Luca napi szokások

Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetésekor jó ideje ez a nap volt az év legrövidebb napja (ellentétben a mai téli napforduló-val, ami december 21-én van).
Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

Eredete

Ezen a napon Szent Lucára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A kereszténység nem tartja fontosnak, Szent Luca már csak a legendákban él.
A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

Németországban kedvelt szent. Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ben említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd halála évfordulójával összefüggésben. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

Luca-naptár

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.

Luca-szék

A Luca széke készítését december 13-án kezdik el és kilencféle fából készül. Kökényből, boróka-, jávor-, körte-, som-,jegenyefenyő-, akác-, cser-és rózsafából. Szögek helyett kizárólag bükkfából faragott ékek tartják össze. lucaszeke

Boszorkányszög

boszi-csillag

Hiedelem

A hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa (németül trudenfuss vagy alpfuss), magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré irt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni („lassan készül, mint a Luca széke”).

Az az ember, aki december 24-én, a keresztúton, az éjféli misére elviszi és feláll rá, megláthatja, hogy a gyülekezetben ki a boszorkány, mert akkor azok szarvat hordanak. Utána azonban lóhalálában menekülnie kell haza, mert különben széttépnék a boszorkányok. A legénynek, ha ép bőrrel akarja megúszni a kalandot, mákot (vagy egyéb apró szemű terményt) kell maga mögött elszórnia, miközben fut haza a templomból, mert a boszorkányok addig nem mehetnek utána, amíg a magokat mind fel nem szedik. Miután hazaért, a Luca-széket el kell égetni, és nem szabad senkinek elmondani, kit látott boszorkány képében, mert akkor a boszorkány üldözni fogja, és ha elkapja, széttépi vagy tűzbe veti.

A Luca-ostor ennek a népszokásnak egy változata, amit úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen kellett minden nap egyet csavani, majd karácsony éjjelén pattogtatni vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.

Luca-búza

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.

Lucázás (kotyolás, palázolás)

Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.

További szokások

A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítés. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható. Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elovadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

Luca napi szokások a világban

Érdekesség, hogy az angolszász területről ismert, száj és szemnyílással ellátott sütőtök, magyar területen is ismert volt. A Dunántúlon ezen a napon készítették, belsejébe gyertyát tettek, majd az ablakba helyezték, hogy a háziakat megijesszék. A Skandináv országokban, ahol a fényre a hosszú zord tél miatt nagyon vágynak az emberek, Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk.

Forrás: http://hu.wikipedia.org

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. október
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031