Több mint tíz egyéni és négy csoportos fellépő mutatkozott be hétvégén a Pásztorvölgyi Általános Iskolában. A Felnémeti Derűs Dalos Napra második alkalommal várták a résztvevőket.
A dalos programot a Felnémeten működő Derűs Alkony Egyesület Népdalköre szervezte, bemutatkozási lehetőséget teremtve a falvakban működő hagyományőrző csoportoknak, egyéni fellépőknek. Az előadók különböző zenei műfajokat képviseltek.<br>A rendezvény fővédnöke Rázsi Botond alpolgármester megnyitó beszédében a hagyományápolás fontosságáról, emellett a közösség megtartó erejéről szólt. Hozzátette: büszke a felnémeti városrészre, mert itt nem felszínes hagyományőrzés zajlik, az egyén és a közösség egymásra találva aktívan tevékenykedik. Saárossy Kinga alpolgármester asszony is örömmel vállalta el a háziasszony szerepét.<br>A felnémeti eseményen első alkalommal lépett a közönség elé az egy éve alakult Bükki Menyecskék Egyesülete. A rendezvény jól sikerült, a meghívott vendégek és a közönség egyaránt jól érezte magát.
Somogyi Kinga
Forrás: TV Eger
2012. auguszts 25-én kerül megrendezésre Felnémeten a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumba a II. Felnémeti Derűs, Dalos Nap.
Mindenkit szeretettel várunk!!!
A Tv-Eger Egri Arcok műsorának vendége volt a felnémeti születésű Jakabné Jakab Katalin, aki jelenleg az Cukorbetegek Egri Egyesületének az elnöke.
Az egyesület honlapja: http://egridiab.egalnet.hu
1956 júniusában, ahogy minden évben szokott lenni, Felnémeten is utoljára szólalt meg a nyolcadikos diákoknak az iskola csengője. „Most búcsúzunk és elmegyünk” — énekelték az alig 14 éves kamaszok. Osztályfőnökük az a Maróti József tanító úr volt, aki példát adott hivatásról, emberségről, hazaszeretetről. Néhány hónap múlva ezt gyakorlatban is megmutathatta, ugyanis a Folytatás
Dóra Zoltán – nyugdíjas iskolaigazgató
A Lőrincze-díjas nyelvművelő 1939-ben született Egerben. Általános iskolai tanulmányait Felnémeten végezte, Egerben érettségizett, az egri főiskolán magyar-orosz szakos általános iskolai tanár oklevelet, majd Budapesten, az ELTE Bölcsésztudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai diplomát szerzett. 1980 óta Vácon él. 1983-tól 2000-ig az Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatója volt. Tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségének, és ő az elnöke a váci székhelyű A Magyar Nyelv Barátai Egyesületének. Rendszeresen publikál váci és országos lapokban, folyóiratokban, jegyzetei a Kossuth rádió „Tetten ért szavak” című anyanyelvi adásában is elhangzottak.
Eddig megjelent kötetei:
Milyen magas a kilenc óra? – és egyéb nyelvhelyességi írások 1998. Nyelvápoló – írások az anyanyelvről 2001. Katedra nélkül. Nyelvművelő cikkek és jegyzetek 2003. Nyelvemben élek. Újabb írások. 2006. Anyanyelvünk tövisei és virágai 2009.
Dóra Zoltán így emlékezik Felnémetre:
Gyermekkoromat és az ifjúkor néhány évét a mai Egerhez tartozó Felnémeten, a fűrészüzemben töltöttem. Szüleim lakása az üzem területén volt, ugyanis édesapámat az Egri Erdő-és Faipari Rt. majd a jogutód, az Észak-magyarországi Fűrészek alkalmazta. Magam is dolgoztam az üzemben, mint diák a nyári szünetekben, az érettségi után pedig egy évig folyamatos munkaviszonyom volt itt.
