a rend vagyonát visszavette (DAP I. 156., Fodor L., 1994). Innentől kezdve nem települt újra a kolostor.
Sem régészeti kutatás, sem oklevelek alapján nem bizonyítható itt korábbi település (faluhely, temető, stb.), viszont egy korábbi időkből származó templom jelenléte, igen. Ennek a templomnak a megépítése a XIII. század végére tehető. Mivel más rendi kolostor jelenléte sem igazolt, feltehetőleg a XIII. századi templomot, itt élő remeték építették. Az alapítót András egri püspök személyében kell keresnünk, aki 1297. október 19-én adott engedélyt a templom felállítására. A XIII. században a Mecsekhez, a Pilishez, a Bakonyhoz hasonlóan a Bükkben is éltek remeték, akik renddé szerveződését első lépésben a helyi püspök szabályozta: Bertalan pécsi, Pál veszprémi és András egri püspök (Fodor L., 1994).
Az oklevelekből ismert a II. Miklós egri püspök által alapított templom, amelyet sárga homokkőből építettek, – egyhajós, a déli oldalon támpilléres csarnoktemplom - a másik (a korábbi) szürke patakkavicsokból épült – kisebb méretű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású. A két templom É-i fala megegyezik A XIV. századi templom építési szerkezete és szövete megegyezik a kolostor valamennyi feltárt épületével, de szürke patakkavics csak a XIII. századi templom egységében fordul elő (Fodor L., 1994). A XIV. században épült gótikus templomhoz szükséges sárga homokkövek feltehetően, Szarvaskő mellől származnak, ahol ma homokkőbánya található.
A templom sekrestyéje mellett a káptalanteremben, a terem ÉK-i szögletében egy beomlott szemeskályha maradványait találták, valamint egy korábbról származó fedlapos-melegítő fűtőrendszer maradványaira bukkantak. A kolostornak két udvara volt, egy belső és egy külső udvar. A belső udvar DNy-i sarkában, két különböző időből származó és eltérő szerkezetű vizescsatorna volt. A külső udvar nyugati részén pincét és borházat tártak fel. A kolostoregyüttes ÉNy-i oldalához egy víztározó kapcsolódott, maradványa még ma is kivehető a felszínen (Fodor L., 1994).
A leletek között említenek az É-i részen feltárt fémtárgy, kocsivasalás, zabla, fúró, patkó és lánc maradványokat. Számos sírt is feltártak, néhányban pénzleletet is találtak (I. Lajos, Zsigmond, I. Ulászló ezüst dénárja), valamint egy prior (János) sírkövét 1352-ből (Fodor L., 1994).
Az almárvölgyi Mária Magdolna kolostor, fennállása idején a rend jól működő kolostora lehetett, kultúrális jelentőséggel bírt. A feltárt romokat visszatemették.
Almár bányásztelepüléséről nincsenek pontos adatok, mi az itt leírtakat a helyi lakosok válaszaira, valamint a tájhasználati térképekre /1856, 1858/ alapoztuk. Almárban az 1860-as évekig nem volt település, ám mikor a Pap-hegy D-i oldalán megnyílt a bánya többen telepedtek le itt. A bányában feltehetően áthalmozott bentonittal és felső riolittufával keveredett kovaföldet bányásztak, míg mások véleménye szerint kaolint. A tájhasználati térképek alapján az almári bánya 1858-ban még nem létezett, de a Bükk vasipari körzetei a XVIII-XIX. században kezdtek kialakulni, a bánya talán ez után jelenhetett meg a térségben. A bánya és a bányásztelepülés sem volt hosszú életű, ma már csak néhány lakóház árulkodik az eredeti település helyéről. Az üdülőterület azonban napjainkban is szépen terjeszkedik (Pap-hegy).
Kovácsné Parádi Katalin – Császár Zsuzsanna
Külön köszönet Dr. Fodor Lászlónak rendelkezésünkre bocsátott kutatási anyagaiért.
Felhasznált irodalom:
FODOR, L. (1994): A Felnémet-Almárvölgyi Mária Magdolna kolostor feltárásának eredményei in Varia, P.: Pálos rendtörténeti tanulmányok I.- Stylus Nyomda, Csorna NEMESKÜRTY, I. (1993): Mi magyarok – Akadémiai Kiadó, Budapest Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat, 108. évf. 1975: 11 sz., Bemutatjuk az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Műveit, 717-728 p.
Legutóbbi hozzászólások