Tájtörténet

Felnémeten emberemlékezet óta szeptember első hétvégéjén, Rozália napján tartják a búcsút, amit az itt élők csak „lecsós búcsúnak” hívnak. Innen származik az ötlet, hogy az előző napon lecsófőző fesztivált rendezünk. – mondta el Dósa Tibor, magyar királyi szakács. A Lecsófesztivál a Pásztorvölgyi Gimnázium területén kerül megrendezésre. A kulináris  versenyre 35 csapat jelentkezett az ország több részéből, sőt Erdélyből érkeznek versenyzők. A fesztivál bevételét a Pásztorvölgyi Gimnázium alapítványának ajánlják fel a szervezők. Az estét Lecsó-bál zárja.

I. Egervárosa a mint a törököktől elfoglaltatott, mint hóditott terület, a többi várakhoz hasonlólag vétetett kincstári birtokba. Mint uj szerzemény tekintetett tehát a város és a hozzá tartozó terület, melyet a törökök kizárólag birtokoltak, és melyen magyar birtokos semmiféle jogot vagy szolgáltatást nem élvezett. A törökök midőn a várat és a várost elfoglalták, teljesen saját magok javára foglaltak le itt minden házat, s a külterületből annyit, mennyit csak a vár védelme alatt megtartani és müveltetni birtak. Ők 1596-ban ugy jártak el, mint most járt el a várossal és kültelkeivel a m. kír. kamara. Előző kötetünkben érintettük, hogy a város bel- és kültelkei 1596. után török kincstári tulajdonná irattak össze, és részint pénzért adattak el török iparosok s kereskedőknek, részint érdemesült török katonák között ajándékba osztattak fel. II. A mint 1687. decz. 17-én bevonult a királyi had Egerbe, első gondja volt természetesen katonáinak elszállásolásáról intézkedni, majd nyomban következett a betelepités munkálata, mint kincstári uj szerzeményen. Decz. 20-án kelt körlevelében hivta fel Fischer Mihály kamarai biztos 1)

a vármegyei népséget, hogy a ki Egervárosában telepedni és házat szerezni akar, jelentkezzék az egri harminczadosnál, hol az ott található feltételek mellett ez eszközölhető. Ezen felhivás folytán már ezen decz. hó 29-én találunk jegyzéket a kamarai számadások között, 2) mely szerint Laczkó János a patak mellett a hevesmegyei részen, egy házat megvett 240 frtért, és a korcsmai kimérést kibérelte ugy, hogy minden elmért tonna bor után két itczének az árát fogja bér gyanánt fizetni. Ugyan e napon vett Horváth György, akkori megyei jegyző és volt követ a nagy utczában egy házat 63 ftért. Ekként több házvétel van felsorolva. Vannak azután házak, melyek Fischer Mihály kamarai biztos által ajándékba “gratis” adattak. Igy kapta Nagy Mihály a felnémeti kapunál a 68 szám alatti házat. Ezen első települök ugy látszik az ostromló haddal talán mint élelmezők vagy másképen érdekeltek jelentek meg és siettek helyet foglalni. Több folyamodvány létezik, melyböl kitünik, hogy egyesek érdemeikre hivatkozva, ajándékul kérték az egri házakat és szőlőket. 1688. april. 5-én kelt feljegyzésben, a felnémeti kapunál, mely rácz-utczának is neveztetett, találunk több görög települö által tett házvásárlásokat. Nevezetesen Görög Miklós megvette 160 ftért az ott ez időben romban heverő moscheát területével 160 forintért, mely a mostani görög templom helyén állott. Pap Éliás görög pap 131. sz. a házat ugyanazon tájon 100 frtért Nagy István a 163. sz. a. házat 65 frtért stb. vásárolták meg a kincstártól. Ekként látjuk, hogy az egri első települők között görögök és ráczok nagyobb számban jelentkeztek nyomban, és hogy már ez évben 40-50 ház görögök által vásároltatott meg. Ugy látszik, ezen első görög települők egy része e vidékbeli kereskedők voltak, de fokozatosan vándoroltak ide Lippáról, mint erről egy 1692-ben tett feljegyzés szól, midőn is több család érkezett ismét, és vegyesen majd görögöknek, majd ráczoknak neveztetnek. Ezek kétségkivül ez évben Csernovics patriarchájok vezetése alatt beköltözött 30 ezer rácz menekülőkből valók voltak. 1693. febr. 2-án irattak össze az itt házakkal biró ráczok, vagy görögök, és találtatott 76 házban lakó család 453 lélekkel, nejeikkel gyermekeikkel és egyéb hozzátartozóikkal. Egy külön összeirás pedig azon ráczok lélekszámát, kik “az uj keresztényekkel”, vagy is a törökökkel maradtak itt, 180-ra teszi; igy 1693-ban már a ráczok lélekszáma 633 volt. Feljegyezve vannak a rácz papok és barátok is, kiknek száma 10. Ezen itt települt ráczok nevei legtöbbnyire magyar hangzásuak, mint: Fekete, Szabó, Czifrády, Farkas, Kerek, Rácz stb. Voltak azután ilyen nevek: Kija, Turek, Kuriki stb. III. A város megszállása után 1687. deczember hóban nyomban megrendeltetett a meglevő házak összeirása. Természetesen a fallal körülvett városról lehet csak szó, mert a falakon kivül lakhelyek nem voltak. Ennek folytán 1688. april. 15-én kelt összeirásban a házakat, úgy a mint azokat a törökök elhagyták, számozva utczánként találjuk elsorolva, mindegyikökről feljegyezve, hogy kőböl vagy fából épült, és lépéssel felmérve ugy a szélessége mint hosszasága. E szerint a törökök alatt a házak utczánként számozva voltak. A feljegyzés szerint volt például:

340 sz. a ház hossza: 126 lépés szélessége: 56; kőből épült pinczével. 336 a ház hossza: 126 lépés  szélessége: 21; kőből kerttel 333 a ház hossza: 63 lépés  szélessége: 42; fából épült 327 a ház hossza: 42 lépés  szélessége: 35; fele kőből, fele fából 164 a ház hossza: 42 lépés  szélessége: 45; fából épült 127 a ház hossza: 175 lépés  szélessége: 56; a legszebb alkalmatosság, fele fából, pinczével, kerttel 23 sz a ház hossza: 42 lépés szélessége: 21; fából

A legtöbb házat fából épülve találjuk. Kétségkivül ezek mind a törökök által épitettek, kik keleten ma is faházakat emelnek lakásokul.

IV. Az 1692-ben történt ház-összeirás szerint volt a fallal övedzett városban összesen 880 ház. Ebből lakott ház volt már ekkor 412, ekként megoszolva:

Püspöknek volt 2 háza Jezsuitáknak “ 6 “ Franciskánusoknak “ 6 “ Minoritáknak “ 3 “ Servitáknak “ 5 “ Káptalannak “ 14 “ Plebánosnak volt 3 háza Polgárok laktak 215 házat Hajduk (gyalogok.) “ 86 “ Új keresztények “ 42 “ Parasztok “ 30 “

Lakatlan volt még 1692-ben 468 ház. E házak ez évben történt összeirás szerint a következő utczák szerint oszlottak el: Első utcza volt vizi-utcza (Wascher Hellergasse) mint a jegyzékben felvéve van, mely a magyar kaputól, vagy is az “almagyari” kaputól a minoriták templomáig nyuló tért foglalt magába. Itt volt 65 ház és az almagyari kapu. A második “török-utcza” (Türken-gasse) mely a vár alatt a mostani minoriták templomáig terjedt, hol egy török moschea állott akkor, itt volt 54 ház. A harmadik a mai czifrapart alatti utcza, Schosberg-gasse igy neveztetik a jegyzékben, 92 házzal, a mai irgalmasrend templomáig, hol ma is áll a török mecset. A negyedik a felnémeti uton a mai czifrakapu felé nyult el, hol a felnémeti kapu állott. Volt itt 73 ház. A z ötödik a rácz-utcza, most felnémeti utnak nevezett részen; akkor az itteni kapu ráczkapunak neveztetett, hol a mai rácz-templom helyén egy moschea állott. A hatodik a mai rácztemplomtól a malom mellett a reáliskoláig lenyuló “hosszu-utcza” volt, melynek moscheáját Caraffa a jezsuitáknak ajándékozta, 102 házzal. Hetedik a belvárosban a magyar piacznak nevezett tér a hatvani kapuig 85 házzal. Nyolczadik a császár-utcza volt (Kayser-gasse) a hatvani kaputól a franciskánusok templomáig, hol moschea állott, 44 házzal. Kilenczedik a portörőmalom-utcza, a fürdőn levő malomig 62 házzal. Tizedik kis-utcza az egri patak két oldalán a minoriták templomáig, hoI szintén moschea volt, Volt 9 utczában 9 moschea és négy kapu. E moscheák állottak, a mai szent ferenczrendüek, minoriták, irgalmasok, serviták, görögök temploma helyén. Továbbá moschea volt a Szent Mihály (mai székesegyház) a mai cisterciek, és az ispotály temploma helyén. V. 1690-ben a házak becsértékök szerint összeirattak. A legnagyobb becsértékkel biró ház volt, melyben Buttler János várparancsnok lakott: 350 frt, a legkisebb becsérték 25 frt volt. A kanonoki házak 72-220 frt között váltakoztak értékökben. A városháza, mely 130 sz. a. volt 180 frtra becsültetett. Az ekként megbecslett házak értéke 28952 frtra ment. Ezen 1690-ik évben már 518 ház volt lakott. Ezen első telepes polgárok négy részre oszthatók, a mint azok ekként is jegyeztettek fel, mint ezt az 1690. évben felvett következő névsor mutatja, mely szerint voltak:

Magyarok: Hardiany Gergely. Csala György, Fodor Márton. Borsitz János. Tassy István, nemes. Hardiany György. Sipos Ferencz. Nemes Jakab. Mészáros András, mészáros mester. Szabó Mihály. Sisko Márton, kovács. Nagy Márton, nemes. Kapuszta Mátyás, gombkötő. Kovács János. Hőgesi János. Tót Pál. Petky Anna, özvegy. Szabó Mihály, szabó. Szent Mihály kántora. ” ” plebánosa. Püspök háza 2. 94-95. sz. a. Nagy Mátyás. Zikura János. Csizmadía Mihály. Városháza 130. sz. a. Halasy Péter, borbély. Farkas János. Jezsuiták háza 135. sz. a. Pibay István. Zatkó Tamás. Kolosy Márton. Mészáros Miklós, mészáros. Boldis János, üveges. Balog András. Dubraviczky Mihály, nemes. Fi Miklós, káptalani dékán. Däch Péter, prépost. Sohandthy András, kantor-kanonok. Doricz Miklós, kanonok. Káptalani ház. Nagy János. Bartha Máthé. Goros János, molnár. Balog András. Zeke Gergely. Vécsey Sándor, nemes. 391-397. h sz. a. káptalani házak. Venczik János. Vincze György. Fazekas András. Simon Mátyás. Polgár János. Pál Tamás. Mészáros István Kovács Istók, czigány. Gabony Anna. Serviták háza. Molnár János. Zipsmati István, csizmadia. Dogar István, paraszt. Ferney György. Jánosy Emedy Gáspár. Kovács István. Szabó István, szabó. Sez István, napszámos. Szentpéteri János, csizmadia. Lakatos Tamás, puskamüves. Kosztánszky János, husvágó. Eger János, husvágó. Miskovics János, husvágó. Solnay András. Faragó András, városbiró. Berényi Gábor. Nagy András. Bolha Miklós. Sós Miklós. Horváth György. Maysik János. Tót István. Légrádi Márton. Neste Péter. Szücs László. Szilágy György, szabó. Serviták háza. Simon János. Moros Albert. Szabó János. Basch Tamás. Szabó András, nemes. Bolha Mátyás. Irabos Já,nos. Molnár István, iskolamester Hoto Samu. Banyay János, csizmadia. Tanger Elias könyvkötő. Minoriták háza. Autovics György, gombkötő. Begy András, csizmadia. Négy husmérő hely. Zabó János, posztónyiró. Vincze Mihály, pálinkafőző. Szabó Mihály. Bolgár István. Mlinkó Mátyás, mészáros. Szabó Pál, szabó. Molnár Tamás. Hegedüs Márton. Mlinkó Mihály, mészáros. Török János. Miklós Gyöngy. Császár Péter, nemes.

