Szent Egyed (latinul: Aegidius, franciául: Saint Gilles, olaszul: Egidio) bencés szerzetes (Athén, 640 körül – Saint Gilles-du-Gard, 720 körül), apát. A kubikosok, lókereskedők, pásztorok, szíjgyártók védőszentje, bőrbaj, elmebaj, himlő, nehéz nyavalya, rák, vörheny, marhavész, szárazság, terméketlenség, tűzvész ellen kérik oltalmát. Ünnepe szeptember 1-jén van.
Szent Egyed megkülönböztetendő az azonos nevű 10. századi olasz remetétől, Assisi Szent Ferenc 13. századi remetetársától is, és a szintén azonos nevű spanyol ciszterci apáttól.
Élete, legendája
Szülei halála után örökségét szétosztotta a szegények között, s Galliába ment, ahol Provence-ban remetéskedett.
Legendája szerint az Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő kolostort alapított, melyet később róla neveztek el (Saint Gilles-du-Gard). A szent sírja a középkorban híres zarándokhely volt, ereklyéi ma Toulouse-ban vannak. Európa-szerte leginkább városok emeltek templomokat tiszteletére.
Tisztelete Magyarországon
Esztergomban már a 11. században őrizték koponyájának három töredékét. Tiszteletének másik hazai nyoma a Szent László király által 1091-ben alapított somogyvári Szent Egyed monostor volt, amelyet közvetlenül Saint Gilles-du-Gard bencés szerzeteseivel népesített be a király. Valószínűleg a bencés kapcsolatokkal függ össze, hogy 1209 óta a garamszentbenedeki apátság plébániája szintén Szent Egyedet tiszteli védőszentjeként. A hagyomány szerint Eger közvetlen szomszédságában, a felnémeti völgyben is állott valamikor Szent Egyedről elnevezett bencés apátság, bár ennek létezésére egyelőre nincs bizonyíték. A Vas megyében fekvő Peresznye község temploma szintén Szent Egyed tiszteletére van szentelve, mai formáját 1702-ben nyerte el. A felső-magyarországi szászok „cipszerek” (német: Zipser) által lakott városokban (Bártfa, Poprád, Ruszt) kialakult Szent Egyed tisztelet azonban már feltehetően nem bencés gyökerű, hanem közvetlen nyugati ihletésű, melyet a nyugatról a városokba érkező kereskedők, iparosok hoztak magukkal. A Kárpát-medencében több település is a szent nevére felszentelt templomáról kapta nevét (az egykori somogyi Szentegyed, a mai Illés Szlovákiában, az erdélyi Vasasszentegyed) és Vasasszentegyedivölgy.
Forrás: wikipedia
A “Bükkvidéki kalauz” 1898-ban jelent meg. A túristák és az utazó közönség számára készült tájékoztatót ifj. Truskovszky Gyula írta. Az alábbi írás a tájékoztatóból való az eredeti helyesírással és szóhasználattal.
Eger környéke.
Az Eged. A Bükkhegység legdélibb csúcsa az Eger felett emelkedő Nagy-Eged (552 m.), Egerből leginkább két irányból szokták megközeliteni. Egyik a Szarvas kaszárnyától az Almagyar és Kis-Eged hegyeken keresztül meredeken egy óra alatt vezet a csúcsra. A másik út 11/2 óra alatt a Donát-utczán keresztül a szőlőtelep felé a Hosszú-Egedre (546 m.) vezet s onnan kanyarodik vissza a Nagy-Egedre a tulajdonképeni Eged csúcsra. A legmagasabb pontra a M. K. E. Egri Bükk Osztálya kilátó tornyot tervez. Addig a mig ez felépül, a kilátást három különböző helyről szemlélik. A szemlélő lábai alatt az egri szöllő—hegyek Eger, Felnémet, Felső-Tárkány terülnek el. A láthatárt északon a Bükk fennsik szegélye, nyugaton a Mátra kéklő lánczolata zárja. Egertől a Mátráig a mátraalji dombvidék húzódik. Egyik kiemelkedésén Sirok várának romjai láthatók. Délen és keleten a láthatár-alja a Nagy-Alföldbe vész el, a melyből tiszta időben szélesen kiválik egy ezüst csik, a kanyargó Tisza.
A Várkút és a Várhegy. A Nagy-Egedről a gerinczen a Borsodi Bükk-Egylet piros szinjelzése vezet Miskolcz felé. Ezen jelzést követve, egy óra alatt a Várkútat érjük el. A kúttól fél óra alatt feljuthatunk a Várhegyre. A 666 m. magas hegy csúcsa be van nőve erdővel s igy bár nagy területen a legmagasabb csúcs kilátást nem nyujt. Tetején földsánczok nyomai láthatók.
A Mákszemen és Thebén át Lillafüredre. A Várkúttól a piros jelzés mentén tovább folytatható az út a zsércz—noszvaji hármas határhoz (1/2 óra), innen fiatal erdők közt a Mákszemre (1 óra) az erdővédlakhoz (a katonai térképen Mákosorom 474 m.) mehetünk. Ez a gerincz legalacsonyabb pontja. Innen az út az 594 m. magas hegyen át a Tereczka völgybe s onnan Thebe erdővédlakhoz (1 óra) vezet. A honnan Lillafüred két óra alatt érhető el.
Felnémet. Egerből a város végétől a Gröber-féle elárasztásra berendezett szőlőtelep érintésével fél óra alatt érhető el Felnémet csinos nagy község. Lakosainak száma 1537. Van postahivatala. A helység nagyon régi, már IV. Béla királynak 1261-ben kelt adománylevele emliti, mint püspöki birtokot. Felnémet közelében a szarvaskői völgy nyilasánál pálos monostor állott, melyet 1374-ben II. Miklós egri püspök alapitott. Hihetőleg Perényi Péter pusztitotta el a 16-ik század közepén.
A Berva és a Mészvölgy. Felnémetről a templomtól egy óra alatt a Berva hegy (503 m.) érhető el. Innen szép kilátás nyilik Egerre, a tárkányi völgyre és a fensik déli meredekjére. A Bervahegy északi oldalában a meredek falú, sziklás, keskeny Mészvölgy huzódik, melynek szikláiban számos barlang van. A völgynek, melynek különösen a Berva- és Istvány sir hegyek közt levő része érdekes, bejárata Felső-Tárkány alsó végén van.
Felső-Tárkány. Felnémettől egy órányira van Felső-Tárkány. Nagy község 1686 lakossal. Minden oldalról zöldelő hegyek által védett s csupán délfelé nyitott völgyben fekszik. Kedvező fekvése nagyon alkalmassá tenné nyaralótelep, különösen pedig klimatikus gyógyhely létesitésére. A községen keresztülmenve a tóhoz érkezünk, melyet bűvizü források táplálnak. A tó kiterjedése nem nagy, de a környező sziklák s a keskeny völgy, melyben fekszik, szépségét nagyban emelik. A tavon felül a Barátrét terül el. Felső-Tárkányban a karthauziaknak volt kolostoruk. Felső-Tárkányból Lillafüredre a Löki völgyön át a Láposkút, a Pazsák és Thebe erdővédlakok érintésével Gyertyánvölgyre (3 1/2 óra) s onnan Lillafüredre (l3/4 óra) juthatunk.
Az Imóforrás. A löki völgyben felfelé haladva Lambot erdővédlak (Lambot háznak tulaj donkép a Samassa menházat nevezik és palabánya munkások részére épült házat a katonai térkép hibásan nevezi igy) mellett az időszaki Imó-forráshoz érhetünk (2 óra). A forrás a katonai térképen feltüntetve nincs. A Fekete-hegy 652 m. és Malomhegy 690 m. közt fekszik.
A Tarkő. Az Imó-forrástól l1/2 óra alatt mászhatjuk meg a 932 m. magas Tarkőt. Kopár csúcsáról a Zsérczi Nagy Délről és Bányahegyről nyiló kilátáshoz sokban hasonló kilátás nyilik. A különbség az, hogy Tarkőről Eger és a Tárkány-völgy jobban látszik. E miatt a kilátás általában szebbnek mondható. A Tarkő meglátogatásánál, mindaddig mig az út jelezve nincs, a legnagyobb óvatosság és vezető fogadása ajánlható. Mert könnyen megtörténhetik, hogy a turista nem ismervén ki magát, betéved a turisták elől elzárt gr. Erdődy-féle erdőterületbe. A Tarkőről 2 óra alatt Répás-Hutára mehetünk. Vagy a fensik szegélyén folytathatjuk az utat a másfél órányira fekvő Peskő (856 m.) a további egy óra távolban levő Ördög-hegy (871 m.) s a tőle másfél óra alatt elérhető Bélkő (784 m.) csúcsokra s le Apátfalvára (további egy óra).
