Lecsó májjal, rizzsel, vagy káposztával? Akár ilyen különlegességeket is megkóstolhatott az, aki kilátogatott hétvégén a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium udvarán megrendezett lecsófesztiválra.

A lecsó balkáni eredetű étel, de ma már a magyar gasztronómia egyik jellegzetes fogása, és számos módon készítik. A második alkalommal megrendezett lecsófesztiválon is igyekezett minden csapat valami különlegességet tenni a hagyományos alaphoz, így a lecsókba került például cukkini, füstölt csülök, máj, tök, rizs, gomba, de az egyik csapatnál egy erdélyi recept alapján káposzta is. Mint Dósa Tibor királyi főszakács, a rendezvény egyik szervezője elmondta, a tökéletes lecsónak receptje nincs, de a hagyományos alap mindenhol ugyanaz.<br>A felnémeti búcsú előtti napon megrendezett versenyre huszonnyolc csapat érkezett az ország különböző részéről.. A zsűri nemcsak az ételt, hanem a tálalást is figyelembe vette az értékeléskor. A fődíj egy élő holsten fríz borjú volt. Az első három helyezett között sorsolás döntötte el a végeredményt: az első helyen a Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság csapata végzett, akik egy különleges lecsót készítettek.<br>A második helyezett a Juhászok, a harmadik a Hajdúhegyi legények csapata lett, de emellett kiosztottak tíz különdíjat is. A rendezvényen versenyen kívül egy kétezer adagos tejfölös matyói lecsó is készült, 300 kg paprikából, 200 kg paradicsomból, 100 kg hagymából. A programot bál zárta.

Harsányi Judit

Forrás: TV Eger

(Ha nem indul, illetve nem látható a video akkor telepíteni kell a dvix web playert ami letölthető közvetlenül INNEN, vagy a legfrisseb verzió a dvix honlpjáról INNEN. Esetlegesen szükség lehet a böngésző frissítésére is.)

10 hozzászólások II. Felnémeti Lecsófőző Fesztivál

  • Fekete János szerint:

    Tisztelt Dósa Úr !

    Örülök annak, hogy az általam ír megjegyzésemre ilyen terjedelmesen válaszoltál. Az általad felvetett és a népdalkörrel kapcsolatos ismereteid hiányosak, ezért szeretném ha meghívásomnak eleget tennél, mivel ha itt mindenre válaszolnék, az sok embernek rosszul esne, de valószínű több oldalas levélben tudnám ezt leírni. Egy mondatodra azonban reagálnék, valóban nem vagyok Felnémeti születésű, de Felnémetinek vallom magam, igaz Egerben 40 éve, /Felnémeten 22/ éve lakom. Én valóban bevándorló vagyok, de a “pecsenyémet” nem csak itt, de máshol sem sütögettem az életben. Mindig másokon segítettem és másoknak szereztem örömet. Mint jelen esetben is a tősgyökeres Felnémeti nyugdíjasokat fogom össze és Felnémetet népszerűsítem. Amennyiben 2012. szeptember 24-én 17 órakor megteheted, úgy nagy tisztelettel várlak a Kovács Jakab út 102 szám alatt a Civilházban.

    Üdvözlettel:

    Fekete János
    egyesület elnöke

  • Dósa Tibor szerint:

    Ui: Ezzel a honlappal egyetlen egy a hiba, kedves János, amit Te se kifogásolsz, hogy három négy emberen kívül, senki nem ír erre az oldalra, és nem akarja véleményezni, az egészet. Ezen kellene elgondolkodni. Hány embernek szívügye felnémet????

  • Dósa Tibor szerint:

    Tisztelt Fekete János Úr.