Németek: Nait Máthé. Pilget Mátyás. Cappy Kristóf. Tozer Dániel, suster. Satroch János. Pulitz György, rézöntő. Maok Jakab, suster. Mastoch Simon, szabó. Mandl Fridrik, verpeléti postamester. Müller Fülöp. Nokter Sebestény, kőmüves. Steigel János. Lempruch Ferdinand, borbély. Frank Herman. Hochstätter Pál. Daydi János. Philip Márton. Passin Borbála asszony. Narcis Lenárd. Schwarcz Péter, husvágó. Goldhasz Mihály, szabó. Helmish Mihály, molnár. Habret György. Loikho Mihály. Kharsz Mátyás üveges. Gündel György, rézmetsző. Slosszer Dániel, lakatos. Sednak György, satler. Johan Demeter. Löner György, suster. Schwager Simon, sűtő. Ekkelhamer János, üveges. Piano Lajos, kereskedö. Schmid Farkas. Erhard Max. Morhard Konrád. Fischer Mihály. Dot Jakob. Jakob György. Gristóf István. Nocker Sebestény, kőmüves. Pringer Balázs.

Ráczok: Szücs Péter. Kis Bilo. Olasz István. Bokis Farkas. Sohivada rácznő. Farkas Márton. Fekete János. Ráz Miklós. Beko András, molnár. Ráz Bodi. Ráczpap háza. Szabó István. Acz Miklós. Kis Mihály. Marosi. Szabó István. Demeter György, görög. Schubert Zachar, sütőmester. Thomas György, görög. Kosztai János. Rácz Mihály. Millovay. Laczko. Racz Kozman. Vukomiz. Zagmar István. Vorat Péter. Duaradi Radow. Hebes Serli. Zobor Miklós. Szabó János. Szűcs Mihály. Sonok Gilaslo. Egy török mecset (ez a mostani mecsettér környéke.) Geöry Miklós, görög Maria, Anna vagy Ilonka. Egy csász. malom a városban (ez a mostani tüzoltó laktanya helyén volt.)

Uj keresztények: Török István. Horvát Just Haydar László. Haydar László. Nagy János. Horváth Pál. Balogh Mihály. Kis István. Noszvay Ferencz, 220. sz. a. Négy uj keresztény, 241. sz. a. Verecz István. Padantus András. Szabó Mihály. Német János, 259. sz. a. Rosznay Istók. Borbier János. Hitvány Pál, 269. és 270. h. sz. Horváth János. Fekete Mihály. Fekete István. Pap Jurko. Olay beg, 278. sz. a. Polkoráb István. Ferencz Izak. Fekete János. Szabó Márton. Nagy Imre. Murány István, 292. h. sz. a. Kis István. Fekete Mihály. Vesz András. Ugro János. Szabó János. Borbier András. Pap Dávid. Török János. Egri János. Török Mihály. Szabó János. Szinay István. Horváth János. Poturi Mihály. Kovács Péter. Zan István. Boszna János. Török Pál. Török István. Beczey András. Jurky Zsigmond, borbély. Eger István. Furula János. Ziffera György.

Forrás: http://193.224.44.190/hvt/4kot/41r1fej.htm

Apor Elemér: Tizenkilenc malmot hajtott valamikor az Eger-patak vize

Ez az írás akkor kezdődött, amikor valaki megkérdezte:

- Ki volt az a Kalló?

- Miféle Kalló?

- Hát, akiről a Kallómalmot elnevezték. Akié a malom volt. Még az utca is van róla elnevezve a Csebokszári-lakótelepen.

Az igazság az, hogy a Kalló senkinek sem volt neve. A kallás egy mozzanat a posztókészítés láncolatában, s a malomhoz hasonló épületben történt. Nagy vízikerék hajtotta a hengereket, kalapácsokat, de búzát sohasem őröltek benne. Nem vitt oda egyetlen menyecske egyetlen véka búzát sem “pitléltetni”. Csakhát elmúlt ez is, mint annyi minden, ami apáink, nagyapáink keze nyomát viselte. Életükkel elmúlt, ami életükhöz tartozott. A régi mesterségek szavai halványultak el leginkább. A kallómalmot még őrzi utcanév, le a kalappal azok előtt, akik maradandóvá mentették az egyszer volt, hol nem volt malom emlékét. De ki tudja már néhány kedves öregasszony-anyámon kívül, mi volt az a pitle. A szita, a sok szita, amit a malom szerkezete rázott, hogy minél finomabb legyen a liszt, ami kikerült a malomkövek morzsolásából.

De hát, hogy is állunk a kallómalommal, meg a posztóval?

A posztó nevezetre ma már nem fülel senki. Ma szövetek vannak, vagy könnyű kelmék, szélükbe arany- vagy ezüstbetűkkel beszőve a gyár, az ország neve, ahol a szövetet szőtték, tiszta gyapjúból, vagy műanyaggal kevert szálakból. A közhasználatú, a régi ünnepi férfiruhákhoz szükséges posztó a színlaposztó keserves rímeiben vérzett el. Kicsiny, öreg emberkék hordták szét valamikor még a két világháború közt is a színlapokat az üzletekbe. A színházi idény utolsó színlapjához a kicsiny, öreg emberkék kis cédulát mellékeltek, amit valamelyik nyomda ingyen nyomott ki. A cédulán versezet, amely talán évszázadok óta ugyanazzal a rímmel kezdődött: Nincsen már pénz, nincsen posztó, búcsúzik a színlaposztó. Aki ezek után nem rótta le az illő borravalót, az nem értett a tiszta költészethez, amelybe szegény emberi bánatok vannak beletemetkezve. Különben ma is akad posztó, fekete a ravatalon, zöld a biliárdasztalon, veres posztó az ellenfelek ingerlésére, a szólás-mondás szerint.

Jó lesz, ha tisztázzuk az alapfogalmakat, és bepillantunk a posztókészítés műhelyébe.

Mi a posztó? A szakkönyv azt mondja: sima szövedék, mely sajátos gyapjas, vagy inkább nemezszerű fölszínét kallás, ványolás által nyeri. Először megszövik a szövetet. Amikor lekerül a szövőszékről, nyers szövet a neve, németül loden, magyarul condra. Ekkor következik a kallómalom munkája. A szövetet végtelenítik, azaz két henger között összevarrják, s úgy járatják a hengereket, hogy a szövet beleérjen az úgynevezett kallófészekbe, amiben poshadt vizelet és oldott szappan van. A szerkezet régebbi formája a kalapács, tengelyen levő kalapácsok verik az anyagot. Valamikor posztóverőknek is nevezték a posztókészítőket. Újabb változat szerint hengerekkel tömítik az anyagot, míg “nemezesül”, vagyis a gyapjúszálak eltakarják a szövet fonalait, az anyag szinte fénylően simává válik. Mindehhez bizonyos fokú meleg is szükséges. A művelet folyamán az anyag, hosszában mintegy 22-35, széltében 35-50 százalékot veszít méreteiből, köznyelven összemegy. Hová lettek az eltűnt méterek? Elkallódtak. Ezért van az, hogy amikor keresünk valamit, amit soha nem találunk meg, ami elveszett, azt mondjuk? Elkallódott.

Hanem azért ne rójuk meg azt, aki a kallót névnek sejtette. Sok malomnak volt neve, amiről emlegették. A 18. század végén Sartory József mérnök az 1878-es felmérés szerint térképet készített Egerről. Ezen hét malmot jelöl meg az Eger-patak mentén. Ezek püspöki, vagy káptalani malmok voltak, aszerint, hogy a patak jobb vagy bal oldalán épültek. A püspöki birtokok a patak jobb oldalán, a káptalaniak a patak bal oldalán helyezkedtek el. Ekkor még nem volt személynevük a malmoknak. Később magánosok megvették vagy bérelték ezeket a malmokat, s építettek is. Az Eger-patak szarvaskői ágánál volt a Füzér-malom. A tulajdonos (és nagyon sokan a szavaskőiek közül) szerényebb pénzű nyaralókat is fogadott. A Felsőtárkány felől folyó ágon volt, Felnémet határában a rizskásamalom. Nevének eredete ismeretlen, aligha termeltek rizst ezen a környéken. Ezen alul következett a Polónyi-malom. Ez már komoly teljesítményű őrlőmalom volt, később Englermalomnak, majd a tulajdonos névváltoztatása után Egervári-malomnak hívták. Lejjebb volt a kallómalom, ezt követte a Práff-malom, a vidék legtekintélyesebb malma, a század húszas éveiben még vízi hajtású. Még lejjebb a püspöki malom, amelyet dr. Samassa József bíboros érsek a tűzoltóknak ajándékozott.

A strand területén volt egy kis darálómalom, a sertéshizlalda, a volt vágóhíd tájékán a városi malom, aztán a kis Adamcsek-malom, Kistályához tartozott a Tót-malom, Andornakon az okos nemzetiségi politikájáról híres Mocsáry Lajos épített malmot, villannyal is az látta el a Mocsáry-kastélyt. Nagytályán Berki Antal ősei vették meg a Berki-malmot, azon túl működött a Szentkereszti malom, tovább a maklári felső és alsó, Füzesabonynál a Városrévi, meg a Király-malom, a sort a mezőtárkányi, egerfarmosi és egerlövői malmok zárták le, ez összesen tizenkilenc, nem számítva a kis darálómalmot. Aztán a nagy malmok megették a kicsiket (a nagy gőzmalom a mai posta udvarán), a Mayer, Tatay-malmok, a nagy malmokat meg államosították.

Íme a malmok története nagy vonalakban.

Az Eger-patak pedig csak folyik, folydogál. Hogy nyugdíjba került, elmondhatjuk róla, hogy derék, szorgalmas, dolgos magaviseletű patak volt. Jól megszámítva húsz malmot hajtott, nem mindig egy időben, de mindig csak az őszi esőzések idején.

Forrás: http://www.agria.hu/hnaplo/2001nov/

Nagyobb folyóink eredése jeles hely mindenütt; sok ember zarándokol el a Duna forrásához, de a Maros, a Száva a Garam kibukkanása is ismert a turisták körében. A www.partmagazin.hu tudósítója kávézni menvén épp ezen gondolkodott, mikor a Dobó térrõl ment a Kisdobó tér felé, a hídon át, egyik partról a másikra. S akkor jött a villámcsapás: hol is ered az Eger-patak? Gyors közvélemény-kutatás: nagyon kevesen tudták, a válasz leginkább a “valahol a Bükkben” volt.

