Az Eger mellett fekvő, ma már Egerhez tartozó Felnémet település nagy történelmi múltra tekint vissza. Ma is békés falusi emberek lakják, annak ellenére, hogy a falut az 60-as évek elején Egerhez csatolták.
A község az őskorban lakott hely volt, ezt az Eged hegyen található őskori barlangok s azokban az emberi kézimunkára valló nyomok bizonyítják. A római korból származó érméket is találtak a község területén. A honfoglalás korából nincs tárgyi emlékünk. Az első írásos említés, mely Felnémetről szól, 1261-bol, IV. Béla király oklevelében olvasható. IV. Béla 1261-ben, 1267-ben, majd utódai ezt követően ismételten is megerősítették az egri püspököket azon 78 falu birtokában, melyeket az oklevél állítása szerint I. István és utódai az egri püspökségnek adományoztak. Ezek a falvak az Eger patak völgyében, a Mátraalján, a Tiszavidéken, Heves, Szolnok, Borsod és Zaránd megyékben terültek el, jövedelmeik az ország egyik leggazdagabb földesurává tették a mindenkori egri püspököket.
Felnémet ezeréves története során -1848-ig- megmaradt az egri püspökség kizárólagos birtokában.
Heves megye területét általában az Aba-nemzetség szállta meg a honfoglalás korában. Az Eger völgyén elterülő falvakat pedig II. Géza alatt 1125 a Lüttich környékéről származott német-flamand telepes csoport szállta meg. Felnémet ettől a német települő csoporttól vette nevét, míg vele szemben, Eger város déli oldalán fekvő másik falu, melynek lakói magyarok voltak. Almagyar nevet nyert. ( Eger felett Felnémet, Eger alatt Almagyar ). Felnémet neve összes későbbi változatában – Nempti – mindig megerősíti a falunak nevét adó német telepesekre való utalást, bár pár évtized multán e telepesek megmagyarosodtak.
Felnémet ősi, középkori telephelye az Eger pataktól nyugatra a patak völgyében volt. Ezen ősi telephely egyetlen szilárd kőanyagból épített emlékének, a kápolnának alapjai még 1710 körül lathatók voltak.
A régi faluhellyel szemben, a kősziklás dombon az egri püspökök hatalmas és ritka szép templomot építettek, ennek faragott kövekből alkotott fundamentuma 1710 körül ugyancsak latható volt. A templomdombon Eger urai és a várkatonaság házakat, pincéket, présházakat építettek, a felnémetiek szőlőt műveltek, az egri püspökség borait kezelték, miután a középkorban Eger környéke sűrűn be volt építve szőlővel. Felnémet a középkorban a megye egyik legnépesebb települése, mezővárosa, Eger virágzó külvárosa lett.
Szomszédságában, a szarvaskői völgy nyílásában, a Barátbérc aljában állott a pálosok monostora, melyet Monoszlai Miklós egri kanonok emeltetett. Ennek létezését ma is rom-maradványok igazolják. A monostor lakói számára két malom, szőlők s a határ egy részének jövedelme biztosította a munka nélküli úri életet.
(Albert Ferenc: Heves és Külső Szolnok megyék leírása. Eger 1868. 468-468. lap. – Egri érsekség gazdasági levéltara. I. classic, Liber l7.pag.263. )
Nagy Lajos király idejében már fönnállott az egri vár és a kisebb szarvaskői vár, az egri püspöki uradalom középpontjában.
Nagy Lajos kilenced-törvénye egységes adófizető, teherviselő jobbágysorba kényszerítette a korábban többé-kevésbé független jogállapotú földműveseket, kialakult a magyar jobbágyság, megterhelve a földesúrnak fizetendő súlyos szolgáltatásokkal, pénz,- és terményadókkal, ingyen robottal, melyek a földesúrnak dologtalan életet biztosítottak. Felnémet is teljes egészében jobbágyfalu lett az egri püspökség földesúrasága alatt, az egri várhoz fizette az adózásokat, melyek nemcsak a várban lakó püspök és udvartartása, hanem a várban szolgalatot teljesítő várkatonaság ellátásának céljait is szolgálták.