Felnémetről megjelent írásai:
Felnémet, *Félnémedi Táj szók Felnémetről Gondolatok a felnémeti utcanevekről Felnémet mai ragadványnevei
Dr. Lőkös István – irodalomtörténész
Lőkös István egri születésű, de gyerekkorát az Eger melletti — ma már Egerhez csatolt — Felnémeten töltötte. Felnémetről szóló szociográfiai írásaival érdeklődést és elismerést szerzett, ezekből várhatóan faluszociográfia fog napvilágot látni. Az Egerben élő irodalomtörténésznek, a debreceni egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzorának, Lőkös Istvánnak a tollából született meg a történelem első magyar nyelvű horvát irodalom története. A szerző legfőbb kutatási területe a horvát, a szlovén és a szerb irodalom, általában a délszláv literatúra és a hozzá fűződő magyar irodalmi kapcsolatok, valamint a magyar felvilágosodás irodalma. Számos tanulmány, magyar és világirodalmi főiskolai jegyzet után 1974-ben látott napvilágot Hidak jegyében című tanulmánykötete, amelyet 1984-ben a Magyar és délszláv irodalmi tanulmányok című testes könyv követett.
Számos könyvet rendezett sajtó alá, látott el elő- vagy utószóval, jegyzetekkel. Számos hazai és külföldi tudományos konferencián tartott magyar, horvát, orosz és német nyelvű előadásokat, publikált tanulmányokat. Európai műveltségre tekintő szemlélettel munkálkodik irodalmi értékeink közkinccsé tételén és a világirodalom eredményeinek befogadásán. Szülővárosához,- szűkebb pátriájához tudatosan ragaszkodik. Gondosan ápolja többek közt a kétnyelvű költőnek, a reformkor kiválóságának, Vitkovics Mihálynak kultuszát. 1978-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Akadémia közös rendezésében kétnapos tudományos ülésszakot szervezett, amelynek első napjára Budapesten, a másodikra pedig Egerben került sor. A rendezvénynek – amint a viszonzásul Újvidéken rendezett Vitkovics-konferenciának is – szervezője és előadója is volt.
Az egri (szerb) Rác-templom szépen megújított parókiáján megnyílt Vitkovics-kiállítás forgatókönyvét is ő készítette el. Eger irodalmi múltjáról értékfeltáró sorozatot közölt. Tevékenyen hozzájárult Tinódi és Balassi egri kultuszának ébrentartásához. Dayka Gáborról szólva felmutatta életművének egri vonatkozásait is. Alexovics Vazulról értékfeltáró tanulmányt, leveleiből pedig szép válogatást közölt. Kazinczy Ferenctől olyan levelet publikált, amelynek nyomára éppen az egri Rác-templomban bukkant. A levelezés és a személyes kapcsolatok révén Lőkös István szellemi hidat épített Eger és Zágráb között, főképpen az őt barátságába fogadó Miroslav Krleza jóvoltából… …Lőkös István érdeme túlmutat az irodalmon. Akkor adta kezünkbe az első magyar nyelvű horvát irodalom történetet, amikor Horvátország függetlenné vált. Egyúttal elismerjük, hogy a horvát irodalomról szerzett ismereteink javát neki köszönhetjük. Fénylő példaképek nyomán haladva, irodalomtörténetével bizonyítja Nagy László igazát: “szomszédaink szellemi értékeit szeretjük és tiszteljük a létfontosságú megértés jegyében”.
Lőkös István horvát irodalomtörténete egykori társországunk literatúrájában megbízható, hiánypótló kalauz. Közel négy évtizedes oktatói, kutatói munkája ügyszeretetét, magasrendű elkötelezettségét bizonyítja. Egri, magyar és dunatáji irodalmi feladatokat vállal. Vállalása nemcsak szolgálat, hanem következetes önépítés is: az életterv része.
Felnémetről szóló több írása az „Átölelő szivárvány” című kötetében jelent meg, amelyből részleteket olvashat a honlapon is.
1926. augusztus 28-án született Felnémeten. 1953-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei: Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Pap Gyula. 1953-tól Egerben él és dolgozik. 1986-ig tanított az Egri Tanárképző Főiskolán.