Elindultam hát forrás-kutatóba. Egy kis könyvtárazás után, részletes térképekkel felszerelkezve Heves megye északi részébe, Balaton község határába vezetett az utam. A Kossuth utcában az Újtelepen még nyomon követhetõ volt a patak folyása, a Borsodnádasd felé vezetõ mûút mellett is jól látszottak a sásos területek. Hosszas keresgélés után végül is egy nyájait terelõ juhász igazított útba: az egyik szerpentinkanyarban egy kis földút visz be néhány házhoz, majd egy füves placcról egy kis ösvény vezet a forráshoz. És valóban a Vajda-kút nevet viselõ nádtetõs kis építménybõl szépen folyt ki a friss víz. Balaton községtõl északnyugatra ered hát az Eger-patak, amely innen a forrástól a Tiszába torkollásáig 68 km hosszú, esése 207 méter, vízgyûjtõ területének nagysága pedig 892 km². Az Eger-patak esése Egertõl északra a legnagyobb, a városig tartó 25 kilométeren kb. 160 méter. Az Eger-patakot több mellékvíz is táplálja, így Mikófalvától északra a Bekölcei-patak ömlik bele, a Bélapátfalva környéki vizeket pedig a Recska-patak szállítja belé. Egercsehi környéke is a vízgyûjtõhöz tartozik, errõl a területrõl a Villói-patak szállítja a vizét. Szarvaskõnél a Gilitka-patakkal, az Almári vasúti megállónál pedig az Almár-patakkal gazdagodik az Eger vize, Felnémeten pedig a Tárkányi-patak „siet beléje…” S még néhány számadat: a patak folyási sebessége közepes vízállás mellett 1, 1,5 m/s, hõmérséklete 0-25 ºC között változik. Az év nagy részében általában kis vízállású, áradáskor átlagos vízhozamának többszörösét szállítja. A forrásnál állva volt különösen érdekes elgondolkodni azon is, hogy ez a kis víz a városba összegyûlve micsoda pusztításokat tud végezni…

Az igazi nagy áradások azonban sohasem hóolvadás miatt következnek be, hanem a nyáron lezúduló felhõszakadások miatt. Ilyen nagy árvíz volt Egerben 1757-ben, 1766-ban, 1787-ben, 1813-ban, 1857-ben is, de a legnagyobb kárt az 1878. augusztus 31-i árvíz okozta, melynek vízszintjét a mai belvárosban igen sok emléktábla jelöli. Tekintsük most át a forráshoz kirándulás mellett a nagy Eger-patak árvizeket is. Csak annyit még: a patak forrása is megérdemelne egy táblácskát, vagy legalább egy feliratot, hogy hé, vándor, itt ered az Eger-patak…Az 1757 szeptemberi nagy árvíz idején az Eger-patak még a belvárosban is több ágra oszlott, szigeteket alkotott és gyakran ki is öntött, ráadásul a XVII.- XVIII. században még sokkal bõvizûbb is volt. Eszterházy Károly püspök idején került sor az elsõ patakszabályozásra, és õ kezdte el 1771-ben egy hatalmas kõgát építését is az elkövetkezõ árvizeket megakadályozandó. Ez a 226 méter hosszú, 5 méter magas és 4 méter széles kõfal a Cifra kapu térnél húzódott, építése 1781-ben fejezõdött be. A Posueruntnak elkeresztelt kõgát két nyílásán csak annyi vizet eresztett át, amennyit még a patak medre a kiöntés veszélye nélkül el tudott vezetni, így védte a várost az északról betörõ víz ellen. Jó is volt ez a fal az 1813. szeptember 11-i, az 1814. február 22-i és augusztus 15-i árvizek ellen, amikor is azok erejét és káros hatását nagyon mérsékelte.

Az Eger patak árvizei

Nem tudta azonban megakadályozni az 1878. augusztusi nagy árvizet, melynek vízszintjét a mai belvárosban (Jókai utca, Bajcsy Zsilinszky utca) is több emléktábla jelöli. Hiába azonban a sok emléktábla, az Egerrõl szóló friss útikalauzok nemigen szólnak a nagy vízrõl, a helytörténész Breznay Imre és a korabeli újságok írásai alapján azonban nyomon lehet követni az eseményeket.

Úgy kezdõdött, hogy egy meleg nyári nap után este hatalmas zivatar keletkezett a város és a környezõ hegyek felett, este 10 órától éjfélig zengett az ég, a Bükkben pedig óriási felhõszakadás volt, fõleg a Bél-kõ környékén. A meteorológiai feljegyzés szerint a városban csak 47 milliméter esõ hullott, a Bükkben viszont annál több. Ez az óriási víztömeg a kis és keskeny medrû Eger-patakba ömlött, ám az nem tudta befogadni a sok vizet, már Szarvaskõn nagy pusztítást végzett, s már Felnémet körül kilépett a medrébõl, hidakat és fákat magával ragadva hömpölygött a város felé. És itt lép be a képbe a Cifra kapu téri kõfal, a Posuerunt: a védõgát felfogta ideig- óráig a víztömeget, hatalmas tavat duzzasztva a várostól északra, a mai Északi-lakótelep helyén. A nagy nyomásnak azonban nem állt ellen a fal, hajnali három órakor összedõlt, s a víztömeg rázúdult az alvó városra!

Az egri meteorológiai észlelõ így írta le az eseményt: “a hajnali órákban a víztömeg a város felé tódult, reggel hat órakor 3-7 láb magas volt a különbözõ utcákban, erõs kõházak összedõltek, kõhidakat magával vitt, a víz nemcsak a külvárosokat, hanem fõleg a belvárost sújtotta és fõleg a kereskedõ osztályt tette tönkre. A kár milliókra megy.”

Beszámol az esetrõl a ferencesek egri rendházának Historia domusa is “Eger város vészreggele s napja” címmel: “Az éjjeli vihar után derülten kelt fel a nap a láthatáron, de annál gyászosabban nyugodott le. Az egész város belseje tengerré alakult, többé senkinek se volt menhelye lakásában, csak jajkiáltások hallatszottak…”

A vízár Szarvaskõrõl, Felnémetrõl és a patakmenti malmokból Eger utcáira temérdek állati hullát sodort, de még vízimalom-kereket, háztetõket és ágyakat is hozott. A leírások szerint reggel fél hatra, pár perc alatt öntötte el a várost. Ez a vízmennyiség gyorsan le is vonult volna, de akkor még állt az Érsekkert déli kõfala, ami mint egy gát, felfogta az összes vizet, a patakot pedig arra kényszerítette, hogy a Széchenyi, a Jókai, a Knézich és az Egészségház utcákon keressen magának lefolyást. Így aztán egyre mélyebb és mélyebb víz alá került a mai sétáló belváros. Egy jelentés szerint a Líceum északnyugati sarkánál 1 m 26cm, a Hartl-házban (a mai Uránia mozi) 1m 90cm, még a Széchenyi utca más részein 2m 5cm. A Dobó téri Bajzáth-háznál (a mai Neumeier-háznál) 2m 32cm, a szintén Dobó téri Dálnoky-háznál (a mai Forst-háznál) pedig 2m 49cm, de a minorita templomban is fél méteres volt a víz. Legmélyebb volt a víz a Kígyó köz (mai neve Mecset utca) végén, a fennmaradt adatok szerint 3m 35cm. Az eseményrõl írt a korabeli sajtó is, a Hevesvármegye címû lap emigyen: “A vízáradat dühöngve rohant egyik utcából a másikba; mentésre gondolni se lehetett s mindenki csak azon volt, hogy magát helyezze biztonságba. Borzalmas volt nézni az emeleti ablakokból, mint ragadja magával a tengerré vált utca áradata a tetõket, hidakat, ládát, hordót s ló, tehén disznó és egyéb háziállat megszámlálhatatlan hulláját. Sok embert úgy mentettek meg a vízbefúlástól, hogy az emeleti ablakokból kötelet dobtak a fuldokló felé. (…) A földszintes házakból a padlásra menekültek a lakók: mikor pedig látták, hogy mint nyomul lakásukba a vad elem, még az emeleti lakók is kezdték a padlásra hordani holmijukat, mert az ár reggeli hét óráig folyton növekedett. Ekkor – folytatja a Hevesvármegye tudósítója – egyszerre szemlátomást kezdett apadni a víz, ami annak a körülménynek köszönhetõ, hogy az áradat kidöntötte az Érsekkert déli falát és a víz szabad utat nyert az Eger völgyén lefelé. 9-10 óra tájban szabadok voltak a veszélyeztetett utcák, de szívfacsaró képe volt mindegyiknek. A város legvirágzóbb része teljesen tönkre ment és az utcákat undorító iszap födte…”

Tönkrementek mindenütt a kerítések, a Cifra- negyedben sok ház összeomlott, a város két részét összekötõ hidakat (kivéve a Barátok-hídját) lerombolta az áradat, a minorita templomban fölszaggatta a kövezetet. A postahivatalra is nagy csapást mért az ár, a forgalom két napig szünetelt, ráadásul Eger és Kistálya között a vasúti töltés is megrongálódott. A helyreállításokat országszerte megnyilvánuló részvét kísérte, ugyanis 8 halottja is volt a természeti csapásnak.

Ám 1878. augusztus 31-ével nem fejezõdött be az árvíz: egy hónappal késõbb, szeptember 27-én újabb víztömeg vonult le Egeren keresztül ( a Mecset utcában ekkor 2m 24cm-t mértek). A következõ árvíz 1900. április 30-án vonult át a városon, utána pedig 1913. augusztus 7-én… 1998. július 25. is a vizes napokhoz tartozik Egerben, illetve a Bornemisszánál lévõ gyaloghidat 1999. augusztus 17-én, kedden egy nagy nyári magas vízállás majdnem elvitte, a víz jóval a híd felett ömlött.

Írta: Barna Béla Forrás: http://www.partmagazin.hu

Boroviczényi Gyula uradalmi igazgatótól.

Ezen uradalom Heves-vármegye területén két részre oszlik, az egyik része Eger városától északnak esik s ez képezi a hegyes erdős részét, másik része pedig dél s délnyugatnak rónaságon fekszik; ez utóbbinak szántó földjei legnagyobb részt fekete kötött talajból állanak, míg északi részének legnagyobb terét igen jó karban létező lábas erdők képezik. Kaszálóinak jelentékeny része az Eger folyó mellett terjed, részben időszakonkint mesterségesen megöntözhető, más része azonban hátasabb téreken feküdvén, termékenységére az idő járásának nagy befolyása van. Kiterjedt rónás legelői legnagyobb részben székes talajjal birván, silánynak látszó füvezete, igen hízékony táplálékúl szolgál.

A mivelés alatt álló földekben leginkább repcze, búza, árpa, zab, dohány, köles, répa, luczerna, bükköny, mohar s helyenkint vörös lóhere termeltetik. A tagositások ez uradalom birtokaiban átalában be vannak fejezve s igy vált lehetővé, hogy az uradalomnak jutott egyes birtoktestek körülárkoltathattak s rendes táblákra felosztva, sorfákkal beültethettek.