Ezek a jobbágy-adózások abban az ütemben súlyosodtak, amilyen ütemben lett egyre nehezebb általában, országos viszonylatban is a magyar jobbágysors.
Mátyás király idejében, 1486-ban például Felnémet lakossága minden évben a következő szolgáltatásokat fizette Eger várába: 40 jobbágyháztartás, – jobbágyporta, jobbágytelek, – mindegyike Szt.Györgynapkor egy-egy forintot ad (egy Ft abban az időben többet ért, mint egy mázsa búza), pünkösdkor az egész falu együtt 6 köböl sört, 2 ártányt, 50 sajtot, Magdolna-napkor 1 hordó bort, mely kitesz 32 köbölt, Szt. Mihány-napkor minden jobbágyporta ismét 1-1 forintot, karácsonykor az egész falu együttesen 50 szekér fát, 6 sertést, 8 szekér szénát, 32 köböl sört, sót, viaszt, borsot, 120 véka zabot, 120 db kenyeret, 120 db csirkét, húsvétkor 6 köböl sört, 120 db tojást, 3 sajtot, 2 gödölyét, 2 bárányt. Minden évben a termény betakarítás idején tizedet-dézsmát – adnak csirkéből, kacsából, malacból, bárányból, mindenféle szemesterményből – búzából, árpából, zabból, kölesből stb. tizedet és kilencedet a bar termésükből. A tizedrész a püspöknek, a kilencedrész a földesuraknak járt, s miután Felnémet esetében püspök és földesúr egy személy volt, kilenced is, tized is az egri püspököt illette, a felnémetiek minden termésüknek csupán nyolctizedével rendelkeztek szabadon. De ingyenmunkát is teljesítettek, amennyiben évente 50 kaszást adtak az urasági rétek kaszálásához, a szénát összegyûjtötték, az egri várba behordták.
(Egri érs. gazdt. It. I.classis, Liber II.pag.396.)
A mohácsi csatavesztés évében török rablócsapatok portyáztak Felnémet környékén, egészen Miskolcig, pusztítva és fosztogatva. A kettős királyválasztást követő évtizedekben Felnémet Eger várának sorsában osztozott. Többször cserélt gazdát, áldozatul esett Perényi Péter, Varkoch Tamás stb. várurak pusztításainak. Perényi egri várnagy 1534-1558 között elfoglalta az egri püspökség birtokait, meghonosította Eger környékén a protestantizmust, elûzte a szerzeteseket a monostorból.
A felnémeti szerzetesházat a pálosok 1548-ban hagyták el.
( Albert i.mű.469.1ap)
1544 óta a török befészkelte magát Heves megye területére. Rabszedõ, sarcoló portyákkal, 1548-ban Kerecsendig, 1550-ben Pétervásáráig merészkedett. Oláh Miklós egri püspök a tulajdonát képezõ egri vár ellátásának és védelmének gondját áthárította az uralkodóra, 1548-ban megegyezéssel átadta a várat Ferdinánd király várkapitányának, Dobó Istvánnak, aki 1548-1552 között hatalmas erõfeszítéssel szerelte föl az elhanyagolt várat a török elleni védekezésre. A felnémetiek napról-napra dolgoztak az egri vár falainak megerősítésén.
A török 1552. szeptember havának elsõ napjaiban meg is jelent Eger falai alatt, ahová a felnémeti férfiak egy része Dobó István hívására bevonult a várat, a hazát védeni. Tinódi Lantos Sebestyén az Eger vár diadalmáról való énekében megörökítette a felnémeti hõsök emlékét. ( “Szállott házba mi szükség ott benn vala, – Az völgyből, Felnémetről felhívatá” stb. )Az elmenekültek ottmaradt ingóságai, az asszonyok és gyermekek jórészt a török kezére jutottak.
Már az elsõ napon elvitték Benedek kovácsmestert és Nagy Pál feleségét. Aztán vitték a többi ottmaradt asszonyt is. Védeni, menekíteni nem tudta őket senki, hiszen a férfiak az öregek kivételével az egri várban voltak.