A Vörösköi völgy, Vöröskö forrás és Samassa menház. A Tarkő aljába a Vöröskői völgy is elvezet. Ez a Hidegkúti völgynek képezi folytatását. A keskeny erdős völgy baloldali legnagyobb mellékvölgyében egy erdei tisztáson a Lambot erdészház vagy Samassa menedékház áll. A katonai térképen a ház feltüntetve nincs, de a tisztás meg van. (A Löki bércz nevében az „r” betütől nyugatra fél centiméternyire.) A menház Felső-Tárkány felső végétől két órányira van. A házban nagyobb turista csapat is meghálhat. Gesztes Lajos felső-tárkányi főerdész szivesen bocsátja a menházat a turisták rendelkezésére. A fővölgyben felfele Felső-Tárkánytól ugyancsak két órányira az időszakos Vöröskő forrást találjuk, melynek csak április hó elejétől julius közepéig fakad vize. A Tarkő a menháztól, legkényelmesebben az Imó-forrás felé érhető el.
A Peskő, Ördöghegy és Kerekhegy. A fennsik déli párkányán kiemelkedő csúcsok közül különösen még e három emlitendő meg. Mind a három a Tarkőéhez hasonló kilátást nyujt. A Peskő (856 m.) alatt a Peskő menház van. Ezt Gesztes Lajos felső-tárkányi főerdész szintén szivesen átengedi a turistáknak. A menház Felső-Tárkánv felső végétől 21/2 órányira fekszik. Innen a Peskő fél óra alatt érhető el. Felső-Tárkányból a Peskő a Bányabérczen át is elérhető. A Peskőtől egy órányira van az Ördöghegy (851 m.) Ennek kilátása kissé korlátoltabb. Az Ördöghegyre Tárkányból akár a Papkőn, akár a Középbérczen át jó út vezet fel. Az Ördöghegytől délre félórányira a hasonló kilátású Kerekhegy (786 m.) van.
Szarvaskő. Felnémettől az Eger patak mindinkább keskenyülő völgyében halad az út tova. A völgy szeszélyes kanyargásai közben Szarvaskő várának romjai tünnek fel. A sűrű erdőkkel koszoruzott hegycsúcsok közt komor sziklafal tetejében áll a rom, a meredek hegy oldalban veszélyes gyalogösvény huzódik fel hozzá. A várat az egri püspökök épittették az 1261. és 1333. között eső időszakban. Sorsa mindig az egri várétól függött s hazánk történetében csak mint másodrendű vár szerepelt. Midőn a törökök 1596-ban Egert bevették, a szarvaskői várőrség Gál János várnagygyal együtt a várat odahagyta s az ily módon török kézre jutott. 1687-ben Egerrel együtt a töröktől visszavétetett. A 18. század közepe táján pusztult el. A várral szemben az egyik jobboldali mellékvölgyben Szarvaskő kisközség fekszik. Lakosainak száma 345. Nevezetes a Pyrker egri érsek által 1845-ben épitett temploma. Szarvaskő Egertől 11 kmre fekszik. A szarvaskői völgy egyike a Bükk legregényesebb pontjainak és sokan a hámori völgy elé helyezik. Meglátogatása minden Egerben megforduló turistának nagyon ajánlható annyival is inkább, mivel oda kényelmes kocsiút vezet.
Apátfalva. Szarvaskőről Monosbél (310 lakos) kis községen át további 8 km. útat hátrahagyva Apátfalvára érünk. A völgyszoros már Monosbélnél tágas völgykatlanná szélesedik s csakhamar, megpillanthatjuk a sziklás Bélkő (784 m.) aljában fekvő nagy községet. Ez a palóczok egyik válfaját képező barkók főhelye. Lakosainak száma 1399. Van postahivatala és jó vendéglője. Főnevezetessége a községtől keletre közvetlenül a Bélkő lábánál fekvő apátsági templom. A templom nevezetes román kori műemlék, átmeneti román, és góth izlésben épült. Tudományos leirását Ipolyi Arnold adja az Archeologiai Közlemények VI. kötetében. Az apátság épületeiből ma csak a templom maradt fel. Magát az apátságot II. Kletus egri püspök alapította 1232-ben. Azóta az okmányok sokat emlegetik, mint virágzó helyet.
Az apátság virágzásának az I. Ferdinánd és János királyok közt való versengés vetett véget, midőn a Perényi Péter áltál Háborgatott szerzetesek elhagyták. 1562-ben midőn javai a szarvaskői várhoz csatoltattak, tényleg meg is szünt az apátság. Czimét azonban folyton adományozták. I. Lipót király Szarvaskő visszavétele után 30 évre az egri káptalannak engedte át, a mely azt az egri papnevelő intézetnek adta. Az adományozáshoz az uralkodó is hozzájárult s az apátság javai azóta a papnevelő birtokában vannak. Apátfalva történetéből megemlithetjük, hogy 1750-ben több más környékbeli helységgel egyetemben Apátfalva is megtagadta az urbéri tartozásokat s mintegy 400-an összegyűlve Apátfalván erőhatalommal szegűltek a főszolgabiró intézkedései ellen. A rend csak akkor állott helyre, a midőn lovas ezredet küldtek ellenük. A templom mellett a negyvenes évek végén alapitott kőedénygyár Tulajdonosa a papnövelde, bérlői a Nagy testvérek. A templom mellett van a három forrás egyike. Hires búcsújáró hely. Forrása közönbös hévíz, a nép köszvény ellen használja. Apátfalvától 7 km. távolságra van a Bánvölgyében fekvő Szilvás község. A Bélkö 784 m. A templom felett emelkedő sziklás csúcs megmászása másfél órát vesz igényben. Tetéjéről igen szép kilátás nyilik, a mely felöleli a Bükk délnyugati részeit a Mátrát, a mátraalji sikot, a Mátrától és Bükktől északra, illetve nyugatra elterülő dombvidéket, a felvidék nagy részét, közte a Magas-Tátrát is. A Bélkőről folytatható az út a fennsik déli szegélyén kiemelkedő csúcsok: az Ördöghegy, Peskő és Tarkő felé.
A “Bükkvidéki kalauz” 1898-ban jelent meg. A túristák és az utazó közönség számára készült tájékoztatót ifj. Truskovszky Gyula írta. Az alábbi írás a tájékoztatóból való az eredeti helyesírással és szóhasználattal.
Eger.
Fekvés. Eger rendezett tanácsú város, Hevesmegye székhelye. Az Eger patak völgyében zöldelő hegyek közt a tenger szine felett 170 m. magasságban fekszik.
Vasút. Eger a Budapest—Miskolcz fővonalból Füzes-Abonynál kiágazó szárnyvonal végállomás. A Budapestről jövő vagy Budapest felé menő vonatokkal naponta négyszer induló és négyszer érkező vonatok kötik össze.
Bér- és társaskocsik. Minden szállodának vannak társaskocsijai, melyek személyenként 20 krért a városba szállitanak. Kétfogatú bérkocsik minden vonatnál állanak a közönség rendelkezésére. A bérkocsik dijszabása nappal 60 krajczár, éjjel 1 forint. Bérkocsi állomások: a Káptalan-utczán és a Haltéren.
Szállodák. Elsőrangú: a Casinó Mesner Károly szállodája (a Széchenyi-utczában az ó Casinó épületében). Másodrangú: a Nemzeti Berger Vilmos szállodája (a Káptalan-utcza és a Jókai-utcza sarkán).
Kávéházak. A Széchenyi Marosi Zsigmond kávéháza a Kossuth-utczában, Nemzeti Berger Vilmos kávéháza a Jókai- és Káptalan-utczák sarkán.
Étterem. Mindkét szállodában, továbbá Farkas Kálmán étterme a Gymnazium-utczában.
Cukrászdák. Giovanelli, ezelőtt Buday (a Széchenyi-utcza alsó részén), Zander (a Széchenyi-utczában).
Fürdők. Az érseki fürdő uszodával (a Fürdő-utczában, Simkovics fürdő (az előbbi közelében), mindkettőt a Várhegy tövéből fakadó hévforrások táplálják. Vizük tüzetesen megvizsgálva még nincs. Hőfokuk 30,7—32,4° C. közt változik. Főként csak tisztasági szempontból használják, noha gyógyhatásuk különösen bőrbajokban nyilvánvaló.
Posta-, táviró- és telephon-hivatal a Széchenyi-utczában.
Séta a városban. Az Eger nevezetességeit megtekinteni óhajtó idegen első sorban az Esterházy-térre megy és az érseki székesegyházat s a lyceumot nézi meg.Ezen a téren van az érseki lak is. Ezután folytatja a sétát s a város legszebb utczáját a Káptalan-utczát, a hol a kanonokok laknak, továbbá a megyeháza és a törvényszék a ferenczrendiek rendháza és temploma vannak, átvágva a Korona-utczába s onnan a Fürdő-utczába megy. Itt van az Érsekkert bejárata, ennek megtekintése után átmegy az Eger hidján s a fürdőhöz érkezik. A fürdőtől az Uszoda és Álmagyar utczákon keresztül a Mecskey-kapuhoz ér a turista s ezen át felmegy a várba. Ezt félóra alatt futólag megtekintheti. A várból ugyancsak a Mecskey-kapun keresztül tér vissza és a Dobó- és Mecset-utczákon keresztül a mecsethez megy. A mecsettel szemben az irgalmasok rendháza és temploma van. A mecsettől a ref. templom mellett elhaladva visszatér az Eger jobb oldalára, útba ejti a Halteret, a Városházteret, melynek a Városházán kivül még egy középülete van: a minoriták rendháza és temploma. Végigsétál a szűk Széchenyi-utczán. Ez utczában igen sok üzlet van. Továbbá itt van a czisztercziták rendháza, temploma és gymnasiuma, a főreáliskola, az érseki palota melléképületei, az irgalmas nővérek kórháza és tébolydája stb.