Ezen érseki uradalom jelenlegi birtokosa, Nagyméltóságú s főtisztelendő Kis-Apponyi Bartakovics Béla érsek, a legnagyobb áldozatokkal a jószágrendezés folytán szükségessé vált uj gazdasági épületek létesitésén fáradozik s 1850-ik év óta már is többet költött jövedelméből 200,000 frtnál épitkezésekre, különösen oda törekedvén, hogy az épületek szilárdan készitve, legnagyobb részben palakő fedéllel látassanak el s bátran elmondható, miszerint ezen uradalom területén létező épületek diszére válnak egy rendezett gazdaságnak.

Ez uradalomnak felső-tárkányi 14,770 m. hold birtokában, mely csupán csak erdőségből s csekély mennyiség: kaszálóból áll, szorgalommal miveltetik a palakő-zsindel-készités, mely évenkint több ezer mázsa palakövet szolgáltat, de ezen termelvény, eltekintve Eger városában előforduló csekélyebb fogyasztásától, kelendőség hiányában leginkább uradalmi épületek befedésére használtatik.

Mezei gazdászata 4 kerületre van felosztva s pedig:

1. A felnémetire 29401 4/100 hold 2. A gyöngyös-püspökire 13580 67/100 ’’ 3. A maklár-nagytállyaira 8733 65/100 ’’ 4. A puszta-szikszóira 7307 17/100 ’’

hol is az elsőben 1 tiszttartó, ki egyszersmind juhászati felügyelő is, a másodikban 1 számtartó, a 3-ik és 4-ik kerületben 1-1 kasznár van a gazdaság vezetésével s a számadás terhével megbizva. Ezen 4 tiszti kerület, ismét osztályokra oszlik fel, nevezetesen a:

Felnémeti kerülethez tartozik:

a) A baktai gazdászat, hol egy ispánság van felállítva. b) A szarvaskői. c) A szőllőskei. d) A felső-tárkányi. e) A fedémesi birtok, melyek leginkább erdőségből állván, 1-1 erdész által gondoztatnak. A csekély kiterjedés: szántó földek s rétek részint haszonbérbe advák, másrészt felébe munkáltatnak.

A 2-ik, vagyis gyöngyös-püspöki kerülethez tartozik:

a) Sólymos, melynek mivelhető része a gy.-püspöki számtartóság által kezeltetik, mig erdészeti része egy erdész gondviselése alatt áll.

A 3-ik, vagyis a maklári és nagytállyai kerület, mely tulajdonképen ezen uradalom legjövedelmez7bb részének tekintetik:

a) Az Albertmajori, – és b) A dobi pusztai gazdászatokkal van összekötve, hol mindenütt 1-1 ispánság létezik, sőt az Albertmajorhoz tartozó erdőségekhez egy erdész is nyert alkalmazást, végre.

A 4-ik, a puszta-szikszói az elöbbinél nem sokkal hátrább álló kerület, melyhez:

a) A kápolnai és b) A kisbudai ispánságok tartoznak, – a: c) bútelki pusztával egyesitve.

 Az imént elősorolt uradalmi területen összesen 27 tiszt, 10 erdész és 307 különbféle állandó szolgai személyzet van tettleg alkalmazva és 16 tiszt s cseléd nyugdíjazva. A helyi viszonyok, a talaj különbsége és egyéb körülmények az egyes gazdaságok különböző beosztását igényelvén, a hely szűke miatt minden egyes gazdaságban folyamatban lévő kezelési rendszer elő nem soroltathatván, átalánosságban megjegyeztetik: hogy a nagy-tállyai, dobi, Albertmajori, kápolnai és kis-budai birtokokban váltó, a többi majorságban pedig, addig még kellően felszerelhető leendnek, ugarrendszer szerint folytattatik a gazdászat, melynek jövedelme hogy naponkint fokozódik, szolgáljon az utóbbi 3 év termésének eredménye némi tájékozásul.

Forrás: http://vfek.vfmk.hu/

Balássy Ferencz felnémethi plebánostól.

Megyénk ismertetésének kiegészitéséhez tartozik annak helytörténete is; de mivel bővebb és kimeritőbb nyomozása ez terjedelmes megye helytörténetének ezen ismertetés körét tulhaladná; azért itt csak azokra a helyekre szoritkozunk, melyek nagyobb események vagy jelenetek szinhelyeiül szolgáltak, vagy hazánk és megyénk nevezetesebb történeteivel vonatkozásba hozatván, érdekesebb történelmi emlékkel birnak. 

Hogy pedig ezen itt érintett feladatunk határai között maradjunk, mellőzzük a kutfők idézését is, a minek úgyis csak bővebb és kimeritőbb nyomozásoknál van helye és csak ott emlitjük meg a kútfőket a nélkül azonban, hogy idéznők, a hol azt az előadás érdeme vagy hitele kivánni látszik: a mennyiben t. i. azok vagy egymástól eltérnének, vagy pedig a tárgyalt kérdésekre vonatkozó előadások vagy hitelök kérdésbe jöhetne. Többi adatainkra nézve pedig, melyeknek forrásait nem emlitjük, itt eleve megjegyezzük, hogy azokat részint Fejér okmánytárából, részint nevezetesebb történetiróink munkáiból meritettük, melyek a szaktudósok előtt úgyis ismeretesek; különben is ha netalán, adataink kútforrása vagy hitele kérdésbe hozatnék, vagy annak bövebb kimutatása kivántatnék: készek leszünk kútforrásainkról számot adni; úgyszinte, minthogy e téren úttörők vagyunk, netaláni tévedésünk esetében az útbaigazitást szivesen fogjuk fogadni.

Minthogy megyénknek három főbb pontja, vagy városa van, u. m. Eger, Gyöngyös és Szolnok, melyek azt vagyis annak vidékeit történelmi tekintetben is jelzik és mintegy képviselik; azért ezen vázlatainkat is, könnyebb áttekintés végett, az emlitett főbb helyek vagyis az azok által jelzett vidékek nevezete alatt, három külön czikkre osztjuk.

Eger vidéke

Debrő Ma két ily nevJ helység van egymás mellett, u. m. Al- és Fel-Debrő; amaz, úgy látszik, később keletkezett, ez a második emlittetik történetünkben, mely birtoka s ősfészke volt a hajdan virágzott gazdag Debrőy családnak, melynek nagy birtokai voltak nemcsak Hevesben, hanem Abauj, Zemplén és más vármegyékben is. E család tagjai közül leginkább kitJnt és pártoskodása által történelmi nevet szerzett magának István, ki a trónkövetelő nápolyi László pártjára állván, a Zsigmond király ellen támadt lázzadásnak egyik feje és vezére lett; miért is megnótáztatván, szép birtokaitól megfosztatott, s Erdélybe menekülvén, ott nemsokára meg is halt. E lázadásban részt vettek és Istvánnal együtt nótába estek e családnak több tagjai is, u. m. György, Miklós és Mihály, kiknek birtokai azután Perényi Péter országbirónak adományoztattak.

Itt, mint a Váradi Regestrum 40- és 223-dik pontjaiból kitetszik, a XIII. század elején monostor állott; de mikor, ki által és mily rendJ szerzetesek számára volt alapitva, meddig virágzott és mikor pusztult el? arról nincsenek adataink; csakis annyi bizonyos, hogy e szerzetesek birtokosok voltak; mert e monostor jobbágyai az egri jobbágyok ellen pört folytattak, s ennek eldöntése végett küldettek vagy idéztettek Váradra az akkor szokásban volt tüz, vagyis izzóvasféle itéletre (ad judicium ferri candentis).

Itt veretett szét 1514-ben Hypolit egri püspök katonái által Dózsa György pórhadának egy csapata, mely e megyében si dúlt és pusztitott. Fel-Debrő ma is virágzó helység, különösen hires dohányairól nevezetes.

Dormánd. E helység, mely régebben Dormánházának neveztetett, ősi birtoka volt a XIV. és XV. században virágzott Dormánházy családnak, melyből emlittetnek Vitos, ennek fia Miklós, ennek fia László, ki előbb Zsigmond királynénak Cillei Borbálának, utóbb Albert király nejének Erzsébetnek volt udvarnoka. Kétségkivül e családhoz tartozott Dormán János is, ki Recsky Miklóssal, mint Heves vármegye követe emlittetik 1447-ben, midőn Buda vára Hunyady Jánosnak átadatott. 

Később a Sághy nemzetség egyik ágát találjuk e helység birtokában, mely magát szinte Dormándházáról irta, melyből a mult század második felében kiemelkedett Mihály, ki 1760-ban Heves vármegye alispánya, 1768-ban kir. táblai ülnök, 1770-ben kir. tanácsos és szent-István-rend vitéze, 1787-ben a hét személyes tábla ülnöke volt és 1790-ben báróságra emeltetett; de Mihálynak ága Ignácz fiában kihalt.

E helység határán Mező-Tárkány felé vonult keresztül egykor a Csörsz vagy Csösz árka, melynek nyomai itt még láthatók.

Fel-németh E helységnek első lakosai, mint neve mutatja, németek voltak, s különösnek tűnik fel, hogy Eger mellett két ellentétes nevü helység állott, u. m. Fel-németh és Al-magyar, a mi arra látszik mutatni, hogy hajdan e város szomszédságában felül németek, alól pedig magyarok laktak.

E helység igen régi, már IV. Béla királynak 1261-ben kelt adománylevelében emlittetik, mint püspöki birtok, mely ezen adománylevél szerint még sz. István király által adományoztatott volt az egri püspökségnek; s mely már 1333-ban virágzó egyház volt és későbben mezőváros lett; mert Istvánffy több helyen mezővárosnak irja, sőt az egri püspökség birtokainak a szepesi kamara által 1698-ban kiadott összeirásában is még mezővárosnak van irva; de minthogy Eger tőszomszédságában esett és később az egri vár birtokaihoz foglaltatott; annak sorsában is osztozott, s a törökök által a hozzá közel feküdt Czegléd nevü faluval együtt elpusztittatván, többé régi virágzásába vissza nem juthatott. A hagyomány azt tartja, hogy mikor a törökök Egret birták, itt rizst termesztettek, s ennek emlékezetére neveztetik annak felső malma ma is Rizskása-malomnak.

E helység szomszédságában, a szarvaskői völgy nyilásánál, állott a pálosoknak II. Miklós egri püspök által 1347-ben alapitott, elegendő jövedelemmel ellátott monostora és Csanády Kelemen egri kanonok által szépen feldiszesitett egyháza. Mikor pusztult el e monostor, nincs följegyezve, de igen hihető, hogy azt is Perényi Péter pusztitatta el, ki 1534-1538 táján az egri püspökség és káptalan jószágait erőszakosan elfoglalván, a hitujitást Eger vidékére behozta, s a ki szinte a szomszéd béli vagy apátfalvi monostort is feldulatván, onnét a szerzeteseket elüzette. Ezen elpusztult monostornak némi nyomait még most is észreveheti s emlékét fentartja azon hegyoldal neve, mely alatt a monostor állott, mely ma is Barát-bércznek neveztetik.

Heves Ettől vette a vármegye nevét, a mi arra mutat, hogy hajdan jelentékeny hely volt. Régenten vára is volt, és pedig, mint Bél Mátyás irja, erős vára volt, melyet a törökök 1596 táján elfoglaltak és 1685-ig birtak, mikor az a törököktől Heissler és Mercz osztrák vezérek által visszafoglaltatott, s úgy látszik, hogy az akkor le is rontatott s úgy elpusztult, hogy ma már nyomai sem igen látszanak. Heves, mely valaha várjószág (possesio castrensis) volt, ma több uri családok birtoka, s virágzásnak indult mezőváros, mely különösen a dinnye termesztésről nevezetes.