Az Egert ostromló 120.000 főnyi török sereg sátortábora elárasztotta a felnémeti határnak Eger felőli sík részét. Közben 1552 szeptember 12-tõl október 18-ig, hat héten keresztül a felnémeti férfiak hõstetteket vittek végbe a vár védelmében. Egert sikerült megmenteni, a török visszavonult. Dobó kapitány a török elvonulása után a várvédelemben érdemeket szerzett védõk megjutalmazása iránt elõterjesztést tett az uralkodóhoz s ebben a jutalmazási javaslatban felnémeti Kovács Jakab kovácsmestert a várvédelem legnagyobb hősének nevezi.
Kimagasló érdemeit a következõkben jellemzi: “Kovács Jakab felnémeti kovácsmester a legdicséretreméltóbb magatartást tanúsította, bátrabb volt mindenkinél, háromszor annyi munkát vállalt, mint mások, jelenléte igen nagymértékben hozzájárult a vár megmentéséhez, mindig talpon volt, puskájával a törésekhez szaladt s a törökök közül sokat agyonlõtt.”
A király a javaslat alapján a következõ szavak kíséretében intézkedett megjutalmazása felől: “Kovács Jakab, ki annyira, dicséretre méltóan viselkedett, kap egy ruhát és 25 forint pénzjutalmat és adómentességet.”
Mellette az ugyancsak Felnémetrõl bejött Gergely nevű ácsmester érdemeit emeli ki Dobó. Gergely az ostrom idejére önként jött a várba, nemcsak a saját mesterségével járó feladatokat látta el éjjel-nappal, hanem a török roham idején haláltmegvetõ bátorsággal hol ennél, hol annál a falnál harcolt derekasan. Megjutalmaztak további hat megsebesült felnémeti jobbágyot és egy hõsi halált halt felnémeti férfi özvegyét. Ezek: Egres Mátyás, Pap Máté, Laudo Benedek, Dobó Demeter, Rigó János, Szabó Tamás, illetve a hõsi halált halt Kacsika Tamás özvegyét.
A jutalmazott felnémeti mesteremberek voltak: Kovács Jakab Kovács Lõrinc és János, Molnár Mátyás s az említett Gergely mester.
Felnémet községet az 1552. évi ostromból dicstelenül visszavonuló török szeptember 17-én felgyújtotta. De mivel Eger megmenekült, s visszatért felnémetiek biztonságérzete megerõsödött, rögtön fölépítették faházaikat, a falu egy éven belül újjáépült. 1555-ben 40 jobbágyporta, 20 zsellér és 4 újonnan építkezõ jobbágy lakja. A következõ évtizedekben Felnémet lakossága hatalmasan felduzzadt: 1557-ben például a 22 jobbágytelek mindegyikében12-15 család lakik, az egész községben összesen 291 család.
Eger alatti falvakban már nem felduzzadás, hanem elnéptelenedés mutatkozik. A török hódoltság határa 1552 után közvetlenül Eger alatt, Maklárnál, Nagytályánál húzódott Eger várának magyar őrsége védte ennek a határvidéknek népét, ezért a török kezébe került déli, tiszamenti falvakból Eger védett környékére húzódott a magyarság egy része a rabló török elől, napról-napra várva annak lehetõségét, hogy hazájukba visszatérhessenek.
De ez a reményük sose válhatott valóra, sőt 1596-ban maga Eger vára is a török kezébe került. Felnémet pedig elpusztult, lakatlanná vált 110 évre, 1706-ig. Végleg elpusztult Cegléd és Szőllőske, melyek korábban szintén népes falvak voltak.
A három puszta falu határát 110 éven keresztül az egriek használták. A felnémeti szõlõhelyet, melynek kiterjedése háromszorosa volt az egri szõlõhegyekének, a török uralom végefelé az Egerbe települt rácok használták s róluk nyerte a Ráchegy nevet, míg korábban felnémeti hegy volt a neve.
Felnémet 1609-ben, 1662-ben, 1682-ben is állandóan lakatlan puszta.
