Gondolatok szülőfalumról, a 100 évvel ezelőtti Felnémetről
Legtöbb ember életében elkövetkezik az az idő, amikor egyre jobban érdekli a múltja.
Legszebb álmom vált valóra, amikor az interneten megtaláltam a Genealógia, Családfakutatás oldalán Magyarország anyakönyvi adatbázisát.
Felnémet (Szarvaskő) anyakönyvei:
- születési anyakönyvek 1895-1917-ig, - házassági anyakönyvek 1895-1947-ig, - halotti anyakönyvek 1895-1971-ig
(Szarvaskő 1950. 10. 26-tól önálló anyakönyvet vezetett.)
Először saját családtagjaim adatait keresgéltem. Szüleim születési idejéből, és nagyszüleim nevéből kiindulva eljutottam déd-, és ük szüleimig, és be tudtam azonosítani a testvéreiket is. Ahogy haladtam visszafelé az időben, úgy éreztem, bepillantást nyerhetek a felnémeti emberek örömébe – gyermekek születése és házasságok – és bánatába, a betegségek és halálesetek kapcsán.
Lapozgatva az anyakönyvek oldalait, sok ismerős családnévvel találkoztam az 1800-as évek végén, és az 1900-as évek elején:
Korózs, Barta, Farkas, Sütő, Eged, Sike, Zakar, Mikó, Nagy, Csank, Szarvas, Énekes, Szele, Antal, Fónagy, Járdán, Erdélyi, Bíró, Takács, Rófusz, Borsós, Kocsor, Szűcs, Német, Bozó, Boross, Jakab, Dávid, Vitai, Tengely, Macsinka, Leskó, Szecskó, Hén, Barzsó, Holló, Dávid, Makovics, Lóczi, Járdány, Guba, Lakó, Glóner, Czeczulics, Szabó, Kovács.
Bölcsőtől a koporsóig
Ezt a címet adtam ennek a résznek.
Talán a születésnél kellene kezdeni, számomra mégis a halotti anyakönyvi bejegyzések árulnak el legtöbbet a felnémeti emberek 1900-as évekbeli életkörülményeiről.
A koporsó, ami sok babának, kisgyereknek, fiatalnak – időben – olyan közel van a bölcsőhöz, szívszorító érzés olvasni a haláluk okairól:
Veleszületett gyengeség: pár napos, pár hetes kisbabák bejegyzése.
Gyermekek hasmenése, hasi hagymáz, gyermek aszály, görcsök, tüdőgyulladás, pokolvar, égés, vízi betegség (szívbetegség), „szamárhurut”, torokgyík, kanyaró
1897-ben vörheny (skarlát) járvány 14 gyerek halálát okozta, 11 hónapostól 12 évesig (12 éves és 2 éves testvérek)
1901-ben 5 gyerek kapta el a vörhenyt, 15 hónapostól 7 évesig.
1902 évben kanyarójárvány pusztított 15 gyerek halt meg 8 hónapostól 4 évesig.
1918-1920 között „spanyol betegség” pusztított
Sokunknak ismerős Hunyadi Búzás Ágoston neve, a falu körjegyzője.
1901. február 15-én meghalt Miklós nevű 6 éves fia hasmenésben, két nap múlva Ágoston János nevű 15 hónapos gyereke vörhenyben. Harmadik gyermeke – egy kislány – 1918. november 18-án, 12 évesen vízi betegségben hunyt el.
Szinte nem volt család, ahol gyerekhalál nem fordult elő.
A tüdőgyulladás senkit nem kímélt.
Gyereknél, felnőttnél gyakran szerepelt a halál okaként.
1900 körül igen gyakori volt a „tüdőgümőkór”, de máskor is megtalálható.
Felnőttek halálának okai:
Aggkori végkimerülés, vízi betegség (szívbetegség), tüdőgyulladás, „tüdőgümőkór”, gutaütés, agyvérzés, sérvek, szívtúltengés, szívhűdés, agyhűdés, spanyol betegség (1918 körül, spanyolnátha), elmebaj, villámcsapás, gyermekágy, szepszis,
Házassági anyakönyvek bejegyzései.
Első sikerélményt nagyszüleim Korózs József és Barta Mária házassági anyakönyvi bejegyzése jelentette 1902-ben.
Amiről nem hallottam, 1902. október 26-án négy fiatal pár esküdött örök hűséget egymásnak.
Apai nagyszüleim: Korózs József és Barta Mária
Nagyapám húga: Korózs Julianna és Borsós Sándor
Nagymamám testvérei: Barta Ferenc és Sütő Mária
Barta Piroska és Farkas József
1931.szeptember 28-án esküdtek:
Édesapám testvére: Korózs József és Bíró Mária
Bíró Mária testvére: Bíró András és Szalkai Szidónia
Bíró Mária testvére: Bíró József és Szarvas Mária
A felnémetiek elsősorban falubeliekkel házasodtak.
Szarvaskő, Eger, Felsőtárkány, Mikófalva szerepel egy-egy bejegyzésben.
(Gondolom voltak, akik más faluba nősültek, mentek férjhez, ezért nincs nyoma a felnémeti anyakönyvben)
Boross Józsefről, a köztiszteletben álló felnémeti kántortanító családjáról talált bejegyzések.
Három lánya ment férjhez 1907-ben.
-1907. április 19. Boross Irén Róza és Szele Sándor felnémeti harangozó
-1907. május 21. Boross Margit Erzsébet és Mühldorf Béla szarvaskői vasútépítési alkalmazott
-1907. szeptember 2-án Boross Ilona Izabella és Török Sándor mikófalvi kántortanító
Elhalálozás:
-1922. január 2-án elhunyt 76 évesen Boross József nyugalmazott kántortanító,
-1933. április 16-án 82 éves korában elhunyt özv. Boross Józsefné született Péter Erzsébet
-1937. február 22-én 62 éves korában meghalt Boross Endre kántortanító (Boross József fia)
-1953. február 23-án 75 éves korában elhunyt Mühldorf Béláné Boross Margit (Boross József lánya)
-1965. február 22-én 81 éves korában meghalt Egerben özv. Török Sándorné Boross Ilona (Boross József lánya)
Foglalkozások az 1900-as évek elején:
Földművest, és napszámost találtam legtöbbet, téglagyári munkás (1896), kövezőmester (1896), kanász (1896), gazdasági cseléd (1908), drótos (1908), kerékgyártó, kőműves, juhász, kovács, béres
Néhány név a sokaságból:
Suha Vilma téglagyári napszámos (1896), Takács Mária, Makovics Anna házi cseléd (1896), Balog István kanász (1897), Török István községi rendőr (1897), Polónyi Ferdinánd molnár mester (1898), Barta Gyula gazdasági cseléd (1898), Kovács János kőműves mester (1898), Eged József cseléd (1898), Glóner Ferenc béres (1899), Fónagy József kovács mester (1900), ifj. Fónagy József cipész segéd (1900), Nagy János erdőőr (1900), Sike Lajos juhász (1900), Lakatos János „czigány” napszámos (1900), Énekes Lajos mezőőr (1900), Kocsor József kerékgyártó (1901), Erdélyi János kocsis (1901), Farkas Bertalan kovács (1901), Gál János kovács (1902), Mező Balázs juhász (1903), Czeczulics János juhász (1903), Kocsis Imre „czipész” (1906),
Balog István kondás (1902), Kiss János pásztor (1902),
Szecskó Ágoston kondás (1904), Erdélyi Lajos kerékgyártó (1904), Mentusz István italmérő (1909), Lakatos András koldus (1912), Jakab József községi mezőőr (1913), földmunkás (1921),
Vitai József gazdasági cseléd,”juhászszámadó” (1925), Erős János érseki uradalmi számadójuhász (1927), Nagy József nyug. érseki uradalmi alvadász (1923), Sike István nyug.erdőőr (1924), Nahóczki Antal pagony erdész (1939), Nagy Sándor cipész (1943), Kovács Ferenc érsek uradalmi szegődnényes kőműves (1944), Szecskó Ágoston gyümölcsös őr (1945), Sütő József kőműves (1945), Mazsik János ácsmester (1945)
Felnémet egyes részeinek (általam) kevésbé ismert nevei is felbukkantak az anyakönyvekben:
Czigánytelep (1899), Szőllőcske puszta, Almár fő dűlő (1911), Öreghegy dűlő (1917), Gyapjú lápai erdő (1917), Felnémet Büdöskúti dűlő,
Orsós Mária lakóhelye: Felnémet „Sáncz, teknővájó czigány szállás” (1914),
községi határ „pásztorok dűlő (1919),
Az I. világháború felnémeti áldozatai:
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1915-ben:
1915. 01. 31. Kis István 32 éves, 1914. 12. 11. Boros Sándor 30 éves, 1915. 02. 02. Nagy János 26 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1916-ban:
1915. 06. 22. Szecskó Sándor 28 éves, 1915. 06. 03. Barta János 20 éves, 1915. 10. 25. Erdélyi Bernát 33 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1917-ben:
1916. 04. 12. Eged Lajos 19 éves, 1915. 05. 02. Takács Lajos 30 éves, 1916. 03. 02. Sütő András 29 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1918-ban:
1916. 10. 07. Barta Pál 19 éves, 1916. 11. 23. Sütő János 35 éves, 1915. 10. 14. Kovács Ferenc 19 éves,
1916. 07. 03. Kocsis András 19 éves, 1917. 08. 02. Kovács János 19 éves, 1917. 07. 08. Sütő Lajos 18 éves,
1918. 05. 14. Eged István 27 éves, 1915. 07. 05. Nagy István 36 éves, 1918. 03. 17. Jakab István 21 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1920-ban:
1915. 05. 22. Barta Kálmán 28 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1921-ben:
1917. 12. 31. Farkas Bernát 33 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1922-ben:
1917. 12. 31. Énekes István 37 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1923-ban:
1917.12. 31. Bíró Bernát 29 éves, 1917. 12. 31. Hajdú Márton 38 éves, 1917.12. 31.Énekes István 31 éves,
1917.12.31. Szecskó András 28 éves, 1917.12.31.Nagy Sándor 30 éves, 1917.12.31. Német József 28 éves,
1917.12.31.Borsós János 24 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1924-ben:
1917. 12. 31. Kovács József 25 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1927-ben:
1917. 12. 31. Korózs Ferenc 44 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1930-ban:
1920. 12. 31. Farkas Bertalan 32 éves (eltűntnek nyilv.)
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1936-ban:
1917. 12. 31. Rófusz Sándor 21 éves, 1917. 12. 31. Eged István 34 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1951-ben:
1918. 08. 12. Német Ferenc 29 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1957-ben:
1916. 11. 15. Rácz János 42 éves, 1915. 01. 15. Kovács András 31 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1959-ben:
1917. 12. 31. Kovács Bertalan 30 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1962-ben:
1918. 01. 15. Német Ferenc 39 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1969-ben:
1915. 04. 01. Takács Bernát 27 éves
- Holttá nyilvánították 1955-ben:
1917. 12. 31. Bíró Bernát 29 éves,
- Holttá nyilvánították 1957-ben:
1916, 11.15. Rácz János 42 éves,
- Holttá nyilvánították 1964-ben:
1915. 06. 01. Kovács Ferenc 39 éves,
A II. világháború áldozatai:
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1949-ben
1943. 30. 20. Csank Lajos 31 éves, 1943. 02. 15. Jakab István 23 éves, 1943. 02. 15. Eged József 30 éves,
1943. 02. 15. Macsinka Károly 22 éves, 1943. 02. 15. Kovács Sándor 30 éves, 1943. 01. 14. Dávid Sándor 28 éves,
1944. 05. 29. Korózs Kálmán 32 éves,1943. 03. 17. Vitai András 35 éves, 1943. 02. 15. Eged Károly 29 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1950-ben:
1943. 02.15. Kocsis István 37 éves, 1943. 02.15. Marsi Sándor 28 éves, 1943. 02.15. Eged András 22 éves,
1943. 02.15. Nagy Lajos 34 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1951-ben:
1943. 02. 15. Jakab Sándor 23 éves, 1943. 03. 15. Korózs Károly 32 éves, 1943. 02.15. Farkas István 25 éves,
1943. 02. 15. Bíró András 33 éves, 1945.03.15. Takács Rudolf 34 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1952-ben:
1943. 02. 15. Takács János 36 éves, és testvére 1943. 02.15. Takács Sándor 34 éves, 1943….. Takács Sándor 35 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1955-ben:
1943. 02. 15. Bíró Imre 35 éves, 1948.03.15. Kovács Lajos 34 éves ???, 1943.02.15 Dávid Ferenc 33 éves,
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1956-ban:
1942.05.11. Német András 22 éves
-A halotti anyakönyvbe bejegyezve 1957-ben:
1944.10.16. Szecskó Lajos 48 éves
- Holttá nyilvánították 1954-ben:
1945. 01. 15. Csehalmi József 27 éves,
- Holttá nyilvánították 1955-ben:
1942. 10. 15. Nagy József 48 éves,
- Holttá nyilvánították 1956-ban:
1945. 01. 18. Makovics András 41 éves
- Holttá nyilvánították 1959-ben:
1943. 01. 16 Szarvas Bernát 25 éves, 1942. 06. 15 Borsós Elek 33 éves, 1943. 02. 15. Nagy János 31 éves
- Holttá nyilvánították 1962-ben:
1943. 03. 15 Kovács János 33 éves,
- Holttá nyilvánították 1963-ban:
1943.02.15. Bíró József 32 éves,
- Holttá nyilvánították 1966-ban:
1942.12.15. Szarvas Sándor 24 éves
A II. világháború civil áldozatai közül:
1944. 06. 12. Klein Miksát (40 éves) feleségét (36 éves) és 12 éves lányát deportálták,
1944. 12. 15. Lezancsek István 33 éves borbély mestert Németországban kivégezték
1944. 12. 31. Balázs Vilmosné 66 éves, Németország
1944. 11. 30. Nagy Bernát 69 éves földműves meghalt „baleset robbanás útján”
1944. 12, 01. Szalkai Sándor 57 éves, a lágyasi szénarakodó hely „baleset robbanás útján”
1944. 12. 10. Eged János 35 éves, a 203.hsz.alatti kert vége „baleset robbanás útján”
1944. 12. 12. Borsos Lajos 31 éves földműves Felnémet, Vasút utca 366 hsz. ház előtt „baleset robbanás útján”
1944. 12. 26. Kovács Károly 19 éves kereskedő segéd „baleset robbanás útján”
1945. 01. 26. Macsinka Ernő 14 éves „baleset robbanás útján”
Három megrázó halálesetről olvastam a múlt század első felében:
1938. 08. 22-én este Bukovinszki Jánosné 27 éves asszony meghalt „öngyilkosság nyaki erek átvágása által”, előtte meghalt Mária nevű 4 hónapos kislánya „gyilkosság nyaki erek átvágása által”.
1942. 07. 26-án „A M. kir. Csendőrőrs bejelentette”, hogy a malomárok vizében a Kallómalomnál 2-3 hetes, halott fiúcsecsemőt találtak.
Akiket sokan ismertek Felnémeten:
1952.04.14. Süle János felnémeti plébános meghalt 77 éves korában
1952.04.26. Süle Jánosné, a plébános édesanyja meghalt 96 évesen
1950.03.14. Szele Sándor harangozó 63 évesen hunyt el (Boross József veje)
1967.07.17. Barta Béláné felnémeti tanítónő meghalt 63 éves korában
1946.12.21. Szele Mária tanítónő (Szele Sándor és Boross Irén lánya) házasságot kötött Nagy Árpád magántisztviselővel.
Kedves emberek a „Nagysorról”:
1915.11.18. Jakab Ferenc és Sütő Klára házasságot kötöttek (a kedves emlékű „Klári mama”)
1929. 04.26. Bíró István és Korózs Anna kötött házasságot (a szép kort megért „Korózs Panni néném”) 1935.08.17-én meghalt Edit nevű 7 hónapos kislányuk.
Ezt a leírást – szüleim adataiból kiindulva – a Korózs és Farkas család kutatása közben jegyzeteltem ki.
Nagy türelem, és sok idő kellett az anyakönyvek átlapozására, de megérte.
Nevet kaptak a féltve őrzött megsárgult fényképeken látható, és hallomásból ismert családtagjaim!
Az 1800-as évek közepéig jutottam el, megtaláltam nagyszüleim adatait, déd-, ükszüleimet, és talán a testvéreiket is.
A keresgélés közben több ismerősöm családtagját is megtaláltam!
A megadott forrás és időpontok alapján vissza lehet keresni egy-egy eseményt, vagy akinek kedve van, megkeresheti családtagjait.
A tévedés jogát mindenesetre fenntartom!
Eger, 2013.június 20.
Nyerges Zoltánné Korózs Györgyi
Forrás:
https://familysearch.org/search
https://familysearch.org/search/collection/list#page=1&countryId=1927145
Felnémet:
Néhány kép az anyakönyvekből:
Legutóbbi hozzászólások