A székesegyház.Eger legnevezetesebb épülete a székesegyház az Esterházy téren.. Ez a nagy keresztalakú három hajós épület 1831—37-ben épült Pyrker János László érsek költségén (800,000 frt). Hossza 100 m. szélessége 54 m. Főbejáratához 18 m. széles lépcső vezet, melyet Szent-István és Szent-László királyok, valamint Péter és Pál apostolok szobrai diszitenek. Tizenkét korinthusi oszlop tartja a 40 m. magas kupolát, a mely mellett két 56 m. magas torony emelkedik. A baloldali első mellékoltárban üveg alatt őrzik Imre királyfi csontjait. A templom szoborművei Casagrande Márktól valók, a Szent-János evangelista szenvedését ábrázoló nagy oltárkép Danhauser bécsi müvész alkotása. Mellékoltárainak képét Schiavonni, Malatersti, Busato és Grigoletti olasz festészek festették. Nevezetes felséges hangú igen nagy orgonája is van.
A többi templomok. A főtemplomon kivül van Egerben a katholikusoknak hat templomuk. T. i. a cziszterczi (Széchenyi-u.), minorita (Városháztér), ferenczrendi (Káptalan-u.), servita (Servita-u.) és irgalmas (Mecset-u.), rendek templomai és a kórház templom (Széchenyi-u.) Ezenkivül van a városban tiz kápolna. A görög-keletieknek a Rácz-kapu tér mellett van nagy és diszes templomuk. A reformátusoknak az Irgalmas-utczában van kisebb templomuk.
A lyceum. A székesegyházzal átellenben emelkedik. Gr. Esterházy Károly püspök épittette az 1765 — 1785. években. több mint 2 millió pengő forint költséggel. A franczia renaissance modorban épitett épület minden oldala utczára nyilik. A keleti oldal közepén az 52 m. magas csillagvizsgáló torony emelkedik. Ez nyolcz emeletes. A hetedik emeleten terrasz van, melyről szépen belátni a várost, sőt környékét is. A nyolczadik emeleten van a camera, obscura. A csillagvizsgálót 1786-ban Hell Miksa hirneves csillagász rendezte be. Szakértő vezetője már évek óta nincs.
A többi oldalak közepén a mindkét emeletre kiterjedő nagy termek vannak. Az északi oldalon fekvő teremhelyiség a lyceum kápolnáját fogadja be. Menyezetét a Maulpertsch német művész által festett, a menyországi boldogságot ábrázoló freskó dísziti. Oltárképe azt örökíti meg, midőn Szent-István hazánkat a bold. Szűznek felajánlja. A képet az egri származású Hess festő-müvész, későbbeni bécsi császári képcsarnok igazgató, festette. A nyugati oldal közepén a vitaterem van. A menyezetét diszitő festmény Sigris német müvész műve és a tudományok különböző ágait személyesiti meg.
A déli oldal közepén a könyvtárterem van. Menyezetén a Kracker és Zach német festészek által festett s a tridenti zsinatot ábrázoló remek freskó van, melyen 132 életnagyságú alakot láthatunk. A terem körül karzat vezet. A szekrények, mint általában a könyvtár minden asztalos munkája, tömör tölgyfából készült és természetes szinében maradt. A legtöbb szekrény homlokzatát megaranyozott mellkép ékesiti. A könyvtár alapját gr. Esterházy Károly püspök vetette meg 20,293 kötetbe foglalt 13,879 munkával. E szám azóta körülbelől megháromszorozódott. A lyceum épületben a jogakadémia, theologia, tanitóképezde és az érseki nyomda, valamint a muzeum vannak elhelyezve. A muzeum főképen az Eger vidékén talált régiségekből, pénz és éremgyüjteményből, az egri püspökök és érsekek arczképcsarnokából és egyes különlegességekből áll.
A mecset. Az irgalmasok rendházával szemben a Mecset-utczával szemben áll a 35 m. magas, 14 szögletű minaret, egyedüli maradványa a török hóditás korában fennállott öt mecsetnek. Pyrker érsek 1829-ban megujította s tetejére a félhold felé a keresztet tétette. Az 1897-ik évben a műemlékek országos bizottsága költségén ujból kijavittatott.
A vár. Az egész város felett a vár uralkodik, melybe az egyik hős védőről elnevezett Mecskey-kapun át juthatunk. Még épségben levő részei honvédlaktanyául szolgálnak. Legmagasabb részei kálváriává vannak átalakitva, melyről igen szép kilátás nyilik. A több helyütt még meglevő közvetlenül a régi falak közt a Szt-János egyház némi rommaradványai vannak. Dobó Istvánnak siremléke, melyet Pyrker érsek 1833-ban hozatott el Dobó-Ruszkáról, mellett egyszakállos ágyú és ágyúgolyók vannak.
Közhivatalok. Városháza (Városháztér), Megyeháza (Káptalan-u.), anyakönyvi felügyelő (Vásártér), az egri járás szolgabirói hivatala (Szalóki-út), kir. törvényszék és járásbiróság (Káptalan-u.), pénzügyigazgatóság (Városháztér), tanfelügyelőség (Vásártér), államépítészeti hivatal (a megyeházán), pénzügyőri biztosi állomás (Szalóki-út), pénzügyőri szakasz (Irgalmas-u.), adóhivatal (Városháztér), ügyvédi kamara (elnök Imre Miklós, Korona-u.), közjegyző (Lipcsey Péter, Jókai-u.), Babics Béla id. utóda (Káptalan-utcza), állami állatorvos (Korona-u.), szőllészeti és borászati felügyelő (állami szőlőtelep), csendőrszakasz parancsnokság (Kertész-utcza), a cs. és kir. 60-ik gyalogezred parancsnoksága és a 60-ik hadkiegészitő parancsnokság (nagy kaszárnya a Vásártéren), a 10-ik honvédgyalogezred 2-ik zászlóaljának parancsnoksága (Vár), erdőfelügyelőség (Vásártér, Óvoda-u.).
Tanintézetek. A róm. kath. érseki jog-lyceum (1741), érseki hittani intézet (1700), mindkettő a lyceum épületben; cistercita főgynnasium (1692) és az áll. reáliskola a Széchenyi-utczában; róm. kath. tanitó képző intézet (lyceum), róm. kath. tanitónő képző intézet (Káptalan-u.), angol kisasszonyok nőnevelő intézete (Káptalan-u.), állandó szőllőszeti és kertészeti tanfolyam, alsóbb fokú kereskedelmi és ipariskola, ellemi népiskolák, kisdedóvodák, két nőegyleti árvaház.
Hirlapok. Egri Hiradó, Egri Ujság, Hevesvármegyei Hirlap, továbbá számos egyházi és tanügyi folyóirat.
Szinház. A hatvani úton nyári szinkör.
Egyesületek. Társaskörök. Ó-Casinó (Casinó vendéglő) Egri Club (Piacz-utcza, Kereskedelmi Bank háza), Szabadelvű kör (Széchenyi-utcza), Keresztény iparoskör (Dobó-utcza) Katholikus legényegylet (Mecset-utcza). Jótékonyczéluak. A Hevesmegyei nőegylet, Egri nőegylet és Izraelita nőegylet. Tudományos. Az orvos-gyógyszerész egylet. Közművelődési. Az Irodalmi és műpártoló egylet és az Egri dalkör. Sport-egylet. A Magyarországi Kárpát-Egyesület Egri Bükk-Osztálya, a Korcsolyázó egylet, a Polgári lövészegylet, Testgyakorló egylet. Közhasznu: A Tűzoltó egylet.
Lakosság. Eger lakosainak száma 1850-ben 16,858 volt. 1870-ben 19,150, 1891-ben 22,427. A népesség szaporodása tehát nagyon lassú. Nyelv szerint van: magyar 21,911, német 272tót 130. Az idegen ajkúak csekély száma a bevándorlás csekély mértéke mellett szól.Hitfelekezet szerint van: róm. kath. 19.381, ev. ref. 406, ág. ev. 166, izraelita 2396. A lakott házak száma 3102.
Rövid történet. Eger hazánk történetében már Szent István korában nevezetes szerepet játszott, a ki püspökséget alapitott itt. A tatárok feldúlták, de IV. Béla ujból felépitette és falakkal vétette körül. Sok szenvedés és megpróbáltatáson ment keresztül még az Árpádok és a vegyesházi királyok alatt is.
Megörökitette a vár védőinek Dobó Istvánnak és Mecskeinek nevét, valamint a lakosság elszántságát az 1552. szeptember 11-től október 18-ig tartó sikertelen ostrom. Negyvennégy évvel utóbb azonban a törökök kezére került és a majdnem évszázados török uralom alatt egészen eltörökösödött. 1687. deczember 12-én történt visszavételével uj korszak kezdődött történetében, a helyreállitás és az alkotások korszaka. Ez időben alapittattak a gymnasium (1692.), a papnövelde (1700.), és a joglyceum (1741.)
