Videók

Videok

Szüreti felvonulással folytatódott szombaton a csütörtök óta tartó Felnémeti Szüreti Napok.

Miután délután fél kettőkor Pásztor Paszkál plébános a templomdombon megszentelte a szőlőkoszorút, a menet elindult a könyvtárhoz, a Kovács Jakab utcába. Itt jó hangulatban és – bár felhősödött már egy kicsit – kellemes időjárási körülmények közepette megkezdődött a szüreti felvonulók műsora. A vonulók és az érdeklődő közönség a Felnémeti Népdalkört, a Kék Ibolya Honvéd Népdalkört, a Világ Virága Néptánccsoportot, a Berva-völgyi Óvoda nagycsoportja, valamint a Felsőtárkányi Rézfúvószenekar műsorát láthatta, hallhatta. Folytatás

Hagyományos, tojásos, virslis, kolbászos, krumplis, francia. Néhány a lecsóvariációk közül. Egy lecsófesztiválon azonban ezek a tradíciók nem feltétlenül menők, ugyanis a résztvevők fantáziája csak úgy szárnyal… Folytatás

Negyedik alkalommal tartottak Macok Fesztivált Felnémeten.

hány csapat, annyiféle macok – ez volt az egyik jellemzője a 4. Felnémeti Macok Fesztiválnak. A minden tájegységen ismert és szinte mindenhol más nevet viselő ételt gondolták kreatívan újra a csapatok: volt Macok Dog, mascarponés-juhtúrós, fűszeres-csirkés, kolbászos macok, és készült hagymás-babos is Piedone emlékére. A program a családoknak szólt: délelőtt kézműveskedés a kicsiknek, hagyományőrző programok, bűvész, este pedig Irigy Hónaljmirigy és Animal Cannibals.

 

Forrás: tveger.hu  agriatv.hu

 

Ezúton szeretnénk ismét meghívni minden kedves érdeklődőt a 2016 szeptember 3-án tartandó fesztiválra.

A macoksűtő-versenyre várjuk még a további nevezéseket az info@felopa.hu címre. A nevezés DÍJTALAN! A fesztivál napján is lehet még nevezni 10.30-ig.

Várunk mindenkit, hogy a nyár – talán – utolsó napját egy fergeteges bulival ünnepeljük.

Tisztelettel a szervezők.

2016.06.14-én rendezték meg Pásztorvölgyi Általános iskola és Gimnázium Néptánc csoportjának 12. évadzáró gáláját.

2012-ben a Legyen Ön is milliomos-ban már szerepelt a felnémti Kertészné Kormos Noémi, most a fiát Alexet is magával vitte a Hagyjál főzni! cimű műsorba.

 

Forrás.rtl2

Jótékonysági gálaműsort szervezett a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium hétfő este a Gárdonyi Géza Színházban a felnémeti Mező család megsegítésére. Az esten Szivós Győző színész konferálásával verseltek, énekeltek, szavaltak és táncoltak az iskola tehetséges diákjai. Folytatás

Három napig tartott a szüreti mulatság Felnémeten. Az érdeklődőket egyebek között kiállítással, borversennyel és kulturális műsorokkal várták, a programsorozat csúcspontja idén is a koszorúszentelés és a felvonulás volt. Folytatás

A Magyarország Madártávlatból az Origo és az OzoneNetwork TV egyedülálló sorozata, hiszen kizárólag drónokkal még nem készült dokumentumfilm Magyarországról. Az Eger és Bükk környékére tett, őszi színekben pompázó utazásunk madártávlatból először Heves megye székhelyét, Eger városát mutatja meg, aztán átrepülünk a pincéiről elhíresült Szépasszony-völgybe, majd utunkat a Bükkalján folytatjuk Cserépfalu, Noszvaj és Tard fölött. Benézünk oda, ahol a neandervölgyi ember lakott, majd megmutatjuk Egerszalókot a fantasztikus fürdőtelepülést a sódombbal és a csodákkal teli templomával, ezután továbbvesszük az irányt a gyógyító kövek és Bükkszentkereszt, majd Lillafüred és az impozáns kastély felé. Utazásunkat Szilvásváraddal és festői szépségű Szalajka-völggyel zárjuk. Folytatás

Harmadik alkalommal álltak a serpenyők mellé a csapatok Felnémeten, hogy macokot készítsenek. Idén is voltak különlegességek, a répával készült macok mellett lehetett kóstolni majorannásat, tepertőkrémeset és kolbászhúsosat. A délelőtt a gyerekeké volt, délután pedig fellépett többek között Kis Grófo és Keresztes Ildikó is. Folytatás

Rendelési időpontok

Naptár

2024. április
H K S C P S V
« ápr    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930