Elismerései:
1965. Munka Művészet-díj, Salgótarján; 1970. Pro Arte, Salgótarján; 1971. Székey Bertalan-emlékérem; 1973. Művészeti-díj, Eger; 1974. Pályázati-díj, Miskolc; 1976. Magyar Tájképfestészeti Biennálé, Hatvan, bronz diploma; 1980. Arany diploma, Salgótarján; 1982. Heves Megyei Művészek kiállítása, Budapest, nívódíj; 1984. Magyar Tájképfestészeti Biennálé, Hatvan; 1986. Közművelődési-díj; 1986. Pro Academica Agriensi, Eger; 1994. Önkormányzat nívódíja, Eger. Művészi magatartását a mindennapi környezethez fűződő bensőséges kapcsolat hatja át. Tájképei és csendéletei a magyar paraszti világ eltűnőben lévő világát idézik, tárgyi motívumai már-már jelképes jelentést hordoznak.
1953-tól szinte évenként rendezett kiállítást Egerben, ill. Heves megyében.
1970, 1974 – Miskolc, 1973 – Tata, 1974 – Nagykőrös, 1974, 1976, 1980, 1985 – Hatvan (kat.) 1975 – Füzesabony, Gyöngyös, 1976, 1980 – Salgótarján, 1979 – Felnémet, Targoviste (BG) 1984 – Párád (kat.), 1987 – Debrecen (kat.), 1997 – Eger.
Válogatott csoportos kiállítások:
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezetének kiállításai, Miskolci Téli Tárlat, Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Rajzok – Miskolc, Salgótarján, Országos Akvarell Biennálé – Eger, Magyar Tájfestészeti Biennálé, Portréfestészeti Biennálé – Hatvan, Ember és Természet c. kiállítások – Balassagyarmat – rendszeres szereplője – 1984-94.
A Debreceni Alkotóközösség csoportos kiállításaival munkái bemutatásra kerültek Németországban, Svájcban, Olaszországban és Lengyelországban.
Jeles Teréz 1955-ben született a Nyírségben, Csengerújfaluban, 1970 óta él Felnémeten. A beregi táj népművészetét közelről, gyermekként ismerte meg. Az erdők, a hegyek világát azonban már a Mátra és a Bükk jelenti, hiszen régóta él itt ezek közelségében. 10 éve kezdett festeni, az egy évtized alatt több száz képet festett, és számos kiállítása volt.
Jakab Ernőné, Jeles Teréz a festészetet nem tanulta, színkezelési technikáját autodidakta módon fejlesztette ki.
Témája az örök természet, festményeit mindig személyes élmények alapján készíti. Képein a Bükk és a Mátra csodálatos kincsei, az erdők, vizek, patakok, a védett virágok jelennek meg. A természet ábrázolása, megragadása, azon a szűrőn keresztül, amit az alkotó szemléletmódja jelent. A hagyományos képi ábrázolás eszközeivel dolgozik, nem kedveli az absztrakt módszereket.
Jeles Teréz: – “A realista ábrázolás áll hozzám legközelebb. Szeretem, ha képeim nem szorulnak magyarázatra. Autodidakta módon képzem magam, azt vallom, a festészetet soha nem lehet megtanulni. Nem tartom magam művésznek, csupán egy olyan embernek, aki képekben fejezi ki magát. Munkáim témája az örök természet, az évszakok, hajnalok színei, pompái; a virágok illata számomra mind-mind egy lefojtott önvallomás. Festői hitvallásom az őszinte tisztelet és szeretet a természet iránt. “
Elmondása szerint, valamennyi munkája belső indíttatású, a képek a gondolat erejéből születnek. Igyekszik úgy megalkotni a képeit, hogy azok ne szoruljanak magyarázatra. Szeretné érzékeltetni a természet szeretetét, s a rácsodálkozást megosztani másokkal – így vallott magáról a feltűnést kerülő festőművész.
Képeiből ízelítő megtekinthetők: http://felnemet.x3.hu/?p=1097.