Kápolna E helység hajdan a Solymosy család birtoka volt, melynek kihaltával Zsigmond király által 1430-ban Rozgonyi Péter egri püspöknek adományoztatott. De nevezetesebbé lett e hely az 1849-diki hadjárat történetében a Dembinszky fővezérsége alatt itt február 26. és 27-dikén vívott kemény harczról, melynek részletei bővebben le vannak irva Horváth Mihály „Magyarország függetlenségi harczának történeté”-ben

Kompolth E néven hajdan két helység állott egymás szomszédságában, u. m. Alsó- és Felső-Kompolth, mely Kis-Kompolt-nak is neveztetett. Ez utóbbi később elpusztult, amaz most is áll, mint élőemléke a hajdan virágzott Kompolthy családnak, melynek az ősi birtoka volt. E család az Aba nemzetségéből származott, később nánai és visontai ágra oszlott, állandóul itt s e vidéken lakott, s a XV. század közepe vagy vége feléig virágzott, melyből többen szerepeltek hazánk történetében s emlittetnek okleveleinkben, különösen: Pál 1271-ben tanuskodik az egri püspökség elveszett kiváltság levelei mellett. – Hertvig előbb mint tubuli, később 1282-ben mint füleki várnagy emlittetik. -Péter 1291-ben Albert osztrák főherczeg elleni hadban magát kitünteti, és Tamás főur két pártos fia ellen vitt harczban Adorján várát megveszi, mely érdemeiért III. Endre király által a Hevesvárhoz tartozott örsi jószágban megerősittetik, III. Endre halála után előbb Venczel, később Gentilis bibornok rábeszélése folytán Róbert Károly pártjára áll, a kitől előbb főpohárnoknak, később főtárnokmesternek neveztetik, s Nánát királyi adományban nyeri, s arról magát nánainak kezdi irni. – László a trencséni Csák Máté elleni harczban Rozgonynál 1312-ben elesik. – Imre, ki 1324-ben mint siroki várnagy emlittetik, a trencséni Csák Máté elleni harczban és másutt szerzett érdemiért adományban a pártos Csobánka Pál birtokait, Visonta, Kürt, Hajonta, Lak, Halász, és Adács nevJ helyeket nyeri, és magát Visontáról nevezi. – István 1361-ben Gömör vármegye főispánya. – Péter 1418-ban Zsigmond király pohárnokmestere, s 1421-ben Csehországban a Wiklefiták elleni harczban elesik. – Ennek testvére István 1424-ben országbiró. – János főpohárnokmester Zsigmond király alatt, többször harczol Giskra ellen, és 1451-ben Hunyady János alatt Losoncznál elesik. stb. A hagyomány szerint e családból származhatott azon nő is, kiről fenmaradt ama közmondás: „Rá tartja magát, mint a kompolthi kisasszony.”

De e hely nemcsak a Kompolthyaknak volt ösfészke, kik hazánk történetében annyiszor szerepeltek; hanem itt egyszersmind monostora volt a benczéseknek is, kik mig amazok a haza ellenségei ellen harczoltak, a hazának s amazoknak jólétéért és megmaradásáért imádkoztak. – Ki által és mikor alapittatott ezen monostor, nincs ugyan följegyezve; de minthogy ezen helység a Kompolthyak ősi birtoka volt, nem szenved kétséget, hogy e család valamelyik régibb őse volt annak alapitója. Hogy e monostor igen korán keletkezett, az kitetszik onnét is, hogy már 1280. táján kijavittatott; ugyanis III. László király 1280-ban annak kiujitására és állandó jövedelmére (ín perpetuam eleemosynam et dirutorum reformationem) adományozta az ottan szedetni szokott vámot, mely adománylevél szerint járt az apátságnak minden sószállitó szekértől egy kősó, minden terhes szekértől 240 denár, minden akó bortól 2 denár (de quolibet curru salifero unum sal, et de uno curru, qui masa dicitur, unum pondus, et de una tunella vini duos denarios); mely kiváltságot az apátság részére megerősitette I. Lajos király 1347. és 1367-ben költ leveleiben, melyekben megparancsolja a kereskedőknek, kik portékáikkal arra mennek, hogy az apátnak a vámot megfizessék. Márton apát Heves vármegyének 1399-ben Verpeléthen Bubek Detrik nádor elnöklete alatt tartott gyülésen panaszt tesz, hogy a hamis vagy tolvaj utakon,járó kereskedők az ő vámszékét kikerülik, s ez által ő jövedelmében megkárosittatik. Kérvén a gyülést, hogy vizsgálná meg az ő panaszát és szolgáltatna neki igazságot. Mire a vármegye alispánya szolgabirái és esküdtei megvizsgálván a dolgot, letett hitök mellett vallják: miszerint azok a kereskedők, kik Gyöngyös felé mennek portékáikkal, vagy a kik Budáról jőnek Eger felé, tartoznak a kompolthi vámon átmenni, s ott a vámot az apátnak megfizetni; a kik ellenben Budáról Gyöngyösre onnét Pászthóra mennek, s onnét Eger felé Budára visszatérnek, nem tartoznak a kompolthi vámra menni. A mi világosan mutatja, hogy akkor az országút, melyen vám fizettetett, Kompolt felé vonult keresztül, amint ezt igazolja a Kompolthon alól elnyuló Nagyút nevü puszta is, mely 1333-ban népes helység volt, mely kétségkivül az egykor arra vonult országútnak, vagy mint akkor nevezték nagyútnak emlékét tartja fenn.

Mikor pusztult el e monostor, nincs följegyezve, csak annyit tudunk, hogy annak helyén s romjaiból épitette gróf Grassalkovich Antal 1750-ben a most is fennálló szép kastélyt; alig szenved azonban kétséget, hogy erre is a mohácsi vész után bekövetkezett zavarok hozták a válságot, melyből többé ki nem épülhetett. S úgy látszik, mintha e monostor sorsa összefüggne a Kompolthy családéval, s ennek kimultát nem sokára követé annak pusztulása is.

Maklár E néven hajdan két helység állott itt közel egymáshoz, u. m. Kis- és Nagy-Maklár, de az első később a törökök alatt elpusztulván, a másodikkal egyesült. Maklár már 1261-ben emlittetik az egri püspökség birtokai között; 1333-ban mint virágzó egyház jön elő a pápai tized rovatában; 1362-ben october 17-ikén itt mulat I. Lajos király, s itt adja az egri káptalannak Al-magyar falu részére a vásártarthatási szabadalmat; 1552-ben, midőn a törökök az egri várat ostromolták, itt volt felvonva Amhet vezér sátora. A törökök alatt elpusztulván, később németekkel vagyis svábokkal népesittetett be, kik már meg magyarosodtak. Maklár, melyet már lstvánffy is mezővárosnak ir, a törökök által okozott pusztulásából felépülvén, ujra virágzásnak indult, s visszanyerte régi mezővárosi szabadalmát.

Nána Ma Felső-Nána, régebben Tóth-Nánának is nevettetetett, eredetileg az Aba nemzetségéből származott Csobánka család ősi birtoka volt, mely – miután 1312 ben Csobánka Pál, annak akkori birtokosa, trencséni Csák Máté pártjára állván, megnótáztatott volna – Róbert Károly által Kompolthy Péternek adományoztatott, ki magát innen kezdvén irni, törzse lett a kompolthy család nánai ágának, melynek kihaltával Losonczy Istvánra szállott, ki azt lakásul átengedte Móré László rokonának, ki minekutána a Dunán tul és Tóthországban lévő várait és jószágait részint elvesztette részint eladogatta volna, a törököktőli félelem miatt ide vonult azon várba, melyet itt a Kompolthyak vagy talán még a Csobánkák épittettek volt, melynek ő 1543-ban történelmi nevezetességet szerzett, mely az ő veszedelmével végződött, a mi, Istvánffy előadása szerint, igy történt:

Móré László, ki nyugtalan természetJ s erőszakoskodó ember volt, itt sem maradhatván békében, a törököket gyakori portyázásával boszantotta, és különösen elfogatta s kiraboltatta Bali budai basának Belgrádra menő embereit; a min a basa felindulván és Kaszon nevü basával, ki Móré ellen már azelőtt Palotánál is harczolt, s őt gyülölte, szövetkezvén, megtámadta Mórét Nánán, jelentékeny sereget vezetvén ellene.

Móré eleinte ugyan tartotta magát, de nem lévén elegendő ereje a vár védelmére, és Losonczy István – Országh László – Varkóczy Tamás – és más szomszédoktól, kikhez ezen szorult állapotban folyamodott, semmi segitséget sem nyervén, a törökökkel alkudozni akart; de ezek sejtvén az ő gyengeségét, és másképen is gyülölvén őt, az alkut visszautasitották s a várat megrohanták. Móré látván, hogy a vár már már bevétetik, menekülésre gondolt s evégett cselhez folyamodott, tele erszényekből szórván az aranyat és ezüstöt az ostromló töröltök közé azon reményben, hogy mig ezek a pénzen kapkodnak, néki addig sikerülend megmenekülni; de e csel sem használt, mert a törökök az elszórt pénz fölszedését továbbra halasztván, a tört réseken a várba rohantak, őt két fiával együtt elfogván, Bali basa táborába hurczolták, és sok vagyonát s kincsét felprédálván, a várat lerombolták; hol számos keresztény foglyokat találtak, kik között volt az előkelő Battyányi Farkas is, kit Móré boszuból fogatott volt el és tartott fogva testvéréért Battyányi Orbánért, kivel Kaszon basa igen emberségesen bánt, s kit lóval és uti költséggel ellátva, testvéréhez Orbánhoz küldött. – Móré pedig fiaival együtt Konstantinápolyba vitetett, s ott azon tömlöczbe záratott, melyben Török Bálint és Majláth István két év óta tartattak fogva; később fiaival együtt áttért az izlámra, remélvén, hogy igy könyebben meg fog szabadulni; de reményében csalatkozott, s ott halt meg; egyik fiából azonban később kapudsi basa lett.

A nánai vár, mely a törökök által feldulatott, s azután senki által fel nem épittetett, lassanként elpusztult, s most már csak romjai s egyes falai vannak meg. A várral együtt elpusztult a helység is, hol már 1333-ban virágzó egyház volt; hova később tótok telepittettek, kikről neveztetett e hely régebben Tóth-Náná-nak, melynek lakosai megmagyarosodván és szaporodván; ma ismét virágzó helység, mely különösen jó boráról nevezetes.

Pétervására Már 1333-ban, mint virágzó egyház emlittetik a pápai tized rovatában. Kik birták hajdan e helységet, arról nincsenek adataink; később a gr. Keglevich család birtokába jött, melynek egyik kitünő vallásos érzelmü tagja Károly és neje báró Sághy Magdolna itt 1817. egy nagyobbszerü díszes templomot állitott góth stylben, melyet az isteni tisztelethez megkivántató készletekkel is gazdagon ellátott. Van itt az emlitett grófi családnak szép kastélya és kertje, mely e különben igénytelen mezővároskát nagyon emeli. Ettől nem messzire esik Pósvár nevü puszta, mely már 1333-ban mint helység és egyház létezett Pousváralya nevezet alatt, hol, mint e hely neve mutatja, egykor vár is volt; de most már a várnak semmi nyoma sincs, s irott emlékeink is hallgatnak róla.

