1979-ben Felnémet mai ragadványnevei című dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot. Írásbeli források híján, csupán a személyes beszélgetések során kapott adatokra támaszkodhattam. Nagy segítséget jelentett ugyan, hogy Németh András, a település egykori tanára a nevek jelentős részét összegyűjtötte, de a névadás indítékairól tőle sem kaphattam teljes és megbízható adatokat.

Tudatában voltam annak, hogy a névanyag nem lehet teljes, emiatt a névanyag hiányos. Meg kell azt is jegyeznem, hogy az adatközlőktől kapott információk ellenőrizhetetlenek. A névkutatással foglalkozók álláspontját követve, hogy tudniillik a gyűjtés során kapott adatokat tényként kell elfogadni, dolgozatomban a szóbeli közlést használtam fel. Azokat a neveket, amelyeknek a jelentését sikerült feltárni, szófajok szerint is csoportosítottam. Több ragadványnév az ismeretlen eredetűek közé került, mert jelentésüket sem az adatközlők nem ismerték, sem a TESz. alapján nem tudtam megfejteni. E nevek közé tartozik a Kupi is.

Bár gyanakodtam a купить ’venni, vásárolni’ igére, de elbizonytalanított a szóvégi ть hiányaNem találtam magyarázatot ennek lekopására.

A Felnémetről származó egri festőművész, Nagy Ernő (Kupi) családfájának elkészítésére Lőkös István irodalomtörténészt kérte meg, aki gyermek- és ifjúkorát szintén Felnémeten töltötte. Ő hívta fel a figyelmem a név vélhető eredetére, amelyet a ragadványnév viselője közölt vele. Ezután felvettem a kapcsolatot Nagy Ernővel, aki a családi hagyomány alapján részletesen beszámolt a ragadványnév keletkezéséről, magyarázatáról. A történetet Nagy Ernő a mostoha nagyapjától hallotta, aki Isonzónál harcolt, és a nyolcesztendei katonaságból ötöt orosz hadifogságban töltött. Mint az országban több településen, Felnémeten is voltak olyan orosz hadifoglyok, akik a faluban letelepedtek, megnősültek és családot alapítottak. Az orosz emberek nagyon értettek a pálinka, illetve a vodka főzéséhez, és Nagy Ernő dédapja, Nagy István tőlük vette, vásárolta az italt. Sokat ivott, rá is ment egész vagyona. Csak egy vályogház maradt a falu szélén. A falubeliek gyakran hallhatták a купить’ venni, vásárolni” jelentésű orosz igét, s ehhez még társulhatott a пить ’inni’ szó is. Feltehető, hogy így kaphatta Nagy István a Kupi ragadványnevet.

Adatközlőm szerint a ragadványnév öröklődésében és megszilárdulásában az is közrejátszhatott, hogy a család leszármazottai közül igen sokan váltak az ital rabjává.

Mivel ez az adat biztos forrásból származik, tényként kell elfogadnom. Természetesen a szóvégi palatális mássalhangzó eltűnése továbbra is bizonytalanságban tart. Feltételezem, hogy a falubeliek a számukra ismeretlen jelentésű szót félrehallhatták, és csakis a pálinkavásárlással, illetve az ivással kapcsolták össze.

Köszönettel tartozom Nagy Ernő festőművésznek ezért a közleményért, ugyanis így eggyel kevesebb a megfejtetlen ragadványnevek száma. Sajnos, az a generáció, amelyik még emlékezhetne a többi ragadványnév keletkezésének magyarázatára, a névadás indítékára, mára jórészt kihalt, így a névanyag egy részét továbbra is homály fedi.

Dóra Zoltán

Hozzászólás Egy felnémeti ragadványnév nyomában: Kupi

  • Kupi János szerint:

    Az 1750-es években jöttünk Magyrországra,a Sárvári Szluha gróf telepített be bajor nemzetiségű telepeseket. Sárvár mellett mai nevén Egervölgy,/akkor Németfalu/ volt
    egy három oldalról heggyel körülvett kis falu jött létre egy erdő irtás helyén. Az első telepesek között eredetileg Kopy,majd Kupy, végül Kupi néven. Sokáig német nyelvet használták, még az 1900-as évek elején született nagyszüleim is. 2005.ben jelent meg
    az Egervölgy története címmel egy könyv,ebben részletesen leírják a falu és lakói eredetét,történetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. március
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031