Eged András – citerakészítő
1955-ben született Felnémeten, itt járt általános iskolába. 12 éves korában kezdett citerázni.
Németh András tanár úr egyszer megkérte, hogy vigye el a citerát az iskolába meghallgatás céljából. Ettől kezdve patronálta az ifjú tehetséget. A tanár úr nemcsak az iskolai tanulásban segítette, hanem a népzenei tudás megszerzésében is. Több népművészhez vitte el, (pl. Tuka Zsigmond citerakészítő, Buda Sándor a népművészet mestere, Pribojszky Mátyás citeraművész), hogy tudását csiszolja.
A 70-es években bekerült a Felnémet Citerazenekarba. Több népzenei hangversenyen vett részt, mint prímciterás vagy szólista, szerepelt a „Ki mit tud?”-on, rendszeres résztvevője volt a Kecskeméti Dunamenti Folklór Fesztiválnak, 1973-ban az Arany Páva népzenei TV-sorozatnak, ahol kimagasló eredményt ért el.
1972-ben az Agria Bútorgyárban kezdett el dolgozni bútorasztalosként. 20 évig dolgozott ezen a munkahelyen, közben önszorgalomból megtanulta a fafaragást is.
Eged András így vallott magáról:
- Ma, szabadidőmben fafaragással és citerakészítéssel foglalkozom. Az országban több szólista és citerazenekar játszik az általam készített hangszeren. Családommal ma is Felnémeten élek. Szólistaként többszörös arany- és kétszeres Nívódíjas citerás vagyok. A régi felnémeti iskolában több fiatal csoportot tanítottam citerázni, akik nemcsak megszerették ezt az elfoglaltságot, hanem kimagasló eredményeket értek el. Minden kulturális rendezvényen részt veszek, amire felkérnek, műsorszámom: Válogatás a Palóc vidék népdalaiból.
Felnémeten élő hagyományőrző kézműves, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagja, több kollektív kiállításon szerepelt már. Munkái között megtalálható a hagyományos pásztorfaragás és a hétköznapi élet használati tárgyai.
Legutolsó kiállítása Felnémeten a helyi könyvtárban volt.
Rubecz Erzsébet – amatőr festő
Gyermekkoromat Borsodnádasdon, festői környezetben töltöttem, ami meghatározóvá tette a természet iránti szeretetemet. Ez kihatott később az alkotómunkámra is. Felnémeten élek huszonnyolc éve.
Eredetileg dísznövénytermesztést és virágkötészetet tanultam. A szépérzékemet, az emberek iránti szeretetemet ezek motiválták és Isten szeretete. Sokat faragtam, rajzoltam, agyagoztam, hímeztem; verseket írtam és írok ma is. Az alkotás szelleme mindig bennem volt. Életem tragikus fordulata után kellett egy olyan kifejezési forma a versírás mellett, amiben örömömet leltem, ez a festészet lett. Gyermekkori álmomat váltottam vele valóra.
Képeztem magam, ismerkedtem a művészettörténettel, érdekelt az ikonfestészet. Autodidakta módon sajátítottam el különböző technikákat. A festés hatalmas békét, boldogságot, nyugalmat adott nekem.
Egyszerre meglepő, furcsa és ismerős lehet a világ, ahová festményeim kalauzolnak.
Kutnyák Géza – festőművész
Egerben született, az egri vár tövében laktak, így a vár vadregényes területe volt a játszóterük. Tanulni a „Halas Iskolába” járt. Nagyon sokat köszönhet rajztanárának, Olasz Nórának, aki megszerettette vele a rajzolást. Általános iskola után jelentkezett a Képzőművészeti Gimnáziumba, ahová sajnos helyhiány miatt nem vették fel. Autószerelő lett, de a rajzolás továbbra is fontos volt számára. Kishonti Jenő és Szilágyi Elek festőművészek adtak elméleti és gyakorlati tanácsokat. Kedvenc témái a város jellegzetes épületei, de szívesen megfesti a külváros egy-egy hangulatos utcáját is. Több kollektív és egyéni kiállítása volt már.