A püspökök sorából a legemlékezetesebbé tette nevét a lyceum bőkezű épittetője, gróf Eszterházy Károly. A püspökség 1804-ben érsekséggé emeltetett s belőle még a szatmári és kassai püspökségek alapitattak.
1809-ben itt tartózkodott I. Ferencz neje a trónörökössel és több főherczeggel együtt; sőt ide hozták a szent koronát is. Megemlithető, hogy 1807-ig a város Eger jobbparti része Heves-, Eger balparti része Borsodvármegyéhez tartozott.
Sétahelyek. Az Érsekkert. Eger egyedüli sétahelye a város délkeleti részén elterülő érsekkert. Bejárata a Fürdő-utczáról nyilik. Szép gesztenye- és hársfasorai árnyas sétahelyet szolgáltatnak. Ujabban nyári vendéglője is van. Van továbbá tennis pálya is. Sajnos, hogy az egri közönség nem használja fel kellőképen e csakugyan kellemes helyet.
Egyéb sétahelyek. A várost környező szőlőhegyekben még több sétahelye is van Egernek. De a közönség ezeket is csak kis mértékben látogatja. Leglátogatottabb volt a Szép asszony völgye, de az ott levő vendéglő megszünvén, a látogatottság is csökkent.
A 16. század nagy társadalmi forrongásai, katolikusok és protestánsok küzdelme, valamint a reformáció irányzatainak vitái érthetővé teszik, hogy a szatíra, a gúny eszközeit a kor verselői gyakran és szívesen alkalmazták. Tették ezt már a reformáció prédikátor-írói is, elsősorban Szkhárosi Horvát, aki a barátokat, papokat, egyházi szertartásokat és babonákat tűzte tollhegyre, írói eszközeit, fogásait a világi, vágáns költészetből merítve. Ugyanebből a forrásból táplálkozott a deákok szatirikus ének-irodalma is – ama néhány vers tanúsága alapján, amely elkerülte a pusztulást.
Ezek egyike Armbrust Kristóf szebeni származású kancelláriai tisztviselőnek a Gonosz asszonyembereknek erkölcsekről (1550) című éneke, mely rokonságban van a házasének Tar Benedek által művelt nőgyűlölő változatával. Az asszonybecsmérlő vágáns és humanista verseknek ez a magyar változata történeti példákkal, anekdotákkal, még a nőpápa históriáját is előadva, bizonyítja, hogy a világon minden gonoszság a nők miatt van, mert az ördög általuk cselekszik. Egy magát Gregoriusnak nevező debreceni személy viszont a Szkhárosi által ostorozott fösvényeket gúnyolta ki Micsodás az fesvény ember {409.} (1566 előtt) című szerzeményében. Ő nem a próféták írásait citálja a vagyonhajszoló urak fejére, hanem vágáns-modorban, képszerűen (talán egyenesen kép után) rajzolja meg a fösvény ember – ezúttal bizonyára gazdag cívis – portréját.
Az efféle általánosított, személytelen szatírák még inkább fennmaradtak, mint azok, amelyeknek kifejezett célja valamely néven nevezett személy vagy pontosan megjelölt közösség nevetségessé tétele, illetve durva becsmérlése. Az ilyen írásokat az érintettek igyekeztek gondosan eltüntetni, s ezért inkább csak a rájuk vonatkozó tiltó rendelkezések, peres akták adnak számot egykori létezésükről. Egy hivatásos énekmondót, Kassai Lantos Sebestyént például azért fogtak perbe, mert az “eretnek Gál papról” (nyilván Huszár Gálról van szó) gúnyos, becsmérlő versezetet szerzett. Szerencséjére megúszta annyival, hogy megtiltották neki énekének előadását, s elrendelték, hogy annak szövegét “könyvéből” tépje ki. Az ilyen gúnyverseket néha egyszerűen csak cantilenának, cantiónak nevezték, máskor famosus versiculusnak (gyalázkodó versecske), de feltűnik már a később általánossá váló elnevezésük, a pasquillus is.
A sokszor emlegetett személyeskedő gúnyversek, paszkvillusok közül csak kettőnek a szövege maradt ránk ezekből az évtizedekből. Az egyik az ún. Felnémeti Névtelen Cantiója (1565), mely a protestáns papok ellen irányul. Érdekességét növeli, hogy a korszak egyetlen katolikus tendenciájú éneke, amely a korábban Apáti, majd Szkhárosi által a katolikus papok és szerzetesek kigúnyolására alkalmazott írói megoldásokat most a “Luther-papok” ellen fordítja. Az ének hátterét az szolgáltatja, hogy az Eger mellett fekvő Felnémet, az egri püspök birtoka, megmaradt katolikusnak, ami bosszantotta a protestáns egri várkapitányokat. A faluba ezért erőszakkal protestáns papot ültettek, s ez késztette paszkvillusa megírására a falu valamelyik katolikus deákját. A gazdagodásra törekvő, csak hasukkal törődő és feleségüket cicomázó, immár birtokon belül levő, protestáns papok szatírája tartalmilag egybevág azzal a képpel, amelyet a Debreceni disputa szerzője festett antitrinitárius szemszögből a református prédikátorokról. A másik ismert gúnyverset 1573-ban selmeci vitézek ragasztották ki a templom kapujára, az egész város polgárságát elmarasztalva benne, amiért kapzsiságukban részt kívántak maguknak a katonák zsákmányából. A vers szövege annak következtében maradt meg, hogy királyig menő “ügy” lett belőle.
1. Földtani felépítés:
A Csurgó-patak vízgyűjtő területén (3. ábra), a 347,6 m magas Pirittyó-tetőt és déli előterének, a Nagy-verőnek nagy részét (Balogh K., 1964, 1981) szerint triász ladini-karni emeleti, sötét szericites pala és homokkő, vörös és zöldes kovapala építi fel, helyenként sötét, tűzköves mészkőbetelepülésekkel. Ez a palasorozat a kutatási terület legidősebb kőzete. A sorozat általában barna vagy zöldes színű radiolarittal kezdődik (Bányahegyi Radiolarit Formáció), amely a kalcit kompenzációs szint alatt rakódhatott le. A radiolaritban gyakori a felső-triász-alsó-liász zátonymészkő törmelék és a slump szerkezet. A radiolária alapján a formáció kallovi-oxfordi korú (Dosztály L., 1994). Az újabb korbeosztás szerint ma már ez az összlet a jura Lökvölgyi Pala Formáció tagja.
A Pirittyó-lápa, Csurgó-völgy, Barát-bérc, Almár-völgy középső része mentén, a miocén kárpáti – alsó-bádeni emeletébe (Hámor G. et al., 1980) sorolt Középső Riolittufa Komplexum (Tari Dacittufa Formáció) preatomagmatikus tufaösszlete található meg. A tufa andezites-dacitos összetételű. Feltárásaiban megfigyelhető, hogy alulról felfelé haladva egyre több a bázisos komponens (Póka T., 1988). Feltárásaiban rétegzett sávokban összesült és nem-összesült ignimbritek, preatomagmatikus üledékek, áttelepített tefra-rétegek és flúviális üledékek találhatók.
A Pirittyó-tető lealacsonyodó DK-i gerincén nyomokban, a 327 m magas Dobogó-bérc és a Csurgó-patak völgyfőjének közelében egységes vonulatként jelenik meg a miocén korú szarmata kavics, homok, szárazföldi agyag, helyenként riolittufa-betelepülésekkel (Balogh K., 1964). Ez a Tarnaszentmária-Sirok-Bátor vonalától K-re Eger-Felsőtárkány szomszédságáig nyúló, de bizonytalan vastagságú terresztrikum nyugatibb előfordulásain a helvéti és tortónai emelet különböző tagjainak lepusztulási felületére települ.
2. Geomorfológiai jellemzés:
A fent jellemzett változatos korú és összetételű kőzeteken igen élénk relief alakult ki. A Csurgó-völgy vízgyűjtőterületén (5. ábra) az idősebb, de a külső természeti erőknek ellenállóbb Lökvölgyi Pala Formáció kőzetei a harmadidőszak végén beköszöntő areális lepusztulás során kipreparálódtak. Ma itt a Pirittyó-tető 347,6 m magas szintje őrzi a Bükkalja idősebb, Sümegium (7-8 millió éves) hegylábfelszínét. Ezt a felszínt minden irányból meredek, 25%-os lejtők határolják.
250-300 m magasan, a Nagy-verő lealacsonyodó K-i gerincén, a Villó-bércen (309,8 m) és az Agyagos-tetőn (290,9 m), a Középső Riolittufa Komplexumhoz kötődve a fiatalabb, Bérbaltavárium hegylábfelszín maradványait (6,3-5 millió éves) találhatjuk meg. E hegylábfelszínek kialakításában döntően a pliocén váltakozóan meleg nedves-száraz, illetve szemiarid éghajlatán működő, a Bükk-hegységet areálisan pusztító külső eróziós folyamatoknak volt nagy szerepük (Pinczés Z., 1979, Pécsi M., 1991), de nem elhanyagolható a Pannon-beltenger visszahúzódását követő, a középhegységi régióinkban megfigyelhető, emelkedési tendencia sem. A felsőpliocén végétől középhegységeink relatíve egyre jobban megemelkedtek, míg az Alföld és a Kisalföld a felsőpannóniai átmeneti emelkedés után erőteljes, de szakaszos süllyedésnek indult.