(Érs. gazd. lt. I. ol. Liber. 17. pag. 256. Liber 30. pag. 352, 195. I. cl. fasc. II. Nro. 630. )
A török korszak mindezek ellenére nem múlt el Felnémet fölött egészen eseménytelenül. Az Egert megszálló török katonaság Felnémet ékes templomát földig lerombolta, köveibõl pedig Eger város egy részét fallal körülkerítette. De a felnémeti templomdomb kőbevágott pincéi jó búvóhelyet nyújtottak a törököt még ezután is zaklató magyar hajdúknak, akik az ide kijáró törököket megrohanták s bennük sok kárt tettek.
A felnémeti pincék körül sok hősies csatajelenet játszódott le annak az elkeseredett, szívós, de egyenlőtlen küzdelemnek, amellyel a magyarság a török hódításra reagált. Végül is a törökök ideparancsolták a szomszédos vármegyék népét s azokkal a felnémeti pincéket olyan alaposan betömették, hogy soknak még a helyét sem lehetett később megállapítani. Ezzel aztán a felnémeti gerillaharcoknak is végük szakadt.
( Érs.gazd.lt.I.classis.Liber 17,pag.263. )
Eger várát 1687 decemberében félévig tartó elkeseredett ostrom után végre sikerült fölszabadítani a török uralma alól, a törökök elvonultak Eger környékéről. Bár a többi környékbeli falvak Eger felszabadítása után pár év múlva sorra benépesültek, Felnémet lakatlan maradt 1706-ig, amikor már javában folyt Rákóczi szabadságharca s a kurucok már benn ültek Eger vár birtokában.
Az egri uradalom földesura ekkor Telekessy István, Rákóczi híve volt. Telekessy nagy erővel igyekezett a püspökség régi birtokait visszaszerezni, a puszta falvakat ideiglenes engedmények árán benépesíteni.
Felnémet első újjáépítése 1706-ban történt. Telekessy püspökföldesúr a Felnémetre tiszttartónak kirendelt Szécsényi Györgyöt bízta meg a telepítés irányításával, az ide települni szándékozók vele köthettek megállapodást azon általános telepítési feltételek alapján, amelyekkel Telekessy 1706. január 10-én Felnémet megszállítását szabályozta. Ez a telepítési okmány így hangzik:
„Akik felnémet régi mezővárosnak régi helyét, mely Heves vármegyében volt, meg akarják szállani, legyenek böcsületes jó hírű-nevű catholicus emberek, senki máshoz jobbágyszolgálatbéli kötelességen ne legyenek, se pedig egriek, másképpen Egernek fogyatkozására esnék Felnémet megszállítása. A házaknak épülete legyen azon a dombon, mely alatt régi jelen kész pincék vannak. A régi faluhelyet gyümölcsös és veteményes kerteknek felosztassák a megszálló lakosok közt.
Házhely, közlegelő, jó gyöp, szántóföld, sző1őhely, minden megszállónak kijelöltetik akár egész telkes, akár féltelkes legyen. Mindenki értéke, vagyis igaereje arányában kap földet. Három évig se robotot, se készpénzt, se más földesúri adózást nem fizet az újtelepes, csupán tizedet ad a learatott szemesterményből.
A sző1őhegy használatáért 10 évig nem fizetnek szőlődézsmát vagy hegyvámot.
Eltelvén a három esztendő, a földesúrnak robottal ezután sem tartoznak, hanem csak taksaképpen az egésztelkes gazda esztendőnként 8 magyar forintot fizet, a főhelyes 4-et, a zsellér 2-t.
A marhátlan (vagyis igásmarhával nem rendelkezik ( lakos akár félhelyes legyen, akár zsellér, tartozik egynapi kapálással, ahová kívántatik és az egri helyen levő urasági szőlő felének minden munkájával.
Szabadon elköltözhetnek, ha távozási szándékukat idejében bejelentik a tiszttartónak, akit e földesúr közéjük rendel. Ha idegenek a felnémeti határban szőleiket el akarják adni, előbb a felnémetieknek kell felkínálniok.
Aki juhot. vagy sertést legeltet a földesúr erdeiben, dézsmát ad a juhokból vagy sertésekből. A vármegyei adózástól is három évig mentesek lesznek.”
(Ers. gazd. l. t. I. classis. fasc. II. Nro. 613)
Legutóbbi hozzászólások