Ének, tánc, friss pogácsa és zamatos borok
Vidám mulatsággal folytatódott szombaton a Felnémeti Szüreti Napok rendezvénysorozat.
Az esemény ugyanis már csütörtökön megkezdődött: az ünnepélyes megnyitó után helyi alkotók műveit tartalmazó tárlat nyílt a Pásztorvölgyi iskola aulájában. Ezt követően dr. Dula Bence vezette be a fiatalokat a borkultúra rejtelmeibe, míg pénteken a legkisebbeknek kínáltak szüreti játszóházat. Szombaton a felnémeti templom előtt Szabó József szentelte meg a szüreti koszorút, majd vidám felvonulás kezdődött a településrész utcáin, énekkel, tánccal, friss pogácsával, na és természetesen zamatos borokkal, amelyeket nem csak a résztvevők, de a muzsikára kapuik elé kiálló helyiek is megkóstolhattak. A délután folyamán Tarsoly József egri hegybíró hirdette ki a III. Felnémeti Borverseny eredményét, majd újra a szórakozásé volt a főszerep. A nap szüreti mulatsággal zárul, amelyhez a muzsikát a Felnémeti Fúvósok zenekara szolgáltatja.
Forrás: heol.hu
Forrás: tveger.hu
Szeptember 28-29-én Eger lesz az egyik fő helyszíne a „Magyarország, Szeretlek!” című televíziós műsor 20 órás műsorfolyamának. A két nap alatt az M1 műsorán számos alkalommal jelentkezünk élőben, bemutatva Eger értékeit, érdekességeit. Folytatás
Felnémeti Szüreti Napok 2013 - Szeptember 26. csütörtök – 28. szombat
Helyszín: Pásztorvölgyi Gimnázium
Szervező: Felnémet Kultúrájáért Alapítvány
A Felnémet Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját a Felnémeti Szüreti Napok 2013 rendezvényeire! Programok Szeptember 26. csütörtök, 9.00 Felnémeti Szüreti Napok ünnepélyes megnyitása. Megnyitja és köszöntőt mond: Rázsi Botond, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az aulában látható „Természet a felnémeti képzőművészek alkotásain” c. kiállítást megnyitja: Gál Sándor az Egri Közművelődési Tanács elnöke. Helyszín: Pásztorvölgyi Általános Iskola és GimnáziumSzeptember 26. csütörtök, 11.00 óra „Nagyszüleink nyomdokain” – Borkultúrával kapcsolatos, borkóstolóval összekötött előadás a 4. osztályos gimnazisták számára Előadó: Dr. Dula Bence szőlő és bortermelő
Szeptember 27. péntek, 14.00 óra „A természet játékai és mustkészítés” szüreti játszóház kicsiknek Török Jenő irányításával Helyszín: Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium.
Szeptember 28 . szombat - Felnémeti szüreti felvonulás
13.30- Szüreti koszorú szentelés a templomdombon. A szüreti koszorút Szabó József plébános szenteli meg.
14.00- Szüreti felvonulás hagyományok szerint a templomdombról a Kovács Jakab és a Felvégi úton a Pásztorvölgyi Iskoláig. A szüreti menetben részt vesznek: Felnémeti „Derűs Alkony” Nyugdíjas Egyesület, Kék Ibolya Honvéd Népdalkör, Világ Virága Néptánccsoport, Berva völgyi Óvoda nagycsoprtja, Felnémeti Fúvósok Szüreti felvonulók műsora a Kovács Jakab úton a Könyvtár előtt, (esőhelyszín a Pásztorvölgyi Iskola).
16.00- III. Felnémeti Szüreti Napi Borverseny eredményhirdetése Köszöntőt mond: Takács Zoltán Felnémet Kultúrájáért Alapítvány elnöke A díjakat átadja: Rázsi Botond alpolgármester és Tarsoly József, az Egri Hegyközség hegybírója
16.30- Zám Andrea és Ozsgyáni Mihály művészek vidám műsora
17.00 – 19.00 A rendezvénysorozatot az iskola aulájában Szüreti mulatság zárja. A zenét a Felnémeti Fúvósok zenekara biztosítja.
Rendezők: Felnémet Kultúrájáért Alapítvány Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Támog:atók: Egri Kulturális és Művészeti Központ, Eger Város Hegyközsége, OMYA Hungaria Kft, Eger Megyei Jogú Város Civil Alap, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat, Egri Csillagok Szövetkezet, FELOPA, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. sz. felnémeti fiókkönyvtára
Felelős kiadó a z Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója.
Videó: Petrényi József
Csirkemellel, cukkinival, májjal, káposztával gazdagították többek között a lecsót a III. Felnémeti Lecsófőző Fesztivál résztvevői. A versenyre tizenhét csapat nevezett be, idén a szakmai zsűri mellett társadalmi zsűri is értékelte az ételeket. Folytatás
Legutóbbi hozzászólások