A Felnémeten élő művész 2010-ben az I. Közösségi Napon a Pásztorvölgyi Iskolában is kiállította már alkotásait.
Kollár Tibor – gobelinkészítő
A Dobó István Gimnázium reáltagozatán tanult. Az érettségi után kezdett el dolgozni a Finomszerelvénygyárban. Jelenleg nyugdíjas. Baráti névnap-köszöntés alkalmával látott és tanulmányozott közelebbről egy 100 éves gobleint. Így indult el a gobelinvarrás iránti érdeklődése, és végül szenvedélyévé vált a varrás szeretete. Kedvenc témakörei a virágcsendélet, tájképek és híres építmények. Elkészült az Egri Bazilika, a Halászbástya, a Lyoni Dóm, a Mosztári- híd.
A Felnémeten élő művésznek a képei sok emberhez eljutottak.
Kocsor Zsolt (Kozso) – zeneszerző, zenész, énekes, szövegíró, producer
Egerben született 1965.02.09-én. Gyermekkorát Felnémeten töltötte szüleivel, és a felnémeti általános iskolába járta az első 8 osztályt.
Első együttesét, az Alvajárók nevű csapatot még szülővárosában szervezte meg, országos hírnévre azonban az Ámokfutókkal tett szert. A nevéhez fűződik még az Alvajárók (1993), All 4 Love (2001), a Bestiák (1997), Shygys (1997), és a Picasso Branch (1999) nevű formációk kitalálása és menedzselése.
A Szomorú szamuráj és a Bad Man az Ámokfutók első nagy dobása volt 1994-ben, melyet további sikerek követtek. Ilyenek a Robinson, Hold dala, Meghalok 1 csókodért, Bújj mellém, Csak a csillagok, Ne sírj, Neked adom, Érted fáj, Szerelem hajnalán, Maradj velem és még sorolhatnánk egészen a Nem számít dalig.
Nyolcéves kora óta gitározik. Gitáros-énekesként kezdte pályafutását egy rockzenekarban, mellyel több tehetségkutató versenyt is megnyert. Az 1990-es évek közepén szakított a rockzenével. Új csapata az Alvajárók triója már az akkor divatos techno hangzással próbálta keresni a közönség és a pesti lemezkiadó kegyeit.
A Kozso művésznevet, Pásztor László, lemezkiadó, igazgató javasolta neki, amikor szerződtek. Azt mondta, hogy a Kocsor Zsolt névvel elég nehéz a dance műfajban érvényesülni és ezért összevonta a vezeték és keresztnevet. (Kozso több mint 45 különböző néven írt dalokat eddig.) Az Alvajárók első albuma nagy siker lett, de 1993-ban máig ismeretlen okokból kilépett az Alvajárók zenekarból, és önálló működésbe kezdett.
Pásztor László és Joós István ajánlására megkeresi a Neotonból ismert szerző-énekes, Jakab György fiát (Jeejee), és már találkozásuk másnapján elkezdik a közös munkát. Kozso zenésztársára Tissyt (Horváth Tünde) személyében talál. Ebben a formációban olyan slágerek születnek, mint a „Bad man”, „Mr Casanova”, „Hé várj!”, „Varázsolj el!”, és a máig töretlen népszerűségnek örvendő „Szomorú szamuráj”. A csapat, ebben a felállásban 2 albumot jelentet meg (Sebességláz; Varázsolj el!). Mindkettő arany-, majd platinalemez lett.
Forrás: www.artportal.hu, www.wikipedia.hu, Vágner Lászlóné: 750 éves Felnémet c. könyv http://www.arssacra.hu/EgriKonyv/EgriKonyv-C7.htm http://www.egriszin.hu
Beszélgetés Rázsi Botonddal, a 12. választókerület képviselőjével (Bérczessy András) Folytatás
Májusfa (májfa), májuskosár
A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd. A május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.
A magyar nyelvterületen a májusfa-állításnak két jellegzetes formája ismert: az egyik a lányos házakhoz vitt májusfa, a másik a középületek, kocsmák előtt felállított májusfa.
