Felnémet ezen első, 1706. évi újjáépítése során a következők telepedtek meg az alábbi helyekről:

Benedek Máté Szecsőről, Borsos Jakab Egerbõl, ahol ennek elõtte szolga volt, Barsek Máté zsellér Liptómegyéből, Bíró Gergely szabados Felsődarócról, Bojtos András Egerből ment Mezőtárkányba, onnét Felnémetre, Doma Mátyás és Márton Sipekről, Nógrád megyéből, Dömösi György Bicskéről, Fekete Mátyás Olasziból, Helmecz György molnár Helmeczről, Trencsén megyéből, Horváth György Egerből, Józsa Gergely Jászjákóhalomról, Illés Benedek Kátáról, Kassai Jakab Beszterce melletti Panikról, Kiss Mihály taksás Kátáról, Kiss László Nagyszőllősről, Bihar megyéből, Korózs János Felsőtárkányból, Korózs Pál vargamester Előbbi Korózs fia, Szobotyia nevű tóth városból, Kostyán Benedek Ráckevéről, ahol szolga volt, Kovács György szabados Gyarmatról, Kovács Jakab mester Bartfáról, Kovács Mátyás mester Késmárkról, Lengyel János kordovánműves Dunaföldvárról, Mihalóczi Simon Tótszentgyörgyről, Szepes megyéből, Molnár Mihály, kinek atyja imitt amott molnárkodott, Nagy István Rozsnyóról, Putnoki János Putnokról, Patai Péter Gyöngyöspatáról, Rácz János horvátországi, Sikator András fegyveres mester ennek előtte Egerből ment ki Sotis Márton Tótlóbányáról, Szécsényi György nemesrendű tiszttartó, Szabó János mesterember, Rajcról, Trencsén megyéből, Szabó István Újvárról, ahol katona volt Szarvaskőalji Csányi nevű ember, Tóth Ádám Kátáról, ahol szolga volt, Takács Tamás pázmándi fi, Egerből ment ki. (Érs.gazd.lt. VI.cl.V.96.)

 A 110 éves elnéptelenedés után Felnémet lakossága az ország legkülönösebb tájairól terelődött össze. A 33 betelepült között 21 rendel­kezett a kis jobbágygazdaság elindításához szükséges minimális két ökörrel, 2-3 tehénnel, a többi 11 viszont mesterember volt, aki itt kívánt igásállathoz jutni. Bár az új telepesek jelentős könnyítéseket, kaptak a földesúri és vármegyei terhek alól, megtelepedésük mégsem bizonyult ál­landónak. A Rákóczi-féle szabadságharc utolsó éveiben, a kuruc-labanc csapatok gyakori átvonulásai, a katonák beszállásolásával kapcsolatos ter­hek és az 1710. évi pestisjárvány elől jórészt elmenekültek innét az új lakók, úgy hogy csupán 10 család maradt Felnémeten. Csak 1711-ben, a szatmári békekötés évében kapott Felnémet ismét új betelepülőket. Ez volt Felnémet második újjáépítése. Az elsõ és második újjáépítés körülményeit a püspökség jószágkormányzója a következőképp mondja el:

 “…1706-ban az akkori egri püspök ezen helyet /Felnémetet/ meg akarván szállítani, megszálló szabadosokat keresvén, más vármegyék­ből és Egerből is szabad személyek összegyűlvén, azon dombnak körülötte letelepítette, kik is az töröktül betöltött pincéket nagy munkával és fáradsággal felkeresvén, kitisztították és házikókat építettek. De a mostani mostoha idő és a mindennapos megszálló vitézek miatt tőlem elbucsúztak, kiket én első fogadásom szerint ablicenciáltam /elengedtem/ és elbocsájtottam.

Most vagyok oly szándékban, hogy Eger várának és városának annál nagyobb aIkalmatossága legyen, némelyiket közülük megtartván az Eger vi­zén túl, napnyugat felől a régi faluhelyre vagy telekre Heves vármegyébe szállítsam, mivel a régi telekjük, mezejük, szántóföldjük, szőlőhegyük, melyet most nagyobb részben az egri rácok bírnak, és erdejük is Heves megyében van. Letelepítvén őket, a ceglédi, felsőtárkányi, szarvaskői erdőkbül, rétekbül, szántóföldekbül, szőlőhelyekbül szakasztottam ki szá­mukra és ennek utána is, ha a vizen túl telepednek, azokat szabadon birhatják.” ( Egri érs.gazd.lt.I.classis, Liber 17.pag.263. )

1706-ban 33, 1709-ben 43, 1712-ben 11, 1715-ben 21, 1718-ban 20, 1720-ban 22 a családok száma Felnémeten. 1709, 1718, és 1720 években a következő családfők laktak itt ( A családnév után tett szám a családok számát jelenti.Ahol nincs szám, ott a családok száma:egy.)