Poroszló Névtelen jegyzőnk előadása szerint itt pihent egynehány napig a honfoglaló Árpád táborának egy része, mely Ostoros és Eger vizétől idáig nyult el, s innét indulva hódoltatta meg Árpád e vidéket a Zagyva vizéig és a Mátra erdejéig; s igy ezen hely történelmi tekintetben igen érdekes, mint a mely kiindulási pontul szolgált őseinknek e megye területének meghóditására.

Névtelen jegyzőnk előadása szerint itt vár is volt hajdan; de régen elpusztult, s csak neve maradt fenn a történelemben. Ki által épittetett és mikor pusztult e vár el, arról mélyen hallgatnak irott emlékeink. Névtelen jegyzőnk előadásából ugyan úgy tűnik ki, mintha mikor Árpád itt táborozott akkor már e vár állott volna; de mivel névtelen jegyzőnk világosan nem irja, hogy azt Árpád elfoglalta volna; ennek nyomán alaposan vélekedhetni, hogy azt a magyarok később épitették, és névtelen jegyzőnk annak megemlitésében csak kora állapotát tudatá: hogy t. i. itt az ő korában vár volt.

A Váradi Regestrum 9-ik pontja szerint itt már 1217-ben monostor és apátság volt, a mit igazol egy 1292-ben kelt oklevél is, melyben János poroszlói apát emlittetik; de hogy mikor, ki által, és mily rendJ szerzetesek számára volt alapitva, és mikor pusztult el ezen monostor, azt sehol sem találjuk följegyezve, s csak annyi van az emlitett regestrum felhivott pontjában megemlitve, hogy e monostornak Borokun nevü férfiu volt a kegyura. A honnét azt Pázmán Péter azon apátságok sorába emliti, melyekről nem tudni, hogy mily rendü szerzeteseké voltak. Fuxhoffer azonban a benedek-rendü apátságok közé sorozza.

Pázmán Péter ezen apátság helyét ugyan Maramaros vármegyében nyomozza, s ennek nyomán a szathmári püspökség annak most is fenlévő czimét a maga vagyis megyéje részére igényli; holott az emlitett vármegyében nincs ily nevü hely, és azt nem igen lehet elvitázni, hogy ezen apátság egykor csakugyan itt állottt, mely hely őseink előtt történelmileg is oly nevezetes volt. Poroszló hazánk történetében arról is nevezetes, hogy itt békélt ki IV. Béla király nyughatatlan fiával V. Istvánnal, s ezen itt létrejött békének pontjai elővannak sorolva Bél Mátyásnál.

Itt régibb időkben is királyi sólerakó hely vagy raktár volt, amint azt igazolják régibb oklevéleink. – E helynek birtokosa a XIII. és XIV. században a Bana és Jula nemzetség volt, melyeknek tagjai folyvást comeseknek iratnak. Ennek birtokosai között egy 1357-ben költ oklevélben emlittetik Miklós pécsi püspök is. – Ma a gr. Károlyi és Pejacsevich család s az egri főkáptalan birtoka, és jelentékeny mezőváros sóraktár – postahivatallal és nagy vendégfogadóval.

Sirok E helység nevezetes régi váráról, mely a falutól észak felé mintegy negyed mérföldnyi távolságban egy magas és meredek hegyen emelkedett, melynek egyes részei és falai még most is állanak, s bástyaszobái vagy kasamátái fáklyavilág mellett ma is megjárhatók. E vár, melyhez hajdan több falu tartozott, valaha nemcsak kényelmes várkastély volt, hanem jelentékeny erősségül is szolgált, amint azt mutatják több lőrései és vastag falai.

Mikor, és ki által épittetett e vár, arra nincsenek biztos adataink. Némelyek azt tartják, hogy azt gúthi Országh Kristóf országbiró épitette volna 1562-ben, ki Sirokot több hozzá tartozott jószággal együtt I. Ferdinánd királytól kapta adományképen 1560-ban. De e vár sokkal korábban épült, s 1320-ban már állott, amint ezt bizonyitja az egri káptalannak egy az emlitett évben költ kiadványa, melyben e vár megneveztetik, a mit igazol az is, hogy Kompolthy Imre 1324-ben mint siroki várnagy emlittetik. Azt hiszem, legjobban eligazodhatunk s a történelmi valósághoz legközelebb jutunk, ha e vár épitésénél két különböző időszakot fogadunk el. Erre utal minket a romok különböző állapota is, mely az északi részen ujabb épitkezést gyanittat, mig a déinyugoti romok ódonszerü régi külseje azt mutatja, hogy azok századokkal is előbb épültek. E szerint e vár, vagyis annak délnyugoti része még a XI. vagy XII. században épülhetett, északi részét pedig a nevezett gúthi Országh Kristóf épitette vagy javitotta ki 1562-ben.

E vár az egrinek mintegy elővárául szolgált, s azzal a Derecske nevü falu mellett romjaiban mai napig is álló Kanászvár nevü figyelő torony által összeköttetésben állott, és sorsa is többnyire az egri várétől függött. 1596-ban Helmeczy János és Kótaji Benedek akkori várnagyok Egernek a törökök általi bevételén megrémülve seregestől hagyták oda a várat, melyet a törökök üresen találván, elfoglaltak és 91 évig birtak, míg 1687. tavaszán Caraffa vezérlete alatt Eger visszavételére egy tekintélyes sereg küldetett, melynek egy része a szomszéd siroki, szarvaskői, és cserépi várakat vette ostrom alá, melyekben a törökök nyár dereka felé magokat egymás után megadták, mely körülmény Egernek ostromát és bevételét elősegitette.

Itt még megemlithetni, hogy a vár keleti részén iszonyu mélység fölött egy kerek kőszikla áll, mely mintegy a légben látszik függni, s melyről a közvetlen mélységbe szédülés nélkül alig tekinthetni. Erről azt hiszi a nép, hogy a török azon evett, s mai napiglan török asztalnak nevezi.

Szarvaskő Ez igénytelen helységnek a vár szerzett történelmi nevezetességet, mely a falu fölött északra egy magas és meredek sziklán emelkedett, és nem annyira nagyságánál, mint inkább fekvésénél fogva volt nevezetes erősségi pont; mivel hozzá férhetetlen meredek sziklán épült, s úgy látszik, mintha környező szikláiból nőtt volna ki. E vár nevét Szegedi János onnét származtatja, hogy egy a vadászoktól űzőbe vett szarvas az ebek által a vár helyén annyira megszorittatott, hogy e nemes állat ijedtében a sziklacsúcsról a mélységbe ugrott, s innét azután Szarvaskő-nek neveztetett ezen hely, melyen a vár épült.

Hogy e várat az egri püspökök épitették, az nem szenved kétséget; mert e helyet a püspökség alapitásától fogva mindig az egri püspökök birták. De a vár épitése korát nem lehet bizton meghatározni, és csak annyit lehet e részben állitani, hogy az 1261. és 1333. között esö időszban épült; mert IV. Béla királynak 1261-ben költ adománylevelében, melyben az egri püspökség birtokai mind elősoroltatnak, e helység és vár nincs megemlitve, holott a szomszéd helységek mint Felnémeth és Bakta abban előfordulnak; sőt határvonalul megemlittetik a Bél nemesek földje is, mely a szomszéd Mónosbél-nél kezdődött; a mi arra mutat, hogy 1261-ben még e helység és vár nem létezett. Ellenben 1333-ban a pápai tized rovatában már előjön e helység Püspök-Várallya (subcastrum Episcopi) nevezet alatt, mely helység később is sokáig Szarvaskő-allyá-nak neveztetett, a mi világosan mutatja, hogy akkor már e helység és vár állott.

Minthogy ez az egri püspökség vára volt, annak fentartására s az őrség ellátására, e várhoz foglaltattak később a püspökség birtokai közül a következő faluk: u. m. Bakta, Báthor, Bocs, Deménd, Fedémes, Kerecsend és Szarvaskő-alya, melyeknek jobbágyai a várhoz szolgáltak s adóztak, s jövedelmei a vár költségeinek födözésére fordittattak.

E vár sorsa mindenkor a hatalmasabb szomszéd egri várétól függvén, történetünkben csak másodrendü szerepet játszott és nagyobb események szinhelyéül nem igen szolgálhatott. 1552-ben, midőn az egri vár a törökök által ostromoltatott, Dobó Szalkai Balázs, szarvaskői várnagy által hitta fel a vármegyéket és főurakat, hogy küldjenek segitséget Eger felmentésére. – 1564-ben, midőn Magócsy Gáspár egri várkapitánynyá neveztetett, az egri várral együtt a szarvaskői vár őrizete és kormányzása is rá bizatott, -1565-ben az országgyülés azt rendelte, hogy a szarvaskői vár rontassék le, s annak jószágai kapcsoltassanak az egri várhoz; de ez nem foganosittatott, s a vár még ezután is sokáig fennállott. – 1596 ban, midőn a törökök Egret bevették, a szarvaskői várőrség Gál János várnagygyal együtt rémültében a várat oda hagyta, melyet azután a törökök elfoglaltak és birtak 1687-ig, midőn az Egerrel együtt a törököktől vissszavétetett.

A török uralom megszünte után e vár még egy darabig állott; mert Telekesy István egri püspök a Rákóczy-féle forradalombani részvét vádja vagy gyanuja miatt 1709-ben püspökségétől felfüggesztetvén, e várba vonult, és majd másfél évig itt tartózkodott; itt tartotta aranymiséjét, s itt irta védiratát, melynek folytán az elhamarkodva mondott ítélet visszavonaték, s a buzgó főpap előbbi méltóságába visszahelyezteték.

De már elpusztult e vár is, ma csak romjai s egyes falai állnak még, melyek a nézőt a mult időkre emlékeztetik, s a hegyoldalba épült és magas hegyektől környezett kis helység és vidék regényességét nevelik, melyekkel kellemetes ellentétet látszik képezni a Pyrker László egri érsek által 1845-ben épitett csinos kis templom, mely a hegyoldalban a szerény házikók felett emelkedik, nevelve e falu kinézésének festői szépségét és hirdetve annak dicsőségét, ki a romok és enyésset fölött áll.

Verpeléth E hely, hol már 1333-ban népes egyház volt, történelmi tekintetben arról nevezetes, hogy régibb időkben több izben tartattak itt Heves vármegyének gyJlései: vannak okleveleink, melyek e vármegyének a nádorok és országbirák elnöklete alatt tartott gyüléseiről szólanak. Sőt Várdai Pál egri püspök Heves, Gömör, Borsod, Torna és Abauj vármegyék 1526 september 16-dik napján Miskolczon tartott gyüléséből, vagyis e gyülés végzéséböl a felsőbb vármegyék és városok követeit és hadinépét Verpeléthre rendelte, hogy itt, a hova Zápolya János is váratott, a törököknek az országbóli kiüzéséről s a haza megmentéséről tanácskozzanak és Zápolya seregével egyesülve, a törökök ellen induljanak. Hogy megtartatott e itt e gyülés, arról nincs adatunk; de annyit tudunk, hogy Zápolya, ki követe által üzente volt, hogy e gyJlésen meg fog jelenni, nem jött el, hanem Bodó Ferenczet küldötte 1526 november 30-dikán Egernek elfoglalására.