    Köszönöm a gratulációt a magam nevében.
    Úgy tudom hogy felnémeten van egy igen régi igazi népdal kör az EGRI CSILLAGOK AKIK MOST ÜNNEPELTÉK 40, ÉVFORDULÓJUKAT.Szerettük volna őket hívni mivel
    ök az igazi hagyomány őrző kör már csak az idő is mutatja.Sajnos nem tudtak eljönni….,,,,, ,,,,,hogy miért ??????? .Csak 20 perc és egy köszöntő ez kértük délben, este 18.00 ó . kor vol a fellépésük.No komment. én azt sajnálom János, hogy te nem ismersz engem, és itt én nem a 35 év alatt elért eredményeimet, vagy elismeréseimet szeretném fölsorolni mint te tetted a röpke 4 évetek alatt. Úgy gondolom, hogy illett volna összehozni egy találkozót, és közösen megszervezni egy nagy felnémeti rendezvényt. Mivel Felnémeten több civil egyesület is működik, egyik se akart a felnémeti Lecsófesztiválba mint segítő vagy tanácsadó részt venni. Sajnálom, hogy a Derűs Alkony
    rendezvény napjára Te is inkább jobbnak láttad, hogy egy üzemi konyháról hozzák az ételt, az általad meghívott igen rangos személyeknek. Itt kérdezem meg, hogy te miért nem kérted meg a felnémeti Királyi Főszakácsot, hogy legyen szíves ugyan főzzön már ezeknek az embereknek. Itt kívánom megjegyezni Te már ezt egyszer megpróbáltad, de valami külső ok miatt egy pár nappal a rendezvényed előtt visszamondtad. Ettől független a Népdalköröd meghívása, mivel jelezted, hogy számtalan föllépésetek van, és nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, hogy nem tudjátok elvállalni ugyanúgy mint az előzőleg említett Népdalkör. A felnémeti családsegítő Intézet keretein belül működő Népdalkör, nagyon szívesen Önállóan jelentkezve vállalta a föllépést. Ezúton is szeretném megköszönni Krisztinának a felnémeti Családsegítő Intézet vezetőjének, hogy elhozta a felnémeti Pacsirta Népdalkört, az idős napközis nyugdíjasokat, akiket népviseletbe öltöztetve színes műsorral gazdagították a rendezvényt. Végül de nem utolsó sorban szeretném megjegyezni, hogy aki felnémeten lakott, és él, és most is ott lakik, tudomása volt a lecsófesztiválról, az idén igazán nem mondhatni, hogy nagyon sokan akarták támogatni ezt a rendezvényt. Mindenki várta, hogy megkeressem, miután ígért valamit, azt egyszerűen visszamondta. Felnémetre jellemző, de gondolom máshol is így van, hogy egymástól függetlenül van több igen nívós Népdalkör, és egyik a másikáról nem akar tudomást venni, sőt nem is köszönnek egymásnak. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, itt kell megjegyeznem, ha valaki hagyományőrző akkor próbál olyan embert megkeresni, aki igazán ismeri felnémet hagyományait, vagy legalábbis igazi felnémeti születésű. ( Erdélyi István, Szent Pesta ) fia Erdélyi László. Itt kívánom megjegyezni, hogy akár könyv, szobor, felnémet története, lecsó, ezeket az embereket kell megkeresni, vagy velük összefogva lehet valami igazit létrehozni. Én 1966-ban jöttem felnémetre, és nem vallom magam felnémetinek. Ezért keresem azoknak az embereknek a barátságát, akik szeretnének felnémetért tenni valamit. Úgy látom, hogy a bevándorlók, egy pár éve vásárolt pecsenyéiket szeretnék itt sütögetni. Szerintem ezért van ez a nagy ÖSSZEFOGÁS.

    Tisztelettel : Dósa Tibor

  • Fekete János szerint:

    Tisztelt Dósa Tibor és Erdélyi László Úr !