1709 1718 1720 Balog Árvai Árvai Berczi Bársony Bársony Bíró Barta PáI Barta Borsós Barta Péter Berecz 2 Cimbalmos. Berecz Borsós Császár Bíró Gergely Bojtos Cserney Császár Bukta Deák Fekete Mihály Erdélyi János Dömösi Fegyveres Fegyveres Fülöp Fülöp Fülöp György Hegyi Jakab Kocsis Jakab Mátyás Kocsis Korózs Kocsis Mihály Makláry Kostyán Mikó Molnár 2 Kovács Molnár György Nagy Molnár 2 Nagy Péter Osgyán Nagy 5 Petróczi Petróczi Német 5 Sütő Boldizsár Sütő Rácz Takács Tamás bíró Tóth Sándor Varga Pál   Sikator   Szabó 2   Szűcs   Tóth 3   Öveges   Varga  

Ezek szerint az 1706-ban beköltözött első települők közül a Borsós, Bíró, Dömösi, Korózs, Kovács, Molnár, Nagy, Rácz, Sika­tor, Szabó, Takács, Tóth családnév maradt meg itt az 1711 utáni évekre. Felnémet mai lakosságának legrégibb törzsét ez az 1706-ban beköltözött s az1710. évi pestis ellenére is helybenmaradt 11 család alkotja. 1706-nál korábbra egyetlen felnémeti család sem tudja  visszavinni itteni történetét. 

1711-1720 között végbement Felnémet második újjátelepítése. Ennek so­rán is sok olyan család került ide, amelynek ivadékai mai napig is itt élnek. E második -lassú, több évig folyó- betelepülés résztvevői, s azok szárma­zási helyét az alábbi szószerint idézett levéltári okmány örökíti meg (Egri Állami Levéltár, Acta publice incertorum annorum Nro 106 ).

- Osgyan Benedek Mezőkövesdrül Fölnémetnek Borsodi részérül való megszálláskor jött Fölnémetre. - Boros Jakab Egerbül Borsod megyei részre az elsőkkel szállott, szol­gálat alól. - Molnár György Rédérül az elsőkkel Borsodi részre szállott. - Kocsis Mihály Dózsárul az elsőkkel Borsod részére szállott. - Takács Mihály Dózsárul az elsőkkel Borsod részére szállott. - Takács Tamás Mezőkövesdrül az elsõ gazdákkal szállotta meg Fölnémetet. - Bereczki István Apátfalvárul 12 esztendeje mostani helyére szállott. - Bereczki Mihály hasonlóképpen együtt jöttek Fölnémetre. - Erdélyi János Tárkányrul mostani megszállott helyre jött. - Nagy Péter együtt jött Bereczki Istvánnal Apátfalvárul mostani helyére. - Tóth János Tótországból szakadt az mostani helyre, ott is házasodott meg. - Jakab Mátyás Csánybul 10 esztendeje szolgálatbul jött Fölnémetre. - Sütő Boldizsár Csehibül, szolga lévén, 4 esztendeje, hogy Fölnémetre jött. - Fegyveres Jakab az Jászságbul szállot az mostani helyére. - Barta Pál Apátfalvárul pestiskor jött Fölnémetre, ott is házasodott meg. - Rufus György Szendrői bányászok közül pestiskor szakadt a mostani helyére. - Bojtos Pál Mezőtárkánybul 4 esztendeje, hogy ide szakadott. - Fekete Imre Szarvaskőbül nem régen jött Fölnémetre. - Bereczki Pál Bélapátfalvárul jött Bereczki Péterrel a mostani helyére. - Kovács Marci Maconkáról nemrég szakadt Fölnémetre. - Koldus Manyi Vécsről szakadt a mostani helyére. - Juhász Mihály szolga lévén Mezőtárkányból jött a mostani helyére. - Mikó András Apátfalvárul pestis után jött felnémetre. Ez a szószerint ideiktatott okmány valószínűleg 1121-ben keletkezett. 

A Telekessy után hivatalba lépő új földesúr, Erdődy Gábor püspök 1718-ban újból szabályozta a felnémeti jobbágyok szolgáltatásait.

 Együttesen megmunkálják az eddig művelni szokott egy darab urasági szőlőt. A felnémeti urasági téglavetőkemencéhez fövenyt hordanak, az égetéshez szük­séges fa kivágására kétfejszés embert állítanak. A felnémeti, vagyis nagy major alatti rétet tisztán tartják, irtják, kaszáljak, gyűjtik, behordják, emberül kazalba rakják. Minden marhásgazda igaerejéhez képest, amennyi jármos ökre van, vagy hámos lova, esztendőnkint 18 szekér fát egri rezidenciánkhoz tartozni fognak hordani. A marhásemberekhez képest a gyalogemberek is tehetségük szerint a szőlő és a széna körül való munkán kívül 24 napon külön szolgálnak. Minden hónapban az egész helység fog adni nyolc rostáló asszonyt egy napból úgy szőlőnek termésébül az igaz dézsmát tartozni fognak kiadni. Kilencedet nem kell fizetniük. Húsvétkor egy borjút ad a püspökföldesúrnak az egész falu együttesen. (Érs. gazd. lt. I. cl. fasc. II. Nro. 62o. )