A pleisztocén során a kiemelkedő középhegységekben (Bükk-hegység) a krioplanáció jelentősen átformálta az idősebb hegységperemi lépcsőket és a pliocén hegylábfelszín széles övezetét (Pécsi M., 1991). A negyedidőszaki szakaszos kiemelkedés 3 fázisban erősen megemelte a középhegységek zónájában a preglaciális hegylábfelszínt, az interglaciálisokban pedig az erőteljes völgyképződés hatására a hegységelőtéri pedimentek a medencék felé hosszan elnyúló, völgyközi hátakra tagolódtak. Az ismétlődő glaciális periódusok alatt a krioplanációs folyamamtok a völgyközi hátakra tagolódott pliocén hegylábfelszínt több esetben annyira lealacsonyították, hogy annak felszíne ma már pleisztocén pedimentnek nevezhető. Pleisztocén periglaciális korrelatív üledék borítja e felszíneket.
A pleisztocén kori periglaciális pedimentképződés bizonyítékát (18. ábra) és folyamamtát a magyar középhegységek peremén több esetben és több helyen már rekonstruálták (Pécsi M., 1963, 1964; Székely A., 1964). A periglaciális pedimentek ferde lejtőibe vízfolyás nélküli, száraz deráziós völgyek egymással párhuzamos sorozata mélyült. Megfigyelhető tehát, hogy a Bükk-hegység peremén a jellegzetes periglaciális pedimentek kialakulása szoros kapcsolatban állt a deráziós völgyképződéssel. Az idősebb és fiatalabb hegylábfelszín maradványokat övező 25-12%-os lejtőket ma deráziós-, eróziós-deráziós-, és eróziós völgyek szabdalják fel (17. ábra).
Az új tektonikus mozgások hatására a pleisztocénban alacsonyabbra tevődött az erózióbázis szintje, és megindult a folyóvízi teraszok képződése (II.a., II.b., III. terasz), illetve az egységes hegylábfelszín feldarabolódása. Az Eger-patak mentén a felnémeti Templom-dombon, a Kutyahegyi-dűlőn és a Csurgó-völgy bejárata fölött (6., 7., 8. ábra) döntően a pusztító erőknek kevésbé ellenálló miocén korú alsó riolittufán és kavics, homok, agyag összleten fennmaradt pleisztocén agyagos teraszkavicsok árulkodnak e teraszok épüléséről.
A lejtők fejlődését döntően a pleisztocénban uralkodó, s areálisan ható geliszoliflukció és különböző lejtős tömegmozgások alakították. A kriofrakció által továbbaprózódott finomabb kőzettörmelékeket, kőzetlisztet a szél, az olvadékvíz, a szoliflukció a lejtőn több ízben áthalmozta, és mint lejtőüledékek, delúviumok a hegy lábánál és a medencében egymásra rakódtak (Csurgó-völgy oldallejtői, a „Felnémeti-medence” területe). A nedvesebb klímaperiódusokban a lineáris erózió pusztította a puha kőzetet (eróziós völgyek, vízmosások). Erről árulkodnak a Nagy-verő evorziós üstjei ( .ábra). Az említett külső erők tevékenységének hatására a pleisztocénban és a holocénban erőteljesen felszabdalódott a terület, változatos felszíni formaegyüttesek alakultak ki.
A Csurgó-, Eger- és Tárkányi-patakok által lerakott pleisztocén és holocén üledékeken 500-700 m széles holocén allúvium képződött, mely ma jelentős mezőgazdasági tevékenységnek ad otthont.
Császár, Zs. – Parádi, K. (2000)
A gyár festőien szép környezetben épült 1949—50-ben. A nagy „világégés” sebeit alig begyógyító ország első új létesítményeinek egyike. Telephelyének kiválasztásánál döntő szempont volt a népgazdaság tervszerű arányos fejlesztésén belül a vidéki ipartelepítés. Az építőipar akkori fejlettségi szintjét figyelembe véve a gyár viszonylag rövid idő alatt felépült, és 1951-ben kezdett termelni.
Az első szakasz 1951-tő! (a gyár indulásától) 1955-ig (a Finomszerelvénygyár név felvételéig) tart. A gyár indulási problémáinak megoldása, a zökkenőmentes termelés megszervezése, a munkafegyelem megszilárdítása óriási feladatot jelentett. A feladatok megoldását nehezítette a termelés feltételeinek ellentmondásos helyzete: az egyik oldalon a nagysorozat-gyártásnak megfelelő modern technika, a másik oldalon az ipari tradíciókkal nem rendelkező mezőgazdasági munkás. Nehezítette a helyzetet az a tény is, hogy a szakmunkásokat és az irányítást végző szakembereket az ország különböző gyáraiból irányították át. A fennálló nehézségek ellenére 1953-ban olyan eredményt sikerült elérni, amely kiváltotta a felügyeleti szerv elismerését. A vállalat 1954-ben „Élüzem” kitüntetésben részesült. Az eredmény elérését dolgozóink lelkes, időt és fáradságot nem kímélő munkája tette lehetővé. Az elért eredmények mellett — szinte egyidőben — újabb gondként jelentkezett az eredeti megrendelés csökkenése. Ennek ellensúlyozására vonja be a gyártásba a vállalat 1954-ben a kerékpáralkatrészek és az orvosi fecskendők előállítását. 1955-ben a teljes termelési érték 62 millió forint, a létszám 1824 fő. A következő fejlődési szakasz 1955-től (a finomszerelvénygyár név felvételétől) 1963-ig (a Berva-moped gyártásának leállításáig) számítható. 1957-re az eredeti megrendelés majdnem nullára csökkent, így lázas sietséggel kellett újabb gyártmányokkal lekötni a kapacitást. 1957—58-ban, másfél év alatt készült el a 48 cm3-es Berva-moped gyártmány-és gyártástervezése, így indult meg 1958-ban a gyártása, majd később a „Panni” robogó licencének átvétele és gyártása. A kisjárművek gyártásának elindítása után 1959-ben kezdődött meg a 125 és 250 cm-es porlasztók gyártását. Ugyancsak 1959-ben indult az autóvillamossági cikkek termelése. A moped fejlesztése és gyártása új követelményeket vetett fel mind az előkészítés, mind a termelés területén. Mindenekelőtt ki kellett alakítani a gyártmányfejlesztést. A gyártmányfejlesztési részleg létrehozásán túl meg kellett erősíteni a technológiai részleget is.
A két szerv szakemberigénye— amely elsősorban nagy gyakorlattal rendelkező mérnököket követelt volna — komoly erőfeszítések és csak bizonyos kompromisszumok árán volt kielégíthető. A szükséges létszámkeretet csak fiatal mérnökökkel és technológusokkal lehetett feltölteni, mert nagy gyakorlattal rendelkező szakemberekből országosan is hiány mutatkozott. A szerszámüzem elsősorban szakmunkásgondokkal küzdött. A termelés területén új technológiai ágakat (hegesztés, festés, járműszerelés) és ezeknek megfelelő betanított és szakmunkás gárdát kellett kialakítani. Amíg egyrészt komoly gondként és problémaként jelentkezett a szakemberhiány, másrészt ugyanilyen probléma volt a szakképzetlen dolgozók foglalkoztatottsága. Ez a helyzet 1960 végére érezhetően javult, mivel az 1955 óta eltelt 5 év alatt a fiatal szakmunkás és műszaki gárda bizonyos gyakorlattal már rendelkezett, valamint az irányítás és a végrehajtás között az összhang nagymértékben javult. A fent vázolt problémák ellenére a vállalat a tervét teljesítette, a foglalkoztatottságot megfelelő szinten biztosította.
