Farkast látott több lakó is Eger felnémeti városrészében – számolt be a heol.hu megyei hírportál. A Magyarországon csak ritkán felbukkanó ragadozókat korábban többször észlelték a Bükkben, de ez az első eset, hogy lakott területre merészkedett. A szakemberek szerint biztos, hogy több farkas is kószál a Bükkben.
“Számos hívás érkezett hozzám is, az Egri úton lakók közül többen is azzal kerestek meg, hogy egy farkas kószál a családi házak között. Azt is mondták, hogy az egyik lábára sántít az állat” – mondta a portálnak Botka Tímeától, a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnöke, aki szerint a szemtanúk biztosak benne, hogy nem kutyát láttak.
Az állatvédők a Bükki Nemzeti Parkot is értesítették a farkasról, a természetvédelmi őrök meg is találták az állat nyomat, de magát a farkast nem látták. “A farkas egyedül volt, bejött a településre, átment úton is, végül a patak irányába távozott” – mondta Gombkötő Péter, a nemzeti park zoológusa. A farkas védett állat Magyarországon. (2010.11.05.)
Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20101105-farkast-lattak-eger-felnemeti-varosreszeben.html
Share on FacebookPraktikus és népszerű közlekedési eszközök voltak a motor- és pedálhajtást egyesítő kétkerekűek, a mopedek. A BERVA másfél lóerős, kétsebességes motorját a Csepeli Motorkerékpárban tervezték és a korábbi hadiüzem, székesfehérvári Vadásztölténygyárban állították elő. A futómű tervezése és gyártása, valamint a kis jármű készre szerelése az Egri Finomszerelvénygyár (Felnémet) feladata volt. A motor perselyezett könnyűfém hengere és könnyűfém dugattyúja korszerű megoldás volt. Az első kerék rugózását rövid lengőkarral oldották meg, a hátsó lengővilla csillapítás nélküli teleszkópokra támaszkodott. Az első-hátsó világítással is felszerelt jármű kb. 55 kg súlyú, az elérhető legnagyobb sebesség 45 km/ó volt. A BERVA mopedből több, mint 60 ezer példány készült az 1968-62 közötti években.
Forrás: http://www.marotimotor.hu/content/content_27.html
Share on FacebookAz egykori egri Finomszerelvénygyár (Berva Rt.) dolgozóinak épült, 1954-ben. A recski munkatábor foglyai építették kényszermunka keretében. Felnémet városrész északkeleti részén található. Felnémet Egerhez való csatolásáig ezen városrészhez tartozott, ekkor még hivatalos neve is Felnémeti lakótelep volt. Itt helyezkedik el Felnémet jelenleg egyetlen ovódája a Berva völgyi Ovóda is. http://hu.wikipedia.org/wiki/Eger
Share on Facebook“Azért megvagyunk…” portréfilm Nagy Ernőről (Líceum tv)
Share on FacebookAz idősek világnapjához kötődően, a Felnémeti Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület tagjai meglepetéssel kedveskedtek a szépkorú lakóknak, amikor felköszöntötték a Felnémeten született és ott élő legidősebb polgárokat. Bíró Ignácné 92, Takács Sándorné 92, Bíró Miklós 91, Eged Andrásné 91 Nagy Istvánné 91, Eger István 90, Farkas Józsefné 90, Jakab Józsefné 90 esztendős. Bíró Miklós Felnémet legidősebb férfija, aki saját versével hálálta meg a látogatást. Felkerestek két 50 éve házastársként élő párt is: a Kormos és Eged házaspárt. A délután nótázással ért végett.
Az ünnepséget Szűcs Vilmos szervezte.
A képen balról Bíró Miklós (91), Takács Sándorné (92), Eged István (90), elől Szűcs Vilmos (szervező)
A kiegészítésekért és a fotóért köszönet Farkas János bácsinak.
Share on FacebookRégi időkben nagy jelentőséggel bírtak a falu életében az Eger-patak mentén működő vízimalmok: Engler malma a mai Fairway ruhagyár közelében, Práf malma a Malomárok úton, Apáty malma az Egri úton. Vak Jancsi malma a Tárkányi patak (Cseszárka) mellett, a hordógyár hátánál volt. A hordógyár helyén ma a fűrészüzem található. A malom tulajdonosa, eredeti nevén Antal János a Vak ragadvány nevet azért kapta, mert gyengén látott. Gyakran járt Terpesre, a dolgát intézni, ő csak azt mondta, hogy “átlépek Terpesre”, állítólag voltak ott rokonai is. Így a felnémetiek költöttek ehhez az eseményhez egy szólást, lehet, hogy sokan az olvasók közül hallották is már: Átment, mint Vak Jancsi Terpesre. Terpes a Tarna-völgyében található, Pétervásárától nem messze, Felnémettől kb. 28-30 km-re légvonalban.
A Vak Jancsi malmát nevezték Rizskása malomnak is. Feltehetően a törökök ezen a területen rizst termesztettek, innen ered a Rizskása elnevezés. A házaktól csengős lóval gyűjtötték össze a búzát, három zsákot kértek házanként, az egyikbe lisztet, a másikba kenyeret, a harmadikba a korpát tették. Szól is erről egy népdal: “Még 20 éves koromba beálltam a felnémeti malomba…”
Share on FacebookA barokk templom 1715-ben, és 1746 és 1750 között épült G. B. Carlone tervei alapján. Berendezés jelentős része a fő- és mellékoltár, a szószék szintén a XVIII. század közepén készült.
Az olasz származású mester az egri püspök építésze volt. Számtalan jelentős barokk stílusú alkotás fűződik a nevéhez, így például a debreceni Szent Anna-székesegyház, a jászberényi ferences kolostor, a szolnoki ferences templom és rendház, Egerben a saját háza, az ún. Carlone-ház, a ferences templom, az Angolkiasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete, az edelényi kastély, az egerszalóki római katolikus templom, a miskolci minorita templom és rendház, egyes vélemények szerint ő tervezte Miskolcon a mindszenti templomot, és az acsai Prónay-kastélyt is.
Share on Facebook
Pillanatképek a 2006. évi szüreti napok eseményeiről:
Share on Facebook





Legutóbbi hozzászólások