    Gratulálok a Lecsófőző Fesztivál szervezéséhez és további sok sikert kívánok, habár egy kis hiányosságot megemlítenék, amely nem csak nekem, hanem a Felnémetieknek is feltünt. Ha nem tudnátok, Felnémeten működik egy népdal kórus, íme idestova 4 éve. Már ismernek bennünket egész Heves Megyében, de az országból is több gratulációt kaptunk. Az utolsó elért eredményünk a Palóc Gála nemzetközi zsűri különdíja. Ezt nem dicsekedésnek szánom, annál inkább annak, hogy minket máshol számon tartanak. Nagyon sajnálom azt, hogy Te , Tibor nem ismerted a Felnémeti Népdalkört, azonban a jó barátod Laci, biztosan tudta, hogy kik vagyunk, hiszen az édesapja is tagja volt e népdalkörnek. Én azt hiszem, hogy a többi műsort adó személyek mellett, velünk sem vallottatok volna szégyent.

    Üdvözlettel:

    Fekete János
    a Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület elnöke

    • Erdélyi László szerint:

      Tisztelt Fekete úr,kedves János!
      Az előző írásodhoz csak annyit szeretnék hozzáfűzni,hogy én is köszönöm a gratulációt,
      és Felnémeten nem egy népdalkör van hisz a Gondozási központ Pacsirta népdalköre is felnémeti,sőt az én szememben még az Egri Csillagok is ide számít hisz annak idején az alapítás idején a 70-es években a tagok kb 95 % felnémeti lakos volt.
      és a 2012 -es Lecsófesztiválon a délelőtti programban “A felnémeti nótások” címszó alatt a Derűs Alkony Népdalkör több tagja is fellépett,sőt a Derűs Alkony egyik alapító énekese Barta János igaz most már Ő az Egri csillagokban dalol,is szerepelt,Fügedi Józsi bácsi,Farkas Józsi bácsi és Vitai Sanyi bácsi mellett ( valamikor Ő is a Derüs alkony Nóta klubbot erősítette)
      De jövőre ha élünk és isten segít és én is rendezőségi tag leszek a Felnémeti lecsó fesztivál rendezésében ,minden erőmmel és kapcsolatrendszeremmel azon leszek,hogy a felnémeti d
      Derűs Alkony Népdalkör is teljes létszámmal szerepeljen!
      A mostani hiányosságokért pedig minden illetékestől elnézést kérek!
      Üdvözlettel!
      Erdélyi László

  • Erdélyi László szerint:

    Tisztelt Hölgyeim-Uraim!
    Csak megerősíteni tudom amit Dósa Tibor kollégám leírt,sajnos, hogy az emberek így állnak dogokhoz, mondjuk én tős gyökeres felnémeti lévén,ismerve a felnémetieket nem csalódtam a felnémeti emberekben(tisztelet a kivételnek) .
    És itt szeretném megkérni Önöket,hogy észrevételeiket legyen az pozitív illetve negatív tegyék közzé, hogy a jövőben tanúlva belőle másként alakítsuk a fesztivál menetét!
    Itt szeretném még megragadni az alkalmat,hogy megköszönjem Bozsik Csaba Besenyőtelek polgármesterének a segítségét aki nélkül nyugodtan kijelenthetem nem tudtuk volna ilyen színvonalon megrendezni a rendezvényt!
    Továbbá köszönöm MINDENKINEK Aki bármilyen kis dologgal is segítette a Rendezvény lebonyolítását!
    Bízom benne a 2013-as Lecsófesztivál nagyobb támogatottságot fog kapni, és az ígéretek is valóra válnak,mert ígéretből nem volt hiány csak mikor végre kellett volna hajtani akkor volt probléma!
    Mégegyszer Mindenkinek KÖSZÖNJÜK!
    Üdvözlettel!
    Erdélyi László

  • Dósa Tibor szerint:

    Tisztelt felnémetiek!