1962-ben megszűnt a kerékpáragy és a kisjármű gyártása. A kerékpáragyak gyártásának befejezése a vállalat elképzeléseinek megfelelően, míg a kisjárműé a vállalattól független, felsőbb szintű kereskedelmi és gazdaságpolitikai döntés alapján történt. Ez a döntés nagyon érzékenyen érintette az egész vállalatot, mert a járműgyártás komoly foglalkoztatást biztosított. Összegezve, az 1955 és 1963 közti időszak alatt a termelés dinamikusan fejlődött, a saját fejlesztésű és a licenc alapján gyártásba vett termékek a kapacitás lekötését és a foglalkoztatottságot megoldották. A nagymértékű licencátvétel azonban még mindig nem oldotta meg a profilgondokat. A következő fejlődési szakasz, amelynek kezdete 1963-ra tehető, átmeneti gondokkal indult. 1963-ban az előző évhez viszonyítva csökkent a termelési érték. A kerékpáragy és a kisjármű gyártásának leállítását a többi gyártmány felfutása csak részben tudta pótolni. A foglalkoztatottság ugyan nem csökkent, de a termelési érték visszaesése komoly gondot okozott. Ez a visszaesés készteti a vezetést a céltudatos profilkialakítás munkáinak elindítására. A céltudatos profilkeresés és – kiválasztás munkái mellett biztosítani kellett a rendelkezésre álló kapacitás lekötését és a foglalkoztatást. Így kezdték előállítani kiegészítő gyártmányként a saját fejlesztésű kerékpárvilágító garnitúrát és a MOFÉM-tól átvett kávéfőzőt. A profilkeresés és – kiválasztás első komoly eredménye a háztartási hűtőgépkompresszor gyártásának előkészítése és gyártása. A kompresszorgyártás beindítása a termék szigorú felületi és méretpontossági követelményei miatt igen komoly feladatot jelentett. A gyártmány egészen új követelményeket támasztott a fejlesztés, a gyártás, az átvétel terén. A másik kiválasztott termék az olajszabályozó volt, amit a Mechanikai Művektől vettek át. Gyártását 1966-ban kezdték el. További kiválasztott profil a Diesel-elemek gyártása volt. Ez a termék mind a méretpontosság, mind a felületi finomság szempontjából a kompresszornál is nagyobb követelményeket támasztott a vállalat kollektívájával szemben. Az említett termékkel együtt 1967-ben a vállalathoz került a Kismotor és Gépgyár III. sz. Gyáregysége. Ez a termékcsalád a gyár műszaki színvonalára igen nagy hatást gyakorolt. Bevezetése komoly beruházást követelt. Új edzőüzem épült. modern berendezéssel. Rendkívüli pontosságot biztosító nagyértékű gépeket kerültek beszerzésre. A fenti 3 termék meghonosodásával finommegmunkáló bázis alakult ki a vállalatnál. Erre a bázisra alapozva kötöttek 1967-ben a svéd Mecman céggel kooperációs szerződést, amelynek alapján 1968-ban megindult a pneumatikus automatikaelemek gyártása. A céltudatos profilkeresés munkája lényegében 1968-ra meghozta a várt eredményt. Ennek alapján határozta el a vállalat az újabb profiltisztítást. 1968-ban abba maradt a kávéfőzőgyártás, az autóvillamossági termékek közül a kapcsolókat további gyártásra átadták a Bakony Műveknek. 1969-ben megszűnt az Orvosi fecskendők gyártása, a kerékpár-világítógarnitúrát szintén a Bakony Művek kapta. 1962-ig számottevő beruházás nem volt a vállalatnál. A II. 5 éves terv időszakában már 76 millió forintos beruházást valósított meg. Ennek keretén belül új vízmű épült, 1964-ben elkészült a gyártmányfejlesztés új épülete. Befejeződött a TMK rekonstrukciója és bővítése, felépült és átadásra került a lakótelepen 48 lakás. 1965—70 között 158 millió forint a beruházás. A legnagyobb összeget, 42 millió forintot a Dieselelemek gyártására fordítottak. Ebből épült fel a 63-as épület, került átalakításra a 24-es épület, készült el az edzőüzem és berendezése.
A nagy célkitűzések mellett komoly gondot fordítottak szociális és jóléti feladatok megoldására. 1966-ban tanműhelyt létesítettek, Zamárdiban 44 férő helyes üdülőt építettek dolgozóik részére. Elkészült 20 lakás a 2-es lakótelepen. Ezen időszakba több öltözőt, fürdőt újítottak fel. 1962 és 1970 között dinamikusan növekedett a termelési érték: az 1962. évi 283 millió forintról 1970-ben 552 millió forintra — majdnem kétszeresére —‚ a létszám pedig 2355 főről 3663 főre emelkedett.
A következő fejlődési szakasz 1971-gyel kezdődött. Ez az időszaka IV. ötéves terv időszaka. Az első olyan fejlődési szakasz, amelyiknél visszaesés az előző évhez képest nem fordult elő. A termelésfelfutás igen jelentős: az 1970. évi 552 millió forintról 1975-re több mint 800 millió forintra emelkedett a termelési érték, a létszám egyidejű csökkenése mellett. A pneumatikus automatikaelemeknél 1970-1975 között volt a legdinamikusabb a fejlődés. 1973-ban újabb kooperációs szerződést kötött a vállalat a nyugatnémet Leibfried céggel, ami a pneumatika elemek választékának kiszélesítését jelentette. Ugyancsak a pneumatikán alapszik az autóbuszajtó működtető berendezés, amelynek gyártása 1972-ben kezdődött. A pneumatikus elemek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a jövőt illetően a legjelentősebb termék. A másik, dinamikusan fejlődő termékcsalád a háztartási és kereskedelmi hűtőkompresszor. A piaci jelzések alapján 1973 második felétől újra a háztartási hűtőkompresszorok fejlesztése került előtérbe azzal a céllal, hogy a kompresszor paramétereit a piac követelményeinek megfelelő szintre kell emelni. 1973-ban kezdődött el a Taurus-csatlakozók gyártása. Munkaerőgondok enyhítése céljából 1971-ben előüzemet létesítettek Hevesen. Az előüzem létesítésével párhuzamosan elkezdődött a végleges gyáregység építése, ami 1974-ben fejeződött be. Közben 1973-ban megszűnt a budapesti gyáregység. A hazai célgépgyártás tovább folytatódik a 70-es években. A pneumatikus elemek alkalmazásával elavult, korszerűtlen gépeket pótlólagos automatizálással — viszonylag kevés ráfordítással — korszerűsítettek. Az 1971 —75 közötti évek termelési értékének növekedése, az összlétszám csökkenése, a beruházás, az export, a termelékenység, az átlagkereset dinamikus fejlesztése arról tanúskodik, hogy eredményekben gazdag 5 esztendőt hagyott maga mögött a Finomszerelvénygyár.
Forrás: “25 éves a Finomszerelvénygyár”
A Berva-völgye előtte és utána:
Az első dolgozók:
Néhány termék a palettáról:
Munkatársak:
Az esztendők gyors rohanásával már lassan a hetedik iksz felé sodorja életének történetét a könyörtelen idő dr. Lőkös Istvánnak, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Bizottsága tagjának, akadémiai doktorának, több hazai és külföldön kiadott könyv szerzőjének, de amire ő mindig is büszke volt, Eger város polgárának.
A sok cím, rang, csendes egyszerű embert takar, akit az egri „Agórán”, a piactéren sokszor meg lehet találni barátainak, ismerőseinek és egykori tanítványainak gyűrűjében, amint magyaráz valamit a tudományból, vagy a kedvtelésből űzött erdei gombázás titkaiba avatja be hallgatóságát.
A baráti indítványra, hogy beszélgetni, történelmet, életutat idézni üljünk be egykoron szeretett kávézójába. Kicsit vonakodva fogadta, mintha szülővárosával kapcsolatban némi gondjai lennének, de belenyugvó mosollyal adta meg magát, és szaporázó léptekkel indultunk a Dobos cukrászda csendes miliőjébe, ahol először a kedves közös ismerősünkre, Gyurkó Gézára, Márkusz Lacira és Somody „Kukóra”, a népszerű sportkrónikásra emlékeztünk.
- Az egri születés és a felnémeti gyermekkor milyen indíttatást adta az életednek?
- Hároméves alig múltam, amikor szegény édesapámat a Tihaméri Malomban, ahol malomgépész volt, komoly baleset érte, s itt tovább nem dolgozhatott. Talán valami végkielégítést kaphatott, amiből házat bérelt Felnémeten, és a házban anyám nevére fűszerüzletet nyitott.
A Kertész úti életünket a falusi lét váltotta fel, amit én nemigen bántam. A szomszédban lakó hasonló korú gyerekekkel, Bíró Lajcsival, Kovács Mikivel jó cimboraságban teltek napjaim. Az általunk eszkábált „eketaliga” szekéren vidáman száguldoztunk a kertek alatt. Az elemi iskola első tanítója Szele Mária néni volt, akinek már dédapja, nagyapja, sőt nagybátyja is felnémeti kántortanító volt. Mária néni tanított betűvetésre és számolásra, de nagyon boldog voltam, amikor később kezembe adta az „Egri csillagokat”, mert addig a Hangya Naptárt, a „Függetlenség” sárguló újság lapjai adtak olvasnivalót, pedig olvasni rettenetesen szerettem. A fonóházak vidám nótázása, a „Bankó Apó” rezesbandája, a kukoricafosztáskor elhangzó mesék, regék, vagy izgalmas katonatörténetek nagy hatással voltak nyiladozó gyermeki értelmemre.
Az olvasás mellett, csak úgy magamtól megtanultam – mert nagyon szerettem a zenét is – klarinéton játszani. A nagyapai örökségemen pedig szaxofont vásároltam a szüleim legnagyobb örömére. A Farkas Miklós szervezte felnémeti jazz zenekar „rendes” tagja lettem, és hétvégi „cuhárékban”, lakodalmakban szórakoztattuk a vendégeket. Ez kis pénzt,is hozott a házhoz, amiből a középiskolás ruhámat megvehettem. Az egri polgári iskolát az akkori „kereskedelmi” követte. hiszen drága szüleim szerint a kereskedelmit végzettekből bankár, vasúti vagy postatiszt, azaz „tisztviselő”, állami alkalmazott lehetett. Ez akkor biztos jövőt jelentett.
- Ekkor következett tehát a „kereskedelmi”!