Kik birták hajdan e helyet, arról nincsenek biztos adataink ma több uri családok birtoka, és jelentékeny mező város, mely hires dohányáról országszerte nevezetes.

 Forrás: http://vfek.vfmk.hu/

…A Soós Imre által közre adott adatok szerint 1771-ben 62 telkes gazdát, 2 úrbéres házas zsellért számlált a község. 1786-ban 969 fő volt a népessége, amely 117 házban élő 129 családot jelentett. 1856-ban 104 telkesgazda, 65 úrbéres házas zsellér lakott a faluban, és a 198 család 202 házban élt. Ekkor megközelítőleg 1400 főt tett ki a lélekszám. A jobbágyfelszabadítás után a lakosság túlnyomó része szegényparaszttá és agrárproletárrá vált a 19. század végére. Ebben a társadalmi és gazdasági környezetben települtek meg az általam vizsgált cigány családok, és ehhez igazodva alakították életüket.

Egészen pontosan nem lehet tudni, hogy az Eger környéki falvakban és Felnémet községben mióta élnek cigányok. Az első dokumentumok, amelyekre támaszkodunk, a Mária Terézia által elrendelt összeírások az 1765-66-os, 1769-70-es és 1770-71-es évekből. A Heves Megyei Levéltárban őrzött lajstromok községenkénti bontásban név szerint őrzik a cigány családokat foglalkozásuk és az általuk fizetett adók mértékének feltüntetésével. Ezek az összeírások Felnémet községben Csókákat említenek, és az 1828-tól induló helybéli anyakönyvekben is Csóka névvel találkozhatunk legtöbbször. A források egybe csengése alapján állítható, hogy ők települtek meg elsőként a faluban, és ezzel vette kezdetét a felnémeti cigányság története. Feltételezhető, hogy a család huzamosabb jelenléte a faluban Mária Terézia és II. József asszimilációs politikájának következménye, amellyel az egri püspök messzemenőkig egyetértett. Eszterházy püspök 1772. július 14-én kelt dekrétumában szinte megismétli a császárnő rendelkezéseit, és ő maga is biztosít letelepedési lehetőséget birtokain….

FELNÉMET KÖZSÉG A 18. SZÁZAD VÉGÉN ÉS A 19. SZÁZADBAN

Cigány családok Felnémeten a 19. század első felében 

A faluban élő cigány emberek történetének rekonstruálása során a Mária Terézia által elrendelt 1765/66-os, 1769/70-es és 1770/71-es összeírásokra13, a korabeli egyházi anyakönyvekre és az Érseki Gazdasági Irattár anyagaira támaszkodtunk. A községben 1827-ben vezették be az önálló anyakönyvvezetést, ezt megelőzően Egerhez tartozott. A korábbi egri anyakönyvek állaguk és latin nyelvezetük miatt nehezen kutathatók, ezért elálltunk ettől. A felnémeti anyakönyvekből azonban néhány népmozgalmi eseményt kikövetkeztethettünk a korábbi időszakokra nézve is. Az adatok összerendezésével kirajzolódtak előttünk a cigány családok rokonsági rendszerei, valamint a keresztszülők és a házassági tanúk figyelembe vételével kapcsolathálózatuk néhány aspektusa. Az Érseki Gazdasági Irattár 19. századi dokumentumainak szisztematikus rendezésére még nem került sor, ezért véletlenszerűen tekintettünk be egy-egy év iratanyagába. Ezeket átnézve bukkantunk rá olyan iratokra, amelyek az érsekség területén élő cigányok foglalkozásához, megélhetéséhez adtak támpontokat. 

A Mária Terézia korabeli összeírások szerint 1765/66-ban három cigány család élt a faluban, mind Csóka névvel, akiket faber, illetve kovács foglalkozásúnak tekintettek. Ebben az évben az akkori megye falvaiban más Csóka család összeírásával nem találkoztunk. Egerben viszont 1768-ban és 1772-ben több olyan cigány család élt, akiket Csókának hívtak.14 Pár évvel később, 1769/70-ben és 1770/71-ben azonban már csak egy Csóka család lakott Felnémeten, amely továbbra is a kovácsmesterséget űzte.

Ugyanakkor Váraszón és Szarvaskőn egy-egy Csóka családot írtak össze pastor, illetve faber foglalkozással. A három település térbeli közelsége miatt arra következtethetünk, hogy a felnémeti Csókák költöztek szét. A Csóka család 18. század végi felnémeti tartózkodását az anyakönyvek is alátámasztják. Az ezekben szereplő Csóka Albert, Csóka Mária, Csóka János, Csóka József még a 18. század végén születtek, és születési adataik alapján talán testvérek, de közeli rokonságukat biztosra vehetjük. A 19. század elején született Csóka János és Csóka András már az ő leszármazottjaik lehettek. A dokumentumok azt mutatják, hogy a fenti hat családtag közül öt tartósan Felnémeten élt, itt születtek gyermekeik, itt házasodtak, tehát a 19. század elején a Csóka rokonság öt magcsaládból állt, melyek a következők:

1. Csóka Albertnek (1780 körül-1842) két házassága volt. 2. Csóka Mária (1795 körül-1840) férje Surányi András (1800-körül-1848) volt. 3. Csóka Józsefről (1790 körül-?) van a legkevesebb adatunk. Csak két gyermekéről tudunk, lánya az egerszalóki Lakatos családba került, fia pedig egy Rácz lányt vett el. 4. Csóka János (1805 körül-1836) rövid ideig élt, 25-26 éves korában meghalt. Felesége, Váradi Erzsébet, akitől három lánya született. 5. Csóka András (1810 körül -?) is Lakatos lányt vett feleségül. 6. Említést kell tenni még Csóka Jánosról (1798 körül-1862), akinek Váradi Julianna (1802 körül – 1864) volt a felesége.

A 19. század elején a Csóka família sűrő rokonsági hálózatot épített ki a Lakatos családdal. A Mária Terézia-i összeíráskor a faluban még nem találkozunk velük, de ebben az időben az egri püspöki adólajstromban többször előfordul nevük. Többségében Máramaros megyéből származóknak és kóborlóknak tüntették fel őket. Lakatokat és konyhai eszközöket készítettek, miközben körbejárhatták az Eger környéki településeket. Egy-egy faluban huzamosabb időt tölthettek, családot alapíthattak, vagy éppen letelepítették őket. Így kerülhettek Egerszalókra is, ahol nevüket a különböző dokumentumokban már a 19. század első évtizedeiben feljegyezték. Egy 1822. évi kasznársági irat foglalkozásukra utal. Lakatos János egerszalóki új magyar három forintot kapott pálinkafőző fazekak foldozásáért az Egri Érsekség Fell-Némethi Kasznárság kasszájából….

A Pusomai családnévvel a vizsgált okmányokban először 1833-ban találkozhatunk, amikor Pusomai Mátyás házasságot kötött Farkas Máriával, de róluk többet nem tudunk. Ezt követően 1840-ben Pusomai Mihály (1822 körül-1896) egybe kelt a felnémeti Erdélyi Borbála „nemtelen” lánnyal. Két gyermekük megszületése után Erdélyi Borbála meghalt, később a gyermekek is elhaláloztak. 1843-ban újabb Pusomai házasodott Felnémeten. Az özvegy Pusomai János 38 évesen feleségül vette a 20 éves Lakatos Katalint. Csak esküvőjüket tartották Felnémeten, majd a férfi lakóhelyére költöztek, ahol hét gyermekük született.

A Felnémeten házasodó Pusomaiak mindegyike a szomszédos Egerbaktáról való. A falu szintén az egyházi birtok részét képezte, melynek igazgatása a Felnémeti Kasznársághoz tartozott. A Mária Terézia korabeli összeírások idején Egerbaktán még Suhajok laktak, Pusomaiakat Maklár, Füzesabony, Kápolna, Heves, Kerecsend községekben találtak. Foglalkozásukat tekintve kovácsmesterek voltak, egy lantos, illetve zenész kivételével. Az egerbaktai anyakönyvekben az 1830-as években viszont már alig-alig tűnik fel a Suhaj (Suha változatban) név, sokkal gyakoribb lett a Pusomai (Puzsomay változatban). Feltehető, hogy a szomszédos Kerecsendről a Danyikkal való házasodás révén kerültek át Egerbaktára a 19. század első felében.

A Pusomaiakkal kapcsolatban is találtunk feljegyzéseket az érseki irattárban. 1822-ben már házas zsellérként tartották nyílván őket az érseki uradalomban, és 18 nap robotot írtak elő számukra.20 1847-ben Pusomai György és bekölczei czigány társának 3150 darab léczszög készítéséért 23 forint 10 ½ krajcárt fizettek ki21, ami arra utal, hogy ők is kovácsmesterségből éltek. A három házasság ellenére csak Pusomai Mihály maradt meg végleg Felnémeten.

Az anyakönyvek még két cigány családról, a Farkasról és a Makuláról adnak hírt. Ez időben az említett püspöki összeírás szerint Egerben éltek Farkas névre hallgatók, akik szegkovácsolásból és tűzhelyvas készítésből tartották el magukat. Felnémeten 1833-ban került be először a nevük az anyakönyvbe, amikor a baktai Pusomai Mihály feleségül vette Farkas Máriát, majd 1835-ben kisfiúk is itt született. A későbbiekben még kétszer fordul elő a Farkas név cigány megjelöléssel a kereszteltek névsorában. A Makula névvel csak egyszer, 1846-ban találkozunk, amikor egy újszülöttet kereszteltek….

 A CIGÁNY KÖZÖSSÉG KIALAKULÁSA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN

A Felnémettel szomszédos falvak, Egerbakta22, Egerszalók23 és Felsőtárkány24 anyakönyveibe is betekintve úgy tűnik, hogy a 18. század második felében egy-egy cigány család egy-egy faluban települt meg Eger környékén. Felnémeten a Csókák, Felsőtárkányban szintén a Csókák, Egerbaktán a Pusomaiak a Danyikkal házasodva, Egerszalókon pedig a Lakatosok és a Koncsikok. A négy községben a 19. században következetesen meg is különböztették a cigányokat. Felnémeten és Baktán zingar, czigány, Egerszalókon általában az új magyar, Felsőtárkányban pedig felváltva czigány, új magyar megjelölést használták. A szomszédos községekben élő cigány családok a 19. század második felében házasság útján átkerülnek Felnémetre, és aktív alakítóivá válnak a felnémeti cigányság történetének.

Ennek az időszaknak a rekonstruálásához sem rendelkezünk bőséges adattárral.

Alapinformációink az anyakönyvekből származnak, amelyeket a legidősebb interjúalanyaink visszaemlékezéseivel tudunk kiegészíteni….

 A DEZINTEGRÁLÓDÁS FOLYAMATA A 19. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 

Kiszorulás a faluból és a cigánysor kialakulása 

Már ismert, hogy az 1840-es években, a kiterjedt rokonsággal rendelkező Csóka, a hozzájuk kapcsolódó Lakatos, és a törzscsalád nélküli Pusomai család élt a faluban. A 19. század első felében lakóhelyüket még nem ismerjük, mert a lakcímek jelölése később, az 1850-60-as években kezdődött el, és az 1880-as években vált rendszeressé. A rendelkezésünkre álló lakcímek, a Felnémetről 1887-ben készült térkép, valamint a földtulajdoni lapok segítségével a következőkben a falu cigányságának szegregálódási folyamatát rekonstruáljuk.