    Megszerveztük a II.Felnémeti Lecsofesztivált, és úgy gondoltuk, hogy mindenki jol fogja magát érezni ezen a rendezvényen. Ez nem így történt, hét bejelentés érkezett a rendőrség felé hogy nagyon hangos a zene nem tudnak pihenni, és aludni. Ha minden hétvégén ezt a rendezvényt, vagy ezt a típusú zenét kellene hallgatni nem a felnémetieknek, hanem akik ide jöttek lakni akkor megérteném az Önök problémáját. Ez egy hagyomány teremtő rendezvény lenne, de úgy látom támogatottság hiányába be fog fulladni. Érkezett egy megjegyzés, hogy a főzőcsapat fején nem volt szalmakalap se. Amikor a celebek főznek az országos médiába ők fogdossák a kutyát, kalap, ruha, kötény semmi nincs rajtuk, mégis több ember nézi ezt a föllépést. Ezek Dr Molnár Róbert és baráti társasága, azért mondom hogy ezek, mert ezek az Emberek ingyen csak a lecsófesztivál kedvéért a szabad idejüket föláldozták, és úgy gondolták hogy egy kis vidámságot visznek ebbe a rendezvénybe. Ezúton is szeretném megköszönni Dr Molnár Róbert, és baráti társaságának, hogy eljöttek, és megfőzték ezt az igen ízletes lecsót. Egy kicsit el kellene gondolkodni minden olyan embernek, aki megkérdezi, hogy mit adunk ezért a kétszáz forintos belépőért, “Mi válaszoltunk három liter bor, meg két buszjegy”. Na csak ennyit szeretnék hozzáfűzni, de ezen kívül ettől volt még sokkal érdekesebb megkeresés is. Megvette a 200 Ft-os belépőt, nem egy hajléktalan volt visszajött, és azt mondta, hogy ő csak szétnézett és szeretné visszaváltani a karszalagot. Na csak ennyit szeretnék hozzáfűzni a Felnémeti Lecsófőző Fesztiválhoz. Higgyék el tudnék mesélni, és javába nem a dicséreteket, hanem a kifogásokat tudnám fölsorolni. HA VALAKINEK KEDVE VAN,ÉS PÉNZE ENERGIÁJA, ÚGY JÖVŐRE Ő CSINÁLJA A LECSÓFESZTIVÁLT.

    Tisztelettel: Dósa Tibor Magyarország Királyi Főszakácsa, Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Lovagja.

    De gondolom, hogy Erdélyi László barátom aki a másik felét beletette ebbe a fesztiválba ő is így gondolja.

  • Dósa Tibor szerint:

    Tisztelt honlapszerkesztő!

    A felnémeti Lecsófesztivál beharangozását nem a 200 Ft-os belépő jeggyel kellett volna Önnek kezdeni, hanem azzal, ami a plakát első mondata. “Adj vért, és ments meg három életet!” Nem beszélve arról, hogy ezen a fesztiválon föllép egy ismert sztárvendég, Aradszky László. Folytatva a főzőverseny díjai sem elhanyagolható dolgok. Amint látom Önnek nem az volt a célja, hogy ezt a rendezvényt pozitív színbe tüntesse föl, mivel kihangsúlyozta, hogy a belépő 200 Ft, ellenben nem írta meg, hogy miért is kell csak még nem is egy busz jegy árát fizetni ezért a rendezvényért ami reggel 6-tól éjfélig tart. Elvártuk volna, hogy mielőtt ír erről a rendezvényről, úgy megkeresi a rendezőket, és kér tőlük véleményt. Szerintünk egy ekkora rendezvényt nem a belépő jegy árával kell reklámozni egy honlapon.

    Tisztelettel: Dósa Tibor az egyik rendező

  • Erdélyi László szerint:

    Tisztelt honlap szerlesztő!
    Ha lehetne kérni,hogy a belépő 200 Ft/fő alá ,legyenszíves odaírni,
    sztárvendég:Aradszky László,és a főző verseny fő díja : egy élő borjú!
    Előre is köszönjük!
    Tisztelettel!

    Dósa Tibor és Erdélyi László a Rendezvény szervezői.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Rendelési időpontok

Naptár

2024. március
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031