 Felnémet gazdasági élete az 1711 után bekövetkezett békés időkben, az 1718. évi úrbéri szerződés szerint indult meg a szántógazdálkodásból és a szőlőművelésből állott. A művelhető határrész az Eger-Felnémet közt és a falu­hely körül, a hegyek lábánál elterülő termékeny síkságra terjedt ki s az új betelepülők számára bőven nyújtott lehetőséget új területfoglalásra. Felnémetiek művelték a török alatt néptelenné vált és soha többé be nem népesített Ceglédpuszta földjeit is, bár ennek egy részét a földesúr a saját majorüzeme számára visszatartotta. Az évenként szántás-vetés alá fogott terü­let, alig átható töredéket tette ki szántható-vethető 1500 kat. holdnak. 1715-ben például csak 168 köblös (mintegy 60 kat. holdas) 1720-ban 528 köblös (mintegy 200 kat. holdas) terület állt művelés alatt. A ténylegesen szántott terület csak a 18. század végén érte el az 1000 kat. holdat. A művelés alá fogott szántóföld területe mindig a jobbágyok birtokában lévő igásökrök számától függött, ebben az időben még az igásökör, hámosló volt a legfonto­sabb termelőeszköz a falu népe számára. 

1720-ban 22 jobbágy kézen volt 34 igásökör, 1732-ben 32 jobbágy kézen volt 74 igásökör és 8 ló, 1751-ben 42 jobbágy kézen volt 116 igásökör és 11 ló, 1764-ben 46 jobbágy kézen volt 112 igásökör és 57 ló. 

A határ 1720-ban két nyomásra oszlik, az egyik nyomás a pataktól nyugatra, Heves megyében, a másik nyomás a patak keleti oldalán, Borsod megye területén feküdt. Kétnyomásos gazdálkodást folytattak, ami abban áll, hogy évenként felváltva csak az egyik nyomást szántják-vetik, a másik nyomást, vagyis a ha­tárfelerészét ugarnak hagyják, pihentetik, hogy termőerejét így szerezze vissza. Trágyázás abban az időben még nincs. Az ugarnak hagyott határrészen egész éven át legeltetnek. Minden évben, az őszi első szántás ugartörés, az igásállatokra megerőltető munka, ezért is használják szívesebben az erősebb ökröt, mint a lovat. Az ugarszántáshoz nem elég két ökör, oda 6 ökör kell, akinek nincs 6 ökre, másik 2-4 ökrös gazdával fog össze. Háromszor szántottak, az el­vetett mag ötszörösét arathatták le, beleszámítva az aratók, cséplők, illetve nyomtatók díját. 

1767-ig a szántóföldek használata – síkvidékről lévén szó – az úgynevezett földközösség szabályai szerint folyt. Senkinek sem volt egyénileg megállapított, kimért földje, hanem az egész szántóterület­tel a faluközösség rendelkezett. Az őszi szántás megkezdése előtt a bíró és urasági tiszt irányítása mellett a gazdák sorsot húztak s a földek ki­sorsolása nyilazás utján történt, ezért nevezték az eljárást nyilas osztásnak, a kisorsolt földeket nyilas földnek, nyilasrétnek.

A földek kisorsolásában csak az vehetett részt, akinek igásállata volt, de ez is csak igásállatai számában, arányában kapott földet. A jobbágygazdaság alapja ebben az időben az igásmarhák száma.

A 6 ökrös gazda volt az egésztelkes, egészhelyes, a 4 ökrös a féltelkes, a 2 ökrös a negyed telkes. A marhátlan, igátlan (régi szóval „ökörtelen”) a kézimunkát teljesítő gyalogszeres, zsellér, aki iga hiányában földkiosztásban sem részesült. 1715-ben még minden jobbágy legfeljebb 2 ökörrel rendel­kező nagytelkes volt, tehát mindegyikük egyformán 8 köblös (körülbelül 3 kat. holdas) szántót és 1 kaszásrétet kapott a földek kisorsolása alkalmával. 1720-ban már volt néhány 4 ökrös gazda is, ezek 24 köblös kiosztásban részesültek, míg a 2 ökörrel bíró negyedtelkesek 12 köblös szántóföldet kaptak. (1 köblös, 1 mérős föld: fele az 1200 négyszögöles magyar holdnak, tehát körülbelül 600 négyszögöl olyan terület, melybe 11 mérő vetőmagot lehet elvetni.)

Amint a felnémeti jobbágyok lassan tollasodnak, növekszik igásállataik száma s ezzel együtt a nekik évente kiosztott földdarabok területe is. 1744-ben már van egy nyolc ökrös gazda, ezen kívül hat ökrös gazda van: 7, négy ökrös: 12, két ökrös: 18, marhátlan zsellér volt 18.