Az első lakcím adat 1852-ből származik, amikor egy Lakatos gyermeket kereszteltek a 152-es házszám alatt. 1854-ben a 161. számmal kétszer is találkozhatunk. Pusomai Mihály első házasságából származó kislányának halotti, és második házasságából született Borbála lányának születési anyakönyvében. Az 1850-es években még a következő lakcímeket örökítették meg: 1853-ban Csóka Anna a 23. szám, 1858-ban Csóka Erzsébet a 31. szám, a Csóka-Tengely házaspár 1858-ban a 27. szám és 1859-ben a 36. szám alatt lakott. A házszámok térképen történő beazonosítása azt mutatja, hogy a három cigány család az 1850-es években egymástól távol, a falu különböző pontjain lakott a magyar lakosság között. A Lakatosok a falu közepe táján laktak, a Pusomaiak a falu egyik szélén, ahol a kertek összeértek a legelőkkel, a mai Kertalján, a Csókák pedig a falu másik szélén, az Újsoron, a mai Béke utcában éltek árendában. A Lakatosok és a Pusomaiak lakóhelyét ténylegesen házként (ház és kert a beltelekben) tartották nyílván, ám a Csókák által lakott épületek (legelő és kert a beltelekben) egy funkcióváltásban lévő területen álltak. A korábban közös legelő területét tagosították, és magántulajdonba adták, majd a mocsaras részek feltöltése után megindultak a házépítések. Ezt az új lakóterületet Újsor utcának nevezték el. A Csókák ebben az utcában váltogatták otthonaikat. 1884-ig nincsenek újabb információink a cigány családok lakóhelyéről. Ekkor viszont már a cigánysorról adnak hírt a dokumentumok, amely az Újsor utca végén, a falu határában, a Cinege legelő szomszédságában található.

Az Újsor utca mintegy 1000-1200 méter hosszúságban nyúlik ki a falu határáig, a Cinegének nevezett dimbes-dombos legelő területéig. Itt, a Cinegén egy kis domb tetején alakult ki a cigánysor. Az 1884-ből származó bejegyzés Jáger András nevéhez kötődik, akinek lakását Cigányháznak nevezték. Egy évvel később, 1885-ben már Cigánysort olvashatunk az anyakönyvekben Pusomai Terézia és Koncsik Terézia neve kapcsán. A kilencvenes évekre Csóka József is kiszorult a falu végére, és a 42. szám alatt halt meg 1892-ben, gyermekeik pedig pár évvel később már a 48/a alatt laktak. Az 1880-as években megkezdték a falu térképének elkészítését. A felvételi előrajzon a meglévő tulajdonviszonyokat regisztrálták 1887-ben, és rendezték a terület házszámozását. A térkép és a rendszeressé váló lakcímbejegyzések alapján könnyen megállapítható, hogy a Csóka család a 48/a, a Pusomai a 48/c, a Koncsik a 48/d, és a Jáger-Suha család az 50. szám alatt lakott a 19. század utolsó évtizedében. A 48/a alatt viszont magyar szegény családok éltek.

A földtulajdoni lapok azt bizonyítják, hogy a fenti családok nem egyszerűen elfoglalták ezt a területet, hanem tulajdonosként birtokolták. A Pusomai lányok 1893-ban, a Jáger lányok 1901-ben, a Csóka leszármazottak 1927-ben örökölték szüleik telkét. Koncsik Teréziáról is tudjuk, hogy 1893-ban került birtokába házhelye, amely 1941-ben került át Malacsik tulajdonba.

A hiányos információs bázis miatt nem teljes a kép a térbeli szegregálódás folyamatáról, de a főbb tendenciák nyomon követhetők. Az 1850-60-as évekig a falu kis létszámú cigánylakossága beintegrálódott a faluba, sem társadalmilag, sem etnikailag nem különült el a többségi társadalomtól. Az 1870-es évtizedben játszódott le az a folyamat, melynek következtében az 1880-as évekre a cigány családok kiszorultak a falu határába, és egymás közelébe települve létrehozták azt a lakó-együttest, amelyet a többségi társadalom egyértelműen Cigánysorként különböztetett meg. Érdekes folyamatnak lehetünk tanúi, hiszen a szegregálódás olyan sajátos invázió útján ment végbe, amely kettősséggel jellemezhető. Egyrészt a többségi társadalom egyre inkább kiszorította a cigányokat a falu tradicionális részeiből30. Másrészt viszont lehetővé tette számukra, hogy saját tulajdont szerezzenek, megtelepedjenek. A faluszéli értéktelen kertek megvásárlásával kikerültek ugyan a falu központjából és vérkeringéséből, de a falu cigányai maradtak. A cigány családok, akik helyzetüket stabilizálni szerették volna, egymás közelébe költözve gettót hoztak létre, amely kényszer és lehetőség volt egyszerre. 

Farkas Zsuzsanna

Teljes tanulmány megtekinthető: http://doktori.tatk.elte.hu/2008_Farkas.pdf

Egy nemzetiségi olvasókönyv és egy ősrégi szótár alapozta meg azt az utat, amelyen az egykori felnémeti kisdiák a horvát kultúra elismert professzora címig jutott.

Eddig valahányszor Splitben járt, dr. Lőkös István rendre végigsétált a festői dalmáciai város főutcáján, a Riván egészen Marko Marulić szobráig. Ezzel a vissza-visszatérő zarándoklattal fejezte ki tiszteletét a horvát irodalom 1450-ben itt született atyja előtt, akinek Dávid királyról írt latin nyelvű eposza ihlette a Davidias-díj nevét. Ezt az évente egy alkalommal adományozott rangos elismerést a horvát irodalom legeredményesebb külföldi népszerűsítőjének ítélik oda. Az alapító Horvát Írószövetség döntése alapján az idén – a díj 1997-es alapítása óta immár harmadik alkalommal – az egri irodalomtörténész, az évekig a zágrábi egyetem vendégprofesszoraként is tevékenykedő dr. Lőkös István munkásságát ismerték el vele.

Abban, hogy a felnémeti családból induló kisdiákból a zágrábi egyetem „gostprofessora” legyen, fontos szerepet játszott az, hogy meghatározó szellemiségű tanárok egyengették az útját iskoláról iskolára. Így jutott el végül a debreceni egyetem magyar–orosz szakára, ahol a szláv barokk kiváló szakértője, Angyal Endre vette rá arra, hogy az orosz mellett – legalább olvasás szintjén – egy másik szláv nyelvet is tanuljon meg.

– Így esett a választásom a horvátra, aminek az elsajátítását egy nemzetiségi olvasókönyv és egy ősrégi szótár segítségével kezdtem el – idézte fel a nyugalmazott egyetemi tanár. Máig emlékezetes történetként meséli, hogy az 1962-ben az akkori Jugoszláviában tett első utazása előtt senkivel sem volt módja horvátul beszélni. Így egyből a mélyvízbe került, amikor Fiumébe vonatozott. – Az első szó, amit megértettem, a kalauz kiáltása volt, hogy „Indulás!” Ez egyben a nyelvgyakorlás kezdetét is jelentette, miután a fülkében utazók kedvesen megszólítottak…

Időközben az érdeklődő diákból egri főiskolai, majd debreceni, illetve zágrábi egyetemi tanár lett, s a kroasztika – a horvát irodalom és történelem – nemzetközi szaktekintélyévé vált. A két ország kulturális kapcsolatait és hagyományait taglaló tanulmányai, kötetei mind itthon, mind Horvátországban, illetve a világ szakkönyvtáraiban számon tartott hiánypótló művekként jelentek meg. Nagy elismerést jelentett számára, hogy a tudományos, kulturális intézmény, a Matica Hrvatska (Horvát Anyácska) által 1998-ban „Külföldi croatisták könyvtára” címmel indított sorozat első kiadványa az ő kötete volt.

Előtte egy évvel „A horvát irodalom története” című munkájával elsőként, 2008-ban pedig Marko Marulić „Zsuzsanna” című elbeszélő költeményének magyar fordításával érdemelte ki a Davidias-díjat. Az idén pedig a „Pristupi Gjalskom” (Közelítések Gjalskihoz) című tanulmánykötetéért ítélték neki a magyar József Attila-díjnak megfelelő elismerést.

– Ami a XIX–XX. századforduló idején élt Ksaver Sándor Gjalskit illeti, regényeiben, s az általam fordított írásaiban számos magyar vonatkozás van – mondta a kitüntetett irodalomtörténész, aki szerint a legérdekesebb a „Szülőföld” című regény. A „Grinczinger Pál kirándulása a Magyar Tengerre” című írása az 1900-as évek mindenáron tengerre vágyó, kardos, díszmagyaros világát kifigurázó szatíra. Gjlaski 1924-ben folytatásokban közölt regénye, az „Elsikkadt ideálok” egészen 2003-ig nem jelenhetett meg, ugyanis a trianoni békeszerződés első, kis-antant államokbeli kritikájának számított, s ez sértette a jugoszláv érdekeket.

– A Marulić-szoborig tartó séta az idén elmaradt, ugyanis koromnál fogva nem tudtam személyesen elmenni Splitbe. A díszes oklevelet ezért most postán küldték el a címemre – újságolta az amúgy fáradhatatlan munkabírású szakember.

Szilvás István

Forrás: http://heol.hu/heves/kultura/nyelvlecke-a-fiumei-vonaton-382533

Alkotás paraméterei:

Alternatív név: „Pieta”1 (A fájdalmas anya) Alkotó: Sebestyén Sándor Alkotás éve: 1996 Alkotás jellege: szoborcsoport, emlékmű Vallási téma: római katolikus Történelmi téma: II. világháborús Stílus: klasszikus Forma: alakos, személyek Anyag: bronz, márvány, más kő, mozaik, egyéb anyag Műemléki besorolás: városképi jelentőségű

Leírás:

„TI MINDNYÁJAN AKIK JÁRTOK-KELTEK AZ UTON NÉZZETEK IDE ÉS LÁSSÁTOK VAN E OLYAN FÁJDALOM MINT AZ ÉN FÁJDALMAM” (Siralmak 1,12) felírat olvasható a 3 méter magas, mozaikkal kirakott oszlop talapzatán. Az oszlop tetején, terméskövekre helyezte Sebestyén Sándor szobrász a fájdalmas anyát, aki a halott fiát az ölében tartva gyászolja. A kétalakos kompozícióval megható emlékezést fejez ki a szobrász a II. világháború halottjaira. Mária a halott fiát, az anyák, feleségek, hozzátartozók a háborúban elesett katonákat gyászolják – emlékeztet az alkotás mindannyiunkat. 

Forrás: http://www.szoborlap.hu 

1Pieta: A Pietà vagy nemzetközi írásmóddal Pieta (magyaros kiejtése piéta; szabad fordításban „A fájdalmas anya” – az olasz pietà, „szánalom” szóból) a keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolása. Önálló kétalakos kompozícióként a német szobrászatban jelent meg először a 14. században (Vesperbild). Azóta is kedvelt témája mind a festészetnek, mind a szobrászatnak.

Forrás: www.wikipwdia.hu

Rendelési időpontok

Naptár

2024. november
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930