A májusfák beszerzése mindkét esetben a mindenkori legények, legénybandák feladata. A májusfának alapvetően két változata van: kivágott, sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, melynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő gallyak, ágak.
A májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágasbogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, fűzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek íly fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi a kellő hatást” (Réső Ensel 1867: 198).
Mint az idézetből is kitűnik, a lányok számára állított májusfát többnyire titokban szerezték be és állították fel. A májusfa állítását évszázadok óta tiltják a hatóságok az erdők és tulajdonosaik védelmében. A fát általában lopták az erdőről, de volt, ahol fizettek, illetve fizetnek érte.
Egyes helyeken díszítették a fákat szalaggal, üveg itallal, esetleg különféle ajándékokkal, másutt azonban díszítetlenül helyezték el. Helyi hagyományok alakították azt a szokást is, hogy csak egyes lányok kaptak, vagy a falu minden leánya. A májusfa díszeit néhol a leány adta, de sokfelé a legények ajándéka volt. A májusfaállítás szokása még az utóbbi évtizedekben is változó, alakuló hagyomány, a fát sok esetben virágcsokor, sőt virágkosár helyettesíti. A májusfaállításhoz kapcsolódott, sőt néhol helyettesíti a szerenádadás. A legényeket attól függően, hogy titokban állították a fát, vagy sem, megvendégelték. A lányoknak állított fa kidöntésére vonatkozóan is változatosak az adatok az ünnepélyes kivételtől az elszáradásig otthagyott májusfáig.
A májusfa másik típusa a közösségi májfa, melyet középületek, kocsmák elé állítanak. Sokfelé, ahol a két szokás együttesen élt, újabban már csak az utóbbit gyakorolják.
A közös májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek.
Az 1960-as évek elejére a szokás annyiban változott, hogy divatba jött a májusi kosár, amelyet már nemcsak a menyasszonyoknak és serdültebb lányoknak adtak a legények, hanem fiú unokatestvéreiktől a kisebb lányok is ilyet kaptak, amelyet a legkisebb fiúcskák szüleikkel együtt vitték el hozzájuk. Eleinte Egerben vették meg a hozzávalót, általában cserepes muskátlit vagy hortenziát. A cserépbe hajlított botot szúrtak, ezt színes krepppapírral borították, papírrózsákkal díszítettek. Később a virágárusok már fonott, füles májusi kosarakat is árultak. A virág mellé készruhát és szalagokat is vittek ajándékba. A kosarakat díszként kitették az ablakba. A lányos háznál nagy vendéglátást tartottak, majd pünkösd napján legalább ugyanolyan értékű ajándékot illett adni a májusi kosarat vivő fiúnak.
Forrás: Sulinet, Magyar elektronikus könyvtár
Vajon eszükbe jut-e a locsolkodóknak, hogy szokásos díjazásuk: a piros tojás és a csokinyuszi hagyományosan a termékenységet, a tavaszt, az élet fejlődését jelképezi? Vagy csak illemből emelik a kölnisüveget a lányok haja fölé, s némi készpénzzel, vagy itallal kifejezett elismerés reményében?
Évszázadokon keresztül elfogadott tény volt az, hogy az élőlényeket két nagy csoportba lehet osztályozni, az állat és a növényvilágra. Ezen csoportosítás szerint a gombák a növényekhez tartoztak, és a botanikán belül foglalkoztak velük. Manapság persze már egyértelmű dolog hogy a mikológia egy különálló egységet alkot. A XX. század botanikusai többnyire “csak” növényekkel foglalkoztak, bár voltak mikológiai kutatások de azok inkább a faji bélyegek megállapítására, meghatározására irányultak, illetve a növényi gombakártevők vizsgálatára. Így hát kijelenthető hogy a hazánk területén található nagygomba felmérések, felvételezések mellőzve voltak. Ezt felismerve manapság egyre több élőhelyről készülnek mikológiai felmérések, több adatbázisnak is megkezdték a kiépítését.
Legutóbbi hozzászólások