- Igen. Csak az az érdekessége a dolognak, hogy míg 1949 nyarán az Érseki Felsőkereskedelmi Fiúiskolába írattak be, de ősszel már a Közgazdasági Gimnáziumba, és 1950-ben pedig ugyanott, a Közgazdasági Technikumban folytattam tanulmányaimat. Hála az akkori oktatási program bizonytalanságának, a könyvvitel mellett főtárgyként tanították a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet és a földrajzot is.
Drága emlékű néhai osztályfőnököm, Somlay Mihály tanár úr észrevette a humán érdeklődésemet, zenei vonzódásomat, és volt bátorsága ahhoz, hogy az 1951-52-ben a kötelező irodalmak mellett Gulácsy Irén, Makkai Sándor és Kodolány János műveit is figyelmünkbe ajánlotta. A pályára, ha lehet így fogalmaznom, orosz tanárom, Tóka János tanár úr indított, aki mindössze egy évig tanított bennünket, de kemény, férfias szigorral alapozta meg tudásunkat. Osztályfőnököm a Lenin Intézet felé egyengette volna lépteimet, de én, mint álmodozó, a Zeneművészeti Akadémiát céloztam meg, de mert nem volt konzervatóriumi végzettségem, szóba sem kerülhetett a Zeneművészeti. Az Orosz Intézetbe adtam be a jelentkezési lapomat, de mert az intézet megszűnt, az anyagaimat és engem átirányítottak Debrecenbe.
- A cívis város, az univerzitász milyen alapot, s irányítást adott a kutatói pályára?
- Még itt is vívódott bennem a zenész és az irodalmár. Az egyetemi diákzenekarban együtt játszottam Szepesi Gyuri barátommal, s legnagyobb sikerünket 1956 tavaszán, a 40 tagú szimfonikus zenekar bemutatkozásán értük el. A klarinét szólómnak nagy sikere volt. A diákesteken kívül játszottunk a városi MÉMOSZ székházban is. A zenekartól kaptam második ösztöndíjamat, amire akkor igen nagy szükségem volt. Az egyetemen az orosz nyelv mellé felvettem a magyart is, de fő szakom az orosz maradt és a szlávisztika. Egyetemi mestereim, Barta János, Bán Imre, Dombrovszky József és Angyal Endre professzori türelemmel vezettek az úton. Király Gyula professzor úr segítségével, támogatásával életem első tudományos pályamunkájával országos elismerést, díjat kaptam a II. Országos Diákköri Konferencián. Önszorgalommal, a nemzetiségi iskolai tankönyv, szószedet, szótár segítségével megtanultam szerb-horvátul, és így eredetiben tudtam olvasni, tanulmányozni a dél-szláv irodalmat, későbbi jó barátom Miroslav Krléza munkásságát.
Forrás: EgriRiport 1999.02.19. /-ács/
Az élet különös ajándéka, hogy az évek múlásával a gyermekkor százszínű élményei úgy bukkannak fel emlékezetünk rejtett zugaiban, mint lappangó ódon kéziratok valamely elfeledett öreg szekrény porlepte polcain. Eszünkbe jutnak csínytevések, örömök és csalódások, no meg apró tragédiák is, amelyek — noha korántsem állott meg miattuk a világ — évtizedek múltán mégis az élmény frisses égével, s intenzitásával hatnak. Jól emlékszem, volt egy kutyánk, kistermetű, kedves jószág, hűséges házőrző, nekem még hűségesebb játszópajtásom. Tudott szolgálni szépen. hancúrozni velünk a gyepen, versenyt futni a biciklivel s a karikázó gyereksereggel, s persze konokul ugatni az arra haladó szekerek mellett. Egy különösen szép nyári reggelen, amikor még harmatos volt a fű a kertekben, s a hajnalka kerítésre kúszó indáin a virágok még nem zárták össze kék meg lila tölcséreiket, s az utca porát a mezőkre igyekvő gazdák szekerei verték fel, nos, ezen a számomra Oly emlékezetesen szép, napsütéses nyári reggelen hiába kerestem kedves kiskutyámat. Nem volt többé, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Azt mondták: elütötte az autó. Nem hittem el. Hisz autó abban az időben hetente ha egyszer vetődött arrafelé. Mért éppen most jött volna, ezen a reggelen? Tudtam, biztos voltam benne, hegy a Mojsit elpusztították, de nekem nem szabad volt tudni, hogyan és miért, és főként azt, hogy kitette. Napokig szomorkodtam miatta, s bár reménytelen volt, kerestem, hátba meglelem nyomát valahol. Az a reggel ma is oly tisztán jelenik meg képzeletemben, pontosan olyan, mint akkor volt. A hajnalka virágait most is látom a drótkerítés fonatán, s látom, meddig terjed a ház árnyéka az úttesten, s szemben a tanyamester házának falán a burjánzó vadszőlőt, s az árok partján ott vannak a keserűlapu óriási levelei, a szomszéd udvarban az égbenyúló koronatövisfák, s az udvaron ott áll elárvultan a kutyaól is, ahová többé nem húzódhatott be a zápor elől a rövid lábú, játékos fekete kutyus. Számomra akkor, bármily szép is volt, tragédiát szült az a reggel, s visszagondolva rá — majd félévszázad múltán — ma is igazi tragédiaként élem újra.
Voltak persze másféle élmények is. Derűsebbek, s vidámabbak. A patak vizéből kosárral kifogott hal épp oly örömteli élménnyé vált, mint a harangozás a toronyban, ahová Sándor Úr szigorú intelmeivel indulhattunk csak el, de maradandó élmény lett minden önfeledtjáték csakúgy, mint a mezőkön, s az erdőn való végtelen csavargás, vagy télen a hófödte dombokról a deszkából tákolt szánkón a lesiklás. E sokféle élményből összeálló, meseszerű világot szívesen idézzük fel önmagunkban, s általa bejárjuk újra és újra a színteret is, amelyhez kötődik. Régi ismerősökkel. gyerekkori játszópajtásokkal találkozva még inkább megszépül, s ezerszínűvé lesz az emlékezés. És ez már az identitás, az együvétartozás, a szűkebb hazához való kötödés érzetét fakasztja, s tudatosítja bennünk. Rohanó, elgépiesedő világunkban alighanem szükségszerűen. Fogódzót, egyfajta támaszt kínáló forrásvidékké lesz a szülőföld e szűkebb övezete, amelyben hamar megleljük az otthont, amely már nem létezik, de megnyugvást, kiegyensúlyozottságot ád így is nehéz pillanatokban. Emlékét és értékeit megőrizni a legszebb, a legnemesebb lokálpatriotizmus, amelynek persze, megvan az egyetemesebb értelme, s jelentősége is. Kivált olyan település esetében, amelyet az idő parancsolta változások fokozottabban érintettek, s érintenek. Számomra s velem még nyilván sokak számára ilyen szűkebb hazát jelent Felnémet. Igaz, nem volt szülőfalum, de az első, az ember életében meghatározó gyermekkori élmények okán mégis azzá lett. A felnevelő táj volt, szemléletformáló, a világban való eligazodást segítő, sokban mértéket szabó környezet. Hároméves korom óta tart a kötődés, s ahogy változik, szertefoszlik a falu egykori arculata, úgy erősödik ez a kapocs, s lesz egyre erősebb a kényszer: egybegyűjteni mindazt, ami ezt a valaha, a középkorban mezővárosi rangú települést reprezentálja. Van összegyűjteni való bőven. Történeti adatok, s a népszokások sokasága éppúgy táplálója lehet az effajta igyekezetnek, mint a népnyelv, amely a palócságon belül is egyedi színt jelent földrajzi neveivel éppúgy, mint sajátos szókincsével, változatos szólásanyagával, no meg a ragadványnevek ritkán tapasztalt gazdagságával. Ki tudja ma már pl., hogy ez a falu 1845-ben a hatalmas kiterjedésű érseki birtoktest egyik központja volt Felnérneti kasznárság néven, amelyhez a közeli Felsőtárkány és Szarvaskő mellett olyan távolabb eső falvak is tartoztak, mint Bakta (azaz: Egerbakta), vagy Fedémes? Legfeljebb a történettudomány művelői, mint ahogy az is csak a helyi kultúrhistóriában járatos szakember előtt ismert, hogy kiket is adott a tudománynak vagy éppen az iskola- ügynek ez a Bükk lábánál évszázadokon át oly kitartóan megbúvó település. Balássy Ferenc akadémikusról nemrég egy felnémeti tárgyú írásban tettünk már említést, de nem szólhattunk ott a tősgyökeres felnémetinek számító jeles irodalomtudásról, Török Konstantinról. aki a múlt század utolsó harmadában a ciszterciták bajai, egri és székesfehérvári gimnáziumában tanított szaktanárként magyar nyelvet és irodalmat, történelmet, valamint latint, görögöt és franciát; és fontos értekezéseket írt a XVIII. század magyar irodalmáról sőt nyelvészeti kérdések is foglalkoztatták A megint csak egyedinek tetsző, bár a magyar néphagyomány egészébe illeszkedő folklórja is bizonyára őriz még mindig rejtve olyan töredékanyagot, amely a megmentésre érdemes. Még akkor is, ha az adott népdalszöveg variánsként élte közösségben. Csak a helyiek tudják, érzékelik igazán, hogy mennyire sajátosan felnémeti karakterű ez a kis népdalszöveg épp nyelvisége okán:
Erre gyere, ne menny árra. Ne menny a Bíró sorára: Híres lyányok laknak árra. Be van az ajtójok zárva.
Egy-egy történeti és szociografikus igényű tanulmányt érdemelne a falu múltjának néhány fejezete is. Az érseki uradalom egykori mintagazdasága tehenészetével, sertéstenyésztő telepével, igavonó állományával és nem utolsósorban tejüzemével, a két világháború közötti idők mezőgazdasági kultúrájának élvonalába tartozott. Egykorú adatok szerint ez a gazdaság állandó gazdasági cselédként mintegy negyven-ötven, némelykor több mint száz családfőnek biztosított munkalehetőséget. Az általuk eltartott családtagok száma jóval meghaladta a százat, s ez már önmagában is szociográfiai kép. Hát még, ha hozzá vesszük, hogy milyen szociális viszonyok között éltek. A cselédházakban rendszerint két család lakott egy közös, szabadkéményes konyhából és két földes szobából álló lakásban. A családfő béresként vagy fejősként dolgozott a patikatisztaságú mintagazdaságban, ez utóbbiak a fejés időszakaiban a higiéniai előírások szerint fehér munkaruhát viseltek. Még sokan emlékezhetne a tehénistálló tágas belső terére, kitűnő szellőzést biztosító ablakaira, téglás padlózatára, automata itatóberendezésére, a két hatalmas silógödörre, a takarmány szállítására szolgáló csillékre, s arra is, hogy az ablakokban tavasztól őszig muskátlierdő pompázott. A munka végeztével ebből a környezetből az évszázaddal korábban épült, földes, kisablakos, szabadkéményes otthonába tért haza a fejős, nagyjából olyan életviszonyok közé, amelyekről Illyés Gyula remekművében, a Puszták népében olvashatunk szemléletes sorokat. Lám, újra elindult az emlékek áradata, s a „fejőzet” (így nevezték a faluban az uradalmi tehenészetet s a tejüzemet) ismét felsejlett képe mellett megjelenik az egykori „hordógyár” is, azaz az Egri Erdő- és Faipari Rt. fatelepe és fűrészüzeme, amely a harmincas-negyvenes években mintegy száz-százhúsz szakképzetlen munkást, öt-hat tisztviselőt és két művezetőt foglalkoztatott. Milyen üzem volt? Korszerű vagy korszerűtlen abban az időben? Az ipartörténészek dolga eldönteni. Nekem tragédiák jutnak eszembe a „hordógyárról”, az egyik — mai fogalmak szerint — nyilvánvalóan üzemi balesetnek minősül, a másik gyermeki könnyelműség okozta tragédia volt. Lányi Jóskát, aki néhány esztendővel volt idősebb nálam, a gépszíj ragadta a gépek közé egy borús, esőre hajló nyári napon, a délutáni műszakban. Sehogyan sem tudtam akkor felfogni, hogy az a kedves, mosolygós fiú. akinek mindig szíves szava volt hozzánk, kisebbekhez, s akit ma is élő alakjában őriz emlékezetem, egyszerűen nem volt többé. Futótűzként terjedt el halálának híre, mire Sándor úr meghúzatta a lélekharangot, már a fél falu tudta, ki a halott. A kis Bálint Jóskát játék közben érte itt a halál egy napfényes, nyári vasárnap délután. A halomba rakott, feldolgozásra váró rönkök között fogócskáztak, amikor az egyik halom megindult, s a több mázsás hatalmas rönk a mellkasára esett. Biciklivel rohantak vele az orvoshoz, de már halott volt. Neki is meghúzták a lélekharangot… A „hordógyár” sokak munkahelye volt, történetéről alighanem vaskos monográfia készülhetne, amelyben a tények, a gazdasági, ipartörténeti adatsor mellett helyet kellene szorítani az emberi tényezőknek is. Annak például, hogy Vencel bácsi, a gépész óramű pontossággal szólaltatta meg reggel fél hétkor és hétkor, majd déli tizenkettőkor és egykor, végül délután ötkor a „gyár” szirénáját. amelyhez az órákat igazíthatták.
„Fútt-e má’ a gyár?” — kérdezték egymást napjában legalább kétszer, mert az időben való tájékozódás biztos alapja volta nap három időszakában Vencel bácsi jóvoltából megszólaló gyári sziréna. A vonathoz reggel pl. mindig a fél hetes „gyárfúváskor” kellett elindulnunk iskolaidőben. A gyárbeli időszámítás kapcsán egy másféle, az anekdoták világába illeszkedő történet is eszembe jut. Zsíros Károly a falu közismert „személyisége” volt, afféle „eredeti” figura, aki fölöttébb bölcs mondásaival szórakoztatta környezetét. Művezetője kérdezte tőle egyszer a hordógyárban: „Harangoztak-e már Károly?” És a válasz: „Hogyne kérem, még tegnap!” De meg kéne írni Mohácsi Úr történetét is, aki Isten tudja, honnan vetődött a faluba. A faháncsot faragta le reggeltől estig a rönkökről, este pedig beült a „tetejetlen csárdába” hogy napi alkoholszükségletét magához vegye. Itt érte a szomorú halál is. 1944-ben a németek a Szarvaskő-Felsőtárkány útelágazást felrobbantották, a detonációtól néhány ház, köztük a tetejetlen csárda is romhalmazzá lett. Mohácsit a csárda romjai alól szedték ki: a téli fagyban hetekig feküdt kék-zöld-lila-sárga holtteste a meszesgödörben. Ott van eltemetve a kert végében ma is, a vasúti pálya közelében… A hordógyár nyilvánvalóan az erdőgazdálkodástól s a fakitermeléstől függött, amelynek központja — mármint az érseki erdőgazdaságé — szintén Felnémeten volt. A „majorban”. A XVIII. században eredetileg kasznári laknak használt, kúriaszerűen kialakított épületben volt az erdőhivatal, s itt lakott a majd negyvenezer holdnyi erdőterület vezetője is, Urbánfy Ignác erdőfőtanácsos. A falu férfilakosságának egy része „ölfavágóként” végzett itt idényjellegű fakitermelő munkát. A kitermelt fa jelentős részét aztán felnémeti fuvarosok szállították a „hordógyárba” vagy a „rakodóba”. Az erdészet akkori épületét — sajnos — ma már hiába keressük. Néhány éve lebontották, pedig műemlék voltához nem férhetett kétség. A pincebeomlások veszélyének elhárítása után még szép tervekről hallottunk: művelődési otthon meg könyvtár kapott volna helyet a felújításra váró épületben, amelyben a cserépkályhák éppúgy műtörténeti értéket jelentettek, mint a mesterien megépített boltíves szobák. Aztán vandál kezek összetörték a kályhákat. a csillárokat kiszaggatták a mennyezetből, az ajtókat, ablakokat is összetörték. Emlékszem: a háború aknazáporát sértetlenül vészelte át ez a legrégibb felnémeti nagy ház. Három évtizeddel a front s a hadak elvonulása után — békében — romhalmazzá lett. Könnyű lehetett kimondani rá az ítéletet: le kell bontani. Joggal hihetjük: ez a szomorú példa is a még meglevő értékek megőrzésére int.. E sorokat fogalmazva többször eltűnődtem azon is: mi tette az idegenből jöttek számára is oly vonzóvá ezt a háború előtti években mintegy két és fél ezer lelket számláló falut? Mert a migráció állandónak tűnt. Már a század elején a vasútvonal megépítése után megindult a „bevándorlás”, a „hordógyár” prosperálása idején, majd a szarvaskői szénbánya megnyitásakor csak fokozódott. S nem is csak foglalkozás szerint (tisztviselőkkel, iparosokkal, kereskedőkkel) rétegződött a falu, hanem nemzetiségi tekintetben is. Egy 1936-os állapotot tükröző adatsor szerint pl. 2479 lakosból 2473 magyar, kettő német, egy szlovák, három pedig horvát volt. De valamennyien felnémetiekké lettek. A paraszti foglalkozású őslakosság munkaszeretete, fegyelmezettsége, barátságos természete, sajátos, egyszerre liberális és hallatlanul szigorú morálja — amely az „íratlan törvények” fogalmával illethető — volt elsődleges forrása e megtartó erőnek. Aligha idealizált a kép, amelyet vázlatosan rajzoltunk, hisz innét rég elszakadt emberek szeme ma is felcsillan a falu nevének hallatán, s az emlékező párbeszéd során közös ismerősöket keres nyomban emlékezetében mindkét fél. Ez is az identitás, az azonosságtudat jele. Ezért is zárnánk e nosztalgikus szálakkal színezett, emlékező és meditatív írást azzal, hogy ha gondolatsorunk másokban mai és hajdanvolt felnémetiekben rezonanciára talált, úgy igaznak tetszik ma is az egykori falu megtartó varázsa…
(1985)
Forrás: Lőkös István: Átölelő szivárvány
Legutóbbi hozzászólások