Bemutatkozó anyag:

- Nevem Dósa Tibor, Felnémeten lakom.
Iskoláimat Egerben végeztem, felszolgáló, hentes, szakács, és cukrász szakmákban. Ezek közül, hivatásszerűen a szakács szakmát űzöm. 1998-ban olvastam egy fölhívást, miszerint Somogy megyében Nagyszakácsi településen, mely egy 600 fős kis falu megrendezik a Királyi Szakácsok versenyét. Aminek a lényege, Mátyás korabeli ételeket kell készíteni hat kategóriában. Bográcsban készült ételek, spízek, nyárson sültek, kemencés ételek, harang alatt készült ételek, és étek végi fogások kategóriában.
Négy éven keresztül jártam le. Minden év augusztus első hétvégéjén került megrendezésre a verseny. A négy év alatt, nagyon sok címet és elismerést nyertem. Többek között : nyárson sültek Királyi Szakácsa, Spízek Királyi Mestere, Kemencés ételek mestere, Étekvégi fogások Királyi Szakácsa, Ízek Királyi Mestere címet. De igazából, csak 2002-ben sikerült elhódítani a legfőbb címet a Magyarország Királyi Főszakácsa elnevezést. Ami azt jelemnti, hogy mind a hat kategóriába maximális teljesítményt nyújtottam.
2007-ben az 5. Szegedi Nemzetközi Grillfesztiválon,ahol a világbajnok grill csapat is versenyzett, Szeged MJ Város Önkormányzatának különdíját nyertem el. Úgygondolom, egy világbajnok grill csapat ellen versenyezni, és ilyen eredményt elérni, erre bárki büszke lehet.
Úgytűnik, hogy Benke Laci bácsinak, aki nagyon sokszor zsűrizte az ételeimet, föltűntem, mert fölkért, hogy legyek szerzője, egy 1000 évet átfogó Magyar Gasztronómiát bemutató könyv társszerzője. Ebben a könyvben a vad – gasztronómia fejezetet bízta rám, aminek egyik elismerése, hogy lektorálás nélül jelent meg az írásom. Erről a könyvről el kell mondani, hogy 107×74 cm , szürkemarhabőr kötésben, 1kg 40 dkg színarany betűkkel van ráírva a Magyarok Nagyasztala. Ez a könyv a Világ harmadik legnyagobb könyve, ami a Parlament Vadásztermében van kiállítva.

Megalakult Magyarországon az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend ahová eddigi munkásságom eredményeképp fölvétettek, és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Mestere címet adományozták nekem. Rá egy évre fönt a Budai várba, Benke László Oscar díjas, és Olimpiai bajnok szakács lovaggá ütött. Így az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Lovagi címmel is büszkélkedhetek. Ebben a Lovagrendben, azok a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gasztronómiai szakemberek tartoznak, akik életük során, bemutatták tudásukat. ( Világbajnokok, Olimpikonok, és Guiness rekorderek.) Itt jegyzem meg, 4 Guiness rekorddal is büszkélkedhetek, az egyik az Egri várban, 11500 adag Gulyás egy edénybaen való elkészítése. Ugyanezen a rendezvényen bemutattam a világ legnagyobb fakanalát, ami egy Mátyás korabeli kolozsvári szárnyas fakanál, ami 3m 75cm hosszú. ( mellesleg megjegyzem ezzel a kanállal voltam az egyik Fábry műsorban is)
A következő rekordom Gyöngyöstarjánban a legnagyobb forralt bor. Végül de nem utolsó sorban Nyíregyháza mellett Harangodon, főztem a több mint 3 tonna harangodi húsos paprikás burgonyát. 2010-ben Erdélyben, pontosan Torján, ez a Bálványos lábánál fekvő település, ahol kaptam a Torjáért kitüntető címet, és beválasztottak a Világ Szakács szövetségének egyesületébe. a WACS-ba.

Nagyon sok rrendezvényt jótékony céllel, és az emberek megsegítésére csináltam. Jelenleg mint Felnémet Fertálymestere, próbálom Felnémet lakosságát jótékony célú főzéssel segíteni, végül de nem utolsó sorban az immáron harmadik alkalommal megrendezésre került Felnémeti Lecsófesztivál szervezése is a nevemhez fűződik. Ennek apropója a Felnémeti búcsú és mint tudjuk a néphagyomány szerint ez a lecsós búcsú volt.
Terveim szerint ezt a rendezvényt minden évben nagyobb színvonalon szeretném megrendezni. Ígéretet kaptam erre az évre, hogy a Magyarországi Fehérasztal Lovagrend tagjai, és a Királyi Szakácsok egy ételkülönlegességgel fognak előrukkolni.
Végül de nem utolsó sorban nagy tisztelettel vettem, hogy a Magyarok Vására rendezvény elnöke biztosított arról, hogy ők is mind a 100 kiálítójukkal részt kívánnának venni ezen a rendezvényen.

Dósa Tibor (királyi főszakács) 2013

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. október
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031