Felnémet topográfiai helyzete

             Felnémet településének kialakulását és a helyi lakosság letelepedését a kedvező természeti adottságok alapozták meg. Az eltérő tájegységek (Bükk-hegység és az Alföld) találkozása, az Eger-, és Tárkányi-patak életet adó vize, az allúvium kedvező talajadottsága (öntéstalaj, réti talaj), a II.a. és II.b. teraszok árvízmentes övezetei kedvező feltételeket teremtettek a Bükk-hegység hegylábi övezetében egy prosperáló település kialakulására. A Déli-Bükk előtere azonban nemcsak kedvező, változatos természeti adottságokkal rendelkezik, de az eltérő tájakat összekötő kereskedelmi útvonalaknak is teret adott, s e miatt más bükkaljai településhez hasonlóan, Felnémet is a különböző kultúrák találkozási és ütköző zónájába esett. Viharos századokkal terhes történelme e kulturális hatásokat tükrözi.

            „A X. század végén, a XI. század elején a központi hatalom megerősödésével a király magánbirtokai és a királyi várbirtokok növelésére szerte az országban nagyobb részeket hasított ki és foglalt el a nemzetiségi szállásterületekről. Ilyen módon alakult ki az a terület is, amelyet a középkori oklevelek Vallis Agriensis, Eger-völgynek említenek. Ez Diósgyőrnél, illetve a Bél nemzetség (ma Bélapátfalva) földjénél kezdődött, és az Eger-patak völgyében mintegy 8-10 km szélességben nyúlt déli irányban a patak két partján, egészen a farmosi és szemerei nemesek földjéig, tehát az Abák, az Örsur és a Bél nemzetség birtokai közé ékelődött be.”(Dürr Béláné, 1976). Ebbe a völgybe települt Felnémet is. 

Felnémet története az első iskola megalakulásáig 

            A település már a középső kőkorban (mezolitikum) – ie. 8000-5500. - is lakott hely volt. Az első embercsoportok a mészkőhegységek barlangjaiban és kőfülkéiben éltek. A későbbi őstársadalmak a löszplatókat és síkságokat, a folyók menti teraszfelszíneket (a II.a. és II.b. terasz), a medenceperemi és belső-alföldi hordalékkúpokat szállták meg. Ezeket a magasabb, az árterek felé emelkedő felszíneket Kogutowitz K. “ősi települési szintek”-nek nevezte. Környezet átalakító tevékenység a szubboreális és szubatlanti fázistól, ie. 3000-től követhető nyomon (Frisnyák S., 1995). Az újkőkori ember már ismerte az agyagművességet és a földművelést. Ők már félig földbe vájt, pásztorkalyibához, csőszkunyhóhoz hasonló házakban laktak, melynek nyomait sok helyen találták meg Eger környékén (Wellner I., 1981). Az őskorban is lakott település létét bizonyítja az Eged-hegyen található több barlang, a Petőfi utcai és almári későbronzkori leletanyag, az emberi kéztől származó eszközök, s a Bervánál feltárt avar sír.

            A XI. században az Eger környéki falvakban vegyes, főleg magyar és szláv lakosság élt. Nyugat felé inkább vegyes, kelet felé főleg magyar lakta települések voltak (Frisnyák S., 1995).

Nagy Lajos király idejében Felnémet jobbágyfalu lett, az egri püspökség földesurasága (Monoszlai Miklós) alatt. A XV. században a technika (elsősorban a tüzérség) fejlődése tette szükségessé a bástyás várak építését, mely több helyen – Eger vára is – a korábbi várformák átépítésével valósult meg (Frisnyák S., 1995).

            A várak a váralja településekkel és települési agglomerációkkal a feudális korban igen jelentős településfejlesztő, népességkoncentráló tényezők és a gazdasági növekedés magterületei voltak. A magyar gazdaság és településterület az oikümené a X.-XIII. században fokozatosan terjeszkedett, a korszak végén az intramontán medencékben, a folyó- és patakvölgyekben (pl. Eger-patak, Tárkányi-patak, Almár-patak, Berva-patak), ezzel együtt behatolt a Kárpátok vidékére is. A XI.-XIII. században a földesúri birtokok jellegzetes üzemformái, a prédiumok helyenként önálló településként jelentek meg. Az Árpád-kori magyar falvak földbe ásott kunyhókból álltak, de a XII.-XIII. században terméskövet, vályogot, téglát, fát és nádat is használtak építőanyagként. Az Árpád-kori magyar falu négy térszerkezeti egységből épült fel, lakó- és munkahelyövezetekből. A legbelső egység a földházakból álló lakóövezet volt, majd sorban a központtól távolodva a faluszéli munkahelyek (szérű, kert, vízpart – Eger-patak, Almár-patak, Tárkányi-patak), a kertalji „telkek” és a legelőterületek következtek (Frisnyák S., 1995). Ez a településszerkezet nyomokban a mai napig is fellelhető. A falubeliek a mai napig is használják a „kertalja” elnevezést, pedig az így ismert falurész már a település központi részéhez tartozik.

Miután Eger egyházi (püspöki) székhely rangot kapott a körülötte lévő települések, templomos falvak erőteljes fejlődésnek indultak köztük Felnémet is. Magyarország településhálózatának alapvetése és megszilárdulása hosszú folyamat volt, a XI. századtól a XIV.-XV. századig tartott. Ez a progresszív fejlődés a XIV.-XV. században megtorpant a tatárjárás és a pestis járvány pusztítása miatt. Felnémetet sem kerülte el a csapás, olyannyira, hogy a lakosság nagy része elpusztult vagy elköltözött. A XIII. században telepesek érkeztek, akik nálunk nem gyakorolt speciális mesterségeket űztek.

A XIV.-XVII. században a hegységkeret és a központ medencerendszer találkozásánál ún. vásárvonal húzódott, amely a vásárvárosokat (Eger) kötötte össze (Cholnoky J.). A vásárvonalra merőleges völgynyílások, voltak a szerveződés helyei (Eger-völgye).

A XVI. század derekától, Dobó várkapitányi kinevezésével, az erősödő egri vár és Felnémet története összefonódott. Az 1552-es ostrom után Dobó István előterjesztést intézett az uralkodóhoz, az érdemeket szerzett védők megjutalmazására, s ebben a felnémeti Jakab kovácsmester és Gergely ácsmester mellett Lőrinc és János, kovácsok, valamint Mátyás molnár is szerepelt (Soós I.).

            Miután a törökök felgyújtották a települést, az elnéptelenedett terület, a három puszta falu határát (Felnémet, Ceglédpuszta, Szőlőske) 110 éven keresztül az egriek művelték. A felnémeti szőlőhegyet melynek kiterjedése háromszorosa volt az egri szőlőhegyekének, a török uralom vége felé az Egerbe betelepült rácok használták, s róluk nyerte a Rácz-hegy nevet, míg korábban Felnémeti-hegy volt a neve (Zilahy A.).

            A második újratelepítés 1711-1720 között történt. Az új telepesek Bélapátfalváról, Mezőtárkányból, Mezőkövesdről, Szendrőről, Szarvaskőből, Macunkából, Vécsről, Egercsehiből, Ormányból és a Jászságból származtak. Az egri püspökség jószágkormányzója által írt 1711-es beszámolóban „a patakon túl K-re” kifejezés Borsod megyét jelentette.

1711 után a felnémetiek művelték Ceglédpuszta földjeit is, bár ennek egy részét a földesúr a saját majorüzeme számára visszatartotta. A földesúri juhtenyésztő majori üzem már 1720-22-től működött a faluban. 1763-ban Kassai Mihály juhászgazda gondozta itt a püspökség felnémeti juhait.

A termékeny földeket rendszeresen szántották-vetették. Az Eger-patak mocsaras árterületén a törökök honosították meg a rizstermelést. A rizsőrlés hagyományára emlékeztet a falunak azon része, ahol valamikor a malom állt, ezt a helyet ma is „Rizskásamalomnak” nevezik. Működött a faluban egy urasági kallómalom is. A kendertermesztésnek mindig is hagyományai voltak a faluban. Az Eger-patak vize lapátkereket forgatott, ennek tengelyére szerelték a sulykolókalapácsot, mely az alatta lévő vályúban a megnedvesített posztót tömítette, nyújtotta, ezután a ványolt posztót kiszárították, egri posztósok részére dolgozták ki. (Zilahy A.)

Az 1770. évi új országos urbárium a felnémetiek gazdasági helyzetét lényegesen nem változtatta meg, de előnyösebb állapotokat teremtett a korábbiaknál. Az úrbérrendezés 1771-ben megszüntette a földközösséget és a nyilasosztást, ehelyett mindenütt állandó, szilárd telekrendszert és a régi kétnyomásos gazdálkodás helyett a háromnyomásos gazdálkodást hozta be (Soós I.). Eszterházy püspök halálakor, 1799-ben felvett uradalmi leltár szerint Felnémet határa első osztályú, termékeny síkság, de van 2525 katasztrális hold urasági erdő- és szőlőhegye /Rácz-hegy, Barkóczy-hegy, Nagy- és Kisbajusz/. Az 1856-os tájhasználati térkép alapján az első nyomás a Nagy-laposon (Laposi első nyomás), a második nyomás a mai Kutya-hegyi-dűlőn (Szőlőalji második nyomás), a Pásztorvölgyi lakótelep területén (Lágyasi második nyomás) és az akkori Szőlő-hegyen (Szőlő-hegyi második nyomás), a harmadik nyomás pedig az Ostoros-völgy feletti területen (Harmadik nyomás), a Cziglédi-laposon (Cziglédi harmadik nyomás) volt. 1805-ben a püspökség érseki rangra emelkedett. Ebben az idõben a birtok elkülönítése során 7 ha erdőt adott ki az érsek a volt jobbágyoknak (Zilahy A.).

A XVIII.-XIX. században megjelentek az első vasipari körzetek, köztük a borsodi iparvidék. A Bükk első ipari őskörzete a Gyertyán-völgyben és környékén alakult ki, hamuzsírfőzdék és az üveghuták működtek. A Szalajka-völgyben fa- és fűrészipar, üveg- és nyersvasgyártás, szén- és mészégetés a Szinva-patak völgyében fa- és fűrészipar volt jellemző. Később a Szalajka-völgyben működő ipari körzet a Sajó-völgybe tevődött át. Bélapátfalván kőedénygyártással foglalkoztak. Az ipari körzet és az Eger közötti ipari út Felnémeten keresztül haladt. A XVIII.-XIX. század fordulóján a borvidékeken is jelentőssé vált a pálinkafőzés. A XVIII. században az ét- (és világító-) olaj gyártására a len és kendermagot, csak később az 1820-as évektől használtak napraforgót. Az olajmalmok a fogyasztóközpontokba települtek. Az olajgyártásnak Egerben is jelentős központja volt (Frisnyák S., 1995). Emiatt Eger és Felnémet között nagy kiterjedésű kenderföldek voltak. Felnémeten azonban az 1820-as évek után is jelentős földművelési ágazat maradt a kendertermesztés, egészen a két világháború közötti időkig. A nagy kiterjedésű kenderföldeket jelöli az 1856-ban és 1858-ban készített tájhasználati térkép, de az 1995-ös tájhasznosítási térképen is szerepel ilyen elnevezésű terület: Kenderföld-dűlő. Az Eger felé vezető út másik oldalán a Nagy-Laposon is kenderföldek voltak („Malomkert”). A kendertermesztés mellett káposztatermesztéssel foglalkoztak. A káposztásföldek a Kővágó-térrel szemben helyezkedtek el, amelyen jelenleg az Északi Lakótelep lakóházai állnak. 1866-ban Felnémet összes határa 5246 kha volt. Ebből 1266 kha szántó, 490 kha rét, 2189 kha erdő, 165 kha szőlő és 819 kha legelő. Az 1870-es évektől a 70 km hosszú Eger-patak – vízgyűjtő területe 440 km2 – mentén az árasztásos öntözés módszerét alkalmazták: a patak vizét néhány dm-nyi árkok segítségével a rét- és legelőföldekre vezették. Az 1875-ben fellépett szőlőbetegség a „filoxéra”, az 1880-as évek második felétől óriási pusztítást végzett a történelmi borvidékeken, köztük a Bükkalján is. Emellett más betegségek is megjelentek, így pl. a peronoszpóra és a lisztharmat. A filoxéra előtti állapotot 1914-re sikerült jelentősebb mértékben visszaállítani. A szőlőrekonstrukcióval és az alföldi telepítéssel együtt 1893-ban elkészült a magyarországi borvidékek első beosztása. A településeket 18 kiskörzetbe sorolták. Közülük az egyik az Eger-Visontai borvidék. A mezőgazdasági ipar kevés embert foglalkoztató ágazata a dohányipar volt, Eger az egyik legjelentősebb központnak számított (Frisnyák S., 1995). A filoxéra idején az egri dohánygyár sok felnémeti lakost foglalkoztatott, akik az említett betegség miatt hagytak fel a szőlőtermesztéssel. A filoxéra lefolyása után ismét visszatértek a szőlőművelés hagyományához.

A XVIII. század végén felépült a barokk stílusú templom, a plébánia, az uradalmi kasznár lakóháza. Az első felnémeti iskolát Fischer István érsek 1916-ban építtette, a hozzá tartozó tanítói lakással együtt. 1822-től már volt iskolamestere a falunak. Boross Alajos tanítóúr és leszármazottai közel 140 éven át tanítottak Felnémeten.

A XIX.-XX. század fordulóján a mezőgazdasági művelésben a korábbi két- és háromnyomásos gazdálkodást, mely a szántóföld 1/2-ét és 1/3-át parlagon hagyta, a korszerű vetésforgórendszerek váltották fel. Felnémet a falvak között, továbbra is szőlő- és bortermelő településnek számított. 1961-ben csatolták végleg Egerhez.

Kovácsné Parádi Katalin – Császár Zsuzsanna

Felhasznált irodalom: 

DOBOS, A.-PELYHE, T.-KISS, N. (szerk) (1998): Felnémet és a Csurgó-völgy természeti és kultúrtörténeti értékei – EKTF Falco-Csoport, Beszámoló a KTM KKA: KK 637/1998. számon nyilvántartott pályázatáról FRISNYÁK, S. (1995): Magyarország történeti földrajza – Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. MAROSI, S. – SOMOGYI, S. (1990): Magyarország kistájainak katasztere I.-II., MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapestű SOÓS, I. (): kéziratok, Eger ZILAHY, A. (): kéziratok, Szilvásvárad WELLNER I.(1981): Eger-Panoráma. Magyar városok-Panoráma, Budapest Heves Megyei Levéltár gyűjtései – Eger Dobó István Vármúzeum